2008. december 16., kedd

Johnny Winter, az albino gitármágus

Gyenge teltházzal vártuk a 70-s évek Amerikájának akkor legnagyobb rock- blues gitárosát Budapesten, a Petőfi Csarnokban, késő őszi koncertjére. A blues és jazz- zenészekkel úgy vagyunk, hogy nem számít a kor: mivel nem slágerzenéről van szó, a muzsikusokat - ha három évtizedes késéssel jönnek is -, várva várjuk. Így volt ez Johnny-nál is.

A Cream-es Ginger Baker szereléséhez hasonló sokaságú dobot és cint felvonultató ütősökön kihívóan csillogott a vörös reflektorfény. Az izgalmakat fokozta, hogy Magyarország washingtoni nagykövete, a gitármániájáról híres Simonyi András, személyesen konferálta fel a Johnny Winter Band-et, majd elkezdődött a kőkemény rock-boogie. A színpadon a fiatal, szőke gitáros, Paul Nelson bűvölte a húrokat, a spanyolsapkás, abszolút profi Scott Spray hozta az ellenpontokat basszus- gitárján, amolyan Bill Wyman-osan, Tony Beard pedig a színpad hátsó felét uralta kemény dobjátékával. A hangszerelés, a hangminőség kitűnő volt, a blues-rock lendülete már a második szám után tapsviharokat indukált. Jó buli lesz ez - néztünk egymásra néhányan, és vártuk a főszereplőt. Csak ne az 1974-77 közötti slágeresebb rock-feldolgozásait adja elő, hanem az előtte és, hál' Istennek a 1978-tól napjainkig előtérbe helyezett Texas-bluest nyomja nekünk.
És akkor bejött a Király. Bejött? Bevezették a vállánál fogva. Ő becsoszogott, és gyorsan az odakészített székre ült. Megijedtünk egy kicsit, hiszen a 65 éves kor nem olyan sok, még a sztárkorszakában évtizedes kábítószeres-piás időszakon átesett rockzenésznek sem. Hallottam már B. B. King-et 78 évesen énekelni és gitározni, de John Mayall is rendesen bemozgott tavalyi, pilisi buliján 74 éves korában. Aztán a bennfentesek információi eljutottak hozzánk is: majdnem teljesen elvesztette látását, és súlyos mozgásszervi betegségben is szenved a művész. A fiatal gitáros srác el is tűnt a színpadról, amikor megszólalt Johnny és gitárja. Ezt azért is sajnáltuk akkor, mert kissé bizonytalanul kezdett a Főnök, sőt, néha még mellé is nyúlt. Mi lesz itt ma? - néztünk ijedten egymásra szomszédainkkal, de aztán a második, fergeteges rock'n'roll tekerés után megnyugodtunk. Mintha a fagyott állapotából a szó szoros értelmében felengedett volna, majd úgy tüzesedett be a nagy, texasi cowboy-kalap alól a hideg szemmel a semmibe meredő, görnyedt hátú öregember. Mintha a kezei, ujjai egy másik emberé lettek volna. Jól írta egyik kritikusa: úgy játszik, mintha a kezei a tűzön lennének. A nemrégen kiadott, és Grammy-díjat nyert lemezéről, az I'm a Bluesman-ről szóltak a dalok. A negyedik sodró lendületű rock után már nagyon vártunk egy lassú blues-ra.
Mintha meghallotta volna ezt Winter: egy olyan tradicionális 12-es bluest nyomott le nekünk ezután, hogy akinek még kételye volt a kínálattal kapcsolatban, azt is eloszlatta. És jöttek a saját számok egymás után, majd egy blokkban a zenésztársaknak tisztelgett. Jimmy Hendrix verhetetlen korai blues-át, a Red House-t ülve, faarccal úgy játszotta, hogy helyette 5000 ember mozgott be. Majd Bob Dylan Highway 61 Revisited-je jött, egyáltalán nem folk-os hangszerelésben, és a Rolling Stones nagy slágerének, az 'It's All Over-nak majd 10 perces vad, hosszú improvizációkkal színezett feldolgozása. Itt már bejött „dúsítani" a fiatal gitáros kolléga is.
Winter zenekarvezetői gesztus- rendszere abban merült ki, hogy rendre beszámolt a számok előtt - megadva a ritmust a csapat tagjainak -, de aztán rájuk sem nézett. Csak játszott, égtek hosszú, vékony, fehér ujjai között a húrok, halkította-erősítette olykor a hangzást, mint ahogy ezt 17 éves korában B.B. Kingtől, első tanítómesterétől elleste annak idején. „ Blueslegend Winter hotter than ever, azaz a blues-legenda tüzesebb, mint valaha"- igazolta tapasztalatainkat a koncertkörút bulijairól tudósító szakkritikusok egyike. A ráadás blokkban aztán hangszert cserélt a Főnök, és kezébe adták a fémtestű National dobro gitárját, amivel unplugged hangulatban folytatódott a buli. Egy és negyedórás fergeteges blues-rock műsor után elvezették a hosszú, fehér hajú, vékony testű művészt, aki kis fejbiccentéssel adta tudtunkra, hogy most elfáradt, elmegy pihenni.
Száznál jóval több rock-koncerten voltam már életemben, de eddig mindössze kétszer voltam részese annak, hogy a buli főszereplője búcsúzáskor nem hajolt meg a „nagyérdemű" előtt. Az egyik Bob Dylan volt, akin, ismerve mentalitását, talán nem is nagyon csodálkozom. A másik Johnny Winter volt, aki pedig azért nem tudott meghajolni, mert képtelen volt rá. Fizikailag.
A blues- muzsika legnagyobb alakjait adta nekünk Texas, így az ősök közül T-Bone Walker és Clarence Gatemouth Brown blues- faterokat, a feketék második blues-nemzedékéből Albert Collins-t és Freddy King-et, a fehérek közül Billy Gibbons-t, Stevie Ray Vaughan-t, és természetesen Johnny Wintert. A nagybeteg testet egy csodálatosan szárnyaló szellem győzte le ott, akkor, hogy elvarázsolhasson minket. Köszönjük, Texas! Köszönjük, Winter!

Gróf István
A 2008. október 27-én, a budapesti Petőfi Csarnokban elhangzott koncert élményei.
megjelent a wwww.vaskarika.hu portálon 2008. 10.03-án

2008. december 12., péntek

EMLÉKEZŐ BESZÉD ANTALL JÓZSEF HALÁLÁNAK 15. ÉVFORDULÓJÁN, JÁNOSHÁZÁN

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves emlékezők!

Az újkori magyar történelem egyik legjelentősebb személyiségét vesztettük el 15 évvel ezelőtt. Hosszú- hosszú évtizedek után jött Ő, mint az európai magyarság képviselője, az ország Európába való integrálásának előhírnöke. Tudta, hogy a történelem felemeli azokat, akik időben meghallják a hívó szót, és megbünteti azokat, akik késlekednek. Ezért tett Ő oly sokat a XXI. Századi Magyarországért miniszterelnöksége 1305 napja alatt. Modern, bátor, tisztességes szándékú ember volt, aki -széles látókörével- el tudta helyezni a nemzetközi erőtérben hazánkat, magunk túlértékelése nélkül, ugyanakkor kisebbségi hajlamunktól is megvédve azt. Helyén, és értékén kért tiszteletet e nemzetnek. Utódai, tudva és tapasztalva az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk tárgyalásai során tanúsított túlzott megengedő magatartásukat, tanulhattak volna tőle, a higgadtan mérlegelő, felismerő, alkalmazkodni tudó, elveihez talán túlzottan makacsul ragaszkodó, távlatokban gondolkodó politikustól.
A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen bölcsészetet, majd jogot tanult. Középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi, negyedíziglen pedig muzeológusi diplomával rendelkezett. Középiskolában tanított, majd 56-os politikai szerepvállalása miatt eltiltották a katedrától. A Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba került, hol kezdetben munkatársi, a végén főigazgató lett. 1988-ben lett a párttá alakuló MDF tagja, 1989. október 21-én, a II. Országos Gyűlésen pedig annak elnöke.
Fő tárgyalója volt az Ellenzéki Kerekasztal egyeztetésein pártjának, ahol sikerei révén, 1990-ben ki lehetett írni az első szabad országgyűlési képviselő-választásokat, és ahol már, mint az MDF miniszterelnök-jelöltje szerepelt. „Vannak emberek, akik egész életükön keresztül készülnek a feladatra. Nem számítanak évek, de nem számítanak évtizedek sem. A pálya kilátástalanságára, látszólagos lehetetlenségére nem gondolnak. És Antall József ilyen volt.” Ezt Lengyel László politológus, nem éppen barátja mondta 1991-ben róla. 1990. április 8-án győzött az MDF és kormányt alakíthatott. De erről aznap, a Győzelem napján, így nyilatkozott: „Az igazi győzelem az, ha a kormánykoalíció és az ellenzék képes lesz olyan együttműködésre a Parlamentben, amely a nemzet előtt álló feladatokat segíti.” Erre a bölcsességre épülő győzelemre várunk immár 18 éve, most is. Kormányzása alatt vállalta azt, ami elkerülhetetlenül a nemzetet szolgálta. Nem törődött a népszerűséggel, mércéje nem a tetszés volt, hanem az, hogy mit kíván a magyar haza. Felkészült kormányfő volt, járatos a világ dolgaiban, és vállalta a rendszerváltozás minden terhét, történelmi, közgazdasági, és jogi ismeretekkel felvértezve. Erény volt, hogy a magyarság érdekeit elsődlegesnek tekintse, és az azt szolgáló intézkedéseket támogassa. Ez fontosabb volt számára, mint a saját élete, sorsa. Egészségügyi kezeléseit is alárendelte a vállalt kötelezettségeinek. A hibája talán az volt, hogy nem tudott színlelni annyi demagógiát, populizmust, amennyi mégis csak kellett volna ebben a felületes, lefölözésre épülő politikai világban. Behatóan foglalkozott a külpolitikával. Fontosnak tartotta, hogy ebből a Kelet- Európai masszából kiemelje a magyarságot. A világ akkori vezető politikusai vagy hívták, vagy vendégei voltak. Antall József történelemformáló egyéniség volt. A magyarok tartoznak neki annyival, hogy minden lehetségest megtegyenek azért, hogy az ország az általa kijelölt úton haladjon tovább, a zsarnokságból a szabadság felé.” Ezt Margaret Theacher brit miniszterelnök mondta. És egy másik idézet:” Magyarország Antall József halálával nagy formátumú személyiséget, politikust, európai kitekintésű politikust, harcos demokratát, nagy hazafit és európai polgárt veszített el.” Ezt pedig Helmuth Kohl német kancellár mondta róla.
Az európai felzárkózáson túl másik fő irányvonala a határon túli magyarság felkarolása volt. A nemzetben gondolkodás, a lélekben 15 millió magyar minősítése, az ellenfelei által hírhedtté vált mondata által. Legnagyobb kihívása a Parlamentben a közjogi alapok és a demokratikus intézményrendszer kialakítása volt. Elvi alapon nyugvó koalíciót, jól teljesítő országot kívánt zavartalan kormányzati munkával, ezért kötötte meg a közismert paktumot. Megakadályozta, hogy a tudatlanság vagy a fél-ismeretek lehetetlenné tegyék a megállapodást. E lépést mára igazolta az élet. Magabiztos volt, és joggal keltett olyan benyomást, hogy tudatában van véleménye helyességének. Talán ezért került a meg nem értés sokak által közvetített pozíciójába, ezért is támadták személyéhez méltatlanul dühükkel és gyalázatosnak minősíthető eszközökkel.
Ami nem sikerült 1945-ben, nem sikerült 1956-ban, az vezetésével- sikerült 1990-ben. Hogy ezt nem egy másik hatalom segítségével tettük, és nem egy másik elnyomó hatalom foglalta el a helyét hazánkban, neki is köszönhető. És arról pedig keveset beszéltünk, hogy túléltük az elszámolást is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Emlékezni jöttünk ide, Jánosházára. A 2000.-es évben az akkori magyar kormány koncepciót, pénzt, törődést adott a magyar Millennium méltó megünneplésére. Az önkormányzatok zöme örömmel készülődött az évforduló méltó megünneplésére. Pénzt tartalékoltak, hogy pályázatokkal kiegészítve a forrásokat megsokszorozzák. Az elégséges kormányzati segítség, az önkormányzat elhatározásából fakadó akarat és szervezés Jánosházán sem múlt el nyom nélkül. E hideg napon is a szemet melengető - Szily Adrienn munkáját dicsérő- parkban állunk, és a miniszterelnök úr nagy tisztelője, a zsennyei Kiskovács Emőke Antall József emlékműve előtt, melyet a Magyar Millennium alkalmából avattak 2001 júliusában, Gömbös Ferenc polgármestersége alatt, aki maga is miniszterelnökünk parlamenti háttér-országának, a nemzeti- konzervatív koalíció országgyűlési képviselője volt a legnehezebb években. Gömbös Ferenc, egyedüliként a megyében, győzött MDF színekben ebben a választókörzetben, és mind Sárvárnak, mind Celldömölknek, mind pedig a kerület falvainak sokat segített fejlődésükben. És mikor arra került a sor, hogy a nagyközség nevében és érdekében politizáljon 1998-tól, polgármesterként tette ugyanezt. Kevesen érezték magukban azt a jóleső kényszert, hogy a nagy magyar államférfinek, Antall Józsefnek emlékművet állíttasson. De a sors kegyetlensége, hogy már Ő sem tud mellettünk állni ezen a megemlékezésen, velünk.
Köszönjük meg a teremtőnek, hogy szabad hazában élünk. De köszönjük meg Antall Józsefnek is, amit ezért személyes közreműködésével ehhez hozzátett és adott. És jelenteni is jöttünk! Jelenteni azt, hogy történelmi vágya teljesült: Magyarország csatlakozott az Európai Unió tagországaihoz. Ezáltal egy történelmi folyamat történelmi állomásához érkeztünk. A magyar nép mérlegére rakták a történelmi kérdést. És a magyar nép,- ismét használnom kell ezt a jelzőt- történelmi választ adott. Az európai felzárkózás, a haladás válaszát. És ez az antalli végakarat is egyben. Miniszterelnökünkről elismeréssel szólnak azok is, akik nyíltan támadták, és elmarasztalták egykor. Vigasztaló, hogy síron túli üzenetével azt szolgálja most is, amit egész életén át szolgálni akart, a szabad, keresztény, európai Magyarországot.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

Gróf István, a Vas megyei MDF elnöke

Elhangzott 2008.12.12.-én Jánosházán, az Antall- emlékműnél a Vas megyei közgyűlés és Jánosháza nagyközség által rendezett megemlékezésen

2008. december 5., péntek

VILÁGVÁLSÁG?- BOD PÉTER ÁKOS

"ÁGYNAK DÖNTÖTTE" HAZÁNKAT A VÁLSÁG-
ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK

Bod Péter Ákos közgazdász volt a legutóbbi Évezrednyitó beszélgetések vendége a Nádasdy vár dísztermében. A jegybank volt elnöke "Világválság?" címmel tartott előadást népes közönség előtt, a házigazda Gróf István önkormányzati képviselő vendégeként.
A fokozott érdeklődés egyrészt a minden kétséget kizáróan időszerű témának, másrészt az előadó személyének szólt. Bod Péter Ákos a jobboldal Bokrosaként is emlegetett tanszékvezető egyetemi tanár a várakozásoknak megfelelően világosan, közérthetően és félreértelmezhetetlenül beszélt arról a jelenségről, ami "hitelválság" címen az Egyesült Államokban indult el az elmúlt év őszén, aztán egy év elteltével világválság néven szinte minden országba ellátogatott.
Természetesen nem állt meg a mi határainkon sem, sőt! A beteg, legyengült, több sebből vérző Magyarországot kis híján padlóra küldte. A válságokat ugyanis a közgazdász szerint legszemléletesebben azokhoz a vírusokhoz lehetne hasonlítani, melyek válogatás nélkül támadják meg az emberi testet, ám különböző mértékű bajt okoznak. Az egészséges gazdaság kicsit "köhécsel", de átvészeli a krízist, a gyenge pedig "ágynak esik", és külső segítségre szorul. Talán mondani sem kell, hogy mi sajnos az utóbbi kategóriába tartozunk. Amikor ugyanis kiderül egy országról, hogy nincs elegendő devizatartaléka, nem kap úgy, és annyi hitelt, ahogy és amennyit eddig, valamint magas az államadóssága, akkor könnyen válhat spekulánsok áldozatává- magyarázta a szakember, majd hozzátette, hogy a megoldás egyik lehetséges módja az, amit a kormány választott: a hitelfelvétel.
Bod Péter Ákos ezzel kapcsolatban a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy nem gondolta volna, hogy még az ő életében erre a megoldásra kényszerül az ország. Márpedig ez történt, és a hitelfelvétel azt jelenti, hogy nagy (volt) a gond. Ezen ő is meglepődött, korábban ugyanis azt gondolta- a korábbi hasonlattal élve-, hogy ez csak egy közepes méretű influenza, nem pedig tüdőgyulladás. A Valutaalap által nyújtott hitelfelvétele is azt mutatja, hogy mennyire sérülékenyek vagyunk, mennyire törékeny a gazdaság helyzete, s ez egyben kritikája is az elmúlt éveknek.
A jegybank egykori elnöke ugyanakkor- saját bevallása szerint- jóslataival már többször is melléfogott, ezért most nem mer jósolni a válság lefolyását illetően. Abban azonban biztos, hogy a jelenlegi nem téveszthető össze azzal, ami 1929-33 között sújtotta az akkori világot. Akkor ugyanis tehetetlenül álltak a kormányok a jelenség előtt, most viszont a jegybankok fellépése némileg megnyugtatta a piacot. Mindez persze csak egy bizonyos idő elteltével hat majd a reálgazdaságokra, melyekre most hosszabb- rövidebb ideig recesszió vár- mondta a közgazdász.

R.P.
Fotó: Pajor András
Megjelent a Sárvári Hírlap XX. évfolyamának 23. számában, 2008. december 5-én