3. USA- MEXIKÓ, 2011. 04.04-05.04
MEXIKÓ- IV. RÉSZ
Utolsó előtti napunkon korán indultunk, hiszen sok látnivalót terveztünk be aznapra. Első megállónk
Izamal kisvárosa volt. Tiszta sárga épületek, spanyol gyarmati építkezés szemnek tetszetős nyomai mindenhol. A Sárga városnak is titulált városban azért a hatalmas
Ferences Kolostor épületét bejártuk, mely egy hatalmas, gondozott parkban állt, és a zöld fűben százszámra daloltak a mi feketerigónknál nagyobb, de hasonló énekesmadarak. Egy bankba kellett bemennünk pénzt váltani, és nem volt protekció: sorba kellett állnom, vagy harmincadikként. Ahogy ott álldogálok- senki sem volt ideges, ez átragadt ránk is, így mi sem, pedig másfél órát álltunk ott- valami furcsát éreztem. Elsőre nem tudtam, mi az, aztán rájöttem: nem vagyok egy magas növésű ember az 1. 78-ammal, de
másfél fejjel magasabb voltam az előttem álló, nagyrészt maja vérségű férfiaknál, asszonyoknál. A benzin- kútnál nem fogadták el a kártyát, így maradék készpénzünkkel vettünk némi gázolajat, és mentünk tovább az egyik legszebb maja- tolték szentély- együttes,
Chichén Itzá felé.
A Mexikóban található legszebb, épségben megmaradt hatalmas piramisával, az 55 méter magas
El Castilloval, 9 „emeltjével”, a négy oldalán 91 meredek lépcsőjével, azaz az év napjait, 365-öt kiadó mitikus számmal. Megmászni nem tudtuk, mert kordonnal körbe volt kerítve. A tetején Kukulkánnak, a tollas kígyó- istennek emelt templom van, amit szintén nem láthattunk. A főtemplom melletti „ezer oszlop csarnokánál” találkoztunk magyar turistákkal is: ez tényleg ritkaságszámba ment. A harcosok temploma, és a későbbi, tolték- korabeli apácakolostor mellett érdekes volt a henger alakú
El Caracol obszervatóriuma. Szépen rekonstruálták a templom-együttest, igaz, rendesen el is kérték az árát. (332 peso) Úgy nem megyünk el Mexikóból, hogy egy valódi Yucatáni földalatti tóba, egy
cenotéba nem megyünk le- határoztuk el. Sajnos, a készpénzünk igencsak megfogyott, így csak én mentem le a vízi csodába. Fenn, kis kerek nyílással látható volt az égbolt, benn a liánok, faágak, és kúszó növények között csillogott a kristálytiszta kék víz, kellemes hőmérséklettel. Úszni lehetett benne: persze én is ezt tettem. A lábam között cikáztak a színes kis halak, de vigyáztak ránk, nem ütköztek nekünk.
Már kora délután érkeztünk meg Cancul végállomásunk felé félúton
Valladolid városába. Itt is sárgára festett spanyol koloniális építészet volt az uralkodó, de azért rózsaszín, halványzöld, halványkék épületet is láttunk jócskán. A Palacio Municipal (városháza) és a Szent Bernardin templom megtekintése, túldíszítettnek tűnő belső szobrai sokaságával kihagyhatatlan volt. Sikerült tankolnunk aznap harmadszor is, így a másnap leadandó Nissan jeepünkbe annyi üzemanyagot tettünk, amennyi a célvárosig elegendő. Késő délután már
cancuni hotelünkbe értünk, ahol várt az utaztató cég megbízottja, hogy átvegye az
X-Trailt. Gond nélkül ment az átadás: még a hátsó ülésen felejtett igazolványunkkal vissza is jött a hölgy, szerencsénkre. Este elmentünk várost nézni. Cancun modern város, új, többemeletes épületekkel. Jobb ötlet híján kimentünk egy városi busszal a
tengerparti szállodasorra, a beachre. Ezek a luxushotelek amerikaiaknak épültek, ahonnan ki sem dugják az orrukat. Bánhatják is: egy mini Amerikában vannak, semmit sem látnak az igazi Mexikóból. A sofőrünk egy őrült fiatal kölyök volt. 80-90-nel száguldott a zsúfolt belvárosi utcákon, szlalomozva, majd a külterületre érve már 100-zal ment.
Halálfélelmünk volt. Hangosan bekiabálta a következő megállót: ha nem kiabált vissza senki sem a felhívásra, nem állt meg. Este egy előkelő étteremben tartottuk a mexikói búcsúvacsoránkat, a szállodába visszatérés előtt.
Másnap besétáltuk a belvárost, kimentünk a tengerpartra, és feleségem vezetésével bevásároltunk szuvenírekből, immár kártyával. Hát bizony, volt benne 50 cm-es, 7 kg-os indián agyag- maszk is, amit a repülőre is vinnünk kellett. A gép indulásáig fürödtünk, napoztunk egyet a szálloda medencéjében, majd késő délután szálltunk fel
Fort Lauderdale felé. Valóban rengeteg gringo, azaz amerikai turista jön a mexikói tenger- partokra, mivel jóval olcsóbbak az otthoniaknál, a színvonaluk pedig ugyanolyan magas. Este már öcsém várt a reptéren, majd hazaérve, éjfélig csak meséltünk, meséltünk…
Írta: Gróf István, egy körvonalazandó útikönyv lapjaira...
Az előző fejezetek a "Nem vagyok amerikai- utikalandok Mexikóban-I.-II.-III. címen a a blogarchívum 2011. áprilisi bejegyzéseiben olvashatók Grófné dr. Kerekes Enikő tollából
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése