EGY ECHTE MAGYAR ÚRIEMBER NÉMETORSZÁGBÓL- MÁSODSZOR

Egy echte magyar úriember Németországból – másodszor

Szöveg: Gróf István, fotók: dr. Kereszty Gábor, az első (K.G és G.I. nem ezen a helyszínen): Grófné dr. Kerekes Enikő

2016. április 19. – Az előzmények: Dudás Lajos Németországban élő magyar jazzklarinétos zenésztársával koncertet ad a sárvári Nádasdy-vár dísztermében, a Markó Péter által szervezett Valami jazz sorozatban, melyről jómagam beszámolót írtam, és melyet dr. Kereszty Gábor fotói dobtak fel, és a sarvarikum.hu portálon jelent meg.

Nos, a sors ismét összehozott majd’ mindnyájunkat egy könyvbemutató alkalmával: március 26-án, Budapesten, a Háló Klubban volt a jazz-zenész „Bachtól az atonális viharig” című könyvének bemutatója, mely a művésszel, illetve a művészről az ezredforduló óta készült 250 cikkből a zenész által legjobbnak tartott húszat jelentette meg. A mienk is benne volt! Gáborral elfogadtuk a meghívást, és részt vettünk a bemutatón. Nem bántuk meg.

A klub jazzestjeinek szakmai vezetője, Deseő Csaba, a neves magyar jazzhegedűs, Máté J. György, a könyv szerkesztője, irodalom- és jazzkritikus, Retkes Attila, a kiadó Gramofon Könyvek vezetője és persze a főszereplő, Dudás Lajos foglalt helyet elöl, az asztalnál. A 83 éves muzsikus vitte a szót, vezényelte le a beszélgetésekkel, vetítésekkel és zenehallgatásokkal tarkított könyvbemutatót. A majd’ kétórás eseményt végig élénk érdeklődés kísérte, nem lehetett nem odafigyelni
. „Az első, nevemet is megemlítő, jazzel foglalkozó cikkek és fényképek megjelenése valószínűleg egybeesik a legendás Dália Jazzklub megnyitásával (1962. október 25.). Akkor persze szó sem volt jazz zenélésről, csak egy-egy magányos úttörő megmozdulásról” – idézett könyve előszavából Dudás, majd elmondta, hogy a műfaj hazai fejlődésében már nem tudott részt venni, mert 1964-ben elindult 10 éven át tartó kalandos, szabadúszózenész-élete, miután nyugatra emigrált. Tíz év múltán lehorgonyzott, megnősült, letelepedett, de továbbra is jazz-zenészként élte világát. Érdekesnek tartom, hogy a kezdeti években „egymásra találtak” a disszidens magyarok: a klarinétos Tommy Vigh vibrafonossal és Zoller Attila gitárossal együtt zenélt sok éven át. És ha már az életműösszegzésről van szó, 1990-ben már megjelent Simon Géza Gábor szerkesztésében egy bio-diszkográfia, mely 160, a művész zenéjét érintő írást tartalmazott akkor.

Azóta újabb 400 cikk jelent meg róla. Ezekből válogatta a Bachtól az atonális viharig című, most kézben tartott könyvet, melynek különlegessége, hogy egy CD mellékletet is tartalmaz – ezen időszakot átölelve. Erről idézett egy Bach-átiratot kezdésként, majd Retkes Attila, a Gramofon kiadó vezetője osztotta meg gondolatait a zenészről. Ezt, a könyv címéhez rímelve egy atonális darab, a Magyar Rádióban készült felvétel követte, melyen Kőszegi Imre dobolt, és egy fantasztikus bolgár bőgős, Teodosszij Stoikov basszusgitározott – aki mindössze 10 perc gyakorlás után kapta kezébe az akkor neki még ismeretlen elektromos hangszert –, melyen nemcsak kísért, hanem egy fantasztikus szólót is lenyomott.
Ezután Máté J. György kezébe került a mikrofon, aki nemcsak véleményt nyilvánított, hanem ezt laudációval is összekötötte – az ünnepelt tiszteletére. Nem kevésbé volt érdekes a mester hangszere, a klarinét mint hangszer megszületésének és dicsőséges évszázadainak történetét elmesélő rész sem tőle. A komolyzenében betöltött fontos szerepe után megjelent a jazzben, swingben is a múlt század első harmadában, és később olyan zenészek, zenekarvezetők nevei köthetők e fafúvós hangszerhez, mint Benny Goodman, Artie Show, vagy Woody Herman. Később, már a ’40-es, ’50-es években került sor e hangszer trónfosztására is, mivel a szaxofon egyre inkább átvette a fafúvósok között a vezető szerepet.
A főszereplő színes egyéniségét bemutatva, egy big band felvétel következett két dobossal (egy amerikai és egy orosz), két bőgőssel és persze rezekkel, Lajos kiemelkedő szólójával, melyet, ellentételezve, egy lírai darab követett, duóban, Philipp van Endert gitárossal, a sárvári koncertekről már ismert zenésztársával előadva. Deseő Csaba, akivel 1959 óta ismerik egymást, emlékezett ezután az évtizedekkel ezelőtti pezsgő klubéletről, mely nemcsak a beat- és rockzenében, hanem a jazzben is virágkort élte. 1962-ben, azaz több mint hat évtizeddel előbb a Dáliában Fogarasi János (zongora), a jelen levő Berkes Balázs (bőgő), egy „Kutya” becenevű dobos voltak kvartettjük tagjai akkoriban.

Majd újra Dudás Lajos vette át a szót, és több mint másfél tucatnyi lemezéről beszélt, egyenként felelevenítve hozzájuk fűzött emlékeit, azok megkülönböztetendő jellegzetességeit. Itt külön is megemlítette a Zoller Attilával együtt muzsikált termékeny időszakát. A felelevenített zenei csemege ezután egy zongoristával előadott free jazz darab volt, amely után a klarinétos elmondta, hogy zenéjének kiteljesedését tudja megélni, amikor szabadon szárnyalhat improvizációi során. Mint minden zenéhez, ehhez is videoklip lejátszása párosult: most megláthattuk, hogy lakóhelye, a Bodeni–tó és környéke mennyire szerethető helye a világnak.

Nem eléggé dicsérendő módon a végén egy közös fotóra álltak össze a veterán zenészek, szakírók, fotósok, az említetteken kívül Márton Attila, Somogyvári Péter, Csécsi Attila, Turi Gábor, Sipos Péter, Veisz Gábor, azaz a hazai jazzélet krémje, hogy éljenek a ritka alkalom adta lehetőséggel. Méltó befejezése volt e csodálatos estének.
Megjelent a sárvárikum.hu portálon 2024.03.30-án

KÉTOLDALI TÜDŐ-GYUSZI

KÉTOLDALI TÜDŐ-GYUSZI

Gróf István, fotó: Grófné dr. Kerekes Enikő

Hatnapi őrült köhögés után mentem el az ügyeletre. Hörgőgyulladás, antibiotikum. Harmadnapra rá már félrebeszéltem. Megint ügyelet, most már tüdőgyulladás a diagnosztika, mentő, oxigén-maszk. Arra azért emlékeztem, hogy nem szirénáztunk. Együttműködik, gügyög- írták. Vát magasságában aztán megháromszorozzák az oxigént. Beérkezünk Szombathelyre. Irány a sürgősségi.

Sz. V. doktor 11 napon keresztül nyomatta belém az antibiotikumot, a vérhígítót, a szteroidokat, és persze az oxigént. Harmadnap este mégis majdnem megint „elestem”. Izzadtam, ismét belázasodtam, és rosszul lettem. „Szaladtam” ki a nővérhez, mutatva az pulzoximéter állását. Hát, magának nem lehetne élnie! A sajátjával is megmérte. Ugyanaz. Egy óra múlva jött csak az ügyeletes orvos. Addig már a vizes pólót is felvettem. (No, nem azért, mint a csajok a Baywatch-on).

Egy hónapja még büszkén és magabiztosan nyilatkoztunk a mostani, március végére tervezett floridai, és főleg az adrenalin-szintet emelő guatemalai utazásunkról. Az Atya azonban közbeszólt. Senki sem sérthetetlen. Mi sem. Ezt tudomásul kell venni! Utunk feltételezhetően fél évet késik majd.

Kis piros MP3. Azért vettem 10 éve, hogy ha majd kórházba kerülök, legyen mit hallgatnom. 20 óra tömény blues- rock, a javából. Eddig sok hasznát vettem már, hiszen pesti vonatozásaim alkalmával mindig benn voltak a füldugók. Mondanom sem kell, a kórházban egy estét tudtam hallgatni, mert lemerült. Hol a töltő?

Szobatársak. A három Pista, 80, 75 és 74 évesek. Minden este valaki rosszul lesz. Az éjszakák szürreális álomvilágban telnek, fél-éberen. Húszpercenként valaki kimegy pisilni, máskülönben horkolunk. Az „öreg” hazamehet. Jön Lajos. Fiatalember. Szervátültetésre készül. Akarva akaratlanul mind barátok leszünk, segítünk egymásnak, kiadjuk lelkünk titkait. De kár, hogy elmész! Hát…?

Enikő és Bence. Feleségem és fiam. Most felszínre került a szeretet, a szerelem, az őszinte aggódás, a kedvemre tevés. És öcsém is telefonált mindennap.

Az egészségem után érdeklődő barátok, ismerősök száma. Tudom, hiúsági kérdés. Hát igen, de azért…

Ráhangolt, készülődős, fontosnak vélt programok halasztása. Fel kellett venni a telefont, és megmondani, lemondani őket, sorban. Felülíratattak!

Átértékeltem-e az életem? A túrót! Majdnem ugyanúgy pörgök, tervezek, naplózok, mint ezelőtt. Pedig itt volt az esély, lelassulhattam volna.Majd legközelebb...