USA: FLORIDA, NEW ORLEANS, WASHINGTON- 2001

2.USA: FLORIDA, NEW ORLEANS, WASHINGTON- 2001. jan 2-26.

C/ WASHINGTON

Amerikai csavargásunk közepén elutaztunk Washington D.C.-.be, a fővárosba is. Jeszenszky Géza úr volt az ottani nagykövet, akit jól ismertem, és segítségét kértem szállásügyben. Meglepő, és kedves válaszában felajánlott a nagykövetség vendégházában egy éppen üres apartmant, a piaci hoteláraknál olcsóbban. Tél volt ott is, rendesen télikabátoztunk az 5 fokban, amikor a le-szálltunk a Dulles reptéren, ahonnan bevonatoztunk a belvárosba. Rögtön a főposta és a Vasútállomás, az Union Station hatalmas tömbjébe botlottunk, az utóbbiba be is mentünk. Előtte Kolumbusz Kristóf szobra magasodott, amelyből nem sok van Amerikában. Széles, többsávos sugárutak, és körutak vannak Washingtonban, dugót egyszer sem láttunk itt. A Members Of Staff (szenátorok és képviselők irodaháza) és a Russel Building (szenátorok háza) mellett elsétálva rögtön feltűnt a legnagyobb épület, a törvényhozás központja, a Capitolium épülete, hatalmas kupolájával. A nyolcsávos Constitution Avenue, a rávezető sugárút forgalma megnőtt a közeledő naplemente után, és látni lehetett a Washington Monument 145 m. magas kőtömbjét, amely 1884-88 között épült, és arról is nevezetes, hogy a fővárosban nem épülhet ennél magasabb épület, azaz itt nincsenek felhőkarcolók. A helyiek csak „ceruzának” hívják. Gyors, ismerkedő városbejárásunk után a sarki élelmiszer-áruházban megvásárolt grillcsirkékkel és sörökkel a táskánkban a szállásunkra mentünk, és kipihentük a napot.
Nagykövet Úr kedves meglepetése másnapra már a zsebünkben volt: egy félnapos városnézés Margóval, a követség munkatársával, a nagyköveti sofőrös (magyar volt ő is) Lincoln Continental szuperautóval. A lobogókat ugyan nem tették ki, de kifakult farmeröltönyömben így is feszengve ültem a hátsó ülésen nejemmel. A Kennedy Center mellett elhaladva a Thomas Jefferson Memorial hatalmas neoklasszikus márvány épülettömbjénél kezdtünk. A Potomac folyó parti épület kupolája nagyobb, mint egy templomé: 30 m magas, és 50 m átmérőjű. A következő nagy elnök, a kivételesen négy ciklusban (1933-45 között) ekként jeleskedő Franklin Roosevelt tolószékes szobra körül négy kisebb terasz- csarnok jelezte négy ciklusának fontosabb történéseit. „Az egyetlen dolog, amitől félni kell, az a félelem”- olvashattuk elhíresült mondását. Ezután megérkeztünk a legnagyobb látványossághoz, a Capitoliumhoz. A hatalmas kupolája alatt majd fél órát időztünk. A 13 női alak a 13 alapító államot szimbo- lizálta. A kupola tövében, jó magasan persze egy fríznek tűnő, de mégiscsak falfestmény 47 jelenetet ábrázol Amerika történelméből, Kolumbusz partra- szállásától a polgárháborún keresztül, a XIX. szd. végéig. A fő épülettől balra van a képviselőház, jobbra pedig a szenátus hatalmas, szintén neoklasszikus stílusban épített tömbje. Ez utóbbi termében a dúsan faragott faszékek, azaz inkább fotelek sora, és a vörös bársony enteriőr hangulatossá tette azt. Az összekötő folyosókon államonként 2-2 db., összese száz szobor kapott helyet, időnként zsúfoltan, és nem rendszerezve. Nekünk Kossuth mellszobra volt az igazi meglepetés, akit a szabadság hivatott elkötelezettjének tituláltak. Kintről még rápillantottunk a kupolán levő hatalmas, fekete színű Szabadság szoborra. Innen átsétáltunk a törvényhozás otthonától a Legfőbb Bíróság (ami nálunk az Alkotmánybíróság) 1923-ban épült monumentális, szintén neoklasszikus épületéhez. A frontján a mérleggel a kezében ülő nőalak szfinxhez hasonló alakja uralta a helyet, és persze az épület elején a felirat: „Minden igazság törvényben van”. A Nemzeti Levéltár, az Archives már modern épülete kapott helyet mellette. Ezután szálltunk ismét kocsiba, hogy kényelmesen átautózzunk Washington leghangulatosabb városrészén, az angolok által 1751-ben alapított Georgetownba. Egy- max. kétemeletes, zömében klinkertéglával épített kertes házak, villák, paloták díszlettek a csendes utcák két oldalán. Elhajtottunk a Georgetown University mellett, majd megérkeztünk az 1907-ben épült Washington Cathedral neogót épületéhez. Az amerikaiak önmérsékletet tanúsítottak az építkezésnél: betont nem szabadott használni, csak tégla és kő volt beépíthető. Az episzkopális valláshoz tartozó istenháza, mely a világ VI. legnagyobb temploma hatalmas színes ablak- mozaikjaival vonta magára figyelmünket. Michael Collins, az Apollo-11 űrhajósa a „szomszédban” lakik, így ő finanszírozta az egyik elkészültét: a Holdat megkerülő űrhajót láthatjuk a színes üvegablakon. Lementünk később az altemplomba is. Itt a Betlehem- kápolnába járva csodáltuk meg a 9 m. átmérőjű, vastag oszlopokat, amelyek tartják nemcsak a templom épületét, hanem a két magas torony súlyát is.
Másnap, „magunkra maradva”, kétnapos tömegközlekedési jegyet vettünk, viszonylag olcsón, és a mindenhova elérő, gyors és tiszta metróval mentünk mindenfelé. Csöpögő esőben néztük meg a 7-ik utcán a Sculpture Garden modern szoborkiállítását, majd a Constitution Gardenba értünk. Kivételes szerencsénk volt: a novemberi amerikai elnökválasztás nyertese „csak” januárban veszi át hivatalát. Ez a bizonyos Inauguration Day, amely pompás külsőségek, világszerte irigylésre méltó tűzijátékok mellett zajlik itt, a téren. Már előző nap teli volt hatalmas fehér sátrakkal a tér, az ünnepségre készülvén. George Bush vette át akkor az elnökséget. Ámbár nem vagyok műszaki beállítottságú, egyik legmaradandóbb élményünk a Repülő-, és Űrhajózási Múzeum meglátogatása volt. Az 1903-ban a Wright- fivérek által megépített első repülőtől, az Atlanti óceánt elsőként át- repülő Lindbergh 1927-es masinájától kezdve a Messerschmidt vs. Lockheed harci gépeken keresztül a Holdra leszálló Apolló- 11 űrhajóig, a Viking Mars- szondáig, a Challenger makettjéig minden ott volt a hatalmas magasságú termekben, fenn, felfüggesztve. Becsületükre legyen mondva, Jurij Gagarin űrruhája ott volt John Glenné mellett, és valóságos nagyságban bemutatták az Apollo- Szojuz űrhajók összekapcsolódását is. Nekem az US Enterprice repülő- gép-hordozó anyahajó makettje tetszett még: a 140 m. hosszú, 70 m. széles, 30 m. magas monstum 5000 embert szállított a csatákba egykoron.
Már a koraesti órákban érkeztünk a Smithsonian Institute híres kutatóintézethez. Az angol, György-korabeli stílusban épített hatalmas épülettömb a város nevezetessége, és büszkék rá az amerikaiak, hogy egy angol srác, otthon nem sikerült karrierjét itt, Amerikában beteljesítette: milliárdos lett. Másnap ismét a nyakunkba vettük a várost: a folyó partján most a Lincoln emlékművet néztük meg, oldalá- ra faragva, hogy az 50-ből melyik állam mikor csatlakozott az Egyesült Államok- hoz. A koreai háború emlékművénél (1950-53) a tucatnyi bronzszoborba öntött katona látványa megrendítő volt. A park rengeteg, jó húsban levő mókusa bizony veszélyes volt: a simogatásra- nejem is így járt- harapással válaszoltak. A közeli OAS, az Organization of American States, azaz az Amerikai Államok Szövetségének székházába szintén bementünk. Termetes pálmafák között, mint egy botanikus kertben néztük körbe a hall tetején az alapító államok névsorát és címereit, a földszinten pedig zászlajukat. A főváros másik nagy látványossága a Fehér Ház felkeresése volt. Aznap még Richard Nixon volt a főbérlő. A kerítés rácsai között beláthattunk a képzelthez képest hatalmas épület- komplexusra. A másik jelentős múzeumlátogatásunk a Nemzeti Galéria helyszíne volt. A keleti szárnyban a modern, a nyugatiban a régi korok alkotásait lehetett megnézni, Frans Halstól Marc Chagallig, a festményektől a szobrokig.
Már fáradtan tértünk haza a Green Parkban levő Követséghez, ahonnan másnap indultunk vissza, Floridába.
írta: Gróf István, egy körvonalazandó utikönyv oldalaira...