Az idő hűvös, a hangulat forró volt a 16. Révfülöp Blues Festen
Szöveg és fotók: Gróf István
Nem volt konzervált hőség, mint ahogy megszoktuk ezt augusztus első hetében a révfülöpi blues feszteken. Megborult az időjárás. Igen, ahogy David Attenborough mondta, „a katasztrófa akkor következik be, amikor a Föld fejünkre olvassa mohóságunkat”. Erre duplázott rá Földes László is a fesztivál második napján, hogy „Mit tettetek ezzel a Földdel!” Szerencsére Benkő Zsolt, a fesztivál szóvivője, konferansza figyelmeztetése nem lett éles, miszerint ha villámlik, dörög és szakad, akkor sorry, lekapcsolják az áramot, és lefújják a rendezvényt.
Csütörtökön
Little G. Weevil kezdett
Kurucz Attila zenész-fotóművész kiállítása előtt a
Tóparti Galéria előtti téren. Féltucat tradicionális blues dalt nyomott le akusztikus gitárján, dobján előadva Sonny Boy Williamsontól természetesen a sajátjain keresztül John Lee Hookereig, majd a Mississippi delta bluesra áthangolt gitárjával, még messzebbre, a Közép- Nyugat-afrikai gyökerekre támaszkodva
Memphis-bluesokat játszott el. Gabesz szenvedélyes hangja, pattogtatott, metsző gitárszólói jártak a fejünkben, mikor a blues zenész-fotós képeit - mind zenészportré - megtekintettük odabenn, a Galériában.
A
Kovács Péter „Pepi" által 16. alkalommal szervezett fesztivál szokás szerint a hazai blues- szféra elitjeinek sokaságát állította színpadra. Az idei év sajátossága, hogy
Benkő Zsolt gitároson kívül, a spontán improvizációkra alapozva a három fesztiválnap állandó szereplője volt
Premecz Mátyás is híres Hammond B3 orgonájával. Az idei fesztiválon az eddigieknél még több neves zenész is fellépett, így az akarat és a lelkesedés mellé, hála a 2023 Veszprém - Balaton Európa Kulturális Fővárosa pályázati lehetőségének, egy kis „talált pénz" is társult.
A csütörtöki napon a
Harakyru Band kezdett, miután az említett két vendég, Premecz és Benkő egy instrumentális soul-lal fölvezette őket. Ezután a nemrég elhunyt zenész legendára,
Török Ádámra emlékeztek Németh Károly zongoristával kiegészülve annak beat-rock generáció himnuszát, a
Vissza városba c. opusát felidézve. A Harakyru Band Radovics Kyru László- ének,
Tomor Barnabás- basszus, Móré Attila-dob és Benkő Zsolt gitár összeállításban játszott progresszív Robben Ford, talpalávaló Credence Clearwater Revival, kőkemény Bad Company dalokat, sajátos átdolgozásban, utóbbitól már Zsolt fia,
Benkő Máté részvételével, kitűnő gitárjátékával is. Mind a két Buddy Guy- nóta, a
Midnight Train és funkys
Heavy Love Barna basszus -, B. B. King Help the Poor átdolgozása Attila dobszólója miatt volt emlékezetes. A negyedórás progresszív őrületben Németh Karcsi egy Fender- pianón lezavart rögtönzése volt a csúcs. A két ráadás számra már bejött Little G. és Premecz Matyi is, így kilencen jamelték az
Everyday I Have the Blues c. örökzöldet a még a színpadon szereplő zenészek számára is meglepetéssel, a következő csapat frontemberével, Takáts Tamással együtt, aki egy strófát elénekelt. A felforrósodott hangulatú koncertet egy Isley Brothers funky- soul őrület zárta, fantasztikus groove-jával.
A
Takáts Tamás Blues Band tánczenét fog játszani - konferálta fel az énekes a zenekart, és valóban, a bonyolult progresszív zene leegyszerűsödött.
Tóth Károly- dob,
Patyi Sándor- basszus,
Gál Gábor (33 éve a zenekar tagja!) gitár és Takáts Tamás- ének, harmonika, gitár felállásban jöttek a saját dalok, így a
Yeti, a Privatizációs Blues, és a többiek. A humorral bélelt konferanszok, Tamás torkából, szokás szerint feldobták a hangulatot. A lengőbasszusos
Változtass egy kicsit! Premecz és Benkő, míg Takács Tamás önéletrajzi ihletésű, 1957. évben játszódó
Életem c. balladája az énekes és a basszgitáros játékával lett élvezetes. 1991, Budapest, Népstadion: a
Rolling Stones koncerten az előzenekar a TTDBB volt. „Csak mi játszottunk ott, meg a Rolling Stones"- szólt az eseményre emlékező következő nóta. A
Country, majd az
UFO 2 után, melyben megszólalt Tamás szájharmonikája is, a
Száll, repül a szélben c. blues balladában Gál Gabi szólózott egy emlékezeteset. A nagy TTDBB slágerek, a
Világvége blues, a
Zakatol a vonat és a
Pocsolyába léptem- utóbbiban megénekeltetve a publikumot, nemre tekintettel is- következtek, majd a ráadás dal, a
Velem töltsd el az éjszakát után jó kis meglepetést okozva, egy rock- himnuszt, a
Born to Be Wild-ot dübörögték el az órájukat nem néző zenészek.
A péntektől féltünk a legjobban:zivatart, villámlást,
szakadó esőt prognosztizált a meteorológia, de hullámokban ugyan jött egy- egy esőperiódus, az épület szélén zárt fedél alatt azért a közönség zöme száraz maradhatott. A vihar elkerülte a fesztivál színhelyét. Mindnyájan Pepi köpönyegéből bújtunk ki -mondta derűsen Zsolti, és felkonferálta a fesztivál következő, gyakori fellépőjét, a
Mojo zenekart. Most is a két vendég egy Booker T. and the MG's instrumentálissal vezette fel a műsort, majd
Mezőfi „Fifi" István ütőssel- aki a shuffle dobolás hazai mestere- folytatták.
A Mojo
Szabó Tamás- szájharmonika, harmonetta, ének,
Honfi Imre Olivér gitár, ének,
Horváth János- gitár, ének,
Pengő Csaba- basszus és Fifi- dob összeállításban, a megszokott összetételben állt fel, azaz változásként Olivér állt, Csabi pedig most ült hangszere mellett. Három lassú dallal tesztelték figyelmünket és türelmünket: az első egy afrikai eredetű worksong, rendesen, ahogy kell, slide-dal, pofagyaluval, az utolsó, a
Call Me meseszép ballada, Tamás érzelemdús fújásaival. A 100 évvel ezelőtt a szegény feketék által készített kezdetleges hangszerek közül Olivér a diddley bo-t, majd az (most kéthúros) egyhúros cigar boxot szólaltatta meg unikumként. Tamás egyedülálló tudását mutatta be a következő nótában, jó kis Sonny Terry-s stílusban, majd Honfi percei következtek egy igazi elektromos progresszív gitárjátékkal, a'la Mick Abrahams. És maradtunk a 70-es évek felidézésével egy bevallottan
Canned Heat- stílusban lenyomott dögös blues-zal, a
Too Much Talking-gal. Egy Slim Harpo bluesfater dalt ezúttal János énekelt el nekünk, majd a szokásos koreográfia szerint a vendégek, Matyi és Zsolt is beszálltak jamelni, jó kis orgona- és gitárszólókat produkálva. Az est B.B. King által is műsoron tartott
Early One Morning jamaikai ska dalával, az idősebbik Benkő szédületes rögtönzésével zárult. Bő 90 perc volt a műsor, Révfülöpön kevesebbet nem illik játszani!
A supergroupnak is nevezhető
Bluestone and The Horn Section volt a második fellépő banda aznap este. A
Vasicsek Öcsi János- ének,
Kőmíves „Stone" András- gitár,
Nemes Zoltán- zongora, Tomor Barnabás- basszus,
Molnár Dániel- dob,
Weisz Gábor- szaxofon,
Almási Attila- pozan felállású zenekarnak egy dögös shuffle volt a felütése, majd egy komolyabb hangszerelésű Albert Collins szám, a
Don't Burn Down the Bridge következett kőkemény fúvóskórussal. Öcsi konferálta fel a dalokat, így az Otis Rush szerezte örökzöld
All Your Love-ot, mely később Eric Clapton első slágere volt, és melyben mind Weisz, mind Almási megmutatták, hogy nemcsak kíséretre valók a rezek. Az urban blues tanítómesterétől, Junior Wellstől egy karibi ritmusú, B.B. Kingtől egy hagyományos tizenkettes lassú blues (
How Blue Can you Get) következett, érdekes módon nem a gitár (Andris gitárja szerintem nem volt eléggé kierősítve), hanem Weisz csodálatos tenorjának főszerepével.
Kézdy Luca, számomra a nap meglepetése szállt be ezután. Don „Sugarcane" Harris, John Mayall hegedűse óta nem hallottam ilyen hangulatos, jól hangzó, szakmailag tökéletes blues hegedűjátékot, mint ettől a kicsi lánytól. Andrisék is megemlékeztek az utolsó aktív nagy öreg blues-faterről,
Buddy Guyról, a
Whiskey, Beer, Wine, férfiajkakon gyakran elhangzó szavakból álló soulos hangulatú nótájával, melyben Luca, Barna, Andris mellett Zoli is nagyot tekert térdein egyensúlyozott elektromos zongoráján. A
Black Cat Bones (a boszorkányok neve a néger folklórban) c. funkyban a vendég Premecz brillírozott, majd egy saját, immár magyar nyelven előadott Nemes-szerzemény következett, miután a várva várt sztár,
Hobó feltűnt végre fekete pólójában. A
Gazember utáni medleyben Muddy Waters
Mannish boy-át énekelte Öcsivel duóban, mely a
Ki vagyok én c. sajátjába, az ismert Helgás dalába folyt, fenomenális szaxiszólóval bélelten, majd az egyveleg az
Amikor a hobók útjára léptem c. önéletrajzi vallomásával zárult.
Kontrabasszus vagyok, nem hőstenor - jegyezte meg a 78 éves rock-énekes, fején találva a szöget: ez a hang a brand-je. Ismét egy rock- örökzölddel, a magyarul énekelt
Tobacco Road-dal dobták feljebb a hangulatot, hosszabb zongora és szaxiszólókkal kidekorálva, majd Földes elszavalta-kántálta
Faludy György Jézus herceg versét. A hangulat már átváltott a rock-zeneiből az irodalom élvezetébe. Ismét Faludy vers, a
Ballada a senki fiáról következett, Hobó szuggesztív előadásában, most Almási pozanszólójával színesítve. A nagy rockhimnuszok felidézései mindig hálásak, most is így esett: a
Doors Riders On the Storm - magyarul Vándor az utcán - c. Morrison-opus következett. Kézdy Luca olyan mennyei hangzást produkált a szférákban zengő hegedűszólójával, hogy a könnyünk is kicsordult, de Nemes Zoli sem maradt el tőle szép, dallamos imprójával. Mosolygott a lelkem a két költőt, az amerikai
Jim Morrisont és a magyar
Földes Lászlót hallgatva. Ez irodalomóra volt a javából. A
Hey, Joe,
Hendrix dala 12 percben duóban fejelte meg a koncertet. Deák Bill helyett Öcsi, és tökéletesen sikerült a szereposztás: az ördög Hobó, és az asszonygyilkos Öcsi. Megkockáztatom: egyenrangú, mint az eredeti. Tragédia dalban tálalva. Már tizenegyen hajoltak meg a koncert végén: a ráadás bluesban a tagok one by one nevesítve lettek, és még a villámlásokkal és dörgésekkel ijesztő zivatar előtt „szerencsésen" befejezték a bő 2 órás bulit.
Szombat. Szegediek. A
Blues Bell. Ők is voltak itt már többször, akkor is
Hrabovszky Tamás- ének, harmonika,
Török Péter - gitár,
Wilhelm Gábor- basszus,
Szabó Csaba - dob felállásban. Mintha a korai Ford Blues Band Nyugati-parti urban bluesát hallottam volna: tiszta, kemény herfli, éles gitárok, precíz, pontos kíséret. A
Good Morning, Little Schoolgirl sem a régi Sonny Boy- féle hangszerelésben. A boogie-k meg pláne! Sugar Blue
Messin with the Kid átirata is kifejezetten a sziporkázó technikával játszó fiatal Hrabovszkyra volt szabva, aki uralta a zenekari hangzást. Gatemouth Brown mester
Let the Good Times Roll-ja már a régi idők hangzását idézte fel, majd egy saját dal után Benkő Zsolti és Premecz Matyi segítségével az
Everyday I Have the Blues c. B.B. King, végül a Mojo Working című Muddy Waters örökzöldet nyomták le a fiúk, mindenki megelégedésére. A „száraz" körülmények is csak fokozták a műélvezetet.
A második fellépő szombat este a
Premecz Mátyás Organ Trió volt, akik kvázi lemezbemutatót tartottak: a
Family Blues c., az ősszel megjelenő albumukról adtak kóstolót. A hammondos zenekarvezetőn kívül a régi zenésztárs,
Badics Márk ült a doboknál, és „új fiú",
Zádor Tamás volt a gitáros. A stílus hasonló volt, mint amit az idén többször meghallgatott
Raphael Wressnig orgonista Enrico Crivellaro gitárossal a háta mögött művelt: funky-soul. Úgy látszik, hogy Hammond hangszerének is megvannak a divatos stíluskorszakai: az 50-es években a swing, a jazz, a 70-esekében a rock, a progresszív, az új évezredben pedig a funky, a soul. Instrumentális darabokat játszott a PMO3, és Mátyás már megszokott, rendkívüli tudásának bemutatása mellett Zádor is kitett magáért: nem sokat akkordozott, igen gyakran kiváló szólista tudását is bemutatta. A címadó szerzemény után már Benkővel együtt négyesben nyomták le utoljára New Orleans-i hangulatban a
Millimeters c. darabjukat, nagy tetszést aratva a két gitáros kérdez- felel rögtönzéseinek.
Aránylag rövid műsoruk után a
Borsodi Blue and Zsombok Réka formáció foglalta el a színpadot. Borsodiék nemcsak hangzásban, hanem külsőben is különböztek az előzőektől: kapucnis pulóver, csőnadrág, tarkón felül nyírt frizura: fiatalosra vették a figurát. A négy fúvóssal, Belicza Károly szaxissal, Döge Csaba harsonással, Resetár Attila és Bíró Tamás trombitással megerősített bandában a már többször zenélő Fifi dobolt,
Pfeff Márton basszusolt,
Szabó Bence zongorázott a zenekarvezető
Borsodi László gitáros-énekes mellett. Most először a fesztiválon énekesnő szólista, Zsombok Réka is szerepelt. A koncertjük első harmadában ők muzsikáltak. Főleg funky ritmusban szólaltak meg saját, angol nyelven énekelt dalaik, melyeket Réka erős, tiszta, talán
Julie Driscoll-ra emlékeztető hangján tolmácsolt. A műdalok között volt a slágerdaluk, a
To Key To Our Dreams is. A 2012 óta (akkor még trióban) Révfülöpön rendszeresen fellépő zenekar hangzása a Blood Sweat and Tears kitűnő soundjára emlékeztetett. A szólókat Borsodi, Premecz, Szabó Bence „követték el" a klasszikusokban, Albert King, B.B. King számaiban is. Benkő Zsolt is bejött gitározni és Borsodival versenyre keltek, melynek a közönség lett a nyertese. Egy kissé sziruposra sikerült saját dallal köszönt el Réka, majd
blues jam következett, már nélküle.
Az együttes második felvonásában keményebb és bluesosabb lett a hangzás, vendégek, így Premecz orgonált, a nagy és a kis Benkő, majd Zádor gitárokon is „ellepte" a színpadot, és a négy gitáros többször is egymással, az egyikük által elővezetett témára válaszolva nagyokat örömködött. Soul, funk, majd végül B. B. King bluesa, a
Something You Got is terítékre került. A nagy versengésbe belefáradva aztán elcsendesedett a színpad, és mindenki a nap sztárját,
Ripoff Raskolnikovot várta, aki Borsodival és ritmusszekciójával lépett fel. Jellegzetes rekedtes hangján énekelt hotelszobákról, országutakról, csavargásainak helyszíneiről, lassú balladáktól a gyors rock and rollig, a
Get Awaytől az
It's Not Easy-ig, féltucat dalt. Lebegő- szárnyaló gitárhangzása - mintha a
Dire Straits hangzásvilágához hasonlítana - ugyanúgy egyéni, mint reszelős énekhangja. A gitár-improvizációk lehetőségét ezen az estén ugyan átadta Borsodi Lacának, de hangszere lebegése uralta a koncertjét. A nagyvárosi balladaénekesünk segítségére szolgált Szabó Bence igényes, dallamos zongorajátéka. Egy dögös rock-blues-zal köszöntek el a hallgatóktól, amikor ¾ 12-t mutatott az óra.
Bizony, megérte aznap este is végig kitartani. Blues rajongó barátaimmal egyértelműen megállapítottuk, hogy a
Révfülöp Blues Fesztivál az ország legrangosabb összejöveteleinek egyikévé nőtte ki magát. Tehát: jövőre, ugyanitt!
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2023.08.08-án
