2000. december 22., péntek

KODÁLY- SZOBORRAL GAZDAGODTUNK

KODÁLY- SZOBORRAL GAZDAGODTUNK

A huszadik századi magyar zene egyik legjelentősebb alakjának, Kodály Zoltán zeneszerzőnek, zenepedagógusnak a szobrát avatták fel december 6-án Sárvárott, a Koncz János Zene- és Művészeti Iskola udvarán.
Pintér László sárvári fafaragó a helyszínen elszáradt ecetfából formázta meg mintegy száz óra munkával újabb alkotását. Mint elmondta, térítésmentesen és nagy örömmel tett eleget a felkérésnek.
Gróf István alpolgármester avatóbeszédében szólt a kutató, a tudós és a pedagógus Kodály Zoltánról is. Példamutatónak nevezte az ének- zenetanításban- határainkon túl is alkalmazott- Kodály- módszert, majd arról beszélt, hogy a tudós és a nevelő munkája szinte egybeolvadt. Ennek példájaként említette a széles körben használatos 333 olvasógyakorlatot. (Pintér László is jelöli a fogalommá nemesedett számot a szobron.) Ezt követően a szobrász életművéből elevenített fel részleteket Gróf István. Beszélt arról is, hogy ez már a negyedik szobra az alkotónak, s "elárulta" azt is, melyik lesz az ötödik.
Az avatóbeszédet követően a zeneiskola diákjai Kodályt idézték meg dalai révén rövid műsorukban Janzsó Andrea vezetésével. A kedves műsor után a képzőművész tagozat kiállítását nyitotta meg az iskola igazgatója, Paukovics László: Elmondta, tanulóik "sikert sikerre halmoztak" az utóbbi években, majd megnevezte a sikerkovácsokat, a Kondor- házaspárt...
Az est a celldömölki Ádám Jenő Zeneiskola és Művészeti Alapiskola, valamint a sárvári Koncz János Zene- és Művészeti Iskola növendékeinek hangversenyével zárult.

-M-
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 25. számában, 2000. december 22-én

A RENDSZERVÁLTOZÁS TÖRTÉNETE 1988-TÓL NAPJAINKIG

A RENDSZERVÁLTOZÁS TÖRTÉNETE 1988-TÓL NAPJAINKIG

Az "Ezredvégi beszélgetések" befejező előadását Kulin Ferenc tartotta. Nem a mindennapok történéseiről beszélt, hiszen azt mindenki átélte, inkább az elvi alapokat világította meg. Hogy mindezt jól megértsük, vissza kell menni az időben a II. világháborúig, sőt, Eötvös Józsefhez, aki a francia forradalom eszméiből (szabadság, egyenlőség, testvériség, ez utóbbit itt nemzetiség értelemben használjuk) alapos elemzés után mintegy előre meglátta a következő 100 év eseményeit. Lásd: Uralkodó eszmék c. könyvét (ami egy politikusunk szerint a magyar politikai filozófiai irodalom legjobb alkotása).
E három eszme egymás mellett nem tud maradéktalanul érvényesülni és állandó harcban állnak egymással. XX. századi nyelvre lefordítva a liberális Nyugat és a kommunista Kelet összefogtak a nemzeti eszme torzulása, a fasizmus ellen a II. világháborúban. 45 év után új helyzet alakult ki, a "hidegháború", amikor már a harcnak fegyverrel nem volt értelme, az kulturális, erkölcsi és műszaki- tudományos szinten folyt tovább. A közös nyelv, az értékek, eszmék hozták létre a globalizáló világot, ami, mondhatnánk, a keresztény "univerzalizmus" modern változata, tehát 2000 éves forrásokból táplálkozik.
Magyarország különös helyzetben volt a háború után, két nagy kultúra és hatalmi blokk ütközőpontján feküdt és a nagyhatalmak érdeklődésének tárgya volt. Már '56 előtt is különleges helyzetben voltunk, mint egy kísérletként, ugyanis Sztálin egy moszkvai felügyelettel, de piaci alapon működő gazdasági modellt akart itt kialakítani. Ez az un. piaci szocializmus dőlt össze 1956-ban , és a forradalom tovább erősítette különleges helyzetünket a világban. Az ötlet még egyszer előbukkant a '70-es évek közepén a Nyers Rezső-féle reformer irányzat formájában, amikor néhány nagy céget piaci formában működtetett az időközben kialakult technokrata réteg, amelyet nem jó szemmel nézett a régi, "moszkovita vonal". Mivel egy politikai rendszerben kétféle mechanizmus nem érvényesülhet, eleve bukásra volt ítélve.
Ilyen helyzetben érte az országot a kommunizmus bukása, ami a magyar fejlődést új, érdekes pályára állította. 1987-ben Lakitelken az volt a szándék, hogy a Pozsgay vezette szociáldemokrácia összefogva a nemzeti vonallal (Csoóri, Csurka, Lezsák stb.) egy harmadik utas, se szocialista, se kapitalista, semleges független irányú országot épít. Ez azonban két dolgon bukott meg. Egyik, hogy az utódpárt a régi szellemiséget viselte magán, másrészt a környező országokban is sorra politikai változások történtek. Ekkor lépett színre Antall József, aki a nyugat- európai, keresztény- demokrata orientációt támogatta és egyúttal az MDF-et választási győzelemre vitte. E politikai erő bár győzött, de nem volt igazán ütőképes, támogatottsága kicsi volt, sok volt az ellendrukker és mint minden koalíció, az övüké is kényszereken alapult és előbb- utóbb felmorzsolódott. De így volt és van ez a többi koalícióval is.
Visszatekintve az elmúlt 10 évre, sok minden változott, de még a világunk nem stabil, ez csak 10-15 év EU-tagság után mondhatjuk el. Megvan a katonapolitikai biztonság, és egy hosszútávra kialakítható életmód és az ezzel járó életszínvonal perspektívája. Ugyanakkor a Nyugat sem az ígéret földje, az EU-ban kemény gazdasági szempontok érvényesülnek a tagok között. Fukuyama könyvére célozva az előadó megjegyezte, a Nyugat (Amerika) a csodálatos műszaki- tudományos fejlődés ellenére szintén válsággal küzd: energia, környezetszennyezés és főleg a társadalom erkölcsi és kulturális bomlása. Például sok gyerek születik családon kívül, vallástalanodás, szociális problémák. Kelet- Európában talán viszonylagos elmaradottságánál fogva jobban őrzik a régi erkölcsöket, hagyományokat, ami biztos alap lehet számunkra egy újonnan felépülő, globalizáló társadalomban.



dr. Desits Imre

Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolymának 25.ik számában, 2000. december 22-én

2000. november 10., péntek

A II. VILÁGHÁBORÚ, A KOMMUNISTA DIKTATÚRA, 1956 ESEMÉNYEI

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK
A II. VILÁGHÁBORÚ, A KOMMUNISTA DIKTATÚRA, 1956 ESEMÉNYEI

A nem is olyan távoli múlt eseményeiről M. Kiss Sándor történész professzort hallhattuk október 20-án. Eldöntendő kérdéssel kezdte: 1945-ben felszabadítottak vagy elfoglaltak bennünket? Természetesen az utóbbi az igaz, mert a szovjet számára ellenséges ország voltunk. Pl. Budapestet 41 napig ostromolták, e hosszú időt Malinovszkij marsall hamis jelentésekkel indokolta, ezért kellett aztán civileket is összefogdosni, hogy meglegyen a hadifogolylétszám. A mérleg: az épületek 75 %-a sérült, 30 ezer lakás vált lakhatatlanná. Amit a budapestiek éreztek, inkább a felszabadultság érzése volt: vége a lövöldözésnek és a pincebeli életnek.
A viszonyok korántsem voltak idilliek a hódítók erőszakos magatartása miatt. A Budapesti Nemzeti Bizottság akkor hozta "abortuszrendeletét" és Apor püspök históriája is e témakörhöz kapcsolódik. 1945 januárban az akkori BRFK Politikai Rendészeti Osztályt hozott létre Péter Gábor vezetésével, ami '46-ban BM ÁVÓ, '48-ban BM ÁVH, '49-ben független ÁVH lett Rákosi irányításával. Csak 1953-ban Nagy Imre próbálta a hatalmát megnyirbálni. 1956 októberében Münnich Ferenc belügyminiszter látszólag feloszlatta és a tiszteket "illegalitásba" küldte, mintegy kivárni, mi lesz? 1956 novemberétől is tovább működött más néven és csak 1989-ben szűnt meg végleg.
Az ÁVO kulcsszerepet játszott a politikában, a "trojka": Rákosi, Gerő, Révai fasisztának és reakciósnak tartottak mindenkit, aki nem volt kommunista szimpatizáns, és azokra lesújtott a "nép ökle". Kb. 45-53 ezer internálás volt, minden harmadik magyar embert érintett valamilyen formában a terror.
1945 novemberében a Kisgazdapárt 54 %-kal megnyerte a választásokat, míg a kommunisták csak 17 %-ot értek el. Bár a miniszterelnök és a köztársaság elnöke kisgazda volt, a tényleges hatalmat a BM, a kommunisták birtokolták. Meg is kezdődött a támadás először a demokratikus ellenzék ellen '46 decemberben a "Magyar Közösség" perben, a 46/7, a "köztársaság védelméről" szóló törvény alapján, és ez a kormánypozícióban levő kisgazdák ellen irányult. Kovács Bélát lecsukták, Nagy Ferenc emigrált, a jobb oldali szoc. dem. Kéthly Anna is börtönbe került, majd '56-ban emigrált. A baloldali szoc. dem. vonal (Marosán, Szakasits) pedig behódolt. Így 1949-re a polgári ellenzék megsemmisült.
Következett az egyház. Mindszenty bíboros, Ordass és Ravasz püspökök letartóztatása, támadás a szerzetesrendek ellen, kiszorítva őket az oktatásból és a karitatív munkából. A parasztságot a beszolgáltatás és az erőszakos tsz- szervezés tette tönkre.
A rezsim '45-'53 között kb. 800 kivégzést hajtott végre, saját elvtársait, a legjobbakat sem kímélve. Őket aztán 1953-ban , Sztálin halála után Nagy Imre miniszterelnöksége idején rehabilitálták, de csak a kommunistákat. Sztálin halála, a "jugoszláv válság" alapjaiban gyengítette a kommunizmust. A megoldás a személycsere volt, a trojka menjen, Nagy Imre jöjjön. De '56-ban Rákosi visszakerült a csúcsra és ez volt az egyik előidézője a robbanásnak. A szellemi előkészítést a Petőfi- körben tömörült értelmiség végezte. Nagy Imre először reformokat akart, de a nép forradalmat, a szovjetek kivonulását. Ezt október 28-án el is érték. Pesten nagy harcok folytak, vidéken inkább békés tüntetések, amik sajnos, több ízben sortüzekkel végződtek. A kivonulás feletti öröm nem soká tartott. Kádár és Münnich eltűntek, később kiderült, Moszkvában tárgyaltak és november 4-én visszahozták a szovjeteket. Ez újabb harcokat jelentett és veszteséget épületben , emberben egyaránt. A megtorlás 32 ezer letartóztatás és több-száz kivégzés volt. Ezután következett a "kádári aranykor", és a legvidámabb barakk országává lettünk.
Összegezve: Nagy Imréék kezdetben reformokat akartak, de a feszült helyzetben az ÁVH és a tömeg szembenállása már forradalom volt, a felkelőknek a szovjetek elleni harca pedig szabadságharc. 1956 példaértékű esemény volt a világ számára, súlyos sebet ejtett a kommunizmus épületén, ami végül is 1989-ben Közép- Kelet- Európában összeomlott.

dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 22. számában, 2000. november 10-én

2000. október 27., péntek

AZ I. VILÁGHÁBORÚ ÉS A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS

AZ I. VILÁGHÁBORÚ ÉS A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS

A fenti címmel tartotta előadását az "Ezredvégi beszélgetések" keretében Raffay Ernő történész, volt honvédelmi államtitkár.
Mint mondta, a történelem nem évszázadok egymásutánja (amit be kell magolni), hanem folyamatok összessége, amiket ha alaposan szemügyre veszünk, rájövünk, hogy egyik a másikból következik.
Trianon okai tudományos módszerekkel feltárhatók, így mindazok a tényezők, amik később az ország és a nemzet felbomlásához vezettek. Az Osztrák- Magyar Monarchia soknemzetiségű ország volt, csupán 40 %-a a magyar. A magyarság nem tudta igazából "belakni", jószerivel csak a közepét. 1890-ben 50 % volt a magyarság részaránya, 1910-ben 54 %. Ez időtájban Nagy- Romániában ugyanez a szám 60 % volt. Tehát a szarajevói merénylet idején nem volt elég magyar, holott a háború magyar érdekekért is folyt. Kormányaink nem tudták megfelelően kezelni a nemzetiségi kérdést, magyarosítási törekvéseik a szerb, a román, stb. nemzetiségek ellenérzéseit váltották ki. (pl. Bánffy Dezső és Apponyi Albert miniszterelnökök). A nemzetiségek a határokon túl komoly anyaországgal rendelkeztek, és Románia már régóta kezdett Erdély felé "kacsingatni".
A háború folyamán az Antant hatalmak is mindent megtettek az ország lejáratásáért. A háború végén (Padovai fegyverszünet) idegen katona nem volt az ország területén, de a nemzetiségek el akartak szakadni. A románok 18 kelet- magyarországi vármegyét kértek. Az 1918 okt. őszirózsás forradalom Károlyi-féle kormánya leszerelte a határokon hazatérő magyar katonákat a toborzás helyett, így készületlenül ért minket a szerb- román- cseh intervenció. A seregszervezéshez csak '19 januárban kezdtek Stromfeld Aurél vezérkari ezredes vezetésével, de a tervezett 16 hadosztály helyett csak a fele gyűlt össze. '19 márciusában aztán tárgyalások eredményeképp a Kun Béla vezette kommunisták vették át a hatalmat, és kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Ez újabb tápot adott az ország ellen acsarkodóknak, akik immár a bolsevizmus elleni harc ürügyén tovább támadtak. A Vörös Hadsereg ugyan harcolt Stromfeld vezetésével, de Kun Béla nem ragaszkodott kifejezetten az ország területi integritásához. A hadsereg hamar demoralizálódott és 133 nap után a Kommün elbukott.
A Kommün hozzájárult ugyan az ország felbomlásához, de szerepe nem volt döntő, csak egy tényező a sok közül. A döntő tényező a román a megszállás és a párizsi Békekonferencia engedékenysége volt. 1919 őszén Horthy Miklós admirálist hazahívták az Adriáról és Szegeden keresztül Siófokra vonulván megalakult a Nemzeti Hadsereg. Célja: az idegen katonák kiűzése és a politikai stabilitás helyreállítása. Egységkormány alakult Huszár Károly miniszterelnöksége alatt. A kétségbeejtő állapotokat még súlyosbította a "spanyol nátha" néven elhíresült influenza világjárvány. A vörös terrorra válaszul un. fehér terror következett, hátráltatva a nemzeti megbékélést.
A békekonferencia meghatározó alakja volt Georges Clemenceau (aki ifjúkorában maga is kommunárd volt). Célja: tartós béke megteremtése és a nemzetek önrendelkezésének biztosítása. Az igazságtalan béke természetesen nem lehetett eredményes, hamu alatt izzó parázsként bele volt kódolva a következő háború lehetősége.
Bethlen és Teleki tárgyalásainak eredményeként 93 ezer km2-el, 7,6 millió lakossal, míg Románia 103.000 km2-el 2.9 millióval - (melyet hazánk területéből és lakosaiból adtak át nekik- G. I.) zárhatta le a békefolyamatokat. A magyar haderő létszámát korlátozták 36 ezerre, fegyverzett légierő nélkül, dunai flotta nélkül. Ugyanakkor a "kisantant" 680 ezer jól fegyverzett katonával rendelkezett.
Trianon következményei területi, gazdasági, közlekedési és közigazgatási vonatkozásban egyaránt sújtották az országot, míg az újonnan létesült utódállamokban nem alakult ki a politikai stabilitás és a parlamenti demokrácia. 1989 után a diktatórikus rendszerek bukása magával hozta a problémák feléledését, un. Trianon pszichózis kialakulását. A szomszédok félnek tőlünk, úgy érzik, nem is egészen jogtalanul, hogy a több millió határainkon kívül élő magyar sorsával kapcsolatosan jogos követeléseink vannak.
Jól felépített, tartalmas előadás volt egy, a téma iránt elkötelezett szakembertől.

dr. Desits Imre
Fotó: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 21. számában, 2000. október 27-én

2000. szeptember 29., péntek

MILLENNIUMI EMLÉKNAP, 2000

Az idei év a Magyar Millennium éve. Országszerte, sőt még a határainkon túl élő magyarok is nagy ünnepségsorozatokkal emlékeznek meg az Államalapítás 1000 éves évfordulójáról.

Sárvár városa 2000. szeptember 16-án rendezte meg a millennium napját.
A program reggel 7 órakor kezdődött a városi fúvószenekar ébresztőjével. 9 órától a várudvaron a Regös együttes műsora nyitotta meg az ünnepséget. Megjelentek a városi képviselő- testület tagjai, a város vezetői, a történelmi egyház képviselői, a civil szervezetek, egyesületek, intézmények küldöttei, a testvérvárosok küldöttségei és a sárvári polgárok.
10 órakor a fanfárok hangja kíséretében került sor a nemzeti és a sárvári lobogó felvonására. Majd a megjelentek közösen elénekelték a magyar nemzet Himnuszát. Ezután a néptáncosok vitték fel a millenniumi zászlót a színpadra. Bánffy György érdemes színművész elszavalta Jókai Mór: Köszöntő című versét és Babits Mihály: Hazám című művét. Ez utóbbi a kozmopolita hazaszeretet egyik legszebb verse, amely igazán otthon érezheti magát, és bármerre is jár a világon, a honvágy, az otthon érzése mindenhova elkíséri.
Ezt követően dr. Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos köszöntő beszédében a magyarságtudat fontosságát hangsúlyozta. Ahhoz, hogy egy újabb 1000 év elteltével ugyanígy meg lehessen ünnepelni államiságunk jubileumát, az kell, hogy megőrizzük magyar nyelvünket, kultúránkat, múltunkat, hagyományainkat. Felemlítette Buda elfoglalásának 1541-es gyászos évét, amikor Sárváron Nádasdy Tamás költségén kinyomtatták Sylvester János - Új testamentum- fordítását. A kormánybiztos úr Nádasdy (II.)Ferenc hét győzedelmes csatájáról is megemlékezett, majd Frangepán Ferenc, Zrínyi Péter, Nádasdy (III.) Ferenc 1671-ben történt kivégzéséről szólt, mellyel tulajdonképpen véget ért e város fénykora. Hangsúlyozta, hogy a magyar történelem 1000 évének legfontosabb tanulsága, hogy ha "elestünk is sokszor, mindig volt erőnk újból felállni."
Ezután átadta dr. Dénes Tibor polgármesternek a millenniumi zászlót, aki átvette, meglengette, s méltatta e felemelő pillanatot, melyben a múlt, a jelen, és a jövő is együtt van. A továbbiakban a magyar történelem ezer esztendős és városunk többszáz éves múltjára emlékezett, melyben a nemzedékek küzdelme, példamutatása szabta meg a teendőket. "Történelmi időket élünk s a mai nemzedék kötelessége, hogy a legnagyobb mértékben szolgálja hazáját és városát. A józan ítélőképességű sárvári nép nevében fogadom, hogy megőrizzük és átadjuk a zászlót a következő nemzedéknek. A Jóisten segítségét és áldását kérem!"
Ezután Martos Gáborné zászlóanya kötötte fel az első emlékszalagot, és mondta el köszöntő gondolatait, majd ígéretet tett a zászló gondozására, megőrzésére.
Kondora István, a rendezvény szóvivője felkérte a történelmi egyházak vezetőit, hogy áldják meg a zászlót. Először Orbán István római- katolikus esperes- plébános végezte el a szertartást, akit Gyarmati István evangélikus és Szakál Péter református lelkészek követtek.
Kátay Zoltán énekmondó lantkísérettel adta elő a Szent István királyhoz című siralmas énekét. A dal arra vall, hogy a Szent István által megalapított állam hamarosan véres testvérharcok színhelye lett. A frissen létrejött országot a széthullás veszélye fenyegette, de szerencsére erős királyok alatt újra helyreállt az egység, és immáron ezer esztendeje "megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán."
Kátay Zoltán műsora után Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes nyitotta meg a VII. Nemzetközi Huszártalálkozót. Hangsúlyozta a magyar lovashuszárság hazafiasságát, és erősítette, hogy ez a fegyvernem tipikusan magyar találmány, majd a magyarságtudat fontosságára hívta fel a figyelmet.
A közönség a várból az Alkotmány úton kialakított Millenniumi Emlékparkba vonult át a Városi Koncert és Fúvószenekar vezetésével. A műsort itt Dinnyés József előadása nyitotta meg, majd Gróf István alpolgármester mondta el az avatóbeszédét, s adta át a városnak a parkot és az emlékművet. Az egyházak vezetői is megáldották a Lakatos József képzőművész által készített emlékművet, majd a megjelentek közösen elénekelték a "Boldogasszony Anyánk" kezdetű himnuszt.
A Nádasdy-vár dísztermében délben kezdődött az új, korszerű, kibővített monografikus igényű "Sárvár története" című könyv bemutatója. A kötetet Gróf István méltatta, majd dr. Söptei István, a mű szerkesztője mutatta be. Ez a negyedik városbemutató monográfia. Az elsőt Ernetz Ignác sitkei plébános írta 1864-ben, a második 1926-ban született Szeibert János tollából. Ezt követte 1978-ban a dr. Horváth Ferenc által szerkesztett sokszerzős monográfia.
Az érdeklődők ezután megtekintették a Sylvester János által használt nyomdagép hasonmását működés közben. Itt a kitartó látogatókat egy- egy emléklappal jutalmazták. Erre latin és székely írással nyomtatták rá az emlékszöveget. A millenniumi program ezzel lezárult.
..........
A hatásosan megrendezett millenniumi nap bizonyára szép emléke lesz a sárváriaknak és a nagyszámú meghívott vendégseregnek is. Ezúttal a beígért tűzijátékra vágyók sem maradtak hoppon....

Szibler Gábor

Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 19. számában, 2000.09.29-én

2000. szeptember 16., szombat

Milleniumi szoboravató

Milleniumi szoboravató

Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Ünneplő Közönség!
Emlékmű-avatásra gyűltünk össze, itt, Sárváron és most 2000-ben. A Magyar Millennium emlékművének avatására.

„Ősitek parányi fészket raktanak?
Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle
Mély alapot jövendő nagyságnak.
Emlékeik nem maradtak?
Mi tilt, hogy emeljetek nékiek”

- kérdi, majd válaszolja a csekei magányos Kölcsey. Igen. Mi tilt, hogy emlékművet emeljünk?
Legfőbb közjogi méltóságaink 2000. január 1-jével nyitották meg a Parlamentben a Magyar Millennium ünnepség-sorozatát, mely 2001. augusztus 20-ig tart, s melyet nemcsak országszerte, hanem határainkon túli magyarlakta területeken is megünnepelnek. A most, frissen átadott millenniumi zászló, melyet külön kitüntetett figyelemmel a kormánybiztos úr személyesen adott át nekünk, része ennek az emlékezéssorozatnak.
Megállapíthatjuk, hogy míg 1996-ban, a honfoglalás 1100 éves évfordulóján a nem elégséges kormányzati akarat és csupán az önkormányzatok elhatározásától függő szervezés hiánya miatt szinte nyom nélkül múlt el a millecentenáriumi ünnepség-sorozat, többek között városunkban is, addig ez most örvendetesen megváltozott. Ki ne emlékezne tavaly nyáron az augusztusi napfogyatkozás csodálatos természeti élményére, melyre a fél ország hetek óta készült, és sok millió polgár aktív részese volt az eseménynek. Ez a csoda sok száz év után ismétlődött meg. Államalapításunk pedig 1000 éves jubileumát ünnepli.
Mely hangok azok, amelyek sokallják egy-egy immár demokratikusan berendezkedett önkormányzat, település azon törekvéseit, buzgóságát, hogy méltó, emlékezetes ünnepséggel adózzon települése ünnepnapjának? Szűk látókörű, nemzetietlen hangok ezek, hiszen inkább akarat, mint pénz kérdése ez. Mely városvezető ne lenne büszke arra, hogy a tevékenységének is köszönhetően ritka ünnepet varázsolhat sok-sok ezer polgártársának? Érthetően egy sem. Nincsenek ugyan házi sárvári használatra készített naptáraink, de ha lennének, kiemelt, piros jelzéssel 2000. évben a szeptember 16-át jeleznénk abban.
Nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy kinek adjuk a Millenniumi Emlékmű elkészítésének megbízását. Attól sem féltünk, hogy nem vállalja el. Lakatos József sárvári képzőművésznek köszönhetjük, hogy ezt a csodálatos művet elkészítette városának és nekünk, sárváriaknak köszönheti, hogy megvalósíthatta élete egyik legnagyszerűbb alkotását. Már a 70-es évek óta készít famunkákat, egy évtizede azonban ez a meghatározó művészetében. Nem is lehet más, hiszen történelmi- régészeti- tudományos, valamint művészeti érdeklődésének csatlakozó pontja, a magyar nép eredete, a népvándorlás- honfoglalás kora, a hagyományos nemzeti kultúra ezt követeli. Ahogy elszakadt a festészettől, úgy vonzódott a fához, a sík térré tárult, a hagyomány korszerűvé vált művészetében, a sajátosan magyar ezáltal lett egyetemes. „A bestiális felejtés századában nem feledkezhetünk el eredetünkről”- nyitotta meg Makovecz Imre Lakatos József sárvári kiállítását e szavakkal 1995-ben.

Jelentem, nem feledkezünk el. Íme az emlékmű! — bepótolva a millecentenáriumi ünnepek mulasztását is. A Turul-madár: a honfoglaló magyarok Árpád-nemzetségének totemállata, a sólyom származék, akitől az eredetmonda szerint teherbe esett Emese. Szárnya se nem túl nagy — nehogy megsérüljön tollazata, se nem kicsi, szárnyaszegett, hogy megfelelően takarhassa védencét.
A Boldogasszony a Fiúval: Szent István királyunk Szűz Máriának ajánlotta országát, őt választotta patrónának, és az ő nevére verette a magyarok pénzét. Ő a Patrona Hungariae. A magyar Mária-kultusz a pogány kori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asszonyság megtestesítője, a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott és a termékenységet, a jóságos ajándékozó kedvet, a bőséget szimbolizálta — ahogy Cs. Varga István írja tanulmányában. Nagyasszonyunk, akinek erős hite, szelíd jósága, szeplőtlen tisztasága minden idők magyarjának örök eszményképe lett. A magyar kultúra lényegében keresztény kultúra, vagyis a kereszténység által létrehozott kultúra, amely számtalan pogány kori elemet őrizett meg mindmáig. Egyetlen nyelvben sem nevezik Máriát Szűzanyának, csak a magyarban hidalja át a szüzesség és az anyaság összeegyeztethetetlen ellentétet, mintegy elválaszthatatlan szókapcsolatként. Nem nehéz analógiát találnunk őseink Emese Turul-madártól történő fogantatása — mint az Árpád nemzetség genézise —‚és a Szűzanya szeplőtelen fogantatása között, ugyanúgy, mint Emese álma és Gabriel arkangyal Mária üdvözlete között. Szent István királyunk sem adta fel az ősi múltat. Törvény-gyűjteményében megőrizte az ősi ötös számrendszert, uralmi jelvényeiben megtartotta a jogart és a koronázási palástot, és szarkofágján látható a Napisten jelképe — a spirális, és a Földanya szimbóluma — a rombusz. Kelet örökségének tiszteletét az mutatja legeslegjobban, hogy országát felajánlotta az ősi Napbaöltözött Boldogasszonynak, illetve az ő hasonmásának, Szűz Máriának, Jézus anyjának, aki a magyarok patrónája lett.
Corpore Parvus, Animo Magnus, azaz kis termet, de nagy lélek. Így jellemezték első királyunkat, akit 1000 éve koronáztak királlyá, és ugyanakkor fel is szentelték. Így lett a magyar egyház főpásztora is. 10 egyházmegye, félszáz vármegye kialakítása, azaz az egyház- szervezet és az államszervezet párhuzamos kiépítése, és folyamatos életben tartása élete fő műve. Valódi nagysága, hogy elsőként ismerte fel az alaptörvényt, hogy a magyarságot — Bakay Kornél szavaival — csakis a latin kereszténységbe, az európaiasságba elrejtve lehet megmenteni. Halála előtt egy minden részérdeken, világi küzdelmen kívül álló mennyei pártfogót hagyott örökül kereszténnyé vált utódaira. Szent István koronázásával tehát megkezdődött a második évezred, a Gesta Dei Hungarorum 1000 éves története, a kereszténység magyarföldi korszaka.
Íme, az emlékmű! És rajta Vörösmarty Szózatának legszebb sorai, eredetiben: Olly sok viszály után... Legutóbb 1999. október 6-án, Aradon borzadtam bele ezekbe a sorokba, a Vesztőhelyen, egy aradi színész tolmácsolása révén. „Az itt élned, halnod kell” anyaföldre mutató gesztikulációja több volt, mint identitástudat.
Íme az emlékmű! Rajta nemzeti címerünk, államcímerünk, koronás címerünk. A címerpajzs jobb oldalán a négy sáv legjelentősebb folyónkat, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát, illetőleg az Árpád-házhoz tartozást jelenti, a baloldalon a Tátra, a Fátra, és a Mátra 3 nagy hegyén az Apostoli Kereszt, a Magyar Királyság keresztény voltát jelképezi. Az ország-címer pajzsát a Szent Korona fedi, mely, mint szimbólum, a magyar történelmet, nemzeti önazonosságunkat testesíti meg.

„Égen menő szép madár,
De nem madár szárnyas angyal
Szárny alatt Szent oltár
Szent oltárban igaz hit
Igaz hitben Boldogasszony
Kelet felől tekint a nap
Ott látta az Ő Szent Fiát”

- így az archaikus szent imádság néhány sora, mely az emlékmű hátoldalán olvasható. Ez Lakatos József művének tartalomjegyzéke. De nemcsak kívülről olvasható. Belülről is! És a Himnusz! Nem a Kölcsey-Erkel Himnusz. Az azt megelőzően, századokon át „forgalomba” volt nemzeti imahimnuszunk. Sólyomszárnya alatt jobb oldalon latin írással, bal oldalán, tükörképén ezredeken át használt sumér- székely- magyar rovásírással. Hogy tiszteljük és őrizzük őseink hagyományait.
Az Alkotmány úti lakótelep közepén, a Gyöngyös-patak partján ez év tavaszán kezdtük kialakítani a Millenniumi Parkot. Ezennel szeretettel adjuk át Sárvár város polgárságának mindennapi használatra. Megfáradt nyugdíjas, gyermekét erre sétáltató anya, város-néző turista, erre bicikliző diák, vasárnap sziesztázó munkásember, mind, akik leültök ezekre a padokra, akárcsak egy percre is, gondoljatok arra, hogy ez az emlékpark, emlékmű sérülékeny madár- szárnyú oltárával a mienk, sárváriaké. A fű újra ki fog nőni, a fák megterebélyesednek, a házakat újra vakolhatják, de ennek a szent oltárnak évtizedekig, évszázadokig így kell — változatlanul — állnia. Őrködjünk érte, hogy még sokan és sokáig gyönyörködhessenek benne.

GRÓF ISTVÁN Sárvár város alpolgármestere

Elhangzott 2000. szeptember 16-én, Sárváron
Megjelent sárvári Honismereti Híradó 2000. decemberi, valamint a a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 1. számában, 2001. január 12-én

2000. szeptember 15., péntek

A KIEGYEZÉS ÉS A DUALIZMUS KORSZAKA

A KIEGYEZÉS ÉS A DUALIZMUS KORSZAKA

A nyári szünetet követően folytatódott az Ezredvégi beszélgetések címmel meghirdetett előadássorozat. Ezúttal Tőkéczky László történész volt a vendég, aki a kiegyezés és a dualizmus korszakát tekintette át friss szellemű, pergő ritmusú előadásában.
Vendégünk először visszatekintett az 1848-49-es szabadságharc végső időszakára, és két fontos momentumra hívta fel a figyelmet (melyek hozzájárultak aztán a kiegyezéshez is.) Az egyik: a későbbi Osztrák- Magyar Monarchiának nagyhatalmi összefüggésrendszerből kellett megszületni, (s ilyen erőviszonyok miatt kellett szétveretni is 1918-ban). A másik: átrendeződik Nyugat- Európában a politikai színtér, a Habsburgok onnan kiszorulnak, lehetőségeik a Duna mentére korlátozódnak, emiatt értékelődik fel Magyarország helyzete, szerepe. Ezt követően elmondta, történelemkönyveink a dualizmus időszakáról nagyon kevés információt adnak, legfeljebb két- három leckét tartalmaznak. Arról is beszélt, hogy a marxista történetírás sem tudta megoldani ennek a dinamikus kornak a problematikáját, melyről azt mindenképpen illik tudni, hogy ebben az időszakban lecsökkent Magyarország etnikai, civilizációs lemaradása, egyre közelebb kerültünk Ausztriához- a birodalom költségeihez való kiadásaink egyre nőttek-, és ezzel tulajdonképpen Európához is közel kerültünk. Az összefüggés-rendszerhez tartozóan Tökéczky professzor azt is elmondta még, hogy Európa egyik lényege- több évtizeden keresztül- az volt, hogy itt nem viselték el az egyetlen domináns nagyhatalom létét. Ha valamelyik felemelkedett, a többiek összefogtak ellene- a kisebbeket is bevonva- , és addig harcoltak ellene, míg legyűrték, és arra a szintre hozták, ahol maguk is voltak. Ezért is lehetett Európa a sokszínű nemzetek, kultúrák, nyelvek kontinense (ellentétben az ázsiai nagyhatalmakkal). Ebből következik az Osztrák- Magyar Monarchiának szánt szerepe is: Oroszország és a kialakuló egységes Németország közé integrációs alakulatot kellett állítani. Ennek egyébként akkor az angol politika volt a legfontosabb megtestesítője.
A Habsburgok magyar szempontból két, vagy akár több arcúnak tűntek, de európai szemmel mégis modernek voltak, miközben erőforrásaikat is korszerűsíteni tudták. Velünk szemben másként viselkedtek, mint például a csehekkel, mert mi megbízhatatlannak tűntünk a szemükben. Ezt is ellensúlyozandó, sok nehézségen segítette át a magyar nemzetet a Közép- Európában példátlan autonómiánk (vármegyék, szabad királyi városok, jászok, kunok, székelyek, szászok, protestáns egyházak, stb.) Környezetünkben viszont nem ment végbe az etnikai integráció a nyelv révén (mint például Franciaországban). A Habsburgok politikájára jellemző volt, hogy mindenkivel megalkudtak, aki elfogadta nézeteiket. A magyarság 1867-ben megszerezte az önrendelkezés jogát ( a sokak által hangoztatott, nem megvalósítható 48-as függetlenségi álmok ellenére is). Egyébként ez az érzelmekre hagyatkozó politizálás a nemességet jellemezte. Történelemkönyveink hibásan, megtévesztően mondanak ítéletet a nemesség felett- vélekedett az előadó. Majd arról beszélt, hogy szerinte nincsenek és nem is voltak osztályok. A nemesség pedig akár a mai politikusok előtt is példa lehetne, hisz ők nem a politikából éltek, hanem saját költségre, saját zsebükre politizáltak. Náluk nem érhető tetten a zsákmányelv. Sőt, egyenlővé tették magukat volt jobbágyaikkal, a polgárokkal és más társadalmi közegekkel. Vállalták, hogy nemcsak vérrel adóznak...
Ebben az időszakban Magyarország lakosságának kb.a fele nem magyar nemzetiségű. Ők többségükben- leszámítva a németeket és a horvátokat- nem öntudatosak. A magyarság ennek ellenére azért lehetett vezető szerepben, mert teljes struktúrájú társadalomban élt, ( az arisztokráciától kezdve a legszegényebb rétegekig megtalálható volt). Saját intézményrendszert működtettek, s ennek következtében olyan műveltségrendszer alakult ki, melyre a feltörekvő nem magyarok feltekinthettek. Például a pesti németek teljesen elmagyarosodtak, mert a magyar kultúrában értéket, nyitottságot láttak, s ez vezetett el oda, hogy 1948-ban saját népükkel szemben a magyarság mellé álltak. Ugyanez történt kisebb mértékben a többi nemzetiségnél- leszámítva a szerbeket és a románokat.
Az 1867-es kiegyezés a magyar nemesség és a Habsburgok között történt meg. Ez a kiegyezés hozta aztán meg az alkotmányosságot az osztrákok számára is. Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a jogegyenlőséget teremtő kiegyezés szabadpiaci gazdálkodáshoz vezetett, s ebbe a magyarság nagy része is csak hosszú idő után tudott igazán belenőni, mivel nem volt nálunk korábban piaci társadalom, a kézművesek és a kereskedők között alig akadt magyar. Városstruktúránk is kialakulatlan volt. A nemesség megpróbálta ugyan a kapitalista gondolkodást, de ebbe sokan bele is buktak. ( Kísértetiesen hasonló volt a helyzet a maihoz, a rendszerváltás utánihoz). A tőkeszegénység érintése után az előadó előbb a nagybirtokrendszerrel, majd utána az un. zsidókérdéssel foglalkozott. Ez utóbbi kapcsán azt is megjegyezte, hogy a magyarság a zsidóságot befogadta, kiegyezett vele- szemben más nemzetekkel. A zsidók többsége is lojális volt a századfordulón a magyarokkal, s mintegy 80 %-uk használta is nyelvünket. (A zsidó történetírás- ellentétben néhány mai szerzővel- a dualizmus korszakát aranykornak írja le).
Az 1867 utáni struktúra óriási lehetőségeket adott a felemelkedésre (de a bukásra is). Átrendeződött regionálisan is az ország. Vasutak épülnek, Budapest centralizálásával leértékelődik a peremvidék, mely a tőkeszegénység miatt nem fejlődhetett.


A századfordulóra megrendül a dualizmus. Ennek több oka is van. Megjelennek a nyugat- európai ideológiák. A nyugaton végzett fiatalok mechanikusan akarják alkalmazni az ott tanultakat, tapasztaltakat, például a szocialista eszmerendszert. Létrejön a polgári, radikális mozgalom Magyarországon, akik a vagyonosok kezében szeretnék adni a politikai hatalmat. (Az előadó a mai SZDSZ elődjének nevezte őket). Megjelenik a tömegtársadalom, a tömegdemokrácia. A magyar politikai életben van egy csoport, akik a sikertől megrészegednek, miközben nevetségessé válnak, s lejáratják a magyar parlamentet. Közben Európában nagy szövetségi rendszerek, katonai tömbök alakulnak ki, s az Osztrák- Magyar Monarchia ellenséggé válik.
Az előadó zárásképp az eszmerendszerekről beszélt, majd a résztvevők kérdéseire válaszolt.

-ár
Fotó: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 18. számában, 2000. szeptember 15-én

2000. augusztus 19., szombat

MOLNÁR IBI KIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA

Hölgyeim, Uraim, nagyra-becsült Vendégek!

Számomra többszörösen emlékezetes kiállítást nyithatok meg, MA, ITT!
Először is, a kiállító művészhez szomszédsággal kezdődő , barátságba torkolló kapcsolat fűz- évek óta. Másodszor: ritkán adatik meg egy kiállítást ajánló számára, hogy beszédét követően nem sokkal később énekkel is köszöntse a közönséget. Harmadszor: a város, melyet szolgálok ezekben az években, azaz Sárvár falain kívül, ebben a kedves hegyháti faluban kapok közszerepet ezen kiállítás megnyitása alkalmából.
A képzőművészet nem a kenyerem, de mint ennek a műfajnak évtizedek óta lelkes rajongója, Molnár Ibi kiállítása elé kívánkozik néhány gondolat, amelyek a közérthetőség köré csoportosíthatók. A Tre-, a Quatro-, a Cinquecento, majd a németalföldiek, a barokk, majd egészen a XIX. szd. első feléig nincsen "gond" a közérthetőséggel, még ha Hyeronimus Bosch, Francisco Goya képei néha próbára teszik a szemlélőt. Aztán jött Párizs, az impresszionizmus, mely inkább kibővítette, kiszélesítette a láttatás kereteit. Majd bekönyökölt a XX. század. Hová lett az esztétika, hol van a lélek megnyugtatásának célja, hol van a "szép" interpretálása?
Molnár Ibi képeit szemlélve, hál'Istennek nem kell keresnünk a kompozíció témáját. A kiállított képek zömében akvarell képek, mely a lágy, harmonikus pasztellszínek birodalma. De olajképein sem harsog a színorgia. Úgy vélem, a hétköznapi ember reakciója képeit látván ez lehet: szívesen akasztanám szobám falára őket.
Molnár Ibi kiegyensúlyozott és boldog művész. És ez meglátszik művein. Ha nem az lenne, az tükröződne rajtuk. Meglett asszonykorában cserélt országot- nem hazát!- hogy biztos egzisztenciáját otthagyva, férjével, gyerekeivel esélyt kaphasson, hogy kiegyensúlyozott és boldog lehessen. Meglett asszonykorában valósíthatta meg fiatalkori álmát, hogy festhessen. Kivárt, megérlelve magában a gondolatot, majd az adott pillanatban- Bottyán Marianna művésznő segítségével- megindult és megteremtette stílusát.
Molnár Ibi boldog, mert festhet.
Molnár Ibi fest, mert boldog.
Éppen ezért kívánjuk neki, hogy mindenképpen fessen sokat. A nagyérdemű közönségnek pedig azt, hogy tekintse meg a kiállítást. Súgok: a képek érthetőek lesznek.

Gróf István, Sárvár város alpolgármestere

Elhangzott 2000. augusztus 19-én a nyőgéri Kultúrközpontban, a Sárvári Református Dalárda közreműködésével követően.

2000. június 30., péntek

A REFORMKOR, AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC

A REFORMKOR, AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC

Az "Ezredvégi beszélgetések" nyári szünet előtti utolsó előadását tartotta dr. Katona Tamás történész a fenti címmel.
Az előadó először Gróf István alpolgármester köszöntőjére "válaszolt". Leendő varsói nagykövetünk családja egyik vasi ága kapcsán szerencsés vidéknek nevezte szűkebb- tágabb környezetünket, mely kimaradt a nagyobb háborúkból, összecsapásokból, majd családja további ágait felemlegetve, az ökumenizmus mellett tört lándzsát. Ezt követően a hely szelleme ihlette gondolatait osztotta meg a jelenvevőkkel. Beszélt- többek közt- Magyari István evangélikus lelkészről, aki ki merte prédikálni Báthory Erzsébet viselt dolgait, s aztán Sárvár szerepét taglalta röviden a reformáció hajnalán.
Szűkebben vett előadása témája bevezetését a reformkor kezdeti éveinek tisztázásával, bemutatásával kezdte. Előbb- Horváth Jánosra hivatkozva- az 1823-as évet említette, majd Széchenyi 1825-ös Magyar Tudós Társaság alapítását nevezte fontos mérföldkőnek. Ezután az 1830-as évek Európájának történelmi viszonyait vette górcső alá. Kijelentette, mi, magyarok, a Habsburg birodalom alkotmányos feléhez tartoztunk (Erdéllyel és Horvátországgal együtt). Tulajdonképpen a birodalom nyugati felének lett volna szüksége az alkotmányos működésre- mondotta, s jelezte, ezt szerették volna később elérni a forradalmi ifjak is. Ezután az első reformországgyűlés, majd az akkori civilszervezetek és Széchenyi munkái (különösen a Hitel és a Stádium) "kerültek terítékre". A Stádium kapcsán megjegyzi, lapjain már ott lappang a tizenkét megoldandó feladat. Majd az ország diplomásairól ejtett szót, s beszélt a továbbiakban- a gazdaság fejlődése kapcsán- Széchenyi és Batthyány eperfáiról, a selyemhernyó-tenyésztésről is és a szabadság fogalmát is igyekezett "körbejárni".
A közvetlen forradalmi események előkészítése sorában Kossuth és az Országgyűlési Napló szerepét méltatta. Szólt a közlekedés fejlődéséről, az országgyűlési ifjak peréről és a Pesti Hírlapról is. Az 1843-44-es , továbbá az 1847-48-as országgyűlések rövid ismertetése után ismét Európára tekintett, különös figyelmet szentelve a palermói eseményeknek. Olyan magyar ifjakat említ (például Fehér Pált, aki azonos Vasvári Pállal), akik nagyon jól látják- érzékelik az európai forradalmak láncolatát. Közben Bécsben is kitör a forradalom. Kossuth pedig Ausztriának is alkotmányt követel. Az előadó a pesti események kapcsán megkülönböztetett figyelemmel beszélt az un. 12 pontról és a Nemzeti Dalról. A pesti forradalom kitörését egy eredeti pletykafüzérrel "késleltette" (Jókai Móricz és Szendrei Júlia "esetét" osztotta meg a jelenlévőkkel). Közben az ifjak felmérik saját erejüket, Jókai a 12. pontot, Petőfi a Nemzeti Dalt szavalja el, majd szóba kerül a sajtófoglalás is. Néhány egészen új ismeretanyagra is szert tehettünk. Megtudhattuk, hogy a délelőtti, mintegy 5 ezres tömeg már 10 ezerre "dagad", mire délután a Múzeumkerthez ér. Köztük sok a diák, az egyetemista, de szép számmal akadnak munkások és vásározó parasztok is. Az előadó azt is egyértelműsíti, hogy a Nemzeti Múzeum emléktáblája ellenére Petőfi itt nem szavalta el a Nemzeti Dalt. A város is "odaáll" a fiatalok mellé. A Polgárőrség pedig átalakul Nemzetőrséggé. Már vagy 20 ezren vannak , amikor megkísérlik Táncsics kiszabadítását. Nemcsak Pesten, Pozsonyban is meghatározó ez a nap. Bécsben is forradalmárok fogadják a magyar küldöttséget.
A továbbiakban szó esett a forradalom harceseményeiről, szóba került, hogy kilenc helyszínen támadtak az osztrákok. Szerencsére Kossuth, a politikai vezető és Görgey, a katonai vezető megértik egymást. Egyre egyértelműbbé válik, hogy az ország a honvédseregtől függ. Közben Debrecen lesz a szabadságharc fővárosa. Leváltják a fővezér Dembinszkyt és a tehetséges Görgeyt nevezik ki helyette. Sajnos, az is nyilvánvaló, hogy nincs annyi erőnk, hogy eljussunk Bécsig, de Görgey beveszi Buda várát. Ez akkor európai ügy volt, de nem tudott győzni a nép, mert a gonoszok összefogtak ellene- jelentette ki Katona Tamás. A túlerővel szemben mit sem ért a vitézség, ha nem akadt szövetségesünk.
1867-ben az uralkodó kénytelen belátni kudarcát, s az ország a kiegyezés után ott folytathatja, ahol 1849-ben abbahagyatták vele. 50 békés év következett, ez alatt egy erős gazdaságú Magyarország épült fel (ma sem lehet más feladtunk- jegyezte meg az előadó). Majd észérvek sokaságát felvonultatva védi meg a korábban csak a forradalom árulójának kikiáltott Görgey Artúrt. A bukás lényege Katona szerint abban van, hogy míg ellenfelünk tudott szövetségest találni, mi nem. Befejezésül pedig arról beszélt, hogy a történelem, a szabadságharc egészében a miénk, nem lehet belőle csak "mazsolázgatni", következésképp a forradalom szereplőit is csak együtt lehet tisztelni és szeretni.
Remek, többségében ismeretlen anekdotákból ás történelmi tényekből "összegyúrt" előadást hallhattunk június 8-án dr. Katona Tamás történésztől.




molnár
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 13. számában, 2000. június 30-án

2000. június 16., péntek

BAROKK ÉS FELVILÁGOSODÁS KÖZÖTT

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK- BAROKK ÉS FELVILÁGOSODÁS KÖZÖTTT

Ezzel a címmel tartotta előadását a XVIII. század művelődésterületéről Szörényi László irodalomtörténész.
Sajnos, a program több, mint fél órás késéssel kezdődött. Pár mondat után kiderült, hogy az a bizonyos XVIII. század művelődéstörténeti szempontból visszanyúlik az előzőbe és áttér a következő évszázadba is. Főbb mérföldkövek: a török kiűzése, Rákóczi szabadságharc, Szatmári béke, francia forradalom, II. József és Mária Terézia kora.
A magyar művelődésre nagy-nagy fokban hatott a latin, német és a francia irodalom. Eszterházától Nagyváradig művelődési centrumok alakultak. Néhány példa: a sümegi templom Maulbertsch freskói, Sárospatak könyvtára. Ezek nagy része (tárgyi és írott emlékek) elpusztult a hadak járása miatt. A török idők, a kuruc harcok és aközben fellépő pestisjárványok alaposan megritkították a népet, de a század végére az ország újra erőre kapott, és a népesség megháromszorozódott. Ez volt az alapja a szellemi újjászületésnek. Az első jelenség Bessenyei György, a testőr. 1772-ben már több műve megjelent Bécsben. A protestáns felső- tiszavidéki Bessenyei mellett a másik nagy név Faludi Ferenc, a nyugat- dunántúli katolikus értelmiségi, aki egyébként jezsuita volt. Bár saját korában nem eléggé ismert, jó költő és a szellemi ébredés megindítója. Néhány további név: a protestáns Lázár János és a katolikus Teleki József (ő Voltaire-nél is megfordult).
Nagy áttörést jelentett a modern próza felé Mikes Kelemen a Törökországi levelekkel. Mikes erdélyi, kis ember Rákóczi udvarában, elkíséri fejedelmét a száműzetésbe. A franciaországi tartózkodás idején nagymértékben hatott rá a francia kultúra, és ez a leveleken is érződik. Róla elmondható, hogy "abszolut író", magyarul írt. Időben kiadták, 1792-ben, Szombathelyen. A kézirat egy boszniai török basa jóvoltából jutott el Magyarországra.
II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem, főúr és szabadsághős. A száműzetésben franciául írt Confessió-ja Szent Ágostoni magasságokba ível.Nem annyira a kort reprezentálja, mint Mikes, inkább belső vívódásai, vallásossága és az életével való számvetés a témája. Elég későn, 1862-ben talált rá egy emigráns Párizsban, franciából latinra fordítva került Magyarországra. Még vannak ismeretlen, kiadatlan művei is. Rákóczi, mint író a XX. század felfedezettje.
Apor Péter műve, a Metamorposis Transylvanae, amiben a régi erdélyi élet eltűnésén sajnálkozik.Addig a törökkel jól meglévén, az erdélyiek bajaiért a magyarországiakat okolták.
Az irodalom nyelve tehát a latin volt, a latinság volt a közélet és az egyház nyelve. Divatba jött ismét a latin verselés. Volt ebben a korszakban még sok más is, ami természetszerűleg nem fér bele egy másfél órás előadás kereteibe, pláne egy arról készült még rövidebb ismertetőbe. Csokonai, Kazinczy, Batsányi épp, csak meg voltak említve. A végkövetkeztetés talán az volt, hogy kiváló íróink nagy részét és műveiket a kortársak nem ismerték eléggé. Ennek oka lehetett a nyelvi korlátok és a nemzeti függetlenség hiánya. Csak a későbbi nemzedék fedezte fel őket és még manapság is vannak kiadatlan művek ebből a korból.
Az előadás dinamikusabb is lehetett volna, hiszen nem szakembereknek szólt, és amikor az előadó jobban belemerült egy témába, beszéde felgyorsult, ami néhol az érthetőség rovására ment.




dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 12. számában, 2000. június 16-án

2000. május 5., péntek

REFORMÁCIÓ- ELLENREFORMÁCIÓ

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK: REFORMÁCIÓ- ELLENREFORMÁCIÓ

A sorozat egyik legsúlyosabb, legtartalmasabb előadását hallottuk Kálmán Attilától, az Antall kormány oktatási államtitkárártól, aki jelenleg a pápai Református Kollégium igazgatója. Tanárhoz illó módon, az alapfogalmakkal kezdte. Németh Lászlót idézve: a kultúra az életet vezető elv, afféle belső mágnes, amely egy embercsoportot irányít. Kultúra nincs transcedentia, Isten, Istenkeresés nélkül. A hit nem egyenlő a tudás hiányával, a hit ellentéte a hitetlenség. A hit ajándék, nem adható és tanulható, csak élmény által szerezhető meg. Az egyház elsősorban lelki közösség.
A protestantizmus lényege: személyes kapcsolat Istennel, nem kellenek közvetítők, szentek. Ennek módja a Biblia rendszeres napi olvasása. A Bibliát az élet zsinórmértékéül fogadja el, az üdvösség a Kegyelem által van. Predestináció: eleve elrendeltség, Isten kiválaszt embereket, akik alkalmassá válnak a feladatra. A keresztény felekezetek közti legfőbb különbség az Úrvacsorában van. 1. katolikus: az ostya és a bor átváltozik Krisztus testévé. 2. Luther: az ostyában és a borban Krisztus teste jelenvaló, mert Ő mindenütt jelenvaló 3. Zwingli szerint, aki a Református Egyház igazi megalapítója: a hit a lényeg és nem a jegyek. 4. Kálvin szerint a Szentlélek munkája a döntő.
A reformáció a reneszánsszal egy időben lépett fel. Kedvezett neki a politikai és gazdasági helyzet, a pápaság romlása és lezüllése. Ámbár a pápaság által beszedett pénzekből olyan maradandó értékek is keletkeztek, mint a római San Pietro és a Vatikáni Múzeum. Teológiai szempontból fontosak a Biblia újrafordításai. Luther 1517-ben szögezte ki Wittenbergben a 95 pontot és 1522-ben már kész volt a német fordítás. Mert a napi bibliaolvasáshoz anyanyelvű szöveg kellett és iskolák is. Mindez a pápai átok és a wormsi birodalmi gyűlés ellenében, ahonnan az új hit képviselői kivonultak. Innen a nevük is: protestáns. Az elődök közül megemlítendő Rotterdami Erasmus humanista tevékenysége. Jelentős alak volt még Melanchton, aki Pál rómaiakhoz írt levelét elemezte.
A református egyház igazi megalapítója Zwingli tábori pap volt, harctéri és pestis- járványbeli élményei voltak rá döntő hatással. A templomokból 350 évre eltávolította a képeket és az orgonát. Szerinte a keresztségben nem a víz ment meg, hanem a gyülekezet és a szülők gondoskodása. A református és az evangélikus egyház között igazából eltérés csak az Úrvacsorában van. Szó esett még Kálvin fő művéről, az Instuticióról, Bullinger II. helvét hitvallásáról és a heidelbergi kátéról.
A reformáció nemcsak világmértékben volt pozitív jelenség, hanem a három részre szakadt Magyarország szempontjából művelődéstörténetileg is. 21 nyomdából 20 volt protestáns és a szerzők többsége. Megemlítendő a magyar nyelvű Károli- féle Vizsolyi Biblia, 1541-ben Sárváron Sylvester János működése. 168 iskolából 134 volt protestáns. Jeles iskola volt Pápán, Debrecenben, Sárospatakon, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen, stb. 1517-ben, Luther fellépése után 14 évvel, 1531-ben Pápán már református iskola volt. Ők támogatták a szegény, tehetséges diákokat, az idősebb diákok is tanítottak, később pedig keresményükből és a régi diákok támogatásával külföldre mentek. Így terjedtek el Luther és Kálvin tanai.
Az ellenreformáció a régit akarta visszaállítani és ez kemény harcokhoz vezetett. Erdélyben a tordai országgyűlés kimondta a szabad vallásgyakorlást. Ezalatt megerősödtek a szerzetesrendek, melyek a vezetőrétegeket akarták megnyerni. Piaristák, jezsuiták, 1609-ben alakultak meg az Angol kisasszonyok. A pozsonyi törvényszékre idézett 89 prédikátorból 41-et gályarabságra ítéltek, ebből 15 a sárvári vár pincéjében raboskodott. A hatalom megrontja az embert. Ez alól nem volt kivétel Kálvin sem, aki felelős Miguel De Servatus, az unitárius egyház alapítója és a kis-vérkör felfedezője haláláért.
A reformációnak a katolikus egyház is sokat köszönhet, mert a "konkurencia" őt is megújulásra késztette. A magyar irodalom jeles protestáns alakjait nem soroljuk fel terjedelmi okok miatt, de Pázmány Péternek, az ellenreformáció vezéralakjának erős ellenfelekkel kellett szembenéznie.
Antall József véleménye: a magyar nép nem lenne olyan, ha nem lett volna reformáció.
A kérdések között szó esett a jelenlegi felekezeti megoszlásról: kat:65-67%, ref: 20-21 %, ev: 6-7 %. Míg a katolikus- református arány kb. 3:1, addig az általuk birtokolt ingatlanok aránya 11:1. Pontos adatok nyerése egy népszámlálás dolga lenne. Vallásszociológusok nyilatkozataiból ismert, hogy az igazán aktív vallásgyakorlók száma egy- egy felekezeten belül 10-12 %. Az előadó véleménye még az is, hogy az egyháznak részt kell venni a közéletben, de a pártpolitikában nem. Tartalmas előadást hallottunk, talán sikerült belőle valamit visszaadni.

dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 9. számában, 2000. május 5-én

2000. április 21., péntek

DIÁKÍRÓK, DIÁKKÖLTŐK TALÁLKOZTAK SÁRVÁROTT

DIÁKÍRÓK, DIÁKKÖLTŐK TALÁLKOZTAK SÁRVÁROTT

A diákírók, diákköltők immár 23. alkalommal találkoztak az idén Sárvárott. Az országos rendezvény megnyitójára ezúttal is a Tinódi- emlékoszlopnál került sor a Várparkban. Az április 12-ei ünnepélyen Gróf István alpolgármester köszöntötte a jelenlevőket, köztük az ifjú tollforgatókat. Hangsúlyosan szólt két ünnepünk- a Költészet Napja és a Magyar Nyelv Hete- fontosságáról, majd örömének adott hangot, hogy ezúttal minden korábbinál nagyobb létszámban képviseltetik magukat az erdélyi, a felvidéki és a délvidéki fiatalok.
Az őt követő Papp Márió - költő- szerkesztő- gondolatai közt azt is megemlítette, hogy épp 25 éve annak, hogy először vehetett részt a sárvári találkozó egyikén, s azóta folyamatosan tagja a diákköltők, diákírók munkáit bíráló- segítő zsűrinek. Keresetlen szavakkal köszöntötte a "magyarság legszebb és legészrevétlenebb ünnepét" követő napon ő is a Sárvárra érkezett ifjú reménységeket, majd azt fejtegette, hogy észrevétlenül, de munkával szeretnének ünnepelni, egymásra figyelni, s azzal folytatta, hogy mindez nem lett volna lehetséges az önkormányzat, a gimnázium és az Írók Szakszervezetének áldozatvállalása nélkül. Végezetül ismét a meghívottakhoz szólt, köszönetet mondott nekik, hogy gondolataikat le merték írni, s azt a zsűri rendelkezésére bocsátották.
* * *
Az első országos találkozó 30. évfordulóján rendezett program minden eddiginél hosszabb volt, a résztvevőknek a műhelymunka mellett arra is volt idejük, lehetőségük, hogy ismerkedjenek Sárvárral, s a megye jelentősebb városaival, tájaival. Az eredményhirdetésre, a záróműsorra április 16-án, vasárnap került sor. A díjazottak munkáiból következő lapszámunkban közlünk válogatást.

-M-
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 8. számában, 2000. április 21-én

NÉMET MASZLAG, TÖRÖK ÁFIUM

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK-NÉMET MASZLAG, TÖRÖK ÁFIUM

Ezzel a címmel tartotta előadását Bessenyei József miskolci történész professzor a XVI-XVII. századi Magyarországról. Az ország romlása Mátyás halálával, 1490 után kezdődött. A nemesség vérszemet kapva visszaállította a régi rendet, megszűnt az erős központi hatalom. Közben a török betört az országba, a támadások egyre gyakoribbak lettek, védelmi rendszerünk, a végvárak pedig gyengék. Szelim szultán halála után új szerződésekre volt szükség, de a török követtel nem megfelelően tárgyaltak és az új szultán, Szulejmán megtámadta az országot, nevezetesen Nándorfehérvárt.
A várnak két kapitánya volt, az ifjú Török Bálint öröklött jogon és az öreg Hédervári Lőrinc. Utóbbi egyszerűen megszökött. Török Bálint pedig bizonyos anyagi követelései miatt nem engedte be a királyi katonaságot a várba. Végül ő is megszökött. A Budáról indított csapat nehezen jött össze, rossz volt a mozgósítás. Mire a helyszínre értek, a 150 védő másfél hónap harc után feladta a várat. Ez volt 1521-ben, 5 évvel később ugyanilyen széthúzás és pártoskodás vezetett a mohácsi vereséghez. Amikor is II. Lajos volt a király, felesége pedig Habsburg Mária, az országos főkapitány Tomori Pál. Nagy nehezen összeszedtek 40-50 ezer embert. Ez egy rosszul felszerelt nemesi hadsereg volt, míg a törököknek volt kb. 50 ezer jól képzett janicsár és ugyanennyi lovas. A nevezetes napon farkasszemet nézett egymással a két had, de nem harcolt. Estefelé Tomori megindult, de a törökök tőrbe csalták, csapdába ejtették a magyar sereget és szétverték. Maga a király is halálát lelte.
Szapolyai János erdélyi vajda -mellesleg kitűnő hadvezér- törökverő szerepét a kutatások tisztázták. Ő nem szándékosan késett el a mohácsi csatamezőről, hanem a szervezetlenség, ellentmondó parancsok miatt. A királyné Pozsonyba menekült és testvérét, Habsburg Ferdinándot akarta a magyar trónra. De a magyarok független keresztény magyar királyságot akartak, Szapolyait meg is választották. Ám nem akart fegyverrel Bécs ellen, keresztény uralkodó ellen hadra kelni. A Habsburg nem volt ilyen kényes, 1527 júliusban kb. 6 ezer fővel bejött az országba és a csépcsap magyar urak átálltak hozzá, bizonyosan a nagyobb konc reményében. Szapolyai, mivel elképzelése, a független magyar keresztény királyság nem valósult meg, Lengyelországba ment, majd később a törökkel szövetségre lépve visszatért Erdélybe, ahol mint erdélyi fejedelem próbált az ország egységéért munkálkodni. 1529-ben Szulejmán ismét jött a seregével, a Nádasdy Tamás parancsnokolta Budát fel kellett adni, majd a szultán Bécs ellen fordult, eredmény nélkül. A török segítség tehát balul sült el.
Az előadó szerint az ország 3 részre szakadása érdekes módon az adott helyzetben nem gátolta, sőt biztosította az ország és a magyarság fennmaradását. A Dunántúl és a Felvidék révén a keresztény Európához kötődtünk, Erdély pedig a magyar hagyományokat képviselte. Bár a török áfium veszélye megvolt, mégsem tudtak igazán gyökeret verni az országban. A közigazgatás, igazság-szolgáltatás török módja- a kádi- intézménye sem volt hatékony. Ebben talán szerepet játszott a törökökre jellemző keleti lustaság is. Jó harcos, de békében lusta, és korrupt. Mint láttuk, romlásunk oka nemcsak az ellenfél erejében rejlett, nagy szerepe volt abban a széthúzásnak, a vezető emberek haszonlesésének, a szervezetlenségnek is. Voltak azonban más emberek, kiemelkedő egyéniségek ebben a korban, mint a sárvári Nádasdy Tamás nádor, akinek udvara országos jelentőségű volt, vagy Bocskai István erdélyi fejedelem.
Érdekes, jól felépített előadást hallottunk, többen is eljöhettek volna. Az elmondottakból egy tanulság is kívánkozik: romlásunknak nem mindig a balszerencse, vagy az elháríthatatlan külső körülmények az okai, hanem nagyon gyakran mi magunk.

dr. Desits Imre
Novák Zsuzsa fotója
megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 8. számában, 2000. április 21-én

2000. április 7., péntek

LILOM ÉS HOLLÓ

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK- LILIOM ÉS HOLLÓ

A millenniumi előadássorozat negyedik részében Zágorhidi Czigány Balázst hallhattuk, aki történész, neves helytörténész, különös tekintettel Vas megyére, azon belül is Vasvár és környékére. Szerinte a történelem nem egyetemes, hanem mindig helyi, tehát helytörténet. Az egyes városok, falvak, várak, egyházmegyék és plébániák, filiák eseményei, lejegyzett dolgai adják összességükben azt, amit egyetemes történetnek nevezünk.
Ezzel már helyben is voltunk, illetve "helytörténetben". Régi korokról azért tudunk keveset, mert kevés emlékhely maradt fenn, tönkrement a háborúk, és az azokat követő újjáépítések után. A XIV. században Magyarországnak viszonylag szép számú lakossága volt: 1,5- 2 millió, és ez Mátyás korára megduplázódott. Részben a bevándorlások miatt. E korban az ország földterületben és természeti kincsekben gazdag volt, míg Európa többi része nem tudta a lakosságot eltartani. A nagy népsűrűség miatt máshol a az előforduló pestisjárványok is nagyobb számban szedték áldozataikat, mint nálunk.
Erdélyben és a Szepességben német-ajkúak, a Felvidéken cseh-, morva és lengyel betelepülés volt, a Kárpátalján a ruszinok, valamint Erdélyben az oláhok. Így az ország lakossága megháromszorozódott, megnégyszereződött, és Magyarország hatalmát, erejét a Kárpát- medencén túl is érezték. A nemesfém bányászat is sokakat idecsalogatott, mert Európának sok sok aranyra volt szüksége a pénzveréshez, ami királyi monopólium volt, akárcsak a bányászat. Az aranyhiány oka: az iszlám terjeszkedése miatt bizonyos addigi lelőhelyek nem voltak hozzáférhetőek, az Újvilágot pedig még nem fedezték fel. E gazdaság azonban királyaink kezében nem vált tőkévé, nem termelte újra önmagát. Például ők, ha külföldön túlköltekeztek és adósságba keveredtek, nem pénzzel fizettek, hanem nagylelkűen elzálogosítottak egy- egy várat, falut a hozzátartozó uradalommal együtt.
Károly Róbert valósította meg a "honor" birtokot, amikor egy vár jövedelmeivel együtt a tisztségviselő használatába került. A javadalmak élvezése azonban csak a tisztség idejére szólt. Sárvár vára, a határvédelmi vonal része a Kanizsai család birtokába jutott Lékával és Csepreggel egyetemben. A birtokló úr, a várispán részére a jövedelmet az alvárnagyok szedték be. Ő volt a király képviselője. Később Zsigmond, a nagy adományozó és "pazarló" idejében egyre több birtok került magánkézbe. Ez évszázadokra meghatározta a városok és földek sorsát és alapja lett az újkori birtokviszonyoknak. Kialakult egy főúri tulajdonos réteg, aki "udvart tartott", gazdasági és szellemi központ volt, mint egy időben Sárvár is. Ezek közelébe települt a nép, a kézművesek és a szerzetes rendek is. Vas megye nagy részében a világi birtok volt a meghatározó, csak Szombathely tartozott a győri püspökséghez, amelyet fő-espereségeken, plébániákon és azok filiáin keresztül irányított. Benedek- rendiek voltak Dömölkön, Németújváron, Jákon és Pornóapátiban. Ciszterciek Szentgotthárdon, domonkosok Vasváron és ferencesek Szombathelyen, Pápócon pedig Ágoston-rendiek. Előadónk szerint ebben az időben Vas megyében a világi birtok volt az uralkodó, az egyháziaknak nagyobb befolyásuk a megye területén nem volt.
Ahány előadó, annyi iskola, műhely, irányzat és módszer. Most is megismerhettünk valami újat. Hogy az ember szembesülni tudjon a múltjával, fel kell tárni azt a keveset, ami maradt,így egy- egy régi címert, Mária szobrot (Dömölk), szárnyas-oltárt (Ják, Felső- Lendva), régi templomokat, mint Csempeszkopács, Ják, Meszlen, Döröske és látványos formában a közönség elé tárni. Mert ha kerek egész nem is, de részlet, töredék még akad sokféle és sokféle.
Levéltári anyagaink nagy része megsemmisült, például a Batthyány- levéltár, vagy a szombathelyi egy része is elégett, de a megmaradt és a külföldre került anyag is bőséges és nem teljesen feldolgozott. Ez volt hát a Liliom és Holló. Anjoukról és Hunyadiakról ugyan nemigen hallottunk, a hallgatóság köréből ezt utólag többen reklamálták is......




dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 7. számában, 2000. április 7-én

2000. március 10., péntek

KERESZTÉNY KIRÁLYSÁG- AZ ÁRPÁDOK ORSZÁGA

KERESZTÉNY KIRÁLYSÁG- AZ ÁRPÁDOK ORSZÁGA

Változatlan érdeklődés mellett zajlott az Ezredvégi beszélgetések programja Bakay Kornél professzor előadásával.
Bevezetésként néhány műhelytitok, a magyar történetírás két irányzata: az évtizedek óta uralkodó liberális és a kisszámú. de feljövőben lévő nemzeti, konzervatív. Idézetek hangzottak el Engel Pál akadémikusról és az újonnan megjelent Magyar Kódexből. Ezek lényege röviden: eleink a barbár népek csoportjába tartoztak, a szkítákkal, avarokkal, hunokkal, besenyőkkel egyetemben és a "sztyeppe mozgástörvényei" szerint egymás elől menekülve fosztogatták, kirabolták az európai kultúrnépeket. Mintegy csordaként, rablóbandaként törtek be Európába. Csak azért maradtak a Kárpát- medencében, mert Észak- Itáliában már nem volt hely számukra.
E felfogás torzít, nemzeti érzéseket sért, és azonkívül tudományos érvekkel is cáfolható. A nemzeti irányzat szerint Szent István nem államot, hanem magyar keresztény királyságot alapított. A liberálisok által "elvadult nomád csordának" nevezett nép elég erős volt ahhoz, hogy továbbmenjen, hiszen adatok vannak arra vonatkozóan, hogy Bulcsú vezér megismételte a karthágói Hannibál haditettét és az iu. 924-942 közötti időszakban 25 ezer fővel és 120 ezer lóval átkelt a Szent- Bernát- hágón, öt nagy folyón, miközben 17 csatát nyert. A Kárpát- medence a bécsi- medencével együtt a magyarok fennhatósága alatt állott. Géza fejedelemnek Tihany mellett a jelenlegi Melk-i bencés apátság helyén levő dombon is erőssége volt. A magyarok erejét bizonyítja, hogy a bizánci világbirodalommal viszonylag kevés összetűzésünk volt. Míg a környező országok, népek behódoltak, pl. a bolgár- törökök beolvadtak a szlávságba, és felvették a keleti keresztény hitet a IX. szd.-ban, mások, mint a horvát Tomisláv, a cseh Przemysl dinasztia és a lengyel Vitéz Bolesláv koronájukat a pápától, illetve a német- római császártól kapták, de ennek ára a vazallusi, hűbéri státusz volt. A kijevi fejedelemség sem volt önálló. Európa kis népei között egyedül a dánok voltak e szempontból kivételek. Közép- Kelet- Európában egyedül a magyar keresztény királyság őrizte meg szuverenitását 400 éven át az Árpád- ház idején, Szent László pedig valóságos birodalmat alapított, amely Dalmáciáig terjedt, és nagyságát jószerivel Trianonig megőrizte.
A Szent Koronával kapcsolatosan: állítólag III. Ottó német- római császár kegyéből II. Szilveszter pápa adta volna Istvánnak. Ez így nem igaz, mert ez vazallusi állapotot jelentene. Az említett személyek ezt nem tehették, mert iu. 1001 táján mindkettőnek elég rosszul állt a szénája, elüldözték őket Rómából és Ottó a következő évben meghalt. Különben is a pápaság intézménye már a magyar királyság létrejöttét megelőző két évszázadban legsötétebb, legzavarosabb korszakát élte, sem kellő erkölcsi, sem kellő politikai hatalommal nem rendelkezett.
Eredeti-e, lehetett-e István király fején a Szent Korona (Corona Sacra)? A korona Amerikából hazatérése után tudományos kutatás tárgya lett. Jelenleg az a nézet, hogy a felső, ún. latin része igenis lehetett, a "görög" résszel csak később egyesítették. Koronánk különlegessége, hogy ún. beavató korona volt, csak az lehetett király, aki viselte. Hiába koronáztak, választottak királyt, mint Anjou Róbert, vagy Hunyadi Mátyás, amíg az elrejtett, elrabolt, mások által birtokolt korona nem került a fejére, minden rendelkezése, intézkedése érvénytelen volt. A magyarság tehát saját erejének köszönhette, hogy új hazájában letelepedve egyúttal Európába is beilleszkedett. Ugyan Európa a sorsdöntő pillanatokban cserbenhagyta, mint a mongol (tatár)járás idején, amikor a pápa és IX. (Szent) Lajos francia király titkos szövetséget kötött a mongol nagy-kánnal a Szentföld és bizonyos kereskedelmi utak ügyében.
Mint látjuk, a régi idők kutatása egyúttal tudománypolitikai irányzatok harca is. Az igazi történetírás feladata: megismertetni a nemzettel igaz valóságában a múltját, ereklyéit, mindazt, amire büszke lehet,- mert a történelem nem mögöttünk van, hanem alattunk, azon állunk- visszaadni a nemzetnek a hitét a jövőjében.

dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 5. számában, 2000. március 10-én

2000. február 11., péntek

HONFOGLALÓ MAGYAROK- HONFOGLALÁSOK

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK- HONFOGLALÓ MAGYAROK- MAGYAR HONFOGLALÁSOK

Január 28-án Vékony Gábort, az ELTE régészprofesszorát hallhattuk, aki ugyancsak feladta a leckét, hasonlóan elődjéhez. Eddig nagyjából úgy tudtuk, Árpád apánk 896-ban bejött Vereckénél, jó földet, füvet, vizet talált, fehér lovat ajándékozott Szvapotluknak és máris kész volt az új haza.Történelmünk lényeges mozzanatait megörökítő képes kiadványokban is így van ez, ami nem baj, mert bizonyos tények így könnyebben rögzülnek. A valóság ennél bonyolultabb. Természetesen nem kell elfelejtenünk, amit az iskolában tanultunk, csak éppen egy kicsit átfésülni, átértékelni ismereteinket.
A "honfoglalás" szó idegen, északi közvetítéssel került nyelvünkbe (Izland). Mi nem üres helyre, hanem lakott területre jöttünk. A letelepülés valószínű, több hullámban történt. 896 a második lépés lehetett, de ezt is megelőzhették őseink kalandozásai Nyugat- Európa tájaira (Brentai csata, Sankt-galleni kaland, Aubsburg- merseburgi gyászos vég). A két bejövetel szerepel a középkori köztudatban, Kézai krónikájában, Werbőczy jogkönyvében. Emlegetik Attila hunjait, a hun- magyar rokonságot a Mátyás idejében közzétett humanista munkák is. A XIX. század közepéig így élt ez a magyar nemesi köztudatban, de a XVIII. században német közvetítéssel terjedt el a finn- magyar szavak hasonlóságára alapozva, tehát nyelvészeti módszerrel a finnugor tézis. Ez kétségbe vonni látszott a szkíta, hun származást, rokonságot és az őshazát Észak- Európa irányában feltételezte. Innentől aztán a érvek és ellenérvek záporoztak a szegény hallgatóságra. Bár a finnugor nyelvrokonság létezik, a tudósok többsége az ázsiai, török (türk) népekkel hoz kapcsolatba bennünket. Vámbéry Ármin, Hunfalvy Pál szerint a Volga- Káma mentén a hunok között finnugorok is voltak, és az V. században már kerülhettek a magyarral rokon nyelvű népek a Kárpát- medencébe. Tamás Lajos ugyancsak ezt vallja, Hóman Bálint szerint pedig a székelység az avar korban (580- 803 között) letelepedett magyar csoport lehetett. A kettős honfoglalás elméletének legpregnánsabb mai képviselője a nemrég elhunyt László Gyula professzor, akit a sárvári közönség is jól ismert. Szerinte 670 körül az első és a 890-es években volt a második bevándorlási hullám.
A magyar nemesi nemzet, a nemesi köztudat mindig megkülönböztette a székelyt és a magyart, ennek oka a "kettős genezis" lehetett. A székely előbb, a 800-as évek előtt jöhetett, erre utalnak a nyelvi bizonyítékok, a délszláv nyelvbe beépült "Sakul" szó is. A szlávból magyarba került helynevek is arról tanúskodnak, hogy ezeknek még az "igazi honfoglalás" előtt kellett bekerülniük a nyelvbe. A IX. század végén a Kárpát- medencének kb. 1- 1,5 millió lakosa lehetett és ennek legalább a fele magyar volt a feltételezés szerint. Ez is megerősíti egy korábbi magyar beköltözés elméletét.
Láthattunk még vetített képeket a somogyi lelet és a székely rovásírás azonosságáról, és egy kérdésre válaszolva érdekes magyarázatát hallhattuk Julianus barát őshazát kereső útjáról. Az előadó szerint Julianus csak abban az esetben érthette a megtalált magyarok nyelvét, ha azok a Kárpát- medencéből visszaszármazott, visszavándorolt népcsoport voltak. Egy illúzióval kevesebb, de ettől még a Kodolányi regény és a nyomán készült film szép marad. Az előadó bölcs önmérsékletről tett tanúbizonyságot, amennyiben a hallgatóság teherbírására tekintettel az előadást időben befejezte.

dr. Desits Imre
fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 3. számában, 2000. február 11-én.

2000. január 28., péntek

NIMRÓDTÓL ÁRPÁDIG

NIMRÓDTÓL ÁRPÁDIG

A fenti címmel hangzott el az "Ezredvégi beszélgetések" sorozat nyitóelőadása. Az előadó, dr. Pap Gábor professzor ugyancsak feladta a leckét a nagyszámú érdeklődőből álló hallgatóságnak, amennyiben az általunk ismert, vagy eddig ismertnek hitt dolgokat újszerű- legalább is nekünk, laikusoknak az- nézőpontból ismertette.
Az oknyomozó és a mondai történelmet összehasonlítva az utóbbi mellett tett hitet. Szerinte a monda, a mítosz nemzedékeken át továbbadódva, csiszolódva többet őriz meg az igazság lényegéből, mint a hiányos dokumentumokkal dolgozó tudomány. Ez utóbbi szűkebb kör számára készül, míg a mondai hagyományszéles néprétegekhez eljutva befolyásolja a nép megélt történelmét. A Nimródtól Attilán át Árpádig terjedő 800 évet kontinuitásként fogja fel, tehát történelmünk nem a honfoglalással kezdődik, mivel e három személy egymáshoz kapcsolódását, egymás nyomdokába lépését a mondai hagyomány is igazolni látszik.
A mítoszi történelem mindig csillagmítosz (asztrálmitológia). A csillagok állása, a csillagképek (állatövek), a hiedelem szerint nemcsak az egyén, hanem a népek sorsát is befolyásolták. Itt kezdett nehezebben követhetővé válni a dolog- legalábbis számomra. A régi korok nomád pásztorainak vagy a tudós káldeus mágusoknak könnyű dolga volt, egész éjjel az égboltot kémlelték, idejük is volt rá, hogy a Tejút milliárd csillagának valamilyen képzelt alakzatot tulajdonítsanak. Materialista eszméken pácolt agyunk nehezebben veszi be az ilyesmit, különben is a városi embernek nincs horizontja, legfeljebb a szomszéd tűzfalát látja vagy a szemközti bérház világító ablakait. Mindenesetre nagyon érdekes volt, de nehezen reprodukálható. Érdekes párhuzamot von a más mítoszokból (héber, római) ismert testvérpárok és a magyar mondai hősök (Hunor- Magyar, Buda és Attila, illetve Álmos és fia, Árpád) között. Kain és Ábel, Romulus és Remus esetében az egyik megöli a másikat, ez jellegzetes indoeurópai megoldás. A mi mondakörünkben az aktív fél uralkodik, a másik visszavonul a háttérbe, feladata a szemlélődés, contemplatio, aminek bizonyos sorsfordulók alakalmával van fontossága. Az új hazába érve új vezér kellett, mert a népnek egy más, minőségileg magasabb szintre kellett jutnia. (Ez egyébként tényleg így lehet és ma is élő gyakorlat: kormányváltások alkalmával bizonyos vezető pozíciók cseréjét azzal indokolják, hogy most más jellegű feladat következik).
A legérdekesebb az előadás második, vetített-képes része volt, amikor is megtapasztalhattuk, hogy egy "nyavalyás" övcsatról- ami mellett a múzeumban esetleg egy pillantást vetve rá, elrohanunk- lehet másfél órát vagy még annál is többet beszélni, és lassan élni kezd a kép, megelevenednek a figurák, kiteljesedik előttünk őseink világfelfogása, kozmogóniája, a férfi és a nő szerepe, és mindenekelőtt és mindenhol ott a ló, bizonyságául annak, hogy lovasnemzet vagyunk még akkor is, ha legtöbbünk már nem tud lovagolni. A ló, a csodaállat- mítosz mind ázsiai eredetünket bizonyítják. A velünk rokon népek nagy része (hun, avar, besenyő, kun, stb.) eltűnt, megsemmisült vagy beolvadt más népekbe, némelyek, például a hantik és manysik a szovjet birodalomban tengődnek egyre inkább elvesztvén kultúrájukat, míg mi, magyarok túléltük mindezt, és az államalapítás ezredik évfordulóján is itt vagyunk, azok vagyunk, akik voltunk, megőriztük nemzeti nyelvünket és identitásunkat.
Azt hiszem, ennek az előadásnak ez lenne a legfőbb tanulsága és ez adjon erőt nekünk az új évezred küszöbén a továbbiakhoz.

dr. Desits Imre
fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 2. számában, 2000. január 28-án

2000. január 3., hétfő

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK 2000. SÁRVÁR

A MAGYAR MILLENNIUM ÜNNEPSÉGÉNEK SÁRVÁRI RENDEZVÉNY- SOROZATA- 2000

Az előadássorozat 2000 évben került megrendezésre, mikor is a Magyar Millennium országos rendezvényei körében Sárváron, a Millenniumi zászlóátadási ünnepség és a Boldogasszony- szobor felavatása mellett megszerveztük ezt a Nádasdy- vár dísztermében.
Havonta, azaz 12 alkalommal jöttek el hozzánk történészek, művészet-, irodalom.- hely-, és vallástörténészek, hogy a kétezer éves kereszténység, és az ezer éves magyarság történelmét felelevenítsék előadásaikban. A sorozat sikeres lett, "telt házak" előtt beszéltek vendégeink az érdeklődő sárváriak előtt, és ez inspirált arra később, hogy azok számára, akik nem hallhatták őket, könyv alakban elolvashassák.




Gróf István, akkori alpolgármester, a sorozat szervezője
Sótony, 2015. október 7-én

AZ OTT ELHANGZOTT ELŐADÁSOK, BESZÉLGETÉSEK

1. PAP GÁBOR: NIMRÓD- ATILLA- ÁRPÁD
Mondai történelmünk pillérei
2000. január 14-én















2.VÉKONY GÁBOR. A MAGYAR HONFOGLALÁS- A MAGYAR HONFOGLALÁSOK
A honfoglaló magyarokról...
2000. január 28-án















3. BAKAY KORNÉL: KERESZTÉNY KIRÁLYSÁG- AZ ÁRPÁDOK ORSZÁGA
2000. február 25-én















4. ZÁGORHIDI CZIGÁNY BALÁZS: LILIOM ÉS HOLLÓ
Magyarország a XIV-XV. században
2000. március 17-én
















5. BESSENYEI JÓZSEF: NÉMET MASZLAG, TÖRÖK ÁFIUM
Magyarország a XVI-XVII. században
2000. március 29-én















6. KÁLMÁN ATTILA: A REFORMÁCIÓ, AZ ELLENREFORMÁCIÓ IDŐSZAKA
2000. április 14-én






















7. SZÖRÉNYI LÁSZLÓ: BAROKK ÉS FELVILÁGOSODÁS KÖZÖTT
A XVIII. század magyar művelődéstörténete
2000. május 23-án
















8. KATONA TAMÁS: A REFORMKOR, AZ 1948-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC
2000. június 9-én






















9. TŐKÉCZKY LÁSZLÓ: A KIEGYEZÉS ÉS A DUALIZMUS KORSZAKA
2000. szeptember 8-án






















10. RAFFAY ERNŐ: AZ I. VILÁGHÁBORÚ ÉS A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS
2000. október 5-én
















11. M. KISS SÁNDOR: A II. VILÁGHÁBURÚ, A KOMMUNISTA DIKTATÚRA,
1956 ESEMÉNYEI
2000. október 20-án





















12. KULIN FERENC: A RENDSZERVÁLTOZÁS TÖRTÉNETE 1988-TÓL NAPJAINKIG
2000. december 8-án