1999. december 3., péntek

SÁRVÁR- TÉCSŐ- SZINÉRVÁRALJA, 1999 NOVEMBERE

Korunkban, mikor az értékek felcserélődnek, a fogalmakat önkényesen helyettesítik egymással, a tiszta szándékok kinyilvánítása sokunk számára felértékelődik. A jog az erkölccsel, az oktatás a neveléssel, a nemzethatár a az országhatárral nem helyettesíthető!

Ez utóbbi tény késztette Sárvár Önkormányzatát arra, hogy hogy az idén januárban, az árvíz sújtotta Kárpátaljáról, Ukrajna területéről, 36 főből álló diákküldöttséget fogadjon. 1993-as látogatásom kapcsolatait felelevenítve szerveztük meg a város történelmi egyházainak segítségével azt, hogy az idén január 8- 17 között a rászoruló gyerekek tanár kísérőikkel együtt- a város áldozatkész polgárainál elhelyezve- megismerkedhessenek Sárvárral, Szombathellyel, a megyével és azok intézményeivel. A főként Técsőről és Viskről érkezett gyerekek hazautazása után nem lett "lezárva" a kapcsolattartás: azóta is hetente megállítanak a "fogadó szülők" és elmondják: írtak a gyerekek Kárpátaljáról, mi is levelet írtunk, csomagot küldtünk, hogy ne szakadjon meg a barátság.

Augusztusban meghívót kaptunk Técsőről: 28-án, szombaton adták át az 1993-ban, az ünnepélyes alapkő- letétellel indult iskolabővítés líceumi (gimnáziumi) szárnyát, és ennek átadási ünnepségére hívtak.Akkor nem tudtunk részt venni ezen, de ígértük, hogy még az idén meglátogatjuk őket.
Szeptemberben városunk oktatási intézményei összegyűjtették tanulóikkal azokat a tankönyveket, amelyeket tartalmuk és állapotuk miatt "továbbtanulásra" alkalmasnak találtak. Ezekből, valamint a Sylvester Könyvtártól átvett szépirodalmi és ifjúsági könyvekből, nem kevésbé a celldömölki Apáczai Könyvkiadó által adományozott új tankönyvekből raktuk teli az autó csomagtartóját. Hárman, Sütő Károly aljegyző úr, Szentgyörgyi László református segédlelkész úr és jómagam voltunk a látogató delegáció tagjai. November 19-én pénteken reggel indultunk és fél 2-re már- a kegyes időjárásnak köszönhetően- a tiszabecsi határátkelőn voltunk. Az átvitendő könyvek vámolásától tartottunk, mégis az autó átléptetése okozta azt az egy-egyórás várakozást, ami miatt már Ukrajnába belépve szürkülni kezdett. Tapasztalatból tudtuk, hogy már a határtól szükség van "idegenvezetőre". Ambrus Pál igazgató urat és feleségét, Borbála asszonyt kértük meg, hogy "vigyen át" minket a határon. Jó volt, hogy így történt, mert nélkülük egyetlen könyvet sem vihettünk volna oda. Nagyszőllős- Huszt- Visk- Técső volt az útvonal, a 75 km. távot másfél óra alatt meg is tettük. Sajnos, a sötét miatt nem sokat láttunk sem a városokból, sem a máramarosi- kárpátaljai zsindelyes, faszerkezetű népi építészet remekeiből, de ennek oka csak egyrészt volt a napnyugta. A másik, hogy a településeken nem volt közvilágítás. Számítottunk ugyan néhány beharangozott helyi szokásra,...de egy pár dolog minket is meglepett, így a közvilágítás teljes hiánya, az útjelző táblák hiánya, a vasúti sorompó piros jelzése ellenére történő folyamatos közlekedés.
A técsői iskolában éppen gólyabált rendeztek az elsős licisták, és ennek kezdetén egyórás, tréfában bővelkedő bemutatkozó előadást tekinthettünk meg. Jól esett a januárban megismert kedves arcokat felfedezni a a szereplők és a hallgatóság között, és elbeszélgetni velük. Miután a könyveket átadtuk, az igazgató úr és felesége megmutatta az iskola büszkeségét, az új, kétemeletes épületszárnyat. Az épületen kívül Antall József tiszteletbeli igazgató úr (miniszterelnökünk) emléktáblája díszeleg. Felesége, Klára asszony és az ő Svájcban élő unokanővére adományozta a legtöbbet a líceum felépítéséhez. Két órai ott-tartózkodásunk után sietnünk kellett hazafelé, mátészalkai szállásunkra, mert bár Técső és másik úti-célunk, a romániai Szinérváralja között nem több, mint félszáz kilométer a távolság, határátkelő nem lévén, vissza kellett utaznunk Magyarországra.

Immár 9. alkalommal rendezték meg Szinérváralján a Sylvester János emlékünnepséget november 20-án és 21-én. Az ünnepség a református templomban istentisztelettel kezdődött. Bak Enikő lelkészasszony, az ottani magyarság fáradságot nem kímélő, lelkes motorjának köszöntője után Dr. Buzogány Dénes professzor, kolozsvári hittudós hirdette az igét. Ezután a Felsőbányai gyülekezet énekkara egyházi barokk énekeket, Verdi művet, valamint mezőségi magyar népdalokat énekelt, professzionális szinten. Közben versmondók következtek. Bemutatkozott a testvérváros híveinek Szentgyörgyi László lelkész úr is, aki a sárvári gyülekezetről is felvilágosítást adott. Az ünnepi istentisztelet végén Szilágyi Béla főgondnok köszöntötte a résztvevőket, akik között Sárvár testvérváros küldöttsége, a református testvérgyülekezet, a Nyíregyháza melletti Kótaj lelkésze és felesége, valamint Szinérváralja tanácsának vezetői is jelen voltak. Az emlékünnepség a templomkertben levő Sylvester emlékoszlopnál folytatódott, ahol Szinérváralja polgármestere, Virgil Tintas úr, Sárvár város nevében pedig jómagam méltattuk a tudós humanista életművét és köszöntöttük az ünnepség résztvevőit. Az emlékezés koszorúzásokkal zárult.
Az ünnepség után a református egyház szeretetvendégségre invitálta a résztvevőket a közeli iskola nagytermébe, ahol ebéd után zenekar gondoskodott az estig tartó bál talpalávalójáról. Kölcsönösen hálásak voltunk egymásnak ezen az estén: ők azért, mert a református egyház gyülekezeti termeiben kialakított magyar nyelvi fakultációs oktatás színhelyén a Sárvári Önkormányzat által ajándékozott gázkonvektorok beüzemelése révén tovább tudják folytatni e nemes kezdeményezésüket, mi pedig azért, mert oly szép példáját láttuk annak, hogy nemzeti identitás megőrzésének elősegítésére hogyan vebúválódott tenni akaró, lelkes közösségé az egyház és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség hívó szavára az ottani magyarság. Az est folyamán fontos beszélgetésekre került sor: ...levéltári kutatások segítése (Sylvester János ügyében), botanikai fotókiállítás szervezése témájában. Engem legjobban Szolágyi Bélának, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület Gondnokok Kollégiuma elnökének a Partiumi Keresztény Egyetem alapításával kapcsolatos ...beszámolója fogott meg.
Másnap, mielőtt hazaindultunk volna, (ijesztő híreket hallottunk otthonról a hóviszonyokról, ezért rövidítettük le programunkat,) Székely Miklós képviselő Úr, presbiter kivitt minket a református temetőbe és megmutatta az adakozásból és felajánlott munkával elkészült új kápolnát, valamint a mellette felállított kopjafát. Itt ünneplik ezután a március 15-ei ünnepet az ottani magyarok. Megmutatta továbbá a Magyar Honvédelmi Minisztérium támogatásával felállított síremléket az első világháborúban elesett Székely hadosztály hőseinek emlékére. Mint a sajátunknak, úgy örültünk az erdélyi magyarok nemzetmegtartó próbálkozásainak sikerein. Örömünket már csak az tetézte, hogy Szinérváralja várostáblája alatt felfedeztük a testvérvárosi kapcsolatunkat megjelenítő táblát is.

Gróf István, alpolgármester

megjelent a Sárvári Hírlap XI. évfolyam 23. számában, 1999. 12.03-án

Az 1999. november 20-án zajlott ünnepi megemlékezésen mondott beszédem:

Tisztelt Ünneplő Közösség!

Örömmel és boldogsággal jöttem Szinérváraljára, hogy együtt emlékezzünk Sylvester Jánosra. Örömmel, hiszen mindig meleg szeretettel és kedves vendéglátóként fogadnak minket itt, Váralján. Boldogsággal, mert immár 9. alkalommal, évről- évre visszatérően, hagyományt teremtve emlékeznek meg nagy szülöttükről, Sylvester mesterről.
Edrősi Sylvester János 1504-ben született itt, és a krakkói és wittenbergi egyetemeken szerzett tudását kamatozandó telepedett le Sárváron, 30 éves korában. 1534-ben hívta Nádasdy Tamás, az országbíró Pannónia e híres, humanista fellegvárába. A Sárváron és környékén eltöltött nyolc esztendő alatt valósította meg élete két fő művét: kegyesen "rábeszélte" urát a nyomda megépítésére, valamint kinyomtatta az első magyar nyelvű nyelvkönyvet, a Grammatica Hungaro-latinát, és az első magyar nyelvű kötetet, az Új Testamentumot. Mi, sárváriak is évről- évre megemlékezünk nagy tudósunkról.
Örömmel tölt el minket az is, hogy ugyanúgy, mint a határon túli magyarság esetében szerte a Kárpát- medencében, az egyház állt- áll a nemzeti identitás megtartása érdekében tett feladatok élére. Az RMDSZ-szel szövetkezve ékes példáját látjuk ennek itt, most, Szinérváralján.
Tapasztalatot, a politikai és gazdasági rendszerváltozásban szerzett tapasztalatainkat és nagyon sok szeretetet hozunk Önöknek. És a szimbolikus segítséget, mely az oktatás- nevelés területére kerül, örömmel nyújtjuk át. Nem szép, de elterjedt mondással a gyermekek oktatása a legmegtérülőbb beruházások egyike.
Sárvár város Önkormányzata és polgársága jó kívánságait adjuk át mi most Szinérváralja Önkormányzatának és közösségének. Kívánunk a városnak és minden lakójának sikereket a jövőre nézve, erőt és kitartást célkitűzéseik megvalósításához.
Köszönöm a figyelmet.

Gróf István, alpolgármester

1999. október 22., péntek

ARAD, 1999. OKTÓBER 6-A

A vértanú halált halt 13 tábornok kivégzésének 150. évfordulóját méltóképpen szándékoztak megünnepelni állami vezetőink: Dávid Ibolya miniszter-asszony, az MDF elnöke előkészítette egy Aradon létesítendő, magyar- román Megbékélés Parkjának alapkő-letételi ünnepségét. Optimizmusának az adott alapot, hogy előtte, a nyáron folytatott tárgyalásai során sikerült a 74 éve az aradi katonai vár- pincében porosodó Zala György Szabadságszobor- csoportot első ütemben láthatóvá tenni a nagyközönség számára is. A tárgyalásokon elérhetővé vált az 1890-től 1925-ig Arad központjában felállított bronz emlékműnek a katolikus egyház minorita templomának udvarán való ideiglenes elhelyezésére, melyet,- restaurálás után- a tervek szerint az emlékparkba tesznek majd végleges helyére.
Az ünnepségsorozaton, melyen az alapkő letétel mellett a vesztőhelyen történő ünnepi megemlékezés és koszorúzás is szerepelt, a két miniszterelnök beszélt volna. 5-én, kedden az aradi Városi tanács hétfő esti döntésére- miszerint nem adnak városi területet emlékpark céljára-, először Radu Vasile román miniszterelnök (orvosi kezelésre hivatkozva), ezután Orbán Viktor magyar miniszterelnök mondta vissza jelenlétét. A keddi elképzelések szerint a két igazságügy-miniszter képviselte volna kormányát az október 6-ai rendezvénysorozaton Aradon. (Nehezen ment az egyeztetés már a proletár internacionalizmus 'virág- korában" Kádár és Ceausescu között is, sőt Grósz Károly is dolgavégezetlenül utazott haza, pont Aradról, a rendszerváltozás hajnalán.) Ilyen kételyek között indult el 5-én, kedden délben a négy kisbuszból és személyautóból álló konvoj a Vas megyei MDF szervezetek szervezésében. A Szombathelyről, Gencsapátiból, Vasvárról, Sárvárról szerveződő tagok célja az volt, hogy a Hunyad megyei RMDSZ- mint Vas megye testvérmegyéje- szervezettel együtt emlékezzen a mártírhalált halt tábornokokra Aradon. Már csak az alföldi szálláson, a TV- híradóból tudtuk meg, hogy sem emlékpark alapkő- letétel, sem román igazságügy-miniszter nem lesz másnap Aradon. A mienk érkezésében ellenben biztosak voltunk.
'Aha, Dzseneráli'- mondták másnap a román határőrök, mikor a -biztos, ami biztos alapon- a nemzeti színű szalagtól ideiglenesen levetkőzött koszorút megtekintették autónk hátuljában. - Igen- mondtuk- a tábornokokhoz megyünk, és már hajtottunk a gágogó libacsapatoktól és megszokott rutinnal csellengő lovaktól tarkított, ugyanakkor számunkra meglepően jó állapotú aradi országúton.

A belvárosi római katolikus templomban 10 órakor kezdődött az emlékező szentmise és ökumenikus istentisztelet 8 egyház részvételével. Az ünnepi szónok Tamás József gyulafehérvári segédpüspök volt. Még a Himnusz elénekelésébe bele sem kezdett az erdélyi és anyaországi emlékezők sokasága, már hallottuk a templom előtt gyülekező, mintegy 100 román nacionalista tüntető skandálását. Kiérve a templomból már láttuk is őket: vadul lengették a kék- sárga- piros trikolórt, és horthystának tituláltak minket. Mélységesen megdöbbentünk ezen a veszélytelennek egy cseppet sem tűnő reakción: pattanásig feszült volt a helyzet és a provokátorok csak arra vártak, hogy elfogyjon a türelmünk.
Szerencsére az erdélyiek adtak nekünk példát türelemről, bölcseletből,az indulataikon való felülemelkedésről: mosolyogva néztek le a tüntetőkre a templom lépcsőről, és nyugtattak bennünket.- Ha nem reagálunk, akkor ők sem támadnak- mondták. A fegyvertelen fenntartó egyenruhások laza sorfalat álltak az 5-6 méterre levő villamosmegállóban hadonászó bomlasztók előtt. Nem rajtuk múlott, hogy nem történt atrocitás. Minket azonban sokkal jobban izgatott a minorita rendház udvarán megtekinthető szoborcsoport: sok századmagunkkal áthömpölyögtünk tehát egy épülettömböt megkerülve a helyszínre. A szigorúan rács mögött őrzött- biztos vagyok benne, hogy nem tőlünk féltik a szobrokat-, pár napja itt elhelyezett Zala György szoborcsoport főalakja- ugyanúgy, mint a New York-i,- a koszorút maga elé felemelő női alak szimbolizálja a szabadságot. A két és fél tonnás, 7 méteres szobrot sikerült felállítani, immár koszorú nélkül. Valakik letörték és eltüntették a várból ide vezető úton... A többi négy szobor a földön fekve, de így is monumentális látványt nyújtva vár végleges helyére.
Mikor a városban többször találkoztunk a a nacionalista tüntetők csoportjaival, amint mindenfajta rendőri intézkedést mellőzve hangoskodtak, magyar rendszámú buszokat állítottak meg és ütlegeltek, tudtuk, hogy a provokáció a vesztőhelyen leendő megemlékezésen is folytatódni fog. Sok százan gyülekeztünk a Kőrös- parti teniszpályák, futballpályák, kemping ölelte emlékkert köré, ahol az ünnepség kezdődött. Ekkor a tiltakozók még területen kívül voltak. Mire a román, majd a magyar Himnusz elhangzása után az első szónok, Markó Béla RMDSZ elnök a mikrofonhoz lépett, már az ünneplők között elvegyülve, 30 méterre az emelvénytől, beférkőztek a Nagy Románia Pártja által ingyen pálinkával és egyheti fizetésnek megfelelő pénzösszeggel "megsegített" provokátorok. A magyar kormány nevében emlékező Dávid Ibolya miniszter- asszony ámbár külön üdvözölte a karhatalmiak által beengedett románokat, láthatóan nehezen értette meg a rendező szervek erélytelen fellépését. A román kormány nevében az aradi prefektus mondott beszédet. A miniszter helyett "beugrott" elöljáró,- becsületére legyen mondva- kiállt a hivatalos kormányálláspont mellett: minden nemzetnek joga van megünnepelni nemzeti ünnepeit ott, ahol él. Kapott is fújozást, árulózást a tüntetőktől, akik figyelték a beszédeket, és élénken reagáltak az ott elhangzottakra. Tokay György szenátor úr, az RMDSZ vezetője már élesebben fogalmazott: a szabadság, az egyenlőség, testvériség hármas jelszavával, az utóbbi most nagyon hiányzik az ünnepségen és az emelvénytől balra csoportosuló rendzavarókra mutatott.
Az ünnepség felénél vettük észre, hogy nemcsak tessék- lássék felfegyverezett rendőrök, hanem plexibe öltözött, pajzsos rohamosztagok is elárasztották a helyszínt, felmérve, hogy a helyzet esetleg rosszabbra fordulhat. Megnyugtató volt így a kapitányuk közelsége, akinek én tartottam a feje fölé az igencsak beeredő esőben az esernyőt. A határon túli magyarok is szót kaptak (Felvidék, Kárpátalja), míg végül a koszorúzások előtt egy aradi magyar színész, indulatosan elutasítva a fölé tett ernyőt, szakadó esőben mondta- szavalta- szuggerálta Vörösmarty Szózatát. " Itt élned, halnod kell"- mutatott az aradi szülőföldre nyomatékosan és ebből választ kaphattunk az erdélyi magyarság jelenlegi nemzet-stratégiájára.
Ekkor már úgy esett, mint azon a szomorú, 1849. október 6-ai reggelen, mikor is Kiss Ernőt, Desseffy Arisztidet, Schweidel Józsefet, Lázár Vilmost főbe lőtték, míg a "főbűnösöket", sorrendben Pöltenberg Ernőt, Török Ignácot, Knezic Károlyt, Lahner Györgyöt, Nagy Sándor Józsefet, Leininger- Westenburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és Vécsei Károlyt felakasztották.
A koszorúzások következtek: a kormány, a minisztériumok, civil szervezetek, pártok tették le az emlékoszlopnál megemlékezésül szimbólumát Magyarországról, és az erdélyi cserkész szervezetek segédkeztek ebben ugyanúgy, mint a romániai kormány és megyei szervek, valamint az RMDSZ szervezetekében.
Este 6-ra a koszorúzás befejeztére elhallgattak a tüntetők. Elfogyott az ingyen pálinka és a "szűráztató" eső is megtette a magáét. Nem sikerült felemássá degradálni az ünnepséget, ahogy szerették volna. Nagyon zavaró, nagyon kellemetlen, de elszigetelt akció volt a romániai nacionalistáké, mely figyelmeztetett arra, hogy sok türelemmel a vártnál lassabban valósulhat meg a a Trianon után elmélyült létező és valós ellentét a két nép között. De a remény megvan: a Szabadságszobor látható! A cél: a megbékélés- a katalizátor: az Európai Unió- az eszköz: a türelmes diplomácia. Úgy legyen!

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap XI. évfolyam 20. számában, 1999. 10.22-én

1999. október 9., szombat

A MEGZAVART ARADI ÜNNEP-1999. OKTÓBER 6

A MEGZAVART ARADI ÜNNEP- ARAD, 1999. OKTÓBER 6

A magyar és a román kormányfő szándéka szerint a két nép számára a megbékélés napját jelenthette volna az idei október 6-a. A megállapodás szerint ugyanis ekkor tette volna le a két miniszterelnök a Megbékélés parkjának alapkövét. Ez azonban elmaradt, sőt, egy maroknyi nacionalista csapat a vértanúkra emlékező ünnepet igyekezett megzavarni. Már a délelőtti ökumenikus istentisztelet után is provokálták a résztvevőket, majd ezt tették a délutáni ünnepségen is. A Vas megyei MDF-es delegáció tagjaként jelen volt az eseményen Gróf István, a sárvári szervezet elnöke is, aki tájékoztatta lapunkat a történtekről:....
PROVOKÁCIÓ AZ ARADI MEGEMLÉKEZÉSEN
Az idei október 6-ai aradi megemlékezésen képviseltették magukat a Vas megyei MDF-es szervezetek is. A küldöttség tagja volt Gróf István, a sárvári MDF szervezet elnöke, Sárvár alpolgármestere, aki nem tagadja, hogy a felemásra sikerült ünnepen voltak időszakok, amikor nagyon feszült volt a hangulat.
Szabadság- emlékmű
Az ünnepséget megelőző nap még úgy indultak útnak, hogy részt vesznek a Megbékélés parkja alapkőletételén is, ám a rádió délutáni híradásaiból már arról értesültek, hogy ez elmarad, s a román miniszterelnök nem utazik Aradra, tudtuk meg Gróf Istvántól. A magyar- román határon minden nehézség nélkül átjutottak. A határőrök, illetve a vámosok nem kötöttek bele a koszorúkba sem. Igaz, a nemzeti színű szalagot a zsebükben vitték át, nehogy ez szemet szúrjon valakinek.
A vasiak október 6-án délelőtt részt vettek az Arad központjában lévő minorita templomban rendezett ökumenikus istentiszteleten, ahol nyolc felekezet képviselői emlékeztek a vértanúkra. Erre az eseményre erdélyi és anyaországi magyarokkal zsúfolásig megtelt a templom. A szertartást követően a résztvevők megtekintették az aradi várból a templom udvarára szállított Szabadság- emlékművet.Egyelőre csak a főalakot állították fel, ám már ez érzékelteti a szobor monumentalitását.
Provokáció az utcán
A templomból kiérve az utca másik oldalán egy nyolcvan- száz emberből álló tüntető csoport fogadta az ünneplőket. Román zászlókat lengettek, magyarellenes jelszavakat kiabáltak. Mindez a rendőrök jelenlétében történt, akik az utcán ugyan felsorakoztak, de nem tettek semmit. Hagyták például, hogy a tüntetők ököllel verjék a magyar busz oldalát, s akadályozzák a közlekedést. A hírek szerint a provokátorokat a szolgálataikért kapott pálinka, s a százötvenezer lei fizetség tüzelte.
Az erdélyi magyarok számára ez nem ismeretlen jelenség, ezért felhívták az anyaországból érkezettek figyelmét arra, hogy ne dőljenek be a provokációnak, hiszen a pattanásig feszült helyzetben akár egy ökölrázás tömegverekedést robbanthatott volna ki.
A délelőtti történések után már számítani lehetett arra, hogy a délutáni megemlékezést is megzavarhatják a szélsőséges elemek. A rendőrség azonban, úgy tűnik, erre készült is, meg nem is. Egy ideig ugyanis nem engedték a tüntetőket a kordonon belül, ám egyszer csak ott voltak az ünneplő közönség középpontjában, mintegy húsz méterre a szónoki emelvénytől. A csoport ott folytatta, ahol délelőtt abbahagyta. Román zászlókat lengettek, nacionalista verseket skandáltak, magyarellenes jelszavakat hangoztattak. Az ünnepi beszédeknek pedig minden fontos mondatára füttyel, fújolással reagáltak.
A szűráztató eső
A hangulat félelmetes volt, emlékezik vissza a történésekre Gróf István. Közben a rendőrök mellett feltűntek a rohamcsapatok is, akik körülvették mind az ünneplőket, mind pedig a tüntetőket, így választva szét a két csoportot, ám meg sem kísérelték a rendzavarók eltávolítását. Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, az ünnepség egyik szónoka külön is üdvözölte a román zászlókat lengetőket, de szemmel láthatóan nem értette, mi is történik itt. A legkeményebben Tokaji György szenátor fogalmazott, aki rámutatott arra, hogy a szabadság- egyenlőség- testvériség jelszavából itt pont ez utóbbi hiányzott. A magyarok megtapsolták, ám a tüntetők árulónak minősítették, s majdnem belefojtották a szót a megye (román) prefektusába, amikor a román kormány megbízásából a megbékélésről beszélt, s rámutatott arra, hogy a nemzeti ünnepek megünnepléséhez mindenkinek joga van.
Az ünnepség végére azonban a nacionalisták lelkesedése is alábbhagyott. Alighanem megszűnt az elfogyasztott pálinka hatása, s a rendőrség helyett végül a "szűráztató" eső verte szét a csoportot. A felemásra sikeredett megemlékezés felemelő pillanata volt, amikor befejezésül egy aradi színművész előadásában felhangzott a Szózat. Bár a Megbékélés parkjának alapkőletétele elmaradt, Zala György szobrászművész vértanúkra emlékező alkotása kiszabadulhatott csaknem háromnegyed évszázados rabságából. Gróf István reményei szerint ez mindenképpen pozitív jel, s része annak a folyamatnak, ami, ha nem is kecsegtet gyors sikerrel, de végül elvezethet a két nemzet valódi megbékéléséhez.

Erős D. Zoltán
Megjelent a Vas népe 44. évfolyamának 236. számában, 1999. október 9-én

1999. június 4., péntek

PEDAGÓGUSNAPRA

Diákok- szülők-pedagógusok.
A három "oldal", ahogy ma kikényszerített helyzetben a különböző tárgyalások során illetjük az oktatás szereplőit. Nemrégen a városunkban tanuló 12 évfolyam végzőseit, a gimnázium ballagóit búcsúztattam, most nekem jutott e megtiszteltetés, hogy a város nevében köszönthessem a pedagógusokat.

Köszöntjük tehát sok- sok szeretettel őket, megköszönve egyúttal áldozatos munkájukat, és kérem, nézzék el nekünk, a fenntartónak, hogy egy icipicit a gazdasági szempontokat is figyelembe kell, hogy vegyük néha.
Változnak az idők, változnak a pedagógiai programok, a NAT-ok jönnek és mennek, a felnövő nemzedéknek ma már más, egyéni életstratégiát kell kialakítaniuk, nem úgy, mint azelőtt. és ez fokozott készenlétet, továbbképzést, tanulást igényel a pedagógusoktól is, egészen a nyugdíjba-menetelig. Fekete Gyula, a nemzetért aggódó író találó gondolataival példázom az oktatás- nevelés fontosságát: " A folyamatosság, a jövő faktor értékhalmazát életképes társadalmakban a felnőtt nemzedékek soha nem fordították saját szükségleteikre, sem fogyasztásra, sem egyébre. Az mindig és mindenestül a társadalom folyamatosságát szolgálta, a jövő beruházásaként."

Gróf István, alpolgármester

megjelent a Sárvári Hírlap XI. évfolyam 11. számában, 1999. 06.04-én

1999. március 26., péntek

A FORRADALOM NEM ELBUKOTT, AZT LEVERTÉK

" A FORRADALOM NEM ELBUKOTT, AZT LEVERTÉK..."

A nemzeti ünnephez méltó, tartalmas műsorral tisztelegtek a sárváriak az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 151. évfordulóján. Az ünnepi városi műsor a Nádasdy-vár udvarán a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Horváth Róbert versmondó Degré Alajos visszaemlékezéseit mondta el. A lelkesült szavakat hallgatva, az oly sokszor, de talán mégsem elégszer felidézett események részesei lehettünk ismét: a 12 pont megalkotásától a sajtófoglaláson, a foglyok kiszabadításán át, a felemelő pillanatig, midőn "...kilépett Egressy Gábor, nemzetiszín rózsával a mellén, s elszavalta a Talpra magyar-t. Az esküszünk-et mindig utánadörögte az egész közönség. Aztán felolvasta a Tizenkét Pontot, mire a zenekar rázendítette a Rákóczi- indulót."
Ezt követően a Fergettyű együttes muzsikált, majd Gróf István, a város alpolgármestere mondta el az ünnepi beszédet. Személyes emlékével kezdte szónoklatát, mely számára az első-1964. évi- kokárdás március 15-ét, majd az első- 1989. évi- piros betűs ünnepi március 15-ét idézte fel. Ezt követően az európai forradalmak- mint a magyar forradalom előzménye- több történéseit érintve, a reformkori Magyarország eseményeit, főbb személyiségeit említve, az 1848. március 15-ei események kerültek előtérbe. Eközben a szónok elidőzött mindazon vívmányokon, melyek máig hatnak: az alkotmányosság, a parlamentarizmus, a politika, társadalmi és gazdasági szabadság gondolatvilága.
1848 eszmeisége sokszor segített a hányattatott sorsú magyarság történetében, így 1945-ben, 1956-ban és 1988-89-ben is. A magyarok európaiságáról szólva- a történelem kerekét visszaforgatva- figyelemreméltóak a következő szavak: "Magyarország több szolgálatot tett Európának, mint viszont." Az "Európa" szó nem mint földrajzi kategória, hanem mint minőség jelentsen számunkra elérendő célt. E gondolatkörhöz tartozóan megjegyezte:" Korunkban azonban vigyáznunk kell, hogy nemzeti hagyományainkkal magyarként legyünk európaiak, és nem európaiként magyarok. Nehéz ezt elhitetni ma Magyarországon, mikor a nemzeti érzésre való hivatkozást gyakran szánalmas mosoly kíséri."
Emlékezett a Bajcsy- Zsilinszky Társaság által megfogalmazott "Mit kíván a magyar nemzet?" 1989. március 15-ei követeléseiről, hiszen az ott leírtak mára valóssággá váltak, melynek eredményeként Magyarország teljes jogú NATO- tagsággal, az Európai Unióba szóló meghívással is rendelkezik. Beszédét a következő szavakkal zárta: "E térségben felmutatott teljesítményünk lehetővé teszi megérkezésünket a fejlett világba, és orvosolhatja szörnyű félelmeinket, orvosolhatja trianoni szétszakítottságunkat, elesettségünket."
Az ünnepi műsor a Hámori Balázs koreográfiájára készült, "Forradalom alulnézetben" című tánckompozícióval folytatódott, melyet a Néptánckör férfi tagjai mutattak be. Az emlékezés Buda Ferenc: Március című versének bemutatásával (Horváth Róbert szavalt) majd a Pedagógus és Ifjúsági Kórus (vezényelt Hallerné Horváth Márta) igényes műsorával, s végül a Szózat eléneklésével ért véget.
Az ünnepi délelőtt az 1848-as szimbólumok megkoszorúzásával folytatódott, ahol a pártok és a különböző szervezetek képviselői tisztelegtek, majd a Művelődési Központban a Regős-együttes korhű dalokat játszott.

Duszkó Pálné
Megjelent a Sárvári Hírlap XI. évfolyam 6. számában, 1999. március 26-án

1999. február 12., péntek

TÍZÉVES AZ MDF HELYI SZERVEZETE

A jubileum kapcsán Gróf István, a helyi MDF- szervezet elnöke sajtótájékoztatón vont mérleget pártja szűkebb- tágabb pátriánkban betöltött szerepéről, tevékenységéről, majd az egyes fejlődési ciklusokat értékelte.

A szóban forgó időszakban három parlamenti és három önkormányzati választás is volt. Ezek eredményei egyfajta bizonyítványt is jelentenek számunkra- mondta Gróf István. 1990-ben- a megyében egyedüliként- dr. Gömbös Ferenc személyében MDF-es képviselő kapott bizalmat a választóktól, majd az önkormányzati választás során a helyi önkormányzat képviselő-testületébe is hárman jutottak be. Az 1994-es országgyűlési választásokon viszont vereség következett, ezzel együtt az önkormányzati választás is gyengébbre sikerült. Négypárti koalícióban indultunk, felismerve az összefogás szükségességét. Ekkor mégis csupán egy jelöltünk jutott be a képviselő- testületbe. Az 1998-as választások kapcsán újra eredményekről lehet beszélni, hisz MDF- FIDESZ összefogás után Kovács Ferenc kapta a körzetben a legtöbb szavazatot, s jutott be a parlamentbe. Az új önkormányzati képviselő- testületbe is négy képviselőnk foglal helyet. Közülük került ki a város alpolgármestere, ketten pedig bizottsági elnökök lettek.
Gróf István arról is beszélt, hogy az MDF helyi szervezetének életében- csakúgy, mint megyei és országos szinten- négy jól elkülöníthető szakasz különböztethető meg. Az 1988-as indulás mozgalmi időszak volt, a jóindulatú, amatőr politizálás jellemezte. Így eredményei sem nagyon lehettek. 1990-től 1994-ig az erő és a hatalom pozíciójában volt az MDF. A létszám kicsit megfogyott, de ellenállóbb lett a szervezete. A következő négy év (1994-1998) a hideg-zuhany időszaka volt. Az elszenvedett választási vereség után- mind országosan, mind helyileg gyengültek a pozíciók. Az MDNP kiválása is sokáig éreztette hatását. Ekkor távozott a korábbi elnök is. Az 1998-ban kezdődött időszakot viszont a profi, értékorientált politizálás jellemezte, s ezt már siker is koronázta- tette hozzá Gróf István.

Molnár Zoltán

megjelent a Sárvári Hírlap XI. évfolyamának 3. számában, 1999. 02.12-én.

1999. január 29., péntek

KÁRPÁTALJAI GYEREKEKET FOGAD SÁRVÁR

Kárpátaljai gyerekeket fogad Sárvár.

A huszonnyolc gyerek és két kísérő január 8 és 18 között tartózkodik majd városunkban. Útjukat, hétvégi ellátásukat az önkormányzat szervezi, de családoknál lennének elszállásolva. Itt- tartózkodásuk szervezéséből a sárvári történelmi egyházak is kiveszik részüket, ezért akik szívesen látnának vendégül kárpátaljai gyerekeket, az egyházak lelkipásztorainál is jelentkezhetnek. Az utazásról, az itt- tartózkodásról, az elszállásolásról információ kérhető Gróf István alpolgármestertől.

Megjelent a Sárvári Hírlap X. évfolyamának 24. számában, 1998. 12.18-án

* * *

Kárpátaljai vendégei voltak Sárvárnak

Az elmúlt hétvégén utaztak haza azok a kárpátaljai- técsői, viski- diákok, akik tíz napot töltöttek el városunkban vendéglátó családoknál. Otthoni körülményeikről az egyik kísérő tanárral, Ambrus Pálnéval beszélgettünk.

........
-Milyen a lakosság összetétele városukban? Milyen nyelven folyik az oktatás iskolájukban?
- Técső 1944-45-ig szinte színmagyar település volt. A 10-11 ezer lakosú városkában ma viszont csak 3-4 ezer a magyarok száma, de iskolánk 1947-től magyar iskola. Magyarul tanítunk, mellette az államnyelvet, az ukránt oktatjuk. 1993-ban az Illyés Alapítvány révén megtörtént a gimnázium alapkő-letétele is. Sajnos, még mindig nem sikerült befejezni az építkezést... Csupán ez év szeptemberére ígérik a teljes befejezést.
- Milyen a jövőképük, megőrizhető a magyarságuk? Egyáltalán hogyan élnek?
- Meggyőződésem, magyarságunk megőrzése csak anyaországi segítséggel lehetséges. Azt viszont örömmel mondhatom, hogy iskolánkban ukránok is tanulnak. Olyanok is, akiknek ősei közül sem tudott senki sem magyarul. Hogy miért? Erre nehéz a válasz. Talán azért, mert a képzettebb, okosabb ukránok is látják, hogy csak Magyarországon keresztül lehet Európába jutni. Néhány évtizeddel ezelőtt ....fordított volt a helyzet, a magyar gyerekek orosz, illetve ukrán iskolákba jártak.
Vidékünkön sajnos alig van munkalehetőség. akik dolgozhatnak, azok közül sokat 25, 50, vagy 75 %-os fizetéssel alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy hetente ennek arányában dolgoznak munkahelyükön. Az valószínűleg Önöknél is ismert, hogy a fizetésekkel mennyire el vannak maradva. Példaként említem, hogy elindulásunk előtt kapták csak meg a tanárok és az orvosok a tavalyi májusi bérüket. Ezt is valószínűleg az árvíz miatt.
A nyugdíjak hihetetlenül alacsonyak. még a legmagasabb sem sem elég arra, hogy valaki abból a havi kenyér- és tejigényét kielégíthesse. A banki betétek egyik napról a másikra elértéktelenedtek. Például egyik héten még lehetett volna értük venni egy luxuslakást, de rá két- három hétre legfeljebb egy tyúkot adtak ezért az összegért.
- Milyen károkat okozott az árvíz?
- Técsőn egy lakótelepet öntött el teljesen, amely egy valamikori mocsaras területre épült. Ezen kívül nagyon sok ház, épület pincéjét meglepte az ár.Az ott tartott értékek pedig tönkre mentek. Igaz, hogy nálunk nem dőltek össze házak, mert ezek mind újak; téglából építették őket az 1970-es nagy árvíz után. Técsőn akkor volt hatalmas károkat okozó ár, akkor tizenhárman meg is haltak.
-...Mivel tudna a mi intézményünk, a Könyvtár az önök intézményének segíteni?
- Magyar irodalommal, ami szinte teljesen hiányzik, és az ünnepek megtartásához szükséges segédkönyvekkel. Ugyanis alig ismerjük ünnepeinket, sem az egyháziakról, sem az államiakról nincs irodalmunk. Szeretnénk gyerekeinkkel színdarabokat is bemutatni, de hiányoznak a szövegkönyvek. És talán ami a legfájóbb, saját néprajzunkat sem ismerjük.
- Hadd kérdezzem meg, hogyan érezték magukat Sárváron, Vas megyében?
- Nagyon- nagyon kellemesen. Az a benyomásunk, hogy Magyarországnak ez a területe erősen különbözik a keletitől mind műveltségben, mind emberségben.
Valamennyien nagyon jól éreztük magunkat. ezért szeretnénk most köszönetet mondani az önkormányzatnak, külön is Gróf István alpolgármester úrnak, utunk szervezőjének és a vendéglátó családoknak.

Molnár Zoltán

Megjelent a Sárvári Hírlap XI. évfolyamának 2. számában, 1999. 01.29-én