KIS MAGYAR CROSSROADS FESZTIVÁL- KŐMÍVES ANDRÁS BLUES BULIJA A KOBUCI KERTBEN

Kis magyar crossroads fesztivál - Kőmíves Stone András blues bulija a Kobuci-kertben

2019.08.27. Gróf István

Egész estés bluesvarázslatot ígért a nagyközönségnek a fiatal, alig 40 esztendős bluesgitáros, Kőmíves Stone András az augusztus 21-i estére. Egy hazai crossroads fesztivált. Mit mondjak, betartotta! Fergeteges három órát tölthettünk vele és zenésztársaival a nyári bluesfellegvár, a Kobuci-kert árnyas fái között.

Kőmíves András 2008 óta zenél. Az édesapja - akivel e sorok szerzője együtt élvezte a '60-as évek végi hippi- korszak boldog éveit Budán - lemezgyűjteményének megismerése és koncertlátogatásai adták az első löketet számára, és ez meghatározta további zenei pályáját. A Blue Stone - de lehet akár egy csavarral Blues Tone is- ugyanúgy ejtjük - nevű formációjával pont 5 éve, 2014 óta került rivaldafénybe. Az alapösszeállításban a zenekarvezető-gitároson kívül Radovics László „Kyru"- ének, Tomor Barnabás- basszus, Molnár Dániel- dob alkotja a tagságot, mely 2018 óta a The Horn Section két tagjával, Almási Attila harsonással és Weisz Gábor szaxofonos- fuvolistával bővült. A Stone becenevet büszkén viselő András nemrég egy másik formációban is főszerepet kapott, az EC 70, azaz az Eric Clapton 70 éves szülinapján 2015 tavaszán alakult emlékzenekarban. Ebben mellette az évtizedek alatt bizonyított, sokoldalú Tóth János Rudolf gitáros- énekes, a szerencsésen felgyógyult hazai blues ikon, Fekete Jenő gitáros- énekes, a fiatalabb korosztályból Petendi Tamás gitáros, és a hazai bluescsapatok biztos ritmusszekciója, Mezőfi „Fifi" István dobos és Pengő Csaba basszeros vesz részt. Nos, velük zenélve kínált meglepetést az ünnepelt.

A koncert négy „fejezetből" állt: egy akusztikus felvezető részből, az EC 70 koncertjéből, a Blue Stone programjából, és a végén a zenei örömöket kifejező össznépi jam sessionból.

Tom Lumen világszerte elismert fingerstyle gitáros volt Kőmíves első partnere. Az egykor Miskolcról elszármazott, de többek között Amerikában, Angliában, Finnországban, Írországban is nevet szerzett akusztikus gitárossal két számmal, köztük egy magyar népdaladaptációval, a Köszöntővel vezették be a koncertet. Akár, mint 95 éve, Eddie Lang és Lonnie Johnson, vagy 50 éve, David Crosby és Stephen Stills, egymás mellet ülve bűvölték mesteri fokon a húrokat.
Az EC 70 több mint egyórás műsora is négy különálló blokkból lett összerakva.

A teljes zenekarból Kőmíves- Tóth János Rudolf- Fekete Jenő- Petendi Tamás, azaz a négy gitáros a frontvonalban állt, Pengő Csaba és Mezőfi Fifi hátul segítettek. Az Ütött-kopott angyal formációban a többszólamú amerikai folk-rockot, a Hobó Blues Bandben a klasszikus blues-rockot, a Kex Remake-ben városi dalokat szerző- előadó gitáros, Janó énekelte a Let The Good Times Roll c. blues standardot, mintegy feldobva a hangulatot. Ez teljes sikerrel járt, majd Robert Johnson örökzöldjével, a Crossroads-szal folytatták, végül a sokak által feldolgozott Howlin Wolf- klasszikus, a Key To The Highway hangzott el a teljes csapatfelállással, de ezt már Jenő énekelte. Mindhárom, Clapton által is műsoron tartott dögös városi- bluesban Fekete és Petendi váltakozva adták egymásnak az improvizálás lehetőségét, amelyekkel rendesen bizonyítottak is.
A Clapton tribute band gitárosainak fele, Tóth és Petendi maradtak fenn a színpadon ezután, hogy a példaképük-mesterük legigényesebb korszakából, a Blind Faith dalaiból adjanak ízelítőt. A Had To Cry dögös basszus- szólógitár uniszónói és János Winwood-i magasságokban is biztos szólóéneke, a Can't Find My Way Home 15 percesre felturbózott pszichedelikus- bluesos- jazzes gitár improvizációi adtak örökké emlékezetes félórát, melyet Tamás mellett a sztárvendégként beharangozott Tátrai Tibor tolmácsolt nekünk. El kell ismerni, Tibusz ma is az elsőszámú blues-rock gitáros kis hazánkban, a trónról őt letolni akaróknak még egy darabig várniuk kell!
Tátraiék extázist generáló percei után egy Clapton munkásságának későbbi, már jóval populárisabb korszakából mutatott be néhányat (Tears In Heaven, Old Love) az előbb kimaradó két másik gitáros, Fekete és Kőmíves, ezúttal akusztikus gitárkísérettel. Most már az ünnepelt is beszállt rögtönözni, és emlékezetes szólóival növelte az amúgy is már forró hangulatot. Majd ismét a teljes felállású banda a Further On Up The Road c. dögös shuffle-val, benne Fekete Jenő énekével, és az ő, valamint Tamás izgalmas tekeréseivel fejezte be műsorát.

A már említett Kőmíves-Radovics-Tomor-Molnár alkotta, és az Almássy-Weisz fúvóskórussal megspékelt Blue Stone ez alkalomra kiegészült Nemes Zoltán billentyűssel, a Jambalaya vezetőjével, és Pribojszki Mátyással, a napjainkban legsikeresebb hazai szájharmonikásával, így nyolcan álltak a színpadon, mikor belekezdtek a műsorukba. Mindjárt a másodikként eljátszott Lonely Avenue c. Ray Charles feldolgozásban máris a csúcspontra vitték fel a hangulatot, Zoli a térdén egyensúlyozott zongoráján, Matyi pofagyaluján, és a házigazda Andris igazán lehengerlő gitárrögtönzései révén. A Tátrai- féle My Way Home mellett a legtüzesebben előadott dalt hallhattuk, de a folytatás sem volt akármi: John Mayall All Your Love c. slágerszámának átdolgozása Weisz szaxi-, és Pribó harmonikaszólóival megpaprikázva. És a meglepetések nem maradtak el: a napjaink legképzettebb, legautentikusabban megszólaló hazai blueszenésze, Szűcs Gábor, alias Little G. Weevil kapta vállára ezután a gitárját, és lépett a mikrofon elé. A csoszogós shuffle ritmusra adta magát a rögtönzés lehetősége, és Gabesz élt is ezzel. A következő nótában, a Don't You Lie To Me c. Tampa Red szerzeményben aztán nem mindennapi énektudásával is bizonyította, hogy nemhiába volt 2013-ban világelső szóló bluesénekes kategóriában. Még a legpiásabb söntéspultot támasztók is elhalkultak, amíg Gábor ének és gitárhangja volt hallható szólóban. A következő dalban újabb vendégzenész, II. Szász Ferenc is pódiumra került Gabesz helyére, hogy stílusváltással egy feszes funky- soul dalt nyomjanak le Feri és András gitár-, Zoltán zongora-, és Barna basszus-rögtönzéseivel feldobva. A láthatóan vezérszerepre nem törekvő, de biztosan, tisztán és erőteljesen éneklő Kyru szintén sokat hozzáadott a minőséghez. A jó öreg Muddy Waters megkerülhetetlen dalát, a Hootcie- Coochie Mant játszották ezután, melyben az első részben vendégszereplő Tátrai ismét előtérbe helyezkedett gitárjával. A számot Pribojszki vitte el a hátán: pedig tucatszor hallottam már herflijátékát, mégis valami elképesztő technikai tudással rögtönzött jó hosszan a dalban. Ha Little Walter, Muddy harmonikása hallhatta volna, bizony, megveregette volna Matyi vállát.

Ahogy Clapton inkább művészeti, mint üzleti szempontból beindított Crossroads fesztiváljain, itt is a gitáré volt a főszerep. Érdekes volt hallani, hogy Tibusz Szász Feri „ingerlésére" nem válaszolt azonnal: kóstolgatta, próbálgatta a dalt, visszapasszolta a következő „kör" kibontási lehetőségét, majd, mikor biztosnak érezte magát a vélhetően nem annyira ismert nótában, elengedte magát, és hatalmasat muzsikált.

A koncert negyedik etapjában az esten fellépett valamennyi szereplő ott tolongott a bizony nem túl tágas színpadon. Hatalmas örömzene következett, sok- sok szólóval, amelyek elsőként a Lucille c. közismert rock'n'roll témájára lettek kibontva, minden zenészt érintve, Janó éles tenorjával énekelve. Volt úgy is, hogy a szám közben cserélt helyet Molnárral Fifi a dobok mögött, de mindenki „szóhoz jutott". Közeledett a három órához a koncert időtartama, mikor is Freddy King Tore Down-jával köszöntek el a zenészek a nagysikerű est után a hallgatóságtól.
Csak titkon remélem, hogy valahol, valakik előre megsejthették e koncert unikumát, és rögzíttették azt. Még ha kalózminőségben is.
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2019. 08.27-én, és a bluesvan.hu portálon 2019.08.31-én

TÁGABB HATÁROK KÖZÖTT- ÚJABB NAGYSIKERŰ GHYMES KONCERT A POSTA TÉREN

Tágabb határok között – Újabb nagysikerű Ghymes koncert a Posta téren

2019-08-20 Szöveg: Gróf István, fotók: Benkő Sándor

2015 Adventjének volt illusztris vendége legutóbb itt Sárváron, ugyancsak a Posta téren a csapat. A Sárvár 50+ nagysikerű nyári fesztivál ismét meghívta a névváltoztatáson és fúzión átesett Ghymest, azaz, így a Szarka Tamás és a Ghymes együttest – ezúttal a nagy nyári forróságban.

A felvidéki, a nyitrai főiskolán hallgatókból toborzott Ghymes együttes 1983-ban, 36 évvel ezelőtt alakult, és az ezredfordulóra érte el mind hazai, mind a nemzetközi relációban a világhírnevet. Az 1998-ban kiadott Rege, a 2000-es Smaragdváros és a 2002-es keltezésű Héjavarázs című albumaik robbantottak: meghatározták mára kikristályosodott stílusukat, azt a folkzenére alapuló, korszerű hangszereléssel megszólaltatott muzsikát, melyet a magyar és a közép-kelet-európai népzenei elemekre építettek – energiától duzzadó, vérbő ritmussal kísérve, népi merítésű, merész, sokszor avantgárd verskategóriába tartozó szöveggel. Talán megkockáztathatjuk, hogy a world, azaz a világzene meghonosítói lettek. Persze, ezek a műveik platinalemezek lettek. Azóta évről-évre újítanak, csiszolják zenéjüket, előadásaikat, nem akarnak leragadni az elfogadottnál. Napjainkig 28 országban 3200 koncerten vannak túl – és ez óriási szám. Méltán népszerűek napjainkban is.

A már a naplemente utánra tervezett kezdésre izgalmasan megvilágították a színpadot a színes fénynyalábok. 9 után pár perccel meg is jelentek a muzsikusok. A Szarka fivérek, zakóban, de kibontott nyakkendőben, kiengedett inggel, éppen ezért kínosan elegánsnak nem nevezhető öltözetben álltak elő. Tamás (ének, koboz, hegedű) és Gyula (ének, gitár, bőgő) a színpad közepének jobb és bal oldalát foglalták el. Kollmann Gábor, az új fúvós, szaxofonos mint fontos szerepvállaló, közöttük állt, míg a szólógitárosnak, a gondosan befont szakállú Takács József Jozzynak szintén a frontvonalban, Tamás mellett a jobb szélen jutott hely. A hátsó sorban középen ült Varjú Attila dobjaival, mellette jobbra Kun Csaba szintetizátoros, míg a színpad bal szélén Kalmár Panni vokalista állt. Horváth János a billentyűivel valahol középen, jobb oldalon tanyázott, de gyakran kijött onnan, hogy a korai szerzeményekben nagydobjával előre jöjjön.
Már az első daloknál érezhető volt, hogy a koncert nem az aranyévek népszerű dalainak leporolása lesz. A tíz lejátszott dalból mindössze a fele tartozott ezekbe, a másik rész a kevésbé slágerré vált dalokból állt, mint a kezdő, a Vándorének is (Álombánom, 2008). A sodró lendületű, tipikus Ghymes hangsorban megszólaló számban még a rappelés, a ritmikus szövegmondás, kántálás elemeit is felfedezhettük. A Tüzet viszek (Smaragdváros, 2000) Gyula tiszta, érthető énekével a kezdeti idők dörgedelmes ritmusú dalait idézte, melyhez hozzájárult Horváth János nagydobbal való hangsúlyossá tétele. A Szárnyaskezű szeretők (Smaragdváros, 2000) immár Tamás erőteljesebb, hajlításokkal díszített énekével került elénk, mely dalát ezúttal is azzal a középkorban használatos hangszerrel, a kobozzal adott elő, mely eddig ismeretlen volt a world zene történetében. Gyula bőgője itt, direktben, szintén emelte a dal sodrását. (Zömében a szintetizátor hozta a basszust). Már a jazz világába ment el a következő dal, a Ződ hajnal (Szikraszemű, 2010). Azt, hogy a jazz világából jött, ott tanárként dolgozó fúvós, Kollmann, rendesen megeresztette impróját, az még természetes, de hogy Horváth is mind zongorán, mint orgonán erre ráfejelt, az már nem megszokott. Tamás dala a pénz imádatáról, természetellenes hatalmáról szólt. Ugyanerről az albumról hallhattuk a Bor a vér című opust, melyben Gyula énekelt szólót, Tamás pedig elővette a régen várt hegedűt. A szopránszaxofon az énekelt sorvégekre rájátszott díszítéseivel ugyanolyan Ghymes-védjegy, mint az ének, a koboz, a gitár. Kollmann nagyszerűen folytatta elei munkáját, mintegy harmadik zenész főszereplővé lépett elő. A szabad szerelem volt a középpontban a korábban lemezre került Hu, Hu (Messzerepülő, 2006) c. nótában, persze a szerző, Szarka Tamás énekével. A már-már rockdalban nemcsak Jozzy kitűnő gitárrögtönzése, hanem Attila fergeteges, legalább ötperces dobszólója is helyet kapott, így a többiek szusszanthattak egyet. Persze a dobszóló-kiállás után visszajött a csapat, hatalmas hangulatban tört ránk újból a zenei kavalkád.

A Boszi (Szikraszemű, 2010) a testi szerelem, a hímsovinizmus, a nők uralma témakörben szólt, Gyula énekével, Tamás már-már avantgárd hegedűfutamaival, Panni nyögdöséseivel, mégis a dalból az újkori délszláv cigányzene sajátosságai ragadták meg inkább a hallgatót. Gábor csúcsformában szaxizott, fúvóskórus látszatát adva. Mintha egy Kusturica-film zenéjét hallhattuk volna, Boban Markovic-csal. A végét hittük a dalnak, amikor félperces (hatás)szünet után újult erővel dörgött újból le villámcsapásként a muzsika, az extázisig fokozva. A Ne nézz hátra, jön a farkas (Rege, 1998) a korai évek termése, minden jóval, izgalommal, hangszerelési bravúrral, amelyek azokat az időket idézik. A méltatlanul a hátsó sarokban éneklő, csinos énekesnő, Panni háttéréneke volt a hangulat kulcsa a dalban Gyula énekén túl, és ráadásképpen ismét a fiatal Horváth János dobolása adta meg az igazi Ghymes-sound ízét.

A Rege (Rege, 1998) Tamás énekével, Panni vokáljával, Gábor szopránjának díszítéseivel visszaidézte a kezdeti időszakot, és mint közismert dalt, az előzővel együtt, immár kórusban énekelte a Posta tér szépszámú közönsége.
A visszataps után az együttes himnusza, a Kézfogás ( Álombánom, 2008) hangzott el búcsúzóul, Tamás beleélt, átérzetten dalolt énekével. Megható volt. Reméljük, hogy valamikor még visszakanyarodik Szarkáék kocsija a Viktória Hotel bejárata elé.

Gróf István / Fotók: Benkő Sándor
Megjelent a sarvarikum.hu portálon 2019. 08. 20-án

NEKEM ŐRSÉG- NEKTEK WOODSTOCK

Őrség, Woodstock, Omega - Hármas koncert Woodstock jegyében Őriszentpéteren

2019.08.18. - Szöveg és fotók: Gróf István

Az őrségi fesztivál idei programjának markáns részét adta az 50 éves Woodstockra való megemlékezés olyan előadók részvételével, akik hitelesen képviselik a kort és adják át annak mondanivalóját - az Őrség és Woodstock kapcsolatát a Neil Young Sétány, az Ivan & The Parazol és az Omega koncertje kötötte össze.

1969-ben már internet nélkül is volt annyira fejlett a kommunikáció, hogy naprakészen tudtunk a rockzene máig legnagyobb összejöveteléről: a New York állambeli Bethelben egy 240 hektáros farmon augusztus 15-18 között, a szabad ég alatt 32 előadóval megrendezett rockfesztiválról. Tudtunk róla, és irigykedtünk is rendesen. Ennek kereken 50 éves jubileumát ünnepeljük.

Sülyi Péter, az őrségi Hétrétország közivál itt letelepedett főszervezője, az Omega együttes Adamis Anna távozása után belépő szövegírója úgy gondolta, hogy e nemzedéki ünnep, a szeretet, a béke, a zene ünnepe itthon is méltóképpen legyen megünnepelve. Augusztus 16-án, pénteken az őriszentpéteri Malom udvarban ehhez illő környezet várta a kíváncsi vendégeket. Erdő közepén, évszázados malomépület tövében, a pajtaszínház szomszédságában, zöld gyepen állították fel a színpadot, mely a meghívott három zenekar koncertjének színhelye lett.
Elsőként, még a késődélutáni forró nyári órán, a helyi indíttatású, éppen Woodstock sugallatára összeállt formáció, a Neil Young Sétány lépett fel. Előtte a házigazda, Sülyi Péter felvezetőjében megemlékezett Woodstockról, a NYS megalakulásáról, és a szeretet hirdetése nevében elindította az estet. Ki ne emlékezne a neves fesztiválról visszahallgatható Judy Blues Eyes c. jó nyolcperces szvitre, vagy a Sea of Madness balladára, amelyet egy bizonyos Crosby, Stills, Nash and Young nevű csoport adott elő ott, hogy ezáltal meginduljanak a világhírnév felé. Pedig nem mondhatnám, hogy könnyen emészthető, slágerzenét játszottak. Zömében akusztikus gitáron kísérték magukat, legalább három, ha nem négy szólamban énekeltek, összetett, az amerikai folk-rockot és a kemény rockot ötvözték a pszichedéliával, és ráadásul dalszövegeik is vers kategóriába tartozó, komoly mondanivalót közlőek voltak. Nos, ennek a zenének hazai meghonosítói a kanadai énekes-gitáros nevét felvevő Neil Young Sétány tagjai, akiket már volt szerencsém egy körmendi koncerten megismerni.

A balról jobbra beálló Huzella Péter gitár-ének, ex- Kalárka tag, Rátóti Zoltán- gitár- ének- szájharmonika, népszerű színész és Tóth István- elektromos-, és basszusgitár, egykori lovasíjász alkotta a triót kiegészítette Clemente Gábor dob-, és ritmushangszereken. Rögtön egy Neil Young-opuszt, az Ohio c, az Eper és vér c. kultuszfilmben is játszott dalt énekelt el Tóth Isti, természetesen Sülyi Péter magyar fordításában. „Budapest romjain épül a Tienanmen tér..." - hangzott az áthallásokat sem nélkülöző dal refrénje, majd ha Kifogy a kék címmel az Out of The Blue átdolgozott Young- dalt énekelte Rátóti, miközben pofagyaluját is megszólaltatta. Huzella szólóénekével hallhattuk a Nézz rám, öregember c. Young-nótát a neves fricskával: „Nézz rám, öregember, huszonöt, vagy most már több". A Mother Earth c. Crosby & Stills c. dal átiratában mindhárman zenekíséret nélkül, a'capella tolmácsolták a vietnami háborúban meghalt fiatal katona történetének drámaiságát. A From Hank To Hendrix c. jellegzetes hangszerelésű Neil-balladát Huzella adta elő éles, metsző énekkel, majd Crosbyék stílusában tolmácsolta Rátóti az Újból egy c. szomorkás dalt. A háromnegyedórás akusztikus előadás utolsó három dala már közismert volt. A legendás amerikaiak Joni Mitchell által megírt Woodstock c. dalnak Sülyi- féle verssel előadott változata lett a fesztivál jelmondata is: Nekem Őrség - Nektek Woodstock. Tóth István merész basszusjátéka sokat emelt a dal hangzásán. A Teach Your Children c., mind hármójuk kristálytiszta kórusával tolmácsolt dal után a Heart of Gold c., Huzella Péter által énekelt Neil- Sülyi klasszikussal zárták koncertjüket. Sülyi szövegeit hallva beugrott Cseh Tamás, és halálának 10. évfordulója, az erre rendezett kővágóörsi ünnepség, és persze Bereményi veseire írt dalai. Hát igen, azok a diktatórikus '70-es évek, melyben az értelmiség azért mindig megtalálta a túlélésre kiötlött ellenszerét, dalszövegek formájában.

Szerva itt, csere ott. Angol nyelvű dalok magyar fordításban történt tolmácsolása után most hazai dalok angol nyelven hangzottak el. Korunk divatos zenekarai közül nekem - amióta az Illés '50 koncerten meghallhattam mai előadók széles társaságában Szörényi, Illés Lajos, Bródy dalait saját értelmezésükben - a legszimpatikusabb az Ivan & The Parazol. Nemcsak azért, mert a '60-as, '70-es évek stílusában játszanak, hanem azért, mert csakazértis azt játsszák! A rekordidő alatti átszerelés után már zengett a Városszeri domboldal, az alatta levő „dühöngő- mezőt" egyre inkább betöltötték a hallgatók.

A Vitáris Iván- ének, csörgődob, Balla Máté- gitár, Simon Bálint- dob, Beke István- billentyűk és Springer Márton- basszus, vokál összetételű kvintet egy kemény, Black Sabbath-os hangszerelésű dallal döngölte földbe bemutatkozásképpen a közönséget, hogy a következőben, a Together cíművel finomítson a bánásmódon. A közvetlen módon Woodstockhoz köthető újbóli keménykedés után Baksa Soós János 50 évvel későbbi hasonmása, az extravagáns kinézetű, lakatot a szájára rendre elfelejtő énekes most saját dalát immár magyarul énekelte. A szív, ha nyitva áll c. dalban Balla spanyolgitárra cserélte elektromosát, Beke régies kinézetű, fadobozos orgonája pedig olyan szépen kísért, mint amilyet anno Ray Manzarek csiholt ki billentyűiből a Doors-ban. Az 1965 c. generációs szám valahol illeszkedett a The Who My Generation c. számához. A frizurára, öltözködésre, sőt mozgására is Pete Townshand-re hasonlító gitáros uralta ezt a számot kemény, hard-rockos gitárrögtönzéseivel. Szintén Máté vitte el a hátán a Santana-ihlette következő, latin ritmusokkal felturbózott dalt is, melyben szólót a szintén kitűnő hangú basszeros, Marci énekelt.

A generációk, és a hangulatok, ha találkoznak, akkor ez sül ki belőle - említette a frontember a következő rock, a Lonely Sunday lejátszása előtt a nem kevés idősebb korosztályba tartozó hallgatóságot látva. Smirglisre hangszerelt rock-dalaik mégsem voltak egy kaptafára húzva: megvariált akkordmenetek, ritmusváltások, ott kitalált ötletek tették gazdagabbá a poéta-énekes előadásával kiemelten a koncertet. Egy sima Chuck Berry ritmusú darálósba például belecsempészték az ezután következő Omega Nem tilthatom meg neked c. dalának két sorát. A sohasem túltolt, a koncerten is inkább zömében 3-4 percesre komponált számaikkal élvezhetővé tették műsorukat, úgy, hogy a vad dalokat balladákkal ötvözve szerkesztették be. A Serial Killer magától értetődő pszichedelikus lelkületű segélykiáltása után a Baby Blue-val szelídítettek. Egy saját, magyarul énekelt dallal, majd slágerükkel, a Take My Head-del zárták közel egyórás koncertjüket.

Legalább tucatnyi road munkálkodott az elsötétített színpadon, hogy percek alatt átszereljenek. Itt nem volt mikrofonba könyörgött zenész-kiáltás, a hangerő állítására vonatkozó le- és fölmutogatás, hangszínbeállítás: mindent csendben állítottak át percek alatt. A szünetben Omega-számokat nyomtak folyamatosan, de hogy csak Ivánék után fél óra múlva kezdődhessen a koncert, az véleményem szerint inkább a hangulat felturbózása érdekében tett hatásvadászat volt. A bandát felkonferáló szpíker két mondatában három "meredek poént", vagy inkább blődséget mondott: hogy-hogy város Őriszentpéter, amit ezután hívjanak majd Sülyiszentpéternek, végül Péter legnagyobb érdeme, hogy összehozta az Omega-koncertet ide...
20.40-kor aztán megszólaltak a fanfárok, a színpadot villogó színes fények borították, megindult a füstfüggöny, a hangerő a maximumra lett tekerve. Megadták a módját rendesen! A playbackről bejátszott Nyitány után képbe került szépen-lassan a magyar rocktörténelem egyik legnagyobb ikonja, az 57 éves Omega együttes. Elől szőke hajzuhatagával, feketébe öltözve Kóbor János Mecky, az énekes. Mellette balra tekert szalmakalapjában a nemigen öregedő gitáros, Molnár György Elefánt, mögötte pedig az éneket tömörítő kéttagú vokál, Bárkányi Mónika és Csordás Levente. A fiatal énekesek mögött, a színpad bal hátulján a másik nagy alapító atya, Benkő László ült kétsoros Korgja mögött. Mecky-től jobbra a szólógitáros, Szekeres Tamás helyezkedett el, tőle jobbra az Omega egyik telitalálata, a Mihály Tamás helyére bejelentkezett csaj, Szölőssy Kata emelgette a basszusgitár nyakát egyre magasabbra, míg Földi Albert, a másik billentyűs mögötte kapott helyet tengernyi billentyűje mögött. Hátul, középen az eredeti, „nagy" Omega negyedik tagja, az örökifjú Debreczeni Ferenc Ciki ült a dobok mögött. Hogy ki volt a tizedik ember, arra gyorsan fény derült: bizony a hangmérnök ült be a csoport tagjai mellé a színpadra, hogy onnan tartsa kordába a nem is könnyű feladatot.

A Tűzvihar nevet kapott idei turnén az elhangzott számok zöme nem a legsikeresebb, a korai évek, vagy az azt követő hard- rock korszak dalaiból állt össze, hanem inkább a space-rock korszakukból. A teljesség igénye nélkül az alábbi Omega dalok hangzottak el Őriszentpéteren: a Babylon (1987), a Varázslatos fehér kő (1998), a Tűzvihar (1969), a Csillagok Útján (1977), Napot hoztam, csillagot (1976), A fegyverkovács balladája (1970) , az Ezüst eső (1979), A bűvész(1994), a Gammapolis (1979), a Fekete pillangó (1986), Addig élj! (1983), A keresztút vége (1995), és a ráadások: Léna (1978), a Gyöngyhajú lány (1969), és a Petróleumlámpa (1969).

Összességében elmondhatjuk, hogy a koncert profi módon megszervezett és kivitelezett volt. A Kóbor által énekelt jellegzetes balladák a magyar rocktörténelem talán legjobban sikerült opusai, amiket itt is sikerült tökéletesen áthoznia. A gyorsabb rocknótákban kissé önismétlőnek tűntek a felső e húrt nyaggató gitárnyüstölések, és jobban lejöttek az előre megkomponált gitárszólamok. Az elektronikát igénylő dalok technikai kivitelezése szintén tökéletes volt, és a szólóének is hozta - sok-sok visszhanggal - az elvártakat. Mecky teljesítményén igazán nem látszott a kora. Az ős-tagok közül Ciki is tökéleteset nyújtott. Mind a gitáros, Elefánt, mind a billentyűs, Benkő Laci mellett ott voltak a fiatal társak a csapatban.
Ami miatt kissé sterilnek, művinek tűnt a koncert, az az volt, hogy a zenészek nem álltak kapcsolatban a közönséggel! Bizony, még arra is felfigyeltünk, hogy Benkő Laci szovjet tábornoki sapkát öltött a Léna alá. Persze - hangozhat az ellenérv-, nem kell mindig - Sziasztok! Jól érzitek magatokat? Kezeket fel! -szlogenekkel mesterségesen felkorbácsolni a hangulatot, de az is furcsa, ha egy zenekar tagjai egyetlen szót, köszöntést, számokat bekonferáló mondatokat, elköszönés előtti csapatbemutatást nem kommunikálnak a közönséggel. És ez vissza is jött azok reakcióiból.
A három ráadás szám szerintem eleve kódolva volt a programba, de se több, se kevesebb! Mindenesetre az Omega Európa egyik legnagyobb rockzenei alakulata volt, most is az, és hatása az utókor számára megkerülhetetlen! Mecky balladaéneklése, Kati basszusjátéka, Elefánt gitárnyüvései, a szintetizátorok varázsa, a hang- és fényorgia hazai színpadokon megismételhetetlen játéka egyedivé teszi az Omega produkcióját! Még sokszor hallhassuk-láthassuk!
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2019.08.18-án

ROCK A VÉRÜNK!- NAGYSIKERŰ KONCETET ADOTT A KARHAGO A POSTA-TÉREN

2019-08-16. Szöveg: Gróf István, fotók: Cooper

Valamelyik idei koncertről hazafelé menet jutott eszembe, hogy manapság igen nagy esély van arra, hogy valaki egy-egy nyári este valamelyik kedvencét meghallgathassa élőben: az utóbbi pár évben igencsak megszaporodtak a szabadtéri fesztiválok az országban. A nagy, többnapos, inkább a fiataloknak szánt gigafesztiválok mellett megjelentek a főleg települések önkormányzatai által rendezett zenei események, ezáltal – nagy megelégedésünkre – szinte túlkínálat jelentkezett ezekből. Régebben a prosikban karikázgattuk, majd az internetes oldalakról szedtük le az áhított, kiválasztott koncerteket, ma meg már szinte nem is tudjuk eldönteni, a sokból melyiket válasszuk.
A másik gondolat az egykor népszerű zenekarok újra-virágzásának, a reunion koncerteknek megsokasodása. Az epésen megnyilvánulók szerint csak a pénz hajtja őket, még meg akarják szedni magukat az egykori dicsőséget felelevenítve. Ha van is némi igazság ebben, de azért ma már az esetek döntő többségében nem haknibulikat kapunk az előadóktól, hanem profi módon megszerkesztett, a fülnek és szemnek is tetsző élvezetes showkat, melyeket menedzserek kötnek le, garanciákkal bebiztosítva. Nos, hát egy ilyenbe futottunk bele csütörtök este a sárvári Posta téren, ahol a Sárvár 50+ városi rendezvénysorozat kezdőbulijaként a megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő hazai hard rock formáció, a Karthago lépett fel.

1976–85 közé tehető az „őszinte, kőkemény rockhullám” diadalmenete Magyarországon. A Piramis (1976) kezdte, a V’Moto-Rock és az Edda (1977) folytatta, a csúcson, 1978–80-ban a P. Mobil, a Hobo Blues Band, a Beatrice, a Dinamit, a Korál – hogy csak a nagyokat említsem –, elementáris erővel nyomult be a fiatalok által megkedvelt, megkövetelt ízlésvilág alakította szférába. Ezek közé tartozott az 1979-ben a Szigeti Ferenc gitáros által megalakított Karthago is. Mint a rockhullám többi neves vezető bandájának, természetesen nekik is a többitől jól megkülönböztető zenéjük volt. A Karthago az akkor divatját élő, a Kansas, a Forigner együttesek által népszerűsített west coast rock stílusa felé ment el, ahol a kemény gitárzenei alapra igényes, többszólamban előadott énekkel, igényes vokállal variáltak. Persze a földbedöngölő Black Sabbath-, Iron Maiden-stílus jobban tetszett a magyar fiataloknak, ezért a csapat kemény hard rock elemeket is gyakran beépített muzsikájába. A zenekarvezető-gitáros Szigetin (1949) kívül Gidófalvy Attila (1952) billentyűs az első körben, Kiss Zoltán Zéró (1953) basszgitáros, Kocsándi Miklós (1952) dobos és a Révészhez hasonlóan magas tartományokban is jól énekelni tudó Takáts Tamás (1957) énekes a második körben lett tagja a bandának. A biztos zenei képzettség mellett mind az öten kiválóan énekeltek, vokáloztak, hárman szólóénekesek is. Kiemelkedő sikerlemezeik közül érdekes módon a legnépszerűbb az első, a Karthago 1. (1981) lett, majd az Ezredforduló (1982) és a Senki földjén (1984) következett. Az ezekből idézett dalok adták tegnapi koncertjük repertoárjának zömét is.

Este 9-re már megfelelőképpen besötétedett, mire a névadó pun városállam hadvezére, Hannibál a rómaiak ellen vívott csatáiban sikeresen alkalmazott harci elefántjai diadalüvöltésével indított, vetített klipekkel illusztrált Intro elhangzott. Majd a füstfelhőből kibontakozott az ötösfogat: balra, a színpadon Gidó állt Ferenc Jóska stílusú, immár megőszült hatalmas bajszával billentyűi mögött, mellette Kiss Zoli basszusával, a frontvonalat az örökmozgó, fiatalos lendületű Takáts lakta be, míg a pódium jobbján a Szigeti állt gitárjával. Kocsándi – a szokásrendnek megfelelően – hátul, a dobok mögött ült. És – mint említettem –, mindegyikük előtt mikrofon állt.

A lendületes Indulj tovább! c. opuszukkal indítottak, majd a Barátok nélkül c. hard rock őrület következett – a’la Deep Purple-s hangszereléssel. Szigeti rakétaformájú csodagitárján – melyet a szintén nem dús hajú Andy Powell (Wishbone Ash) gitáros használt elsőként – döngölte a kemény riffeket. A harmadik lemezükről szólt a Keleti éj c. varázslat, melyről Attila gondoskodott. A szintetizátoron játszott egzotikus bevezetőakkordok után a szám középrészében ragyogóan rögtönzött orgonáján is, melyet aztán Feri is követett gitárján. Az Ezredfordulóról hangzott el a következő nóta, a Senki lánya. Tamás a dalok előtti konferálását a humor, az irónia, a jókedvcsinálás jellemezte. Itt a CSOK-rendszer, a népszaporulat növelésének ötleteit zúdította ránk nevetve az énekes, miközben Szigeti gitárt cserélt, és már a jó öreg Fender Stratocasterjét nyúzta. A legújabb, 2019-es koncertlemezükről is bemutattak két új dalt, melyeket hallva igazán nem kellett fanyalognunk. Az első, a Valahol…, egy mesterien tolmácsolt lírai ballada, az elhunytaknak szólt, míg a Rock a vérünk! c. szilaj rocknóta zenében tolmácsolt hitvallás volt. Attila ezúttal – a keménységet segítendő – gitárra váltott, míg Tamás a közönséget is megénekeltette. A vezényléstől függően hol a „Róka-vérünk”, hol a „Rokka-vérünk” verzió jött vissza a gimnázium faláról. A Csak a zene szól Kocsándi, az előrejövő dobos szólóénekével ment le. Miklós, aki a Karthago dalokban a szopránmagasságokban vokálozik, most, a 100 Folk Celciusban tanultaknak megfelelően ragyogóan énekelt szólót. A szintén kőkemény dal monotonságát Gidó oldotta fel varázslatos billentyűivel, míg – sokoldalúságát bizonyítandó –, Tamás ült be a dobok mögé. „Saját hangomon doboltam!” – közölte viccesen utána.
Ezután Szigeti Feri mondott pár gondolatot a zenekarról. Mostanra már sok olyan banda van, akik elérték a 40, sőt 50 éves kort, de olyan, mely változatlan tagösszetételben dolgozik most is, az nagyon ritka. Büszkén konferálta be a következő dalukat, az eredetileg a 30 éves szülinapi bulijukra írt, de most a 40 évesre aktualizált 40 év után c., gyönyörű, egy szál zongorával kísért balladájukat. Kötetlenebb, lazább, a tagok egyéniségére alapozott egyveleg következett Kocsándi tanár úr énekórája fantáziacímmel.

Itt a beterített szintetizátorszőnyeg alá hol Zénó csontkemény basszusmeneteit, hol Tomi blues-harmonika impróját hallhattuk, de a vidám kavalkádban a parókát öltő Gidó is beszállt Laszti, laszti, gumilaszti c. örökbecsű versének a közönség által betanulandó leckéjével. A gitáros és dobos, majd a gitáros és a közönség kérdez-felel akciójának Takáts hasonló célú, a közönséget feleltető énekórája vetett véget. A legsikeresebb, debütáló albumról következtek a koncert végéhez közeledve a számok, és így is volt rendjén. Az Apáink útján, majd az Áruló nem leszek c. nótákat a közönség nógatás nélkül is együtt énekelte a bandával. Kár, hogy az egyébként nagyon jó szolgálatot tevő kivetítő operatőre nem kapott egy csipetnyi zenei kiképzést sem: igen ritkán találta el az éppen szólót játszó hangszerest kamerájával. A Formula 1-ben ezért már fejek hullottak, amikor nem az aktuális mozzanatot követte az operatőr. A Requiem c. megható balladát meg is ismételték a fiúk. Az ezúttal akusztikus gitárt pengető Feri, és a drámaian előadó énekes mellett Attila Bach-os fúgafutamai tették emlékezetessé a művet. Az utolsó dal ismét a legsikeresebb CD-jükön szereplő Lépd át a múltat! c. örökérvényű szerzemény volt. Gidó ismét magára öltötte jól ismert bőr pilótasapkáját és szemüvegét, és megidézte a napokban 50. születésnapját ünneplő, a mindenkori legnagyobb rockfesztivál, Woodstock szellemét.
Ezzel a dallal méltóan búcsúztak el a „fiúk”. Sárvár pedig még sokáig emlegetni fogja az elefántdübörgést, és a rock halhatatlanságát a Karthago együttes jóvoltából.
Megjelent a www.sarvarikum.hu portálon 2019. 09.16-án

MINDENT A BLUESRÓL- ZENETÖRTÉNETI SOROZAT INDUL A CREDO RÁDIÓBAN

Mindent a bluesról - Zenetörténeti sorozat indul a Credo Rádióban

2019.08.05.| Büki László 'Harlequin'

Augusztus 8-án, csütörtökön este 19 órai kezdettel Mindent a bluesról címmel zenetörténeti sorozatot indít a szombathelyi Credo Rádió. A sorozat műsorvezető- szerkesztője Gróf István, lapunk publicistája.

A sorozat kapcsán lapunk kérdésére Gróf István elmondta, augusztus 8-án, csütörtökön este 19 órai kezdettel a több mint 100 éves afroamerikai gyökerű blues-zene történetét bemutató sorozat indul a szombathelyi Credo Rádióban.
A "Mindent a bluesról" sorozat kéthetente hallható új adással, majd az azt követő héten ismétléssel fut. A 118 részesre tervezett műsor a Mississippi deltavidékének, az un. country-blues műfajában nevet szerzett fekete előadók munkásságának bemutatásával indul, majd a már elektromos erősítéssel dolgozó Chicago-blues nagyjai következnek. A '60-as évek elején Nagy-Britanniába kirándul a műsor, ahol a virágkorát elő műfaj, a brit blues- boom korszakának neves fehér bőrű bandái kerülnek terítékre. Majd a harmadik fejezetben visszalátogat Amerikába, ahol mind fekete, mind fehér előadók a '60-as, '70-es évek stílusirányzatait mutatják be a hallgatóknak, hogy az utolsó részben a '80-as évektől korunkig terjedő időszak blues muzsikájának megismertetése következzen, azaz Robert Johnsontól Muddy Waters-en, a Rolling Stones-on, Buddy Guy-on keresztül Joe Bonamassáig tart a kör.
Az adások közel egy órában hangzanak el, melyben a 8-10 percnyi szövegben a korszak zenetörténelmébe helyezett előadó(k) életművének ismertetése, karrierjük fontosabb állomásainak zenén keresztül való bemutatása, majd munkásságuk méltatása hangzik el, sok-sok jó zenével körítve.

A '30-as, '40-es évek a mai fülnek stílusban és minőségben nem mindig tetsző számainak már a rockzenével meghangszerelt mai változatait is bemutatjuk e régiek mellett - érdekességképpen. A közel ezer darabos CD-tár az alapműveken kívül egyéb változatos, érdekes, a blues perifériáján mozgó társműfajok zenéjébe is beavat (jazz, progresszív rock, hard rock, stb). A műsort színesíti jó néhány saját emlék, koncertélmény felelevenítése is.

Megjelent a vaskarika.hu portálon 2019. 08. 05-én, valamint rövidebb változatban a bluesvan.hu portálon 2019. 08.06-án