USA- MEXIKÓ, 2011

3. USA-MEXIKÓ, 2011. 04.04- 05.04.

A/FLORIDA, A PARADICSOM 2.

1988 és 2001. január után harmadszor látogattam meg öcséméket, most nejemmel, Enikővel kettesben, aki most jött ki először a tengeren túlra. Egy kiadósabb tartózkodást terveztünk ott úgy, hogy legyen benne egy 10 napos mexikói, valamint egy ötnapos chicagói csavargás is.
Április 4-én, hétfőn hajnalban indultunk Ferihegyről (akkor még úgy hívták), ahol figyelmetlenségemmel „belefutottunk” egy majdnem bűncselekménybe: a jókora bicskámat a kézipoggyászban felejtettem. A vámos hölgy már majdnem hívta a rendőrséget a „fegyver” miatt, de férfikollegája megmentett minket, és elhitte, ami valójában történt. Egy kisebb géppel, egy Bombadier típusúval repültünk Düsseldorfig, majd ott már egy komolyabb Airbus 330-ra váltottunk. Az időeltolódás miatt negyed 1-kor indultunk, és negyed 5- kor már megérkeztünk Miami repterére. Zoltán öcsém már várt az autójával, innen Pompano Beach-be, lakásukhoz mentünk. Felesége, Gabi a Miami Szimfonikusok énekkarában énekel, és azon az estén éppen nyilvános főpróbájuk volt, amire meghívott bennünket is. Késő este kerültünk ágyba.

A következő két napon pihentünk. A lakás után fizetett közös költséghez nemcsak a lift, a ház körüli kertészmunkák, a soros felújítások, hanem egy gondozott úszómedence, szélén napozóágyakkal is tartozott, így délelőtt, délután is ott pihentünk, de a helyi, Pompano-i beachre, a tengerpartra is lenéztünk. Nekünk érdekesség, és gyomrunknak kényeztetés volt egy steak- houseban elfogyasztott, hatalmas marha ribe eye szeletekből, - eddig nem kóstolt füstös barbecue – szósszal- álló ebéd. Csütörtökön reggel már indultunk is közelebb fekvő Fort Lauderdale-i reptérre, hogy a Yucatan- félsziget fővárosába, a mexikói Cancunba repüljünk. Az ottani kalandokat külön fejezetben írtuk meg.
10 nap múlva, szombaton értünk vissza öcsémékhez. Másnap nemcsak lementünk megnézni, hanem az Atlanti óceánban meg is fürödtünk a Pompano-i tengerparton. Enikőnek volt egy rémisztő kalandja itt: egy félméteres rája úszott el mellette a lábát érintve.

Este egy szabadtéri barbecue- partin ünnepeltük meg a születésnapomat, persze az elmaradhatatlan, 40 dekás marha- steakekkel.Pompanoban majd mindennap a poolhoz járogattunk ki, és bizony, le is égtünk a napon, pedig igyekeztünk ezt elkerülni. Húsvét hétfőn hazai szokás szerint főtt piros tojást és sonkát reggeliztünk a locsolkodás után. Másnap korán keltünk, mert hosszú út várt ránk: a félsziget nyugati oldalán fekvő St. Petersburgba vitt minket Zoltán, mivel megtudta, hogy nagy Salvador Dali- rajongó vagyok,

és a városban egy méltán híres, a művész életét átfogó Dali- múzeum működik. A 75-ös sztrádán, a Sunshine Superway-en a Skybridge hídon mentünk észak felé, Naples városát is érintve, majd értünk Szentpétervárra délre. Előtte a víz felett, olyan szöcskeinvázió volt, amilyet még életünkben nem láttunk: milliószámra szálltak a síkságon, beleértve az országutat is. Az ablaktörlő a leggyorsabb fokozatban ment, de nem győzte eltakarítani a ráfröccsent állatok tetemét. 10 percenként meg kellett állni, és letörölni a szélvédőt. Az érdekes látnivalókkal, és képekkel, grafikákkal büszkélkedő múzeumban jó két órát töltöttünk e, majd a közeli Sarasotában megebédeltünk. Természetesen marhaoldalast. Hogy azért a pihenésnek is adjunk, Siesta Key-en, a tengerparton, egy nagyot fürödtünk ezúttal a Mexikói öbölben. Nejem kagylóhéjakat szedett, én nagyot úsztam, és a mellettünk levő nádasban kormoránok, gémek, pelikánok, a vízben rákok sokaságát bámultuk meg. Amikor hazaértünk, a km-óra 880 km-t, 550 mérföldet mutatott. Ezt jelentik a jó utak, a több sávon való közlekedés: egy nap kényelmesen megtettük ezt a távot, sok- sok megállóval megspékelve.
Rövid távú délutáni- esti kirándulásokkal tarkítottuk a délelőtti, kora délutáni napozásokat, fürdéseket. A jólét, a gazdagság, a mindennapos luxus a szemünk- nek még akkor is szembetűnő volt, hogy felkészültünk- felkészítettek rá.

Egyik este Miami Beachre mentünk, a tengerparti szórakoztató negyedbe. Több Ferrari, Porsche, Rolls Royce parkolt a boulevard mentén, mint Ford, vagy Chevrolet. Monokinis pincérlányok hordták a teraszokon az italokat, a vendégek öltönyben, estélyiben ültek az asztaloknál. Öcsém zenészként keresi a kenyerét odaát. Egyik este egy, a floridai Hollywoodban levő luxusszállóban játszott, és elvitt a Hilton Diplomatba. Felfoghatatlan, hogy a hotel fogadó- szintjén, a tengerre néző oldalon egy feszített víztükrű, üvegfalú, világoskék színű reflektorokkal megvilágított hatalmas, több méter magas medence várja a látogatókat. Míg öcsén dolgozott, mi nejemmel végigsétáltuk a szállodasort, a Hollywood beachet.
Arra is szántunk időt feleségemmel, hogy egyik délelőtt felfedezzük Fort Lauderdale városát.

Első látásra modern, egyforma épületek sokaságát tükrözi vissza a látkép, aztán egyre jobban megtetszettek ’20-as, ’30-as évek art deco stílusában emelt, élénk, de ízlésesen színes homlokzatú épületek a Downtown-ban, majd a szellős River Walk-ot csodáltuk meg a New River partján, és a város sétálóutcáján, Las Olas Boulevard-ot. Itt hallottunk először magyar szót: egy antikvitásokat áruló idős pár köszönt ránk anyanyelvünkön. Egyik este testvérem meglepett egy koncertjeggyel bennünket. Boca Raton luxusfürdőhely után a hasonló funkciójú Palm Beachbe mentünk, mindkét helyen a pompa, a gazdagság külső jellegzetességeit irigyelve, majd a helyi B.B. King Blues Clubban meghallgattunk egy élő soul-zenei koncertet.

Floridában az életritmus egészen más, mint nálunk. Este 9-kor, 10 kor telnek meg az utcák, a terek, a klubok szórakozni vágyó emberekkel, és éjfélig, egyig, kettőig teli vannak a közterek itt.
A bő hét alatt, itt Floridában rájöttünk, hogy az autózás elengedhetetlen része az átlag amerikainak: nemcsak kényelemből, hanem a nagy távolságok miatti kényszerűségből, a tömegközlekedés városi szinten való korlátozottságából, valamint- nem utolsósorban-közbiztonsági okokból. Amikor kettesben a kellemes csatornaparton sétáltunk Pompano Beachen többször is, meglepve tapasztaltuk, hogy csak mi gyalogolunk ott, szinte senki más. Pedig a csatorna tele volt méretes halakkal, sőt, alligátor is volt benne, de elvétve láttunk csak egy-két feketebőrüt pecázni ott.
Május 3-án indultunk vissza Miamiból, már egy Boeing 747-400-as óriásgéppel, Frankfurti árszállás után Budapestre. Leghosszabb, és egyik legkalandosabb utazásunkat hagytuk magunk mögött.
Írta: Gróf István, egy körvonalazandó útikönyv lapjaira...