HA OTTHON MARADSZ - EZT A TÓTH VIKTOR ARURÁVAL EGYÜTT TEDD!
2021. április 23., Gróf István
Tóth Viktor szaxofonos két, ragyogó balladalemezét még akkor vettem elő, amikor a Maradj otthon! regulát nyomta minden médium. Az egyik még 2014-ből való, akkor az év legjobb jazzlemeze címet nyerte el, a jazzma.hu portálon pedig a kritikusok díját, a másik pedig friss, 2020 téli kiadás.
Az egyéni szakmai utat járó
Tóth Viktor a hazai jazzéletben nem felkapott sztár, koncertet koncert hátán adó, sokat foglalkoztatott ünnepelt zenész, de neve mégis fényesen csillog a kollégák, a kritikusok, és, hál’ Istennek a zeneszeretők között is (2020-ban utcahosszal verte az altszaxisok mezőnyét a jazzma.hu-n ezeknél!). Hangszertudása javát post bop stílusában inkább a
Tercettjével mutatta-mutatja be, míg az
Arurával a befelé forduló, érzelmes ember vívódásait a spiritualitás zenei eszközeivel tolmácsolja. Hatalmas lelke van, és hogy tartalékait feltöltse, sokszor „elbújik” ide-oda, hol Indiába, hol a Gyimesekbe, de legtöbbször alföldi tanyájára. Majd előrukkol egy-egy kész lemeznyi anyaggal. Az Arura, zenekara neve egy, a trópusokon termő vadszilvafa kérgének füstölőnek használt misztikus erővel bíró terméke, amely az ember testi és lelki problémáira nyújt vigaszt. Nos, ezt a vigasztalást kapjuk meg mindkét lemezén, melyekben társai az a
Lukács Miklós jazz-cimbalmos, aki korunk jó néhány újító jazzerével (Dresch Mihály, Borbély Mihály) és etno-zenészével (Palya Bea) játszott/játszik együtt, és fiatal kora (44 év) ellenére már pótolhatatlan zenész hangszerén. Az ütőhangszer nélküli Trió harmadik tagja az az
Orbán György, aki Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos, Babos Gyula zenekaraiban nőtt fel, és már 18 évesen csodabőgősként könyvelték el.
A
Szemed Kincse/The Present című albumuk tehát 7 éve jelent meg, és rögtön robbantott is. A kilenc számból kettő kivételével mind lassú ballada. Mindjárt a kezdő felvétel egy örömóda. Nem a Lajosé, hanem a Viktoré. A
Joy-ban a szaxi- játékban Coltrane szelleme jön át, a gyönyörű és hosszú cimbalom-rögtönzés méltó párja ennek. Csillagos ötös! Kristálytiszta, élvezhető jazz a
First and Second c. ballada, szép, egymásba fonódó harmóniamenetekkel, persze az első, majd a második fokon felvezetve a dallamot. Nem kell ide, felesleges a dob: Orbán mind Tóth, mind Lukács felfelé kapaszkodó variációit megfelelőképpen meg- és alátámasztja. Ötvenes, hatvanas évekbeli hangulatot kapunk egy újabb csodálatos lassúból, a
Barta Bertalan dala címűből, melyben jó kis bluesos szaxi-hajlítások -az előadó szerint ükapja hortobágyi barangolásainak felidézése- melegítik fel a szomorkás hangulatot. A témafelvezetés és a bridge a „minthahallottamvolnavalahol” feelinggel jön át, de a rögtönzések túllépnek ezen. A lemez negyedik opusa is ballada: a
Brilliant Steps tipikus befogadó, mainstream jazz, ahol -mint ahogy a címe is utal rá- a dallam hangnemváltásai lépésről lépésre hallhatók a fúvós hangszeren, amelyet a lágy cimbalom-akkordok és a brummogó, aszimmetrikus bőgő-pengetések foglalnak keretbe. Elbűvölő természetrajz-zene a
The Cat and the Moon c. ballada. Szinte érezzük a csendes, kihalt tanyaudvari éjszaka, a világító telihold és a rácsodálkozó, bekunkorított farokkal az azt csudáló macska „összjátékát”, tökéletesen megidézve. Megint csak epikus az ezt követő bop, az altón fújt lefelé lépdelő dallammal felvezetett
I’m Waiting for You, amiben Miklós érzelmes-dallamos „zongorás” improvizációi ismét figyelemre méltóak. Na végre, egy gyorsabb ritmusú szám, a
Remember the Hatseller! De nem ezért végre, hanem a népzenei-nótázó dallamvezetés és hangszerelés miatt (mintha tárogatót hallanánk a szaxofon hangján, de ízig-vérig cimbalmot a „saját” hangján). A lemez vége felé
Az éjszaka zenéje groteszk mozi-hangulata a következő Tóth-szerzemény, egy kis free-szabadosággal fűszerezve. Az utolsó, az
Emanation c. szám, szintén Tóth és Lukács szép, elégikus rögtönzéseivel zárja az Arura Trió bemutatkozó lemezét.
Ugyancsak koncertfelvételt rögzít a
Have No Fear című, tavaly a polcokra került lemez. Ez a lemez már dühösebb, zaklatottabb, forrongóbb, mint elődje. A
Who Is Like You-ban, a kezdő számban ez már hallható is. Ámbár páros ritmusú, hangsúlyozása asszimetrikusként jön át, főleg a torzított-recsegő szaxofonszólamokban, annak mintegy hangszeres recitatoival. Lukács áradó-hömpölygő, akkordokkal tűzdelt 16-os cimbalomfutamai csodaszámba mennek! „Kincses” jellegű a következő ballada, az
A Little Piece. A cimbalom szépen zongorál, a bőgő puha dobbantásaival járul hozzá Tóth búsan ereszkedő dallamához. Leszállt az angyal a virágos rétre, csodálkozzatok rá, hogy milyen szép! - képzeljük bele egyre erősebb tavaszvárásunkat az Arura zenéjébe. A lemezen nekem ez a csillagos ötös! A béke nyitánya
(Overture for Peace) a vártnál viharosabb avantgárd zene: extatikus afroamerikai szaxi-recsegtetés, de kihallható kelet-európai hangsorokkal. A
Brightest Moment táncos 6/8-dal indít, de György bőgő–kíséretének ritmikája asszimetrikusnak hallatja a zenét. Majd páros ütemben szétterül a szépség, a meleg, a jóság Viktor Selmerjéből a sokáig kétakkordos dalban, melyben érzethetően Miklós ágas-bogasan tekeredő cimbalomszólója is kiveszi a részét. Az
Elsüllyedt városok sokak szerint a lemez legsikerültebb dala. Nos, az igaz, hogy kilóg a sorból. Miklós hangszerén egy újabb csodával, szitár-hangokkal indít, és a zenekarvezető is indiai, majd orientális stílusban játszik a perzsa zurna hangszínén fúvósával; a hangulat már korántsem olyan rózsás, mint az előző darabokban. A háború, a pusztítás, a halál, a felsikoltó jajveszélkedés jön át: segítsetek már! 180 fokkal váltunk: újabb „Kincses” nóta következik, a
Light Train, fütyülhető vezérdallamával, derűs, napfényes hangulattal. A tengerpart mellett elhaladó vonatból Lukács láttatja velünk az épphogy fodrozódó tenger hullámainak partot érését. A másik, egzaltált hangulatú, de címe ellenére nem egzotikus hangszerelésű dal az
Ethiópia. Az alaphangulat a rettegés, a félelem, az alaptéma ismétlődő, könnyen rögzülhető motívumai is ezt sugallják, majd egy kis mollos elbizonytalanodás, talán bizakodás sejlik fel, de nem: a sötétség visszatér. Hangszerelésében, ritmikájában, dallamvezetésében az egyik legbonyolultabb szám: lelkünk kavargásához nagyban hozzájárul. Azt a szerző mondta el, hogy e lemez megalkotásakor önkéntes karanténban volt alföldi tanyáján a
pandémia első, 2020 késő tavaszi időszakában, és a természetet járva, magányosan küzdötte le félelmét a média által sulykolt valós és vélt veszélyekkel szemben. Ekkor született meg a lemez koncepciója, egyúttal címe is
: NE FÉLJ! Szintén a lemez többségétől merőben eltérő szám, a
Hajnali bús c., igazi nóta-groteszk következik, ragyogó hangszerelésben: a „még józan” témát a végén pengeti le Orbán, előzőleg a másnapos, összekavart lélek hangulatát szkeccseli fel előbb Tóth a szaxofonon mintha klezmeres kivitelezésben, majd Lukács veszi át a terepet otthonosan, cigányzenekaros túldíszített cimbalomfutamaival. Az utolsóelőtti dal a
Moon Illusion. A fodrozódó tó vizén táncoló holdfény nem akar elsimulni: csak reszket, táncikál. Tóth Viktor etűdje egy fúvós mestermű. Nem is engedi társait nagyon közbeavatkozni. A
The Missing One tragikusan elhunyt zenésztársára, a dobos Mohai Andrásra emlékezés. Talán kortárs zene. Talán a leginkább népzenei ihletettségű. Talán egy sirató, avagy ahogy a cigányok hívják, hallgató. Torokszorító, fájdalmas fúvószene, Viktor muzsikája legbelülről. Itt valóban csak kísérnek a többiek. Szép búcsú.
Post bop, free jazz, etno-jazz szakmailag a legmagasabb szinten, és könnyen rögzülő, lélekre ható balladák:egyszerre, egymást követve a lemezeken. Hogy van ez Tóth Viktornál? A válasz egyszerű: a zeneszerző-muzsikus lelkében ezek összekapcsolhatóak, ettől lesz egyéni a zenéje, az eredményét pedig mi, hallgatók élvezhetjük.
Hallgassuk csak meg a lemezeket: zenéjük elvarázsol, miközben szórakoztat. És ezt elég kevesen tudják manapság megcsinálni ebben a szcénában.
Megjelent a jazzma.hu portálon 2021. április 23-án
