2018. január 24., szerda

HAVANNA MOON- A THE ROLLING STONES 2016-OS KONCERTFILMJE

Havanna Moon - A The Rolling Stones 2016-os koncertfilmje
2018.01.24. Gróf István

Hát igen, a Vasfüggöny! Ez volt az első dolog, ami átvillant agyamon, amikor a Savaria Mozi valamelyik jó ízléssel megáldott vezetője által már több éve futtatott téli koncertfilmek sorozata idei első filmjének kezdő kockáit néztem.
A mostani fiatalság nem tudja, csak ha elmeséljük, hogy ugyanolyan elérhetetlen vágyálom volt nekünk is az „átkosban" egy akkor a slágerlisták élén tanyázó együttes, énekes élő műsorban meghallgatása, mint a kubaiaknak tavalyelőtt. Már lecsengett a beatlázadás, a tetőzés után volt a rhythm & blues londoni forradalma, de még a hippi lázadás kitörésével egyidőben kaptuk meg '67-ben a Spencer Davis Group, vagy a Nashville Teens meghallgatásának lehetőségét, majd néhány többit is, persze kiskanállal csöpögtetve. A hírre, hogy az Animals a lengyeleknél járt '65-ben, az irigységtől majd elsárgultunk. Na és a Rolling Stones: '73-ban Zágrábban léptek fel a régi tábor országai közül elsőnek - melyről a hazai mezőgazdaság mély bugyraiba elmerülve nem is tudtam -, de '82-es bécsi fellépésükre sem kaptam volna útlevelet. 16 éves korom óta vagyok a mai napig a Kövek hűséges rajongója, és 1990 nyaráig kellett várnom arra, hogy a bécsi Práterben élőben meghallgathassam őket, 1995-ig pedig arra, hogy Magyarországra is eljussanak.

No, de vissza a Paul Dugdale által rendezett koncertfilmhez, a The Rolling Stones - Havanna Moonhoz: 58 kamion hozta az 500 tonnányi cuccot, 21 napig tartott a szerelés, hogy aztán a majd félmillió kubai részese legyen a Nagy Eseménynek. Egyáltalán nem volt fölösleges a koncert előtt bejátszott rövid interjú a 4 zenésszel, melyekből megtudhattuk, hogy a 2016. március 25-én megrendezett buli eredetileg 5 nappal korábbra lett tervezve, de mivel Obama elnök történelmi látogatása aznapra esett, így azt el kellett tolni. Keith Richards büszkén jegyezte meg: koncertünk bekonferálását az amerikai elnök tette meg. Majd elkezdődött a koncert: mint eddig is, rendes hangerővel, jó sztereofóniával, párnás fotelekben hátradőlve hallgathattuk azt, ami egy élő koncerthallgatáshoz képest igazi kényelem.
A fiúk belecsaptak a húrokba, mindjárt elsőként a Jumping Jack Flash dögös akkordjaival szántották fel a pódiumot. Két év telt el azóta, amikor az 50 éves jubileumi szülinapi koncertjüket játszották Londonban, és amelyet láttam szintén a szombathelyi Mozi jóvoltából. A 70 éves zenészekből (Mick, Keith) 72 lett, a 73 évesből (Charlie) 75, de nem öregedtek, nem ráncosodtak, fizikai kondijuk irigylésreméltó: egyszálbélű, vékony srácok most is, a „csak" 69 éves Ronnie-val együtt. Talán Daryll Jones, a fekete basszusgitáros szedett fel néhány kilót, Chuck Leavell, a billentyűs őszült tovább rohamosan amellett, hogy a vokalista lányt kicserélték, és Bobby Kays halála miatt is más szaxizott a háttércsapatban. A másodikként játszott '74-es keltezésű örök koncert- standard, az It's Only Rock'n'roll után egy ritkán játszott későbbi dal, a '87-es Babylon albumról a kissé misztikus, gospeles hangvételű Out Of Control c. számuk következett, igazán érzéki előadásmódban, ragyogó ének- és fúvóskórusokkal. Utóbbit Tim Ries és Karl Denson szaxofonosok képviselték.
Az egyetlen, a Dankó-kívánságműsorokban visszahallható Stones-sláger, az Angie előtt - melyben Keith akusztikus gitárral kísérte Mick érzéki énekét-, a frontember spanyolul üdvözölte az előtte az éjszakai sötétben összegyűlt, öngyújtóval némi világot teremtő félmilliónyi kubait. Biztosan betanulta - gondoltam először-, majd leesett a tantusz: Bianca, Jagger első felesége nicaraguai származású, és nem igaz, hogy végig csak angolul diskurált spanyol anyanyelvű arájával. A profin felépített stadionkoncert - ebben a Rolling Stones vethetetlen - dalai tovább gördültek. Ámbár az abszolút profizmus lerítt a színpadról, minden mozdulat, effekt, fény- és hanghatás be volt programozva, a zenészek lelkesedése, a másik biztatása,egymásra kacsintása, elégedett mosolya nem volt előírva: az belülről jött. Ez a Stones óriási fórja a versenytársakkal szemben: érző emberek maradtak, akik nem pózolnak, csíz- mosolyognak fölöslegesen, és a másoknál tettenérhető unott önteltség sem jellemző rájuk.
A Paint It Black-et stílszerűen csupa feketében énekelte-zenélte a banda, majd a Honky Tonk Woman következett durva dobjával, smirgli gitárriffjeivel. A dal közepén a hangszerszólók közül mindenképpen Chuck Leavell-é a pálma: két kör imprója a honky tonkra hangolt zongorán felejthetetlen zenei élmény volt. Majd a Stones- koncertek egyik kihagyhatatlan eleme következett: Mick átadta a szólóénekesi posztot a banda sokat próbált gitáros legendájának, Keithnek, aki az egyik legjobban sikerült lemezükről, a '69-es Let It Bleedről énekelte-dörmögte el reszelős hangján a You Got The Silver c. sajátját. Hál' Istennek, maradtunk ennél a lemeznél, még további három szám erejéig: Keith magánszámát a Midnight Rambler követte. Az, ami elmondható egy Rolling koncertdalról, az erre mind ráhúzható. Mick jó pár kilométert futva énekelt, ugrált-rángatózott-hadonászott, miközben minden hangot érzékletesen tolmácsolt mikrofonjába. Elképesztő, hogy egy deka fölösleggel sem rendelkező énekes-harmonikás (mert ezt a hangszert is gyakorta használta, és ragyogóan játszott rajta! ) hogy tud 72 évesen ennyit teljesíteni fizikailag úgy, hogy el sem fárad. Mert a koncert után lihegő-fujtató énekessel készített interjúk során ez nem kézenfekvő. Keith színes fejpántjával, Antillák- mintás ingében, másfél méteres zörgő láncaival, roggyantott térddel pöckölte-pengette óriási karmozdulatokkal gitárját. Charlie, a 75 éves dobos szálfaegyenesen ült dobjai mögött, és adta a banda alá az alapokat. A jó ég tudja, hogy a dobokat a verőkkel simogató Watts mester hogy tud ilyen kemény hangzást visszaadni. A banda legfrissebb tagja (1975 óta az), a szintén „gyűrött-arcú" Ronnie Wood is részese volt e nem mindennapi shownak: ő sem állt egyhelyben, begitározta a teret, és közben nagyokat tekert, így a Rambler-ben is volt egy emlékezetes szólója, mely hozzájárult az extázis eléréséig színpadon-nézőtéren egyaránt. A jó negyedórásra sikeredett blues- átdolgozás után megint nem az ülve hallgatásra megírt-előadott Gimmie Shelter c. téboly-dal jött. Jagger csillagos ötösre vizsgázott énekből, és az új vokalista lány, a csinos Sasha Allen, aki duót énekelt vele is, csak azért kapott szimpla ötöst, mert kevésbé volt hangosítva vokalista társával, Bernard Fowlerrel együtt. Dögös zene, őrült ritmusok, egy kis bújtatott szexualitás - ez lehetne a szám mérlege.
Csak egy évet kellett visszalépnünk a sikertörténetben ahhoz, hogy a Sympathy With The Devil c., szintén extázisba hajtó őrületet meghallgassuk. Mick egy mohácsi busójárásban használatos vörös bundában énekelt, Keith egy Chuck Berrytől ellesett guruló- hömpölygő gitárrögtönzéssel válaszolt, Charlie rezzenéstelen arccal püfölte a bőröket, Ronnie pedig egy időre még a gitárját is elvesztette. Hát persze, ez volt a koncert záródarabja. A visszataps után az ottani Entrevoces kórus segítségével adták elő a finoman, lágyan kezdődő, de Stones-os hagyományoknak megfelelően bekeményedő, bedurvuló opust, a You Can't Always Get What You Want címűt.
A ráadás utolsó száma - immár 50 éve, megszületése óta - a csapat himnusza, a Satisfaction volt, ahol a zenészek és az énekes ismét tartalék erejüket bevetve dobták be magukat.

A film nagy előnye, hogy a rendező (ő rendezte a Hyde Parki- koncertfilmet is) elsősorban a zenével foglalkozott, minél hűbb módon láttatta az eseményt, nem egyénieskedett. Az operatőrök tették a magukét, a bandatagok között egy- egy ellesett bíztató mosolyt ugyanúgy megörökítettek, mint egy- egy csinos lányarcot a hozzátartozó, bikinibe- trikóba csomagolt formás cicik kíséretében.
Sokszor halljuk más, korban előrehaladott rocksztárok esetében, hogy ez lesz az utolsó, a búcsúkoncertjük. Jaggerék nem mondanak ilyet. E filmre vett koncert után, amely egy nagy latin-amerikai körút állomása volt 2016-ban, tavaly, 2017-ben ismét a közönség előtt játszottak Európában. Nem lepne meg, ha az idén is arról olvashatnánk, hogy mikor és merre fognak fellépni. Azaz, örülnénk neki!
megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2018.01.24-én

2018. január 19., péntek

RÖFÖGŐ MALACOK A SZERDA ESTI AKUSZTIKON

Röfögő Malacok a Szerda Esti Akusztikon -
Grunting Pigs koncert a Sportházban
2018.01.19. Gróf István - Fotók: Büki László 'Harlequin'

Idén is folytatódik a sportházaulában a 2015 novemberében elindított, zenei stílusokon átívelő akusztikus fülsimogatás, a Szerda Esti Akusztik. Az idei évet egy különleges duó, a Grunting Pigs blues-szeánsza nyitotta, a közösségi térbe csábítva a Lamantin Klub és az ’Akusztik’ törzsközönségét. Az előrelátható volt, hogy a tekintélyes méretű lépcsőház akusztikailag nem ad olyan tökéletes zenei élményt, mint a kisebb klubbok, de a „teltaulás” koncert így is tenyérpirosítóra sikeredett.
Egy korábbi beszámolómban említettem, hogy Pribojszki Mátyás, a hazai szájharmonika- játékosok egyik legnevesebbje leginkább a Budapest - Balatonalmádi (lakás) - Békéscsaba (szülőváros) háromszögben mozog, de gyakori koncertkörútjai alkalmából sűrűn felkeresi a vasi megyeszékhelyet. Így történt ez szerdán este is, amikor nem az „erősített" Pribojszki Mátyás Banddel, hanem kamaraformációjával, a Grunting Pigs-szel látogatott el Szombathelyre. Az unplugged csapat másik tagja a vele hosszú évek óta összeszokott zenésztársa, Szász Ferenc gitáros volt.
A blues műfajában a múlt század '20-as, '30-as évek elején a blues, a jazz, az esztrád még nem különült el egymástól: az amerikai feketék zöme nagyrészt ezt játszotta. Aztán az éneklő blues-faterok a vidéki, más nevén a country-, avagy földrajzilag behatároltan a Mississippi- blues divatba hozásával elterjesztették e műfajt szerte Amerikában, ahol akusztikus hangszereikkel magukat kísérve, leginkább közvetlenül a hallgatóság előtt zenéltek. A hanglemezek, majd a '30-as évek végétől a rádiók műsorszórása besegített e csodálatos zene elterjesztésében, de az '50 es években, mikor a blues már a fekete munkások sokaságát felszívó nagyvárosokba került, még mindig a bárokban, a csehókban, az utcasarkokon előadott zene hallgatása volt a megszokott. De ekkor már elektromos erősítéssel, hogy jobban hallhatóak legyenek. Ez már a városi, avagy fővárosáról elnevezve, a Chicago- blues korszaka volt.
Nos, a Grunting Pigs ebből a három meghatározó korszakból, a '20-as évektől a '60-asig állította össze repertoárját. A különböző műfajok bemutatása nemcsak színessé tette a produkciót, hanem alkalmat adott a művészeknek arra, hogy kiváló, sokrétű hangszertudásukat is bemutassák. Egy instrumentális country- blues boogie-val kezdtek, e műfaj kiemelkedő duója, Sonny Terry & Brownie McGhee stílusában, majd két későbbi, keményebb urban blues-zal folytatták, e korszak legnagyobbjának, a Muddy Waters bandájában harmonikázó Little Walter számával. Mátyás, aki vezette, konferálta is műsorukat, megemlítette a Cadillac Records c. blues-történeti filmet is, mely az akkori legelső és legnagyobb, a Chess lemezkiadó és sztárjai munkásságát elevenítette fel. Szerintem sem csak a műfaj elkötelezettjeinek ajánlatos a letöltése.
A következő dalnál Matyi elővette fehér kromatikus (az oldalán billentyűvel ellátott, így „tiszta" félhangokat is megszólaltatni képes) harmonikáját, mellyel a nehéz, bonyolult dallamfelvezetés után káprázatos improvizációjával lepett meg minket. Majd jazz következett: Ray Charles sodró lendületű swing-je, az Ain't That Fine, Pribó énekével, és Feri szédületes rögtönzésével kiemelten, ahol utóbbi az éneket gitárja mély húrjain mintegy bőgő-szólammal kísérte. Majd ismét egy zenetörténeti ritkaság, Arthur Credup bluesfaternek a rock'n'roll előfutára, a That's alright c. száma következett, mely dalt később Elvis Presley tette hallhatatlanná.
Hogy a saját dalok se maradjanak ki a koncertről, a legutóbbi, My Stories c. nagylemezükről egy dögös boogie-t, a Big Fat Mama címűt adta elő a duó, Mátyás bravúros harmonikafutamai mellett. Bessy Smith, a jazz és blues koronázatlan királynőjének Tain't Nobodys Business If I Do c. dalával majd egy évszázadot léptünk vissza az időben (1923-as eredetileg). De Pribojszki nem hátra, hanem előre lépett: szokásos, a közönség soraiba tett leruccanását ennek a dalnak előadására időzítette, még a jegypult mögé is bekukkantott herflije fújása közben. Kár, hogy a technikai háttér nem volt biztosítva ehhez: ámbár halványan hallatszott a hangszere hangja, bizony, a megszólaláshoz hordoztató mikrofon kellett volna, ami nem egy teljesíthetetlen követelés napjainkban. A színpadon való zenélésnél is kellett volna a levehető, mozgó mikrofon programjuk tökéletesebb előadása miatt.
Majd ismét a mába kerültünk vissza Pribojszki barátja-zenésztársa, Ripof Raskolnikov It's Not Easy c. kőkemény blues-ának eljátszásával. A blues herflizés másik óriásának, az erősített harmonikázás úttörőjének, Big Walter Horton-nak Need My Baby c. számában durván, keményen szólt az öblös, mélyen gurgulázó tízlyukú, megint csak egy más hangzást bemutatva. A színes palettát még jobban szélesítő három dal, egy felejthető Bee Gees ballada, egy talpalávaló country-dal és egy nagyívű tangó elharmonikázása után a Röfögő Malacok duója aztán ősi ellenségéhez, a vad kutyához fordult, egy vérbeli Elvis-rock'n'rollhoz, amely alatt Pribó másodszor „támadta le" a közönséget. Ezúttal a széksorok után a bárpult felé vette útját, és a pohárban harmonikázás showjával szórakoztatott el bennünket.
A majd 100 perces koncert Albert King I'll Play The Blues For You című örökzöldjével zárult. Reméljük, hogy az öreg Albert tanácsát meghallgatva még sokszor fog nekünk Szombathelyen bluest játszani Pribojszki Mátyás!
Megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2018.01.19-én

2018. január 9., kedd

BEMUTATKOZNAK A JAZZMA. MUNKATÁRSAI: GRÓF ISTVÁN

Bemutatkoznak a JazzMa.hu munkatársai – Gróf István (Sárvár)
2018. január 09., Maloschik Róbert

A www.jazzma.hu munkatársait bemutató sorozatunk mai vendége: Gróf István. István több mint 4 és fél éve dolgozik nekünk! Első írása 2013. május 3-án jelent meg nálunk: https://www.jazzma.hu/hirek/2013/05/03/jazz-sarvarrol/

1) Mikor és hol születtél?
1949 – Budapest.

2) Mikor kezdtél jazz-zel foglalkozni?
Én voltam a családban a bluesos, az öcsém, Gróf Zoltán a jazzes. Ő a jazz- konziba járt, trombita-szakra. Különböző formációkban játszott, a Deák Big Bandtől ifj. Rátonyi jazz combóján keresztül a Tomsits távozása utáni Stúdió 11-ben való szereplésig. 1983-ban aztán nagyot lépett: azon kevesek között van, akik nem kalandvágyból, hanem szakmai továbbfejlődés miatt választották Amerikát új hazájukként. Most is ott él, és ez a zene a megélhetési forrása ma is. De 100 szónak is egy a vége: ő jobban hatott rám zenei ízlésében, mint én őrá. A ’80-as évektől hallgatok, a ’90-es évek óta gyűjtök jazzt, az ezredforduló óta járok koncertekre is.

3) Mikor költöztél Sárvárra?
1968-ban, 19 évesen kerültem el Pestről. 1974 óta, 44 éve Sárváron lakom.

4) Milyen stílust/stílusokat kedvelsz?
A legelejét (ragtime, dixieland) és a legvégét (kísérletező free) kivéve mindent, az MJQ-tól a bebopon és a cool-on keresztül a fusionig.

5) Mikor kezdtél jazzlemezeket gyűjteni? Jelenleg hány LP-d és CD-d van?
1974-től gyűjtök, 960 CD-m, 330 vinylem van most, zömében blues, jazz és prog-rock.

6) Hol jelent meg az első cikked?
Sárváron Markó Péter művház igazgató-helyettes szervezte-szervezi a jazzkoncerteket. A „Valami jazz” sorozat 2010-es kezdő, júniusi előadása a Michael Mussillami Sextet koncertje volt, és előtte arra kért, hogy tudósítsak róla a www.lathatattlansarvar.hu helyi kulturális portálon. Mivel elégedettek voltak az írással, 2012-ben, ’13-ban is folytattam, és folytatom ezt a tevékenységet a mai napig Sárváron. 2014 júniusában Büki László, a szombathelyi vaskarika.hu zeneileg tájékozott főszerkesztője kért fel, hogy ne csak a csütörtöki blues napokról, hanem az egész heti Lamantin Jazz Fesztivál eseményeiről is tájékoztassak. Ez a munka azóta, immár 4 éve folyamatosan megy.

7) Szerinted azóta hány publikációd jelent meg napjainkig?
Összeszámoltam - mivel 4 éve blogot is „üzemeltetek” (grofistvan.blogspot.hu), és azon feltüntettem a publikációimat-, jazz tárgykörben 13 cikk a www.lathatatlansarvar.hu, tavalyelőtt óta új nevén, a www.sarvarikum.hu portálon, 22 cikk a messzebb kitekintő Vas megyei kulturális portálon, a www.vaskarika.hu-n, 10 cikkem a jazzma.hu-n, és 4 cikk a www.bluesvan.hu oldalon.

8) Hogyan kerültél kapcsolatba a JazzMa.hu-val?
Tudtam, olvastam a jazzma portálról, így ’13 áprilisában az azóta is működő Eastern Boundary koncertjéről készült beszámolómat -„Jazz-est New-Yorkiakkal és szentendreiekkel”- elküldtem Neked, és azt leközölted. Ezt hamarosan követte az Arctika- Bryson Barnes-szal, majd ’14-ben az NU Band, ’15-ben az érdekes orosz The Second Approach, ’16-ban pedig a Grencso Kollektíva koncertjeiről megjelent publikációim leközlése. A Lamantin Jazz Fesztiválra tudósítót küld a jazzma, így, a 2015-ös Syrius Legacy koncertjének beszámolója kivételével a nyári események ott nem, „csak” a vaskarika oldalain jelennek meg. De a Lamantin Klub egyéb rendezvényeiről, mint pl. a Borbély Mihály Polygon, avagy a Mentorok és tanítványok, azaz a MJSZ által zsűrizett, az év fiatal jazz-zenészeinek fellépéséről írt idei publikációm megjelentek nálatok is. Érdekes módon a 2013. augusztus eleji, „fű alatt” megrendezett Garbarek koncert Gurtu-val elkerülte mindenki figyelmét, így én tudósítottam, ezúttal direktben a fertődi kastély-kertben megrendezett izgalmas eseményről.

9) Eddig milyen típusú cikkeid láttak napvilágot Magyarország piacvezető jazzfelületén?
Két kivétellel -a Kéknyúl Crowed Universe CD-jének lemezkrikája, és a Ráduly Misivel készült interjú- koncert beszámolókat adok közre. Ez áll közel hozzám. A napokban a „háttérben” zajló szakmai eszmecserék folytán elhangzottakhoz hozzáteszem azt, hogy igenis -szem előtt tartva azt, hogy a produkciót egyben kell látni, és láttatni a publicistának- az összbenyomás legyen egyéni, de ítélete lehet szubjektív, és ha színesíti netán nem szigorúan a tárgyhoz szorosan köthető témákkal, az egyáltalán nem fölösleges.

10) Ha a szigorú főszerkesztő (it's me, you know!) engedélyezné, lenne-e kedved valami újdonsággal jelentkezni 2018-ban?
Ha a sárvári és részben a szombathelyi jazzéletről is tudósítok- ez elegendő feladat számomra!

Megjelent a www.jazzma.hu portálon 2018.01.09-én