1992. május 15., péntek

A TÁRGYÁRÓL LEHÁNTOTT MÚLT

A TÁRGYÁRÓL LEHÁNTOTT MÚLT

A modern művészet legsúlyosabb dilemmája- a számtalan legsúlyosabb közül-, hogy a nekiszegezett kérdésekre nem válaszol. Mire gondolok? Delacroix ha fest egy lovat, arra a lóra rá lehet kérdezni: Ez egy ló?Igen, ez egy ló;a kérdés valahol értelmetlen már elhangzása pillanatában. A második kérdés: a ló ilyen? A válasz természetesen ismét magától értetődő lesz: ilyen, és másmilyen nem is lehet Ha azonban Luzsicza lósorozatának bármely darabját kiemeljük, és megkérdezzük, közel sem ilyen boldog és megnyugtató az eredmény. Ez egy ló? Igen, ez egy ló. A második kérdés viszont már a csőd felé vezeti a kérdezőt. A ló ilyen? Nem, a ló nem ilyen. Ez tehát nem ló?. De, ez ló. Na, hát akkor, ha ló, miért ilyen? Azért ilyen, mert ló, egyszóval attól ló, hogy ilyen!! Ezzel máris egyfajta irodalmiasságba csúsztunk át, amitől pedig általában idegenkedik a világ. Az üzenetrendszer más. Nem üzenget, hanem gesztusokat tesz. Leírásmód helyett tehát cselekvő és akarattal bíró. Ha nem hangoznék hülyeségnek, azt mondanám, nem a ló ilyen, hanem Luzsicza árpád-ló, született Tatabányán 1949-ben, Prágában képzőművészeti főiskolázott, 9 év alatt tizenegyszer önállóan kiállított. Ő ilyen, a grafikus, és ebben rögtön deviancia sejthető. Merthogy aki főiskolára járt, az miért nem tud jobb lovat rajzolni. Ha tud rajzolni, akkor miért ilyen krikszkrakszos grafikákat vet a falra?
Innen már csak egy lépés a szokásos, kiszámítható mondatig: Ilyet én is tudnék rajzolni!
Nem mondom azt, hogy hogy nosza, mert az sportszerűtlen lenne. S a magyarázatát sem keresem, mi hogyan változtat az arányokon, ezt legfeljebb a művész tudja, ha tudnia kell valamilyen okból. A gesztust próbálom megragadni, amelyet a grafikus tesz a közönsége felé.
Tudomásom van arról, hogy Luzsicza Árpád 100 birkával akarta benépesíteni a várudvar-szögleteket itt, Sárváron. A százat később lecsökkentette egyetlenre. (persze, legfeljebb kettő készült el. Nyomuk szamár- szerű szamárral, a meghívó borítóján...)Mit akar a száz birkával? A fene tudja. Ha elkészíti, akkor tesz vele valamit. Megváltoztatja a világot, mert a várudvar megváltozik, ezzel megváltozik a viszonya a várhoz, a várnak a városhoz, a városnak az országhoz, az országnak a világhoz, a világnak a világegyetemhez...
a logikai sor végén máris ott vagyunk Luzsicza pöttyeinél. A pöttyök tulajdonképpen körök, a körök pedig tudomásom szerint a gömb síkformái, a gömb pedig a legtökéletesebb idom, hiszen gömbből igyekeznek formálódni a bolygók és a nagy rendszerek. A pöttyök tehát az univerzum játékos- komoly lenyomatai, lényegük a lovak "lóságára" vonatkoztatható vissza: nem a ló nyer ábrázolást grafikusunk képein, hanem a lóság (apró elcsúsztatás a nyelvben: jóság). Delacroix a lovat ábrázolja, amelyik olyan, Luzsicza a lóban felfedezhető lósági állandót, hogy mindig másmilyen. Innen ilyen, de onnan amolyan. "Azért nézek, hogy a változást lássam." A változtatások szintnttartása egyébként is fontos a grafikus művészetében. Képeinek nem ad címet, ha ad, fanyarul kiforgatja nyugalmi pozíciójukból a munkáit. Persze, a címekben blöffölhet, ha a képeken nem is teszi. S a munkák a jelek szerint állják alkotójuk megújuló inzultusait. A megnevezés nem érinti a megnevezettben föltalálható lényegiséget: a kerék nélküli biciklire felültetett bábuk, a nagy piros fürdőszobai törülközőtartó, az állványon lógó piros keretes ketrec hívhatók akárminek. A gyermekvilág automatizmusának visszaállítási kísérleteit vélhetjük ebben felfedezni, vissza a dolgok csupasz létformáihoz, új és újabb megnevezésekkel biztosítani a létrehozott jelenségvilág mozgásterét; tárgyáról lehántott múlt. Ilyen irányt vettek Luzsicza Árpád törekvései akkor is, amikor írószövetségi akciósorozatát jégbe-fagyasztott tárgyakkal végezte el. A hal kiolvadása a jéghengerből pontosan megfelel az alkotás folyamatának, ahogy a művész előhozza halott dermedéséből a formát és az arra szervesülő matériát. Ötletek és filozófia nem evidens érintkezési pontjain a kisülések: ezek a modern, magukra adó művészek előbb fölemlített gesztusai. Olyan a most kiállító Luzsicza árpád gesztusrendszere is. A labirintus szövevényeiből megrajzolható út vezet- át a pöttyök univerzumán- a lovasrajzok, a sárvári huszárok puritán, naiv ábrázolást sugalló vonalvezetéséig. Nem feltétlen hívható ez a végpont egyszerűségnek, de mindenképpen a pontossághoz közelítés adja a lényegét. A tárgyhoz visszatalálás mozzanata az univerzumot megjárt lélekben. A vonal luzsiczai automatizmusának kuszának is tetszhető működtetése. A dráma ugyanaz, legyen bár a Száz év magány riadt és folklorisztikus lágysággal telített lépeiről szó, vagy a zöldhajú fatörzsállatról, akár a mai alkalomra női graffiti- nemiszervet formázó piros dobozról, mely belső falain megszámlálhatatlan bolygót, és bolygó- kapocs állatkát tart mind nagyobb erőfeszítéssel létezése erőterében. S ugyanaz a grimasz is.
A kiállítást tisztelettel és örömmel nyitom meg.

ZALÁN TIBOR

Elhangzott Sárváron 1992. május 15-én Luzsicza Árpád festőművész kiállításának megnyitóján. A kiállítást Markó Péter szervezte,és köszöntötte a vendégeket, blues-szájharmonikán közreműködött Gróf István