BARANGOLÁSOK ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON ÉS A FELVIDÉKEN

Boldogkő várától Galyatetőig - Barangolások Észak-Magyarországon és a Felvidéken

Szöveg és fotók: Gróf István

Hol található a "mezítlábas Notre-Dame"? Milyenek a farkasfogú pincesorok és a kopjafás temetők? Mik azok a várak és kastélyok, amiket érdemes útba ejtenünk a környéken? Túra épített örökségeink közt Észak-Magyarországon!

Az idén a pandémia miatt nem volt ajánlott külföldre utaznunk, úgyhogy megtervezett amerikai rokonlátogatásunk és közép-amerikai csavargásaink itinere az asztalfiókba került, nagy kérdőjelekkel a borítékján. De lett helyette hazai utazás. Nem is bántuk meg!
Észak- Magyarország sok látnivalója már ismert volt számunkra, de sok még nem. Augusztus utolsó előtti napján fel is kerekedtünk. Az ötnapos út első állomása Szerencs városa volt. A nem túl impozáns, de barátságos berendezésű, kívülről-belülről szépen felújított Rákóczi- vár mellett az igényesen kialakított várpark, benne behajló fűzfákkal hangulatos tó, a nem messze levő szecessziós városi fürdő épülete kellemes élményeket adott nyitányként Borsod-Abaúj-Zemplén-i látogatásunkhoz. A volt cukorgyár épülete nem nyűgözött le, akármint a mi sárvárinkat is, le is bonthatták volna. Ellenben ne menjünk el Szerencsről anélkül, hogy az országúton emelt, alul terméskőből, felül fából és kovácsoltvasból készült modern Világörökségi Kapuzatról nem készítünk egy-két fotót.

Nagyobb falat volt Boldogkő vára: az 1280 előtt épült, és - más magyar várakhoz hasonlóan - nem a tatár, nem a török, hanem az osztrák rombolt le, égetett fel 1701-ben. Érdemes megnézni a szépen felújított várromot. Különlegessége egy vulkánhegyre, az Oroszlánsziklára épített bástya, melyet keskeny, ijesztő, meredek völgybetekintő gyilokjáró köt össze a palotát is magába foglaló főépülettel. Szép a kilátás az alatta fekvő falura, Boldogkőváraljára, és a palotában berendezett kiállítás is sok érdekességet tartogat.

Vizsoly, Károlyi Gáspár 1590-ben megtörtént teljes magyar-nyelvű biblia fordítása és kinyomtatása színhelyének meglátogatása nemcsak a reformátusok számára kötelező. A vizsolyi Biblia Műhely a templommal átellenben van, benne több termes izgalmas, korabeli tárgyakat, emlékeket felvonultató múzeum, „főszerepben" természetesen az akkor használt nyomdagéppel. Az 1600-as években végső külsőt kapott, védelmi feladatokat is ellátó református templom meglátogatása után a templomkertben levő Múzeum és Bibliás könyvesház fakultatív ajánlatunk.
Regéc várának és a Várhegynek meglátogatása sajnos, csak terv maradt: az oda-vissza majd kétórás órás gyalogút felborította volna a további terveinket. De néhány fényképet azért készítettünk a hegy lábától, majd utunk a soha nem felejthető Háromhután vezetett a mesebéli erdőben, csörgedező patak partján. Az 1916-ig a tokaji borok számára készített üveggyártásról elhíresült Óhuta után a szintén erdők övezte Középhuta és Újhuta is sorra került néhány kanyarral, és a gyönyörű erdészházak között a legnagyobb, a Bretzeinheim-vadászkastély. Erdőhorváti dimbes- dombos utcáit még végigtekeregtük, és megcsodáltuk fatornyos templomát is.
A várva várt Zempléni-hegységben kirándulva kitisztult a tüdőnk, feldobódott a hangulatunk, hogy Tolcsvába, a tokaji borvidék legnépesebb településébe érve ez utóbbi elhagyjon. A Szirmay-kastély klasszicista, a Rákóczi-kastély barokk épületét kívülről megtekintettük, majd Sárospatakra, aznapi szálláshelyünkre érkeztünk. A késő esti, szépen kivilágított belvárosban tartott sétánk során megelégedetten konstatáltuk, hogy jó döntés volt ebbe a csodálatos, történelmi levegőjű zempléni városban tanyát vernünk: minden épületből, utcából, térről áradt a múlt. Feledhetetlen emlékünk volt a vacsoránk: a város olasz éttermébe, amelynek kőfalak borította hangulatos belső udvarán voltak az asztalok megterítve, lépcső vezetett le. Soha nem voltam spagetti- és makaróniimádó, pizzát is csak havonta egyszer-kétszer eszem, de az a vargányaszószos, bazsalikomos gnocchi, amit ott ettünk, felejthetetlen volt. Nem csoda, hogy a következő este megismételtük a rendelést.

Utunk másnapján Sárosaljaújhellyel kezdtünk, a vidék másik kisvároskájában. De előtte azért lencsevégre kapzuk Kazinczy házát is Széphalmon. A Magyar Kálvária megmászása nem könnyű feladat szeniorok számára, a Kossuth- téren, a volt Megyeháza (ma Városháza) és a Nagytemplom környékén már vidámabban korzóztunk. A közeli pálházi erdei kisvasútra tervezett utunk - a ritka, kétóránkénti menetrendnek köszönhetően - elmaradt, majd a vidék harmadik izgalmas vára, a füzéri meglátogatása következett - volna. Szép, napos idő lévén, felkapaszkodtunk a magas sziklára épült, igencsak látványos várhoz, de - ilyenkor jó az interneten az informálódás - aznap, áramszünet lévén, nem nyitott ki. Így kívülről jártuk körbe a szintén a tatárjárás körül épült, többször leomlott, de mára gyönyörűen helyreállított hatalmas várat és palotát. Bizony, ide vissza kell jönni legközelebb!Alaposan kárpótolt hamarosan minket a füzérradványi Károlyi-kastély, ami felújítás alatt áll, és hivatalosan nem látogatható.

A kedves portás azonban beengedett a romantikus- eklektikus, 1860-ban épült, eddigre már szépen felújított kastély parkjába, és nemcsak minket. A természetvédelmi terület és arborétum káprázatos szépségű: ekkora nagyságú, erejükben pompázó hatalmas platánfákat nemigen láttam még, de a kerti tó partja, a gondosan nyírt pázsit, és az árnyas ligetek is lenyűgöztek. Augusztus utolsó napja lévén - mivel másnap már lezárták a határokat - még aznap „átosonhattunk" Szlovákiába, ahol Kassa meglátogatása volt célunk. Útközben megálltunk a nem túl látványos Hollóházi Porcelángyár és a porcelánmúzeum előtt, de igyekeznünk kellett: várt a Felvidék.

Kassán a belvárosban sikerült parkolnunk, így az orsó alakú főteret alaposan körbejártuk, elsőként a gótika csodáját, a Szent Erzsébet-dómot kívülről, majd belülről is. A negyedmilliós város főutcája teli van látnivalókkal: az egy kilométeres szakaszon a neobarokk színházépület, a felújítás alatt levő, ugyancsak 700 éves Szent Mihály-kápolna, a barokk Immaculata szoborcsoport, a neogót Jakab-palota is elérhető perceken belül, és már odaülhetünk Márai Sándor szobra mellé az üresen álló karosszékbe is. Egy pohár pilzeni nélkül persze nem hagytuk ott a várost.Már itthon, Magyarhonban esett útba az egykori bányatelepülés, Telkibánya, ahol a református vártemplom körül húzódó kopjafás temetőt néztük meg.Hazafelé menet az utolsó megálló ismét Sátoraljaújhely volt, ahol a reggel elmulasztott magashegyi kalandparkot néztük meg közelebbről, libegőstül, jégcsarnokostól, ökocentrumostól.Sárospatakra már későn értünk vissza, így a város felfedezését elhalasztottuk. Már késő este volt, amikor bekopogott szobánkba a tulaj: álljunk el a kocsinkkal az igencsak a belvárosban levő apartmanházunk elől, mivel nemzetközi kerékpárverseny lesz másnap, és ki kell üríteni az utcákat.
Nos, akkora égiháborút ritkán láttunk, mint amekkorát ott, hajnalban és reggel. Gondoltuk, a bicikliversenynek annyi. De nem! Villogó rendőrautók ürítették ki reggel a város utcáit,

mi pedig gyalogosan sétáltunk végig a nevezetes reneszánsz Rákóczi-vár, és a Bodrog-part mentét.Már megszűnt az eső, mikor a város határában a két nevezetes szőlőhegyet, a tokaji borvidékhez lazán még köthető hercegkúti és gomboshegyi pincesorokat felkerestük. Az előbbihez 195 pince tartozik, melyeket inkább már a XX. században vájták ki tulajdonosaik a hegyoldalba, négy, egymás fölé helyezkedő szinten.

A Rákóczi- szabadságharc után betelepült svábok hozták a szőlőművelést otthonról, és honosították meg itt. Nekünk is szerencsénk volt egy echte szőke, kékszemű borosgazdát elcsípni látogatásunk során. Behívott a kívül sziklakemény andezitkapujú, belül lágy, faragható tufakőzetbe vájt pincéjébe, ahol megkóstolhattuk a hegy levét, de inkább a lepalackozott nedűből vásároltunk néhány üveggel.Pár kilométerrel odébb a hasonló másik, a kisebb, 80 épületes gomboshegyi pincesort is végigsétáltuk, de itt felmentünk az alig 10 éve átadott Kálvária-dombra is, 14 stációt érintve. A kőkápolnáról - a 15. stáció - a Szerk. - ragyogó kilátás nyílt Patakra, és a pincesorokra.

A fazsindelyes, románkori stílusban már téglából épült karcsai református templom után a következő állomás a Bodrogköz egyik legszebb, és épen megmaradt reneszánsz Mágochy-kastély volt Pácinban, ahol bő egy órát időztünk a benne helyet kapott múzeumot és panoptikumot végignézve.
Az ebédet már a szomszéd megyében levő Kisvárdán fogyasztottuk el, majd a Nyírség fővárosába, Nyíregyházára siettünk.

Itt már egy igazi nagyváros fogadott, sűrű gyalogosforgalommal a sétálóutcákon. Sóstón pár éve már voltunk, így most csak a belváros végigbarangolása volt célunk, köztük a Móricz Zsigmond Színházzal, a református és a görög katolikus templommal, a Szabolcs Takarékszövetkezet eklektikus házával, a Megyeháza impozáns épületével. Utunk következő állomása, Nagykálló kisvárosa már szívderítőbb volt, mint Kisvárda: a volt megyeháza hatalmas sárga barokk épülete, előtte szeretett költőm, Ratkó József bronzszobrával, a városi park végén emelkedő tekintélyes méretű református templomával megfogott.Már esteledett,

mikor a híres búcsújáróhelyre, Máriapócsra érkeztünk. A görögkatolikus kegyhelyen a templom éppen nyitva volt, mivel mise zajlott akkor. Gondozott környezete is hozzájárult ahhoz, hogy a kegyhelyen nyugalomban, elmélyült lelki állapotban lehessünk egy jó időre rohanásunk közepette. Nyírbátor volt aznapi szállásunk helyszíne. A városnézést másnapra időzítettük, de az apartman elfoglalása után nem bírtuk ki, hogy vacsora után ne járjuk körbe a Báthory-várkastélyt, a városi parkot, a belvárost kivilágítva, éjszakai fényekben.

Másnap reggel ezekkel, és persze Magyarország egyik legszebb és legnagyobb református templomával kezdtünk, melynek messze földön híres fatornyába is felmásztunk. Aznapra számos látnivaló megtekintését terveztük, így máris Vaján, a Felső-Tisza-vidék legszebb reneszánsz kastélyában, a Vay-kastélyban találtuk magunkat. A nemrég renovált épület múzeumában izgalmas kiállítást néztünk meg, mely főként Rákóczi fejedelemhez volt köthető: itt kötött békét a Habsburgok katonai vezetőjével, Pálffy János tábornokkal. A viaszfigurákon megdöbbentő volt látni a rizsparókás, csupa csipkében pompázó osztrákot és ellentétét, a jól öltözött, mégis puritán magyar fejedelmet, aki nem fogadta el a számára hasznos, de népe számára megalázó feltételeket. És haladtunk tovább: a vásárosnaményi Tomcsányi-kastélynál csak egy fotó erejéig időztünk, majd egymás után négy, beregi középkori református templom meglátogatása következett.
Tákos fazsindelyes, vályogfalú temploma a mellette álló korabeli stílusban felújított tornyával a magyar népi építészet egyik ékköve, ahogy mondják, a „mezítlábas Notre-Dame". Kazettás mennyezete, a templom belsejét díszítő szőttesek megkapóan szépek. A templomkertben meghatódottan fedeztük fel egyik legkedveltebb politikusom, Katona Kálmán (1948-2017), az Antall-, majd az első Orbán- kormány miniszterének emléktábláját, aki a 2001-es Nagy Tiszai árvíz Tákost is teljesen elöntő katasztrófája után személyes és anyagi segítséget nyújtott a falunak és a templomnak. Karcsúbb, magasabb, a templommal egybeépült sisakos-tornyos Csaroda temploma. Az 1300-as években épült istenháza falát vörös-kék színű, virágmintás népi motívumok díszítik, és feltártak néhány freskó- részletet is lemeszelt falak alól. A templomkertben történő negyedórás séta kihagyhatatlan élmény!

Nem kellett sokat autózni a harmadik kis templomcsodáig, az 1300 körül épült, kevésbé „felkapott" Márokpapi református templomáig. Itt is külön áll a 15 méter magas, fából épített harangtorony. A szintén kicsi, egyhajós, egyenes szentély-zárású templom falát nemcsak belül, hanem kívül is virágos kifestés díszíti. A beregi református templomok sorát a tarpaival zártuk. Ez sokkal nagyobb, de dísztelenebb volt, mint az előzőek, csupán a déli kapuív, és az ennyi idősen meglehetősen ritka kapuzat falapja, zárja, vasalatai származnak a gótikus időkből. Belül azonban csodás freskók, köztük a legnevezetesebb, a Szent Györgyöt a sárkánnyal ábrázoló ejtik ámulatba az odalátogatót. Meglepve olvastuk itt, hogy a község valamennyi oktatási-nevelési intézménye, a bölcsőde, óvoda, általános-, és középiskola, a technikum, a kollégium is Dankó Pista (sic!) nevét viseli.

Ha a templomlátogatások nem is, de a népi építészet követése folytatódott: a messze földön ismert szatmárcsekei temető következett. Itt - megszámolták - 1172 darab tölgyfából készített, másfél-két méter magas, felül elkeskenyedő, állva emberi arcot, elfektetve csónakot ábrázoló(?) fejfa található. Aki egy temetőben akarja az elmúlást megidézni, a magába zárkózást megejteni, ennél ideálisabb helyet nem is találna: „szembenéznek" veled a fejfák, közben rúgod az avart, és a leomló fűzfaágak lombjait kerülgetve ballagsz. Kell a lelkednek ez az időmegállítás! Kölcsey Ferenc klasszicista fehérmárvány síremléke is itt, Csekén magasodik.

Megint más tálalásban következett a népi építészet következő eleme utazásunk negyedik, „legforgalmasabb" napján, a Túristvándi vízimalom felkeresése során. A már 1181-ben feljegyzettek szerint az Ótúron levő malom a környék fontos helye volt. A ma is üzembehelyezhető malom háromszintes, 11 ablakos, 3 erkélyes faépülete mára múzeumként funkcionál. A helyi idegenvezető szakszerű ismertetőjét hallva - a két felső szinten az őrlő-szerkezeteket bemutatandó - látva felidézte nekünk a molnárok sok évszázados tevékenységét.

Már hosszabb utat tettünk meg aznapi utolsó, tiszántúli látnivalójának eléréséig. A tiszadobi neogótikus-romantikus Andrássy-kastély már messziről vonzza a tekintetet: a soktornyos palotaépület hatalmas méretű. Andrássy Gyula, a Monarchia első külügyminisztere 1880-85 között építette a pletykák szerint a Loire-menti középkori, lovagi várkastélyok mintájára. Mivel elmúlt már 16 óra, amire odaértünk, pechünkre a kastély bezárt. Érthetetlen ez a korai záróra, de beletörődtünk, és az angolparkban egy sétával kárpótoltuk magunkat. Többedmagunkkal - többek között fényképezkedő esküvői párral - jártuk be a hatalmas, a most is szépen rendben tartott óriáskertet, melyben karikára nyírt bukszusbokrok, gúlára formázott tuják között romantikus kőszobrok sokasága tárult elénk.
Már esteledett, amikor aznapi végállomásunkra, Egerbe érkeztünk. Szállásunk a dombtetőn volt, de autózás helyett gyalog ereszkedtünk le a belvárosba, érthető okból: az egri vár mellett vezetett az út. A város főterén, a Dobó- téren megnéztük, amit meg kell nézni (Minorita templom, Dobó-szobor, Városháza, szökőkút), majd a környékén is (Minaret, Érseki Palota), végül a kanyargós lépcsősoron hazafelé kaptattunk. Legnagyobb meglepetésünkre az egri vár kapuja tárva-nyitva volt, így nem haboztunk, és bementünk. Nappal már láttuk, éjszaka még nem. Így más hangulatban, kivilágított épületeivel, bástyáival egy másik arcát láthattuk meg a várnak. De jó volt utána késő este kiülni egy pohár (egri) borra a szállásunk kertjében, letekintve a kivilágított városra.
Utolsó napunkon a Bükk és a Mátra látnivalói következtek. A nem túlreklámozott Siroki-vár „bevétele" volt első programpontunk, és bevalljuk, nem volt rossz választás. Azon kívül, hogy szépen rendbe rakták mind az alsó, mind a felsővárat a bástyákkal, kazamatarendszerrel, a tufába fúrt hosszú alagútjáratokkal, a kor hangulatát megidéző kiállításokat, panoptikumot, tájékoztató táblákat helyeztek el, a növekvő idegenforgalom kihívásainak megfelelve. Az alapos szemlélő azonban felfedez mást is: a Barát, és az Apáca sziklákat a Törökasztal területén, a vártól 400 méternyire. Ezek a riolittufából keletkezett sziklák, vagy bálványkövek (kaptárkövek) még távcső nélkül is gyönyörködtetőek a vár parkolójából megfigyelve.Ezután a kristályüveggyártásáról, majd Mária Terézia rendelete után a gyógyvizéről neves Mátra-vidéki Parádra, majd Parádfürdőre mentünk. Itt az 1893-ban Monarchia-korabeli Erzsébet királyné parkhotelt, a mellette elterülő csodálatos parkerdőt, a Tarna völgyét,

majd a parádsasvári Károlyi-kastélyt csodáltuk meg - kívülről. Galyatető, hazánk második legmagasabb (964 m) csúcsa és környéke volt a következő állomásunk. Itt a szebb időket megért, most felújítás alatt levő régi SZOT-üdülő, később Nagyszálló mellett már megépültek az új hotelek és szanatóriumok. Természetesen felmentünk a Péter-hegyesén 1934-ben felépített, 17 m magas andezitkilátóra, ami 2014 óta újabb 10 m-rel magasodott. Fentről lenyűgöző a körpanoráma mind a Mátra hegyeire, mind az Alföldre.

Hegyvidéki utunkat egy pásztói villámlátogatással zártuk, és már tudatosan kerestük a kisváros olasz éttermét. Itt sem csalódtunk a kitűnő gombás-szaftos gnocchiban.
Észak-Magyarország rengeteg látnivalót mutatott ezen az ötnapos utazáson nekünk. Valószínű, hogy nem utoljára jártunk itt, mert új, ismeretlen úticélokat még sokat fogunk találni errefelé.

Megjelent a vaskarika.hu portálon 2020.12.10-én