Még maszk nélkül hallgattuk a Dresch Vonós Quartetet a Sportház aulájában
2021.11.12. Szöveg: Gróf István, fotók: Büki László 'Harlequin'
Ezúttal nem volt semmi gond az akusztikával a Sportház aulájában:
Dresch Mihály furulyája visszhangzott-vijjogott a plafonról visszaverődve, Zimber Feri cimbalomfutamai pedig fel-le cikáztak a lépcsőkön, hogy elérjék a zenekar előtt ülő nézőket.
A Dresch-életmű egy új arca a Vonós Quartet, ahol virtuóz és a népzenét elemeiben ismerő zenészek a társak, akikkel Dresch Mihály folyamatosan változtatja, tágítja a műfaj határait. A muzsika pedig most is ugyanúgy szólt,ahogy azt már megszokhattuk; egyedien, mesterien, a két műfaj határán lavírozva. November 10-én a Sportház aulájában lépett fel a kvartett.
Jól emlékezett a zenekarvezető, valóban régen járt Vasban, Szombathelyen: a XIX.
Lamantin Jazz Fesztivál nyitónapján, 2018. 06.26-án léptek fel itt (
Héjsza ritmusban áradt a zene). Azóta némileg átalakult az akkor is színvonalas etno-jazzt játszó banda, pontosabban megszületett egy új formáció, a Vonós Quartet. Ebben Dresch maradt fúvóshangszereivel, mint főnök, ő „csak" csupasz arcát nemesítette meg szépen pödört, kackiás bajusszal. Zenésztársai a cimbalmos
Zimber Ferenc, a nagybőgős
Bognár András, valamint a brácsán és tamburán játszó
Ifj. Csoóri Sándor „Sündi" voltak.
Az etnojazzt előadó művészt két dolog segítette stílusirányzatának megtalálásában és népszerűsítésében: egyrészt
Szabados György zongorista munkássága, aki elsőként vágott bele az alapvetően amerikai szellemi irányítás alatt kialakult, ott fejlődő, és új irányzatokat fialó jazz műfaját ötvözni a népzene elemeivel. Ma Dresch társai ebben az irányzatban Borbély Mihály és Grencsó István is. Az utóbbi évtizedben - persze tehetségét, szorgalmát, invencióját, kitartását maga mellett tudva -, segítette a
Fonó lemezkiadó is, ami magáénak tudhatja ezen műfaj hazai és nemzetközi elismertetését. A zenekar lemezei közül hozzájuk köthető a debütáló
Forrásból (2017), és a legfrissebb, az idén megjelent
Ongaku, amelyről a koncert anyagának zöme elhangzott.
A Dresch Vonós Quartet
Kerekerdő című száma parlandóval kezdődött és végződött, de közte izgalmas, triolákkal egymásba fonódó-gördülő szopránszaxofon- és cimbalomfutamokkal kápráztatott el. A páros ritmus ellenére a dal szaggatott ritmikája mintha páratlan, egzotikus zakatolást hordozott volna. Ereszkedő, pentaton dallammal fordult a dal a következő „népdalba", amiben a végefele a két szólóhangszer kérdez-felel játéka dobott fel bennünket. Az elején gyimesinek vélt, de valójában dörgedelmes erdélyi román zenét, egy
Forgatóst játszott ezt követően a kvartett, melyben Mihály bemutatta a mélyfurulya hangzású, de mégis szaxofonbillentyűkkel megalkotott saját hangszerét, a
fuhunt. Hát igen, ez 90 %-ban népzene volt. Ugyanez vonatkozott a lassú
Ha elmegyek c. balladára. Komolyzenei kompozíciót, a'la Kodály, Weiner Leo népdalfeldolgozást, a 2021-es lemezen énekkel rögzített, itt fuhunnal szólóban előadott
Fennsík c. alkotást hallhattuk ezután. A hallgatóság hiába keresete az improvizációkat elismerő tapsolások alkalmait, erre itt nem kerülhetett sor.
A lemez címadó szerzeménye, a Csoórit előtérbe helyező
Ongaku következett egzotikus ritmusával, melyet játékával az akkordozó, néha szeptimeket is lefogó tamburán kívül mind a bőgő, mind a cimbalom elősegített. Itt már komoly rögtönzéseket is hallhattunk, Dresch szaxofon-, Zimber cimbalom- és Bognár nagybőgőszólóival. Ismét népdal ihlette Dresch- szerzemény volt a cimbalmos által zongoraszerű akkordokkal kísért, a szerző szaxofonon mesterien előadott darabja, a
Jó hír. Ebben fedeztem fel, hogy Sándor nem a háromhúros mezőségi brácsán „sikált", hanem az eredeti négyhúroson.
Még a címe is arra utalt, hogy valódi népzene következik: a
Ritka sűrű. Az erdélyi széki dallamokat kissé szokatlan volt furulyával, nem hegedűvel a szólamot játszva hallani. A zenekarvezető tudását dicsérte ennek előadása, ugyanúgy, mint az ezzel egybeszerkesztett, utolsóként elhangzott
Vadszerba c. délszláv népzene, ugyancsak vad fuhunszólóval megspékelve.
A közönség ütemes vastapsát követően az
Aszongya becenévvel megkülönböztetett groteszkkel zárt a zenekar. Az alaposan vibráló, szaggatott ritmusra Dresch itt felelevenítette a régebbi időket, és szopránján hatalmasat rögtönzött, hogy ez is maradjon benne a közönségben.
Bennünk is maradt! Kívánjuk, hogy - a járvány terjedésének lassulásával - folytatódjanak az ehhez hasonló magas színvonalú koncertek a közeljövőben is.
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2021.11.12-én
