2002. március 8., péntek

ÉLETE A FILM

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK- ÉLETE A FILM

Az Évezrednyitó beszélgetések című sorozat idei első vendége Koltay Gábor filmrendező volt. A Nádasdy-vár zsúfolásig megtelt dísztermében Gróf István, városunk alpolgármestere köszöntötte a művészt, külön hangsúlyozva, hogy ez az előadás is szervesen kapcsolódik a tavalyiakhoz, mert ezek keretében olyan emberek vallottak nemzetről, kereszténységről, hazafiságról, akik életükkel, munkásságukkal hitelesen képviselik ezeket az örök értékeket.
Koltay Gábor, aki építészmérnöki diplomával is rendelkezik- hiszen szülei kívánságára először egy becsületes, "rendes" foglalkozást, képesítést kellett szereznie-lebilincselően mesélt életéről, filmjeiről. Azért lettem filmes, mert a mozi hatalmába kerített- mondta. Majd így folytatta: a 60-as években még sokan ültek a nézőtéren, vitatkoztak, véleményt cseréltek a filmekről. Úgy éreztem, óriási hatalma van az alkotásoknak, hiszen az emberek érzelmeire, gondolataira hatnak, és nem mindegy, hogyan alakítjuk a nézők véleményét. Aztán megtudhattuk tőle, hogy élete legszebb pillanatának, meghatározó élményének az 1983-beli István, a király c. előadás megrendezését és rögzítését tartja. A filmrendező kulissza- titkokat is elárult. Többek között, hogy Nemeskürty István -aki akkor a MAFILM Budapest Stúdiójának vezetője volt-, határozta meg, hogy milyen filmet kell készíteni: rockoperát Szent Istvánról. Ha ő ezt nem találja ki, nem vállalja fel és nem "védi" mindvégig, akkor nem született volna meg ez a mű. Pénzhiány miatt a történelmi helyszínek helyett egy kortalan, stilizált környezeteben kellett felvenni a jeleneteket. A próbák el is kezdődtek a Népstadionban, de egyik reggel a "szervek" leállították, ezután került a bemutató a Királydombra. Koltay Gábor visszaemlékezett az euforikus fogadtatásra is. A tervezett egy előadásból hét lett, a néhány száz nézőből több tízezer. Az emberek valamit megéreztek, összehangolódtak lelkileg. Nem is tudtuk igazén kezelni ezt a fajta túláradó szeretetet. iszonyatos erő, amikor tízezer ember ugyanarra gondol.
Félelmetesen szép volt- mondta-, igen, félelmetesen, hiszen olyan akkor lázadónak tűnő szövegeket, olyan jelképeket használtunk, amelyeket nem igazán lehetett (kereszt, nemzeti színű lobogó önmagában, vörös nélkül). Mert az emberek lelke mélyén iszonyú igény volt (és van ma is) arra, hogy megismerjék történelmüket, hitet, erőt, bátorságot merítsenek a mindennapok küzdelmeihez. "Mi egy olyan zenés filmet képzeltünk el, amely a magyar történelemről, annak egy bizonyos szakaszáról gondolkodik, de a felvetett kérdések érvényesek lehetnek más történelmi korokra is, azaz ilyen értelemben kortalanok." A közönség szeretete, lelkesedése hitelesítette mindezt. Létrejött egy fantasztikus dolog: nem jött rendőr, nem volt büntetés, retorzió nélkül lehetett nézni az előadást, a filmet. Ekkor köteleztem el magamat véglegesen a történelemmel, mert úgy érzem, olyan eseményeket, konfliktusokat kell bemutatni, amelyek bizonyos asszociációkra késztetnek, olyan filmeket kell készíteni, hogy a néző felemelhesse a fejét és büszke lehessen arra, hogy magyar. A XX. század egy lehorgasztott fejű, hitehagyott, kisebbrendűségi érzéssekkel teli néppé tett bennünket. Más döntötte el, hogy mit gondoljunk és mit tegyünk. Generációk nem ismerik a történelmünket. Sokan úgy tartják, hogy bűnös, élhetetlen nép vagyunk, mindig a rossz oldalra állunk, alkalmatlanok vagyunk a normális életre, örüljünk, hogy egyáltalában élhetünk. Azt gondolom, ez a nép nem ilyen! Ez a nép ezer éve Európában van, hozzájárult kialakulásához, hiszen László király létrehozott egy olyan birodalmat, melyet nyugodtan nevezhetünk európai szövetségi rendszernek, mert a korona egyesítésével sikerült megteremtenie kelet és nyugat szintézisét.
Ennek a történetnek komoly jelentősége van a mai világban is, amikor a globalizációs kihívások bekebelezhetik országunkat. Csak úgy őrizhetjük meg kultúránkat, hagyományainkat, saját arcunkat, ha nekünk is sikerül egy egészséges nemzeti tudatot kialakítanunk magunkban. Vissza kell találni a gyökereinkhez, a jelentős, gyönyörű történelmi példákat fel kell mutatni, fel kell emelni a fejünket, el kell érni, hogy a nemzeti sorskérdésekben konszenzus legyen. Egy olyan társadalomra van szükség, amely folyamatosan együtt gondolkodik. Természetesen, ezt meg kell tanulni és nem is megy egyik napról a másikra.
Én úgy gondolom, hogy a magyarság egy rendkívül tehetséges nép. Nekünk, magyaroknak meg kell találni újra az arcunkat, hitünket és ebben a történelem sokat segít. A nemzeti öntudatot folyamatosan ébren kell tartani, én pedig ehhez szeretnék a filmjeim által egy kis gondolati muníciót adni- fejezte be előadását Koltay Gábor.


B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XIV. évfolyamának 5. számában, 2002. március 8-án.