2000. szeptember 29., péntek

MILLENNIUMI EMLÉKNAP, 2000

Az idei év a Magyar Millennium éve. Országszerte, sőt még a határainkon túl élő magyarok is nagy ünnepségsorozatokkal emlékeznek meg az Államalapítás 1000 éves évfordulójáról.

Sárvár városa 2000. szeptember 16-án rendezte meg a millennium napját.
A program reggel 7 órakor kezdődött a városi fúvószenekar ébresztőjével. 9 órától a várudvaron a Regös együttes műsora nyitotta meg az ünnepséget. Megjelentek a városi képviselő- testület tagjai, a város vezetői, a történelmi egyház képviselői, a civil szervezetek, egyesületek, intézmények küldöttei, a testvérvárosok küldöttségei és a sárvári polgárok.
10 órakor a fanfárok hangja kíséretében került sor a nemzeti és a sárvári lobogó felvonására. Majd a megjelentek közösen elénekelték a magyar nemzet Himnuszát. Ezután a néptáncosok vitték fel a millenniumi zászlót a színpadra. Bánffy György érdemes színművész elszavalta Jókai Mór: Köszöntő című versét és Babits Mihály: Hazám című művét. Ez utóbbi a kozmopolita hazaszeretet egyik legszebb verse, amely igazán otthon érezheti magát, és bármerre is jár a világon, a honvágy, az otthon érzése mindenhova elkíséri.
Ezt követően dr. Nemeskürty István millenniumi kormánybiztos köszöntő beszédében a magyarságtudat fontosságát hangsúlyozta. Ahhoz, hogy egy újabb 1000 év elteltével ugyanígy meg lehessen ünnepelni államiságunk jubileumát, az kell, hogy megőrizzük magyar nyelvünket, kultúránkat, múltunkat, hagyományainkat. Felemlítette Buda elfoglalásának 1541-es gyászos évét, amikor Sárváron Nádasdy Tamás költségén kinyomtatták Sylvester János - Új testamentum- fordítását. A kormánybiztos úr Nádasdy (II.)Ferenc hét győzedelmes csatájáról is megemlékezett, majd Frangepán Ferenc, Zrínyi Péter, Nádasdy (III.) Ferenc 1671-ben történt kivégzéséről szólt, mellyel tulajdonképpen véget ért e város fénykora. Hangsúlyozta, hogy a magyar történelem 1000 évének legfontosabb tanulsága, hogy ha "elestünk is sokszor, mindig volt erőnk újból felállni."
Ezután átadta dr. Dénes Tibor polgármesternek a millenniumi zászlót, aki átvette, meglengette, s méltatta e felemelő pillanatot, melyben a múlt, a jelen, és a jövő is együtt van. A továbbiakban a magyar történelem ezer esztendős és városunk többszáz éves múltjára emlékezett, melyben a nemzedékek küzdelme, példamutatása szabta meg a teendőket. "Történelmi időket élünk s a mai nemzedék kötelessége, hogy a legnagyobb mértékben szolgálja hazáját és városát. A józan ítélőképességű sárvári nép nevében fogadom, hogy megőrizzük és átadjuk a zászlót a következő nemzedéknek. A Jóisten segítségét és áldását kérem!"
Ezután Martos Gáborné zászlóanya kötötte fel az első emlékszalagot, és mondta el köszöntő gondolatait, majd ígéretet tett a zászló gondozására, megőrzésére.
Kondora István, a rendezvény szóvivője felkérte a történelmi egyházak vezetőit, hogy áldják meg a zászlót. Először Orbán István római- katolikus esperes- plébános végezte el a szertartást, akit Gyarmati István evangélikus és Szakál Péter református lelkészek követtek.
Kátay Zoltán énekmondó lantkísérettel adta elő a Szent István királyhoz című siralmas énekét. A dal arra vall, hogy a Szent István által megalapított állam hamarosan véres testvérharcok színhelye lett. A frissen létrejött országot a széthullás veszélye fenyegette, de szerencsére erős királyok alatt újra helyreállt az egység, és immáron ezer esztendeje "megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán."
Kátay Zoltán műsora után Nagy Kálmán nyugalmazott huszárezredes nyitotta meg a VII. Nemzetközi Huszártalálkozót. Hangsúlyozta a magyar lovashuszárság hazafiasságát, és erősítette, hogy ez a fegyvernem tipikusan magyar találmány, majd a magyarságtudat fontosságára hívta fel a figyelmet.
A közönség a várból az Alkotmány úton kialakított Millenniumi Emlékparkba vonult át a Városi Koncert és Fúvószenekar vezetésével. A műsort itt Dinnyés József előadása nyitotta meg, majd Gróf István alpolgármester mondta el az avatóbeszédét, s adta át a városnak a parkot és az emlékművet. Az egyházak vezetői is megáldották a Lakatos József képzőművész által készített emlékművet, majd a megjelentek közösen elénekelték a "Boldogasszony Anyánk" kezdetű himnuszt.
A Nádasdy-vár dísztermében délben kezdődött az új, korszerű, kibővített monografikus igényű "Sárvár története" című könyv bemutatója. A kötetet Gróf István méltatta, majd dr. Söptei István, a mű szerkesztője mutatta be. Ez a negyedik városbemutató monográfia. Az elsőt Ernetz Ignác sitkei plébános írta 1864-ben, a második 1926-ban született Szeibert János tollából. Ezt követte 1978-ban a dr. Horváth Ferenc által szerkesztett sokszerzős monográfia.
Az érdeklődők ezután megtekintették a Sylvester János által használt nyomdagép hasonmását működés közben. Itt a kitartó látogatókat egy- egy emléklappal jutalmazták. Erre latin és székely írással nyomtatták rá az emlékszöveget. A millenniumi program ezzel lezárult.
..........
A hatásosan megrendezett millenniumi nap bizonyára szép emléke lesz a sárváriaknak és a nagyszámú meghívott vendégseregnek is. Ezúttal a beígért tűzijátékra vágyók sem maradtak hoppon....

Szibler Gábor

Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 19. számában, 2000.09.29-én

2000. szeptember 16., szombat

Milleniumi szoboravató

Milleniumi szoboravató

Tisztelt Hölgyeim, Uraim, Ünneplő Közönség!
Emlékmű-avatásra gyűltünk össze, itt, Sárváron és most 2000-ben. A Magyar Millennium emlékművének avatására.

„Ősitek parányi fészket raktanak?
Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle
Mély alapot jövendő nagyságnak.
Emlékeik nem maradtak?
Mi tilt, hogy emeljetek nékiek”

- kérdi, majd válaszolja a csekei magányos Kölcsey. Igen. Mi tilt, hogy emlékművet emeljünk?
Legfőbb közjogi méltóságaink 2000. január 1-jével nyitották meg a Parlamentben a Magyar Millennium ünnepség-sorozatát, mely 2001. augusztus 20-ig tart, s melyet nemcsak országszerte, hanem határainkon túli magyarlakta területeken is megünnepelnek. A most, frissen átadott millenniumi zászló, melyet külön kitüntetett figyelemmel a kormánybiztos úr személyesen adott át nekünk, része ennek az emlékezéssorozatnak.
Megállapíthatjuk, hogy míg 1996-ban, a honfoglalás 1100 éves évfordulóján a nem elégséges kormányzati akarat és csupán az önkormányzatok elhatározásától függő szervezés hiánya miatt szinte nyom nélkül múlt el a millecentenáriumi ünnepség-sorozat, többek között városunkban is, addig ez most örvendetesen megváltozott. Ki ne emlékezne tavaly nyáron az augusztusi napfogyatkozás csodálatos természeti élményére, melyre a fél ország hetek óta készült, és sok millió polgár aktív részese volt az eseménynek. Ez a csoda sok száz év után ismétlődött meg. Államalapításunk pedig 1000 éves jubileumát ünnepli.
Mely hangok azok, amelyek sokallják egy-egy immár demokratikusan berendezkedett önkormányzat, település azon törekvéseit, buzgóságát, hogy méltó, emlékezetes ünnepséggel adózzon települése ünnepnapjának? Szűk látókörű, nemzetietlen hangok ezek, hiszen inkább akarat, mint pénz kérdése ez. Mely városvezető ne lenne büszke arra, hogy a tevékenységének is köszönhetően ritka ünnepet varázsolhat sok-sok ezer polgártársának? Érthetően egy sem. Nincsenek ugyan házi sárvári használatra készített naptáraink, de ha lennének, kiemelt, piros jelzéssel 2000. évben a szeptember 16-át jeleznénk abban.
Nem kellett sokat gondolkodnunk, hogy kinek adjuk a Millenniumi Emlékmű elkészítésének megbízását. Attól sem féltünk, hogy nem vállalja el. Lakatos József sárvári képzőművésznek köszönhetjük, hogy ezt a csodálatos művet elkészítette városának és nekünk, sárváriaknak köszönheti, hogy megvalósíthatta élete egyik legnagyszerűbb alkotását. Már a 70-es évek óta készít famunkákat, egy évtizede azonban ez a meghatározó művészetében. Nem is lehet más, hiszen történelmi- régészeti- tudományos, valamint művészeti érdeklődésének csatlakozó pontja, a magyar nép eredete, a népvándorlás- honfoglalás kora, a hagyományos nemzeti kultúra ezt követeli. Ahogy elszakadt a festészettől, úgy vonzódott a fához, a sík térré tárult, a hagyomány korszerűvé vált művészetében, a sajátosan magyar ezáltal lett egyetemes. „A bestiális felejtés századában nem feledkezhetünk el eredetünkről”- nyitotta meg Makovecz Imre Lakatos József sárvári kiállítását e szavakkal 1995-ben.

Jelentem, nem feledkezünk el. Íme az emlékmű! — bepótolva a millecentenáriumi ünnepek mulasztását is. A Turul-madár: a honfoglaló magyarok Árpád-nemzetségének totemállata, a sólyom származék, akitől az eredetmonda szerint teherbe esett Emese. Szárnya se nem túl nagy — nehogy megsérüljön tollazata, se nem kicsi, szárnyaszegett, hogy megfelelően takarhassa védencét.
A Boldogasszony a Fiúval: Szent István királyunk Szűz Máriának ajánlotta országát, őt választotta patrónának, és az ő nevére verette a magyarok pénzét. Ő a Patrona Hungariae. A magyar Mária-kultusz a pogány kori Boldogasszony mítoszából és a kereszténység Mária tiszteletéből táplálkozik. Őseink hite szerint a virágzó és termő, a diadalmas asszonyság megtestesítője, a patriarchális törzsi magyarság ellenpontja a Boldogasszony, aki gyermekeiről, eledelről, gabonáról, jószágról gondoskodott és a termékenységet, a jóságos ajándékozó kedvet, a bőséget szimbolizálta — ahogy Cs. Varga István írja tanulmányában. Nagyasszonyunk, akinek erős hite, szelíd jósága, szeplőtlen tisztasága minden idők magyarjának örök eszményképe lett. A magyar kultúra lényegében keresztény kultúra, vagyis a kereszténység által létrehozott kultúra, amely számtalan pogány kori elemet őrizett meg mindmáig. Egyetlen nyelvben sem nevezik Máriát Szűzanyának, csak a magyarban hidalja át a szüzesség és az anyaság összeegyeztethetetlen ellentétet, mintegy elválaszthatatlan szókapcsolatként. Nem nehéz analógiát találnunk őseink Emese Turul-madártól történő fogantatása — mint az Árpád nemzetség genézise —‚és a Szűzanya szeplőtelen fogantatása között, ugyanúgy, mint Emese álma és Gabriel arkangyal Mária üdvözlete között. Szent István királyunk sem adta fel az ősi múltat. Törvény-gyűjteményében megőrizte az ősi ötös számrendszert, uralmi jelvényeiben megtartotta a jogart és a koronázási palástot, és szarkofágján látható a Napisten jelképe — a spirális, és a Földanya szimbóluma — a rombusz. Kelet örökségének tiszteletét az mutatja legeslegjobban, hogy országát felajánlotta az ősi Napbaöltözött Boldogasszonynak, illetve az ő hasonmásának, Szűz Máriának, Jézus anyjának, aki a magyarok patrónája lett.
Corpore Parvus, Animo Magnus, azaz kis termet, de nagy lélek. Így jellemezték első királyunkat, akit 1000 éve koronáztak királlyá, és ugyanakkor fel is szentelték. Így lett a magyar egyház főpásztora is. 10 egyházmegye, félszáz vármegye kialakítása, azaz az egyház- szervezet és az államszervezet párhuzamos kiépítése, és folyamatos életben tartása élete fő műve. Valódi nagysága, hogy elsőként ismerte fel az alaptörvényt, hogy a magyarságot — Bakay Kornél szavaival — csakis a latin kereszténységbe, az európaiasságba elrejtve lehet megmenteni. Halála előtt egy minden részérdeken, világi küzdelmen kívül álló mennyei pártfogót hagyott örökül kereszténnyé vált utódaira. Szent István koronázásával tehát megkezdődött a második évezred, a Gesta Dei Hungarorum 1000 éves története, a kereszténység magyarföldi korszaka.
Íme, az emlékmű! És rajta Vörösmarty Szózatának legszebb sorai, eredetiben: Olly sok viszály után... Legutóbb 1999. október 6-án, Aradon borzadtam bele ezekbe a sorokba, a Vesztőhelyen, egy aradi színész tolmácsolása révén. „Az itt élned, halnod kell” anyaföldre mutató gesztikulációja több volt, mint identitástudat.
Íme az emlékmű! Rajta nemzeti címerünk, államcímerünk, koronás címerünk. A címerpajzs jobb oldalán a négy sáv legjelentősebb folyónkat, a Dunát, a Tiszát, a Drávát és a Szávát, illetőleg az Árpád-házhoz tartozást jelenti, a baloldalon a Tátra, a Fátra, és a Mátra 3 nagy hegyén az Apostoli Kereszt, a Magyar Királyság keresztény voltát jelképezi. Az ország-címer pajzsát a Szent Korona fedi, mely, mint szimbólum, a magyar történelmet, nemzeti önazonosságunkat testesíti meg.

„Égen menő szép madár,
De nem madár szárnyas angyal
Szárny alatt Szent oltár
Szent oltárban igaz hit
Igaz hitben Boldogasszony
Kelet felől tekint a nap
Ott látta az Ő Szent Fiát”

- így az archaikus szent imádság néhány sora, mely az emlékmű hátoldalán olvasható. Ez Lakatos József művének tartalomjegyzéke. De nemcsak kívülről olvasható. Belülről is! És a Himnusz! Nem a Kölcsey-Erkel Himnusz. Az azt megelőzően, századokon át „forgalomba” volt nemzeti imahimnuszunk. Sólyomszárnya alatt jobb oldalon latin írással, bal oldalán, tükörképén ezredeken át használt sumér- székely- magyar rovásírással. Hogy tiszteljük és őrizzük őseink hagyományait.
Az Alkotmány úti lakótelep közepén, a Gyöngyös-patak partján ez év tavaszán kezdtük kialakítani a Millenniumi Parkot. Ezennel szeretettel adjuk át Sárvár város polgárságának mindennapi használatra. Megfáradt nyugdíjas, gyermekét erre sétáltató anya, város-néző turista, erre bicikliző diák, vasárnap sziesztázó munkásember, mind, akik leültök ezekre a padokra, akárcsak egy percre is, gondoljatok arra, hogy ez az emlékpark, emlékmű sérülékeny madár- szárnyú oltárával a mienk, sárváriaké. A fű újra ki fog nőni, a fák megterebélyesednek, a házakat újra vakolhatják, de ennek a szent oltárnak évtizedekig, évszázadokig így kell — változatlanul — állnia. Őrködjünk érte, hogy még sokan és sokáig gyönyörködhessenek benne.

GRÓF ISTVÁN Sárvár város alpolgármestere

Elhangzott 2000. szeptember 16-én, Sárváron
Megjelent sárvári Honismereti Híradó 2000. decemberi, valamint a a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 1. számában, 2001. január 12-én

2000. szeptember 15., péntek

A KIEGYEZÉS ÉS A DUALIZMUS KORSZAKA

A KIEGYEZÉS ÉS A DUALIZMUS KORSZAKA

A nyári szünetet követően folytatódott az Ezredvégi beszélgetések címmel meghirdetett előadássorozat. Ezúttal Tőkéczky László történész volt a vendég, aki a kiegyezés és a dualizmus korszakát tekintette át friss szellemű, pergő ritmusú előadásában.
Vendégünk először visszatekintett az 1848-49-es szabadságharc végső időszakára, és két fontos momentumra hívta fel a figyelmet (melyek hozzájárultak aztán a kiegyezéshez is.) Az egyik: a későbbi Osztrák- Magyar Monarchiának nagyhatalmi összefüggésrendszerből kellett megszületni, (s ilyen erőviszonyok miatt kellett szétveretni is 1918-ban). A másik: átrendeződik Nyugat- Európában a politikai színtér, a Habsburgok onnan kiszorulnak, lehetőségeik a Duna mentére korlátozódnak, emiatt értékelődik fel Magyarország helyzete, szerepe. Ezt követően elmondta, történelemkönyveink a dualizmus időszakáról nagyon kevés információt adnak, legfeljebb két- három leckét tartalmaznak. Arról is beszélt, hogy a marxista történetírás sem tudta megoldani ennek a dinamikus kornak a problematikáját, melyről azt mindenképpen illik tudni, hogy ebben az időszakban lecsökkent Magyarország etnikai, civilizációs lemaradása, egyre közelebb kerültünk Ausztriához- a birodalom költségeihez való kiadásaink egyre nőttek-, és ezzel tulajdonképpen Európához is közel kerültünk. Az összefüggés-rendszerhez tartozóan Tökéczky professzor azt is elmondta még, hogy Európa egyik lényege- több évtizeden keresztül- az volt, hogy itt nem viselték el az egyetlen domináns nagyhatalom létét. Ha valamelyik felemelkedett, a többiek összefogtak ellene- a kisebbeket is bevonva- , és addig harcoltak ellene, míg legyűrték, és arra a szintre hozták, ahol maguk is voltak. Ezért is lehetett Európa a sokszínű nemzetek, kultúrák, nyelvek kontinense (ellentétben az ázsiai nagyhatalmakkal). Ebből következik az Osztrák- Magyar Monarchiának szánt szerepe is: Oroszország és a kialakuló egységes Németország közé integrációs alakulatot kellett állítani. Ennek egyébként akkor az angol politika volt a legfontosabb megtestesítője.
A Habsburgok magyar szempontból két, vagy akár több arcúnak tűntek, de európai szemmel mégis modernek voltak, miközben erőforrásaikat is korszerűsíteni tudták. Velünk szemben másként viselkedtek, mint például a csehekkel, mert mi megbízhatatlannak tűntünk a szemükben. Ezt is ellensúlyozandó, sok nehézségen segítette át a magyar nemzetet a Közép- Európában példátlan autonómiánk (vármegyék, szabad királyi városok, jászok, kunok, székelyek, szászok, protestáns egyházak, stb.) Környezetünkben viszont nem ment végbe az etnikai integráció a nyelv révén (mint például Franciaországban). A Habsburgok politikájára jellemző volt, hogy mindenkivel megalkudtak, aki elfogadta nézeteiket. A magyarság 1867-ben megszerezte az önrendelkezés jogát ( a sokak által hangoztatott, nem megvalósítható 48-as függetlenségi álmok ellenére is). Egyébként ez az érzelmekre hagyatkozó politizálás a nemességet jellemezte. Történelemkönyveink hibásan, megtévesztően mondanak ítéletet a nemesség felett- vélekedett az előadó. Majd arról beszélt, hogy szerinte nincsenek és nem is voltak osztályok. A nemesség pedig akár a mai politikusok előtt is példa lehetne, hisz ők nem a politikából éltek, hanem saját költségre, saját zsebükre politizáltak. Náluk nem érhető tetten a zsákmányelv. Sőt, egyenlővé tették magukat volt jobbágyaikkal, a polgárokkal és más társadalmi közegekkel. Vállalták, hogy nemcsak vérrel adóznak...
Ebben az időszakban Magyarország lakosságának kb.a fele nem magyar nemzetiségű. Ők többségükben- leszámítva a németeket és a horvátokat- nem öntudatosak. A magyarság ennek ellenére azért lehetett vezető szerepben, mert teljes struktúrájú társadalomban élt, ( az arisztokráciától kezdve a legszegényebb rétegekig megtalálható volt). Saját intézményrendszert működtettek, s ennek következtében olyan műveltségrendszer alakult ki, melyre a feltörekvő nem magyarok feltekinthettek. Például a pesti németek teljesen elmagyarosodtak, mert a magyar kultúrában értéket, nyitottságot láttak, s ez vezetett el oda, hogy 1948-ban saját népükkel szemben a magyarság mellé álltak. Ugyanez történt kisebb mértékben a többi nemzetiségnél- leszámítva a szerbeket és a románokat.
Az 1867-es kiegyezés a magyar nemesség és a Habsburgok között történt meg. Ez a kiegyezés hozta aztán meg az alkotmányosságot az osztrákok számára is. Az előadó azt is hangsúlyozta, hogy a jogegyenlőséget teremtő kiegyezés szabadpiaci gazdálkodáshoz vezetett, s ebbe a magyarság nagy része is csak hosszú idő után tudott igazán belenőni, mivel nem volt nálunk korábban piaci társadalom, a kézművesek és a kereskedők között alig akadt magyar. Városstruktúránk is kialakulatlan volt. A nemesség megpróbálta ugyan a kapitalista gondolkodást, de ebbe sokan bele is buktak. ( Kísértetiesen hasonló volt a helyzet a maihoz, a rendszerváltás utánihoz). A tőkeszegénység érintése után az előadó előbb a nagybirtokrendszerrel, majd utána az un. zsidókérdéssel foglalkozott. Ez utóbbi kapcsán azt is megjegyezte, hogy a magyarság a zsidóságot befogadta, kiegyezett vele- szemben más nemzetekkel. A zsidók többsége is lojális volt a századfordulón a magyarokkal, s mintegy 80 %-uk használta is nyelvünket. (A zsidó történetírás- ellentétben néhány mai szerzővel- a dualizmus korszakát aranykornak írja le).
Az 1867 utáni struktúra óriási lehetőségeket adott a felemelkedésre (de a bukásra is). Átrendeződött regionálisan is az ország. Vasutak épülnek, Budapest centralizálásával leértékelődik a peremvidék, mely a tőkeszegénység miatt nem fejlődhetett.


A századfordulóra megrendül a dualizmus. Ennek több oka is van. Megjelennek a nyugat- európai ideológiák. A nyugaton végzett fiatalok mechanikusan akarják alkalmazni az ott tanultakat, tapasztaltakat, például a szocialista eszmerendszert. Létrejön a polgári, radikális mozgalom Magyarországon, akik a vagyonosok kezében szeretnék adni a politikai hatalmat. (Az előadó a mai SZDSZ elődjének nevezte őket). Megjelenik a tömegtársadalom, a tömegdemokrácia. A magyar politikai életben van egy csoport, akik a sikertől megrészegednek, miközben nevetségessé válnak, s lejáratják a magyar parlamentet. Közben Európában nagy szövetségi rendszerek, katonai tömbök alakulnak ki, s az Osztrák- Magyar Monarchia ellenséggé válik.
Az előadó zárásképp az eszmerendszerekről beszélt, majd a résztvevők kérdéseire válaszolt.

-ár
Fotó: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 18. számában, 2000. szeptember 15-én