2017. január 31., kedd

TINÓDI- EMLÉKNAP, SÁRVÁR, VÁRPARK

TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN EMLÉKNAPJA, SÁRVÁR, VÁRPARK, 2017.01.31

Tisztelt emlékezők!
Hölgyeim! Uraim!
Sárvár három aranykorát szoktam volt emlegetni: a XVI. század közepétől való századot, amikor a Nádasdyak a városban kerülvén, megépítették ezt a csodálatos várat, belakták, és társadalmi, tudományos, művészeti, hadi központtá tették azt. A második a XIX. század és a XX. század fordulója, amikor a közeli falvak egyesültek, a városi lét elemei az infrastruktúra kiépült, és amikor az ipari nagyüzemek, a modern mezőgazdasági nagybirtokok, és a rájuk alapozott élelmiszeripari üzemek kiépültek a városban. A harmadik a XX. század '90-es éveitől datálható, mely napjainkig tart, és mely idő alatt az önkormányzatiság adta lehetőségekkel élve, az egészséges kockázatvállalásokat meglépve a város iparfejlesztéseivel, gyógyfürdő- várossá válásával kiemelkedett a környező Nyugat- dunántúli kisvárosok sorából. Nos, tehát most a harmadik kor üzen az elsőnek.

Tinódi Lantos Sebestyén életéről itt, Sárváron újat és mást mondani szinte lehetetlen, így én sem fogok. Az országszerte ismert költő, zenész, történész, vagy ahogy mai szóval mondanánk, újságíró Baranyából származott, és Török Bálint udvarában kapta meg a kezdő szellemi töltetet későbbi pályájához. Majd Werbőczy udvara következett, a katonaság, a sebesülés, és az emiatt kezdődött zenei pályafutása. Innen Erdély, majd Felvidék, benne Kassa, majd Eger következett, mire 1555-ben őszén pártfogója, - akit már régebbről is ismert-, Nádasdy Tamás nádor sárvári udvarába került.
Inkább méltatására helyezném a hangsúlyt, amit már életében is meg-megkapott. A magyar nyelvű irodalom egyik megteremtőjeként a nádor eszméit hirdette,de érdekes módon a hitújítással, a reformációval kapcsolatban nem foglalt egyértelműen állást, ezekről műveiben többféleképpen értelmezhető sorokat találunk. Patrónusában annyira megbízott, hogy amikor halálát közeledni érezte, Sárvárra utazott, mintha azt kívánta volna, hogy ott helyezzék örök nyugalomra. Ez így is történt! (II.) Nádasdy Ferenc, a Fekete Bég Sárvárra, és 1599-ben a püspöki székben került lelkésze, Magyari István az 1602-ben Sárváron megjelent "Az országokban való sok romlásnak okairól, és azokból való magzabolázásának jó mógyjáról" című művében a katolikusok vádjaira válaszol, miszerint az ország romlása a protestánsok rovására írandó. Bessenyei József történész munkáját idézve Magyari négy indokot hoz fel ezek megcáfolására. Ezekből három a reformátor elődök gondolataira támaszkodik, míg a negyedik Tinódi Sebestyén históriás énekeire alapozva azt állítja, hogy a magyar végvári katonaság sanyarú, kilátástalan állapota már a korábbi, a reformáció előtti időkre datálható. A kezdeti évek Tinódi- kultuszának másik példája szintén a Fekete Bég egyik, 1605-ben írt levelével bizonyítható, mikor is II. Ferenc főúr Tinódi versét idézi,"..majd Tinódi éneke fejünkre száll..." bevezetéssel, emígyen:
"Láttatok Urak szarvon kötött tulkot,
Mészáros kezében feje fölött sulykot,
Ki mint bányja veti halál előtt magát,
De nem kerülheti el a mészáros bárdját"
Természetesen az 1544-ben, Kolozsváron megjelent Tinódi-féle Krónika a magyar nyelvű hazai irodalom egyik alapműve, amire hamarosan Balassi, majd a XIX. században Arany János, Vörösmarty is támaszkodhatott. Sebestyén deák valóban az egyik legnagyobb magyar költőnk, , historikusunk, dalszerzőnk volt. Szintén a historizáló XIX. század egyik terméke Szigligeti Ede Tinódiról írt színműve, de az egyik utód, Nádasdy Lipót a máig álló és működő nádasladányi kastélyukban Orlai Petrich Soma festővel megfestetette Nádasdy Tamás portréját pártfogoltja, Tinódi Lantos Sebestyén társaságában. A XX. században folytatódott a Tinódi- kultusz. Az érintett települések, ahol a históriás alkotott, megemlékeztek róla. Egerben, Tinódon, Szigetváron, Dombóváron, Budapesten emeltek szobrot neki. Sajnálattal konstatálhatjuk, hogy annak a Sárvárnak szánt lovasszobornak a felállítását, amely ma Nyírbátor főterén díszlik, egy vitatható finanszírozási probléma felvetésével indokoltan a helyi döntéshozók többsége elvetett 2001-ben. Némi kárpótlás, hogy a kor másik szellemi óriásának, Sylvester Jánosnak egész-alakos szobrát pedig 44 nap múlva avathatjuk.
Városunk Tinódi- kultuszát őrzi a lantos, mint egyetlen gimnáziumunk névadója, két emléktábla, és a kőrrelief, amely tövében hamarosan elhelyezhetjük az emlékezés virágait. És még egy! A város szellemi produktuma volt a za majd három évtizedes rendezvénysorozat, amelyet a helyi művelődés- szervezők, Tóth Ferenc Virsli vezetésével, és a hazai régi-zene előadóinak egy csoportja, Dinnyés József, Tihanyi László, Kátai Zoltán és sokan mások a "Históriás Napok" égisze alatt teremtettek meg. Tinódi mester műveinek köszönhetően egyre többen vannak a lantot, a kobozt, középkori hangszereket kezükbe fogó, dalaikat ezeken kísérők. Ma este is hallhatjuk egy fiatal képviselőjüket itt,a Múzeum dísztermében.
Egy ismert versszakaszával búcsúzom a nagy zenész költőtől, mely sorok ma is aktuálisak.
"Tuggyátok, magyarok, hírösök valátok,
Míg nagy szeretettel egymást hagattátok,
De mihelt köztetök ti meghasonlátok,
Otten oországotokban, ím, mint pusztulátok"
Köszönöm, hogy meghallgattak!

Gróf István, volt alpolgármester
Fotók: Benkő Gábor

Elhangzott Sárváron, a Nádasdy-vár parkjában elhelyezett Tinódi- emlékmű előtt, a históriás halálának évfordulóján rendezett megemlékezésen, 2017. január 31-én

2017. január 21., szombat

ETNO-JAZZ PARÁDÉ- BORBÉLY MIHÁLY POLYGON A LAMANTIN KLUBBAN

Etno-jazz parádé - Borbély Mihály Polygon a Lamantin Klubban

2017.01.21.Gróf István - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Nemhiába rakta kedvenc hazai lemezkiadóm, a Fonó Records Borbély Mihály lemezeit a különböző kategóriák közül Lajkó Félixszel, Herczku Ágival egyetemben a World-fiókba, és nem a jazzébe. Valóban, meglehetősen erős népzenei hatásokkal számolhat a hallgató a sokoldalú fúvószenész koncertjeit, lemezeit hallgatva. A pályáját az autentikus népzenei Vujicsics együttesben kezdő, annak 1981-es bemutatkozó albumán főszerepet vállaló fúvós azonban hamarosan kinőtte a határait: a jazz, a kortárs zene, a világzene irányába folytatta zenei karrierjét, de igazodási pontként örökre megőrizte a Kárpát- medencei délszláv, és a balkáni népzene alapjait.
A szerda esti szombathelyi műsor annak a 2015. szeptemberi, a Fonó Zeneházban lejátszott koncertnek az interpretálása volt, melyről a Polygon c. lemez is megszületett. Egyikük, a vendégzenész bolgár kaval- játékos, Teodoszij Szpasszov hiányzott csak az estéről, de itt volt Lukács Miklós cimbalmos és Dés András ütőhangszeres!
Ilyenkor, januárban a tavalyi évet lezáró különböző díjátadó ceremóniák, listakihirdetések lázában élünk még. Bizony, nem volt nehéz megállapítani, hogy a trióban fellépő zenészeink a nemrég, a jazzma listáin hogyan végeztek 2016-ban. Nos, Borbély Misi mindhárom listán - a szerkesztőségin (25 fővel), a zenészekén (83 jazz muzsikus), és az olvasóin is (4328 szavazó!!) - első lett a szopránszaxofon hangszeresek versenyében. Ez utóbbin dupláját kapta, mint az őt követő második helyezett. A különleges hangszeresek kategóriájában, melybe a cimbalom is belesoroltatik, mind a három kör listájának első helyét kapta Lukács Miklós, és Dés László, a fiatal ütőhangszeres. Szóval, hátradőlhettünk volna már azelőtt, hogy kezükbe vették volna a hangszereiket, és játszani kezdtek volna.
No, de kézbe fogták hangszereiket, és a bensőséges hangulatot biztosító, sokszor dicsért Krúdy Klub színpadi dobogóján megjelentek a zenészek. Borbély, a jazz egyik utolsó úriembereként, (Dudás Lajos után) zakóban, vasalt ingben, bőrcipőben - maga elé pakolva négy hangszerét, a szopránszaxit, a tárogatót, a klarinétot és ennek basszusváltozatát - a színpad balját foglalta el, míg mögötte régi, patinás cimbalmával Lukács ült. A színpad jobb oldalán a megszokott kisszék helyett egy cajonon ülve, mely a lábdob funkcióját is kiváltotta, ült Dés, két cinje és két dobja mögött.
Mindjárt az első szám, a lemezfelvezető Kecskeleves c. kompozíció után megállapíthattuk, hogy trió létére meglehetősen telt hangzást teremtettek a zenészek ezzel a szokatlan hangszerösszetétellel is. Az aszimmetrikus, vad balkáni ritmusalapra felvitt bolgár népzene elsősorban Borbély állandóan bravúrosan guruló- szárnyaló szopránszaxofon futamain keresztül került el fülünkbe, a cimbalom inkább amolyan zongorapótlóként tömörített. És Dés András is megmutatta egy rövid dobszólójában, hogy viszonylag kevés hangszerén is mi minden hangzást tud elővarázsolni.
Az egybejátszott második és harmadik számban, a Dés- szerezte A fű zöldebb-ben, és a Borbély komponálta Momo-ban aztán kijöttek a cimbalom jellegzetességei is. Az előbbiben az egzotikus monoton dob- basszusklarinét alapra olyat improvizált Miklós, melyben nemcsak a klasszikus, akkordfelbontásos cimbalom-futamokat alkalmazta, hanem már-már szitárhangokhoz hasonló, indiai hangulatok is felsejlettek. A Momo sodró bop-ban Misi szopránja vitte a dallamot, és ismét Miklós volt az, aki a ritmusváltásokkal összetört- újrarakott, keleti dallamvilágú darabban nagyot rögtönzött, kiaknázva a dinamika lehetőségeit is: hol halkan, finoman szőve, hol erősen, szinte ütve- verve a húrokat parádézott.
Az együttjátszott Gyere hozzám estére és a Lukács- szerezte Sunrise In Channai nem a Polygon lemezen található dalok, hanem már az azóta megjelent, vagy, mint az utóbbi, még meg sem jelent albumon találhatóak. A Bartók- gyűjtésből származó, tárogatóval bejátszott lassú, felvezető népdal-blues a kortárs zene kategóriája már, mely visszajön a vadul, szilajul berontó cimbalom-rögtönzés után is, mintegy keretezve azt. Lukács ördögi zenét művelt hangszerével: keleti dallamok, vad sztakkátók, majd szárnyaló, lebegő, csípett húrokkal előcsalogatott hangulatjátékok váltották egymást, a mennyben és a pokolban. Az imént a cimbalmot, mint zongorapótlót írtam le, de nem: a Lukács megszólaltatta cimbalom nála több, mint a zongora: kísérőhangszer, szólóhangszer, ritmushangszer is. Andris itt ismét kapott lehetőséget sokoldalúságát bizonyítandóan kézidob-szólójának bemutatására. Ujjaival, tenyerével, halkan-hangosan, gyorsan-lassan játszott a bőrön, a kinézete ellenére oly sok finomságot rejtő hangszerén.
Az utolsó kérdés (Borbély) c . szomorú éjszakai zene szintén Bartók- gyűjtésből származik. A mélydob és a klarinét duója az est legszuggesztívebb darabja volt: a sötétség, a félelem, az éjszaka hallható, vagy vélhetően hallható neszek egyvelege. A darabra rímelő Az első válasz (Lukács) című szám, szorosan egybegyúrva az előzővel, már vidám hangulatot árasztott: Misi szólói tárogatón, majd a két furulyából egybefaragott, ezért két szólamban is megszólaltatható szláv dvojnice hangszerén vibráltak, persze jellegzetes délszláv ritmusban. Andris ebben a számban harmadszor is megmutatta ötletekből sohasem szűkölő tudását: ezúttal a saját testét használta dobfelületként. Hol a térdén, hol a felfújt arcán, hol a mellkasán, hol pedig az eddig ütőként használt tenyereivel egymáson hozta a ritmusokat.
A „testdobolás" után a Yafo Hop c. Szpasszov nóta hangzott el Borbély klarinéton fenn, magasan tekert-visított dallamaival, és ismét Lukács volt az, aki a rögtönzéseivel izgalmassá tette a darabot. A befejező Villők tánca (Borbély) ismét a népzene felelevenítése- átdolgozása kategóriája volt: balkáni folkzene tilinkóval megbolondítva, ördögi gyors ritmusban, mesterien brillírozó fúvósjátékkal. A visszataps után egy régi darabbal, az eredetileg Muzsikás által játszott Erdély blues -zal zártak a fiúk, melyben Misi tárogató-felvezetésére Miklós ismét egy akkordfelbontásból kibontakozó, ragyogó cimbalom-rögtönzéssel felelt.
Borbély Mihályék koncertje jó kis előzetes volt a nyári Lamantin Fesztivál előtt.
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2017.01.21-én, és a jazzma.hu portálon 2017.01.23-án