AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT: SÓTONY- ZETELAKA EXPRESS, IV.

Ami az utikönyvünkből kimaradt: Sótony- Zetelaka Express, IV. rész

Szöveg é fotók: Gróf István

2002-től, második házasságom időpontjától - ámbár párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig, 2023-ig 15 alkalommal történt meg ez, és úgy gondolom, az utazásonként váltogatott látnivalók sokaságának megismer- tetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató országot.

11.UTAZÁS 2017. június 10-18

Egészségügyi problémáim miatt (térdszalag) a 2017-es Expressre nem válthattam jegyet, így nejem Timi lányával és Balázzsal együtt utazott ki hármasban Erdélybe.
Kirúgtak a hámból: háromszor is megszálltak Románia területén. Odafelé Kolozsváron, ahol az addig kihagyott Botanikus Kertet is megtekintették.

Másik nagy kirándulásuk szintén új desztináció, Barcarozsnyó várának megismerése volt, amelynek rekonstrukcióját most fejezték be. A szépen felújított magas várba most már lifttel is fel lehet jutni. Azután Szinaja királyi vára következett, majd Dél- Erdély fővárosa, Brassó, ahol szintén megszálltak egy éjszakára. Visszafelé a Bucegi- hegységben kirándultak, amit a Cunteanu- szoros felfedezése követett, délután pedig már a Bolbuci- víztározónál csodálták meg a tájat. Érdekes, hogy Erdélyben nem tűnnek olyan végzetes tájsebeknek a vízierőművek, víztározók megépítése után a környező területek, inkább turista látványosságként "adják el", amelynek van némi esztétikai igazsága. A napot a Ianolita- barlang végigjárásával végezték, mielőtt Zetelakára hazaértek volna.
Hazainduláskor Havasnagyfalu volt az útközben megállásra kiszemelt nevezetesség. Ez a környező, a Hideg- Szamosra néző 86 km2-es dombság tetején fekszik, csodálatos kilátással a környékre. És az az specialitása, hogy – mócok lakta vidék révén- rengeteg „kóbor ló”, azaz félig elvadult paci jön- megy az utakon, anélkül, hogy akadályoznák a közlekedést. Este Nagyváradra értek, ahol az éjszakai szállást másnap elhagyva már nem volt sok idő a sztrádákon hazavezetni.

12. UTAZÁS 2019. június 28 - július 8

Egy élő, és egy jövendőbeli házaspár, Enikő velem, Timi Balázzsal indult el sorrendben 12-ik székelyföldi utunkra. Ámbár hárman is tudtunk vezetni, és a megnyitott autópályák - amelyek a végcél mielőbbi eléréséhez jók, de tájakat felfedezni, kirándulni nemigen- is egyre szaporodtak az útvonalunkainkon, mégis a fiatalok rábeszélésére már nem törekedtünk arra, hogy egyből letekerjünk Udvarhelyszékre, hanem fél-távon megszálltunk.
Így lett ez a 2018-es utazásokon is: Dorogtól a már megépített vadiúj Megyeri- hídon közelítettük meg az Alföldet, majd a határ túloldalán Nagyszalontát. Itt unokatestvéremék nem hagytak minket jó kis bihari ebéd nélkül továbbutazni, de kora délután már a kincses városban voltunk, ahol meg is szálltunk. Itt nejemék nekem is bemutatták a híres Botanikus kertet, majd egy komoly programra jelentkeztünk be: a Tordai sóbánya felfedezésére. Jó kétórányi séta, komoly szakmai háttér, profi látvány- elemek. De azért a belváros négy gyülekezetének négy templomát is megnéztük, mint a szabad vallásgyakorlás egyik legkorábbi gesztusát a bányavárostól. Torockón, ha csak egy fél óra is jut rá, akkor is meg kell állni. Megunhatatlan! Másnap az „eldugott székely falvak” kategóriában Énlakával együtt Atyha falvát is felkerestük, majd fürdés 1. következett: a lányok a parajdi tömény sós fürdőben, a fiúk az úszást élvezhető szovátaiban.
Negyednap már messzebbre terveztünk: Gyergyószentmiklós után Borszéken álltunk meg, végül a fürdés 2.-t Maroshévízen, a Bánffy- strandon élveztük, nagy kánikulában. Az ötödik erdélyi napunkon délkelet felé vettük az irányt: Kézdivásárhelyt elhagyva a Csernátoni skanzent csodáltuk meg újra, majd Prézsmár és Szászhermány szász vártemplomai következtek. Nem kellett Zetelakára visszasietni a romániai útiszonyok közepette - ami fele átlag-sebességgel való haladást jelent a túlzsúfolt utakon a mieinkhez képest -,

Brassó egy csendes apartmanjában megszálltunk éjjelre. Este csak sörözésre futotta az időnkből, délelőtt fedeztük fel a belvárost, majd felmentünk végre a drótkötélpályán a Poiana- csúcsra, hogy fentről is megcsodáljuk Szászföld egyik legszebb városát. Ezután a Predeal kastély, majd a nekem még újdonság Barcarozsnyó és hatalmas vára következett. Hazafelé, alkonyatkor ismét megálltunk egy fél órára Tusnád-fürdőn: hátha kukázó medvékre lelünk. Őket nem láttuk, de a kiborított szemetes-edényeket, nyomaikat igen.
Kisebb székelyföldi turné következett másnap, nem halványuló szép emlékek felelevenítésével: Székelyderzs, risz- rossz földutakon Homoróddaróc, majd Szászfehéregyháza, Szászkézd, hogy hagyományosan a késő délutáni kávét már Segesvár belvárosának egyik presszójában igyuk meg. Visszautunk Nagyszeben érintésével Vajdahunyad várának ráérős megtekintésével kezdődött, majd az eddig kihagyott helyszínnel, Déva várának megmászásával folytatódott. Kihagyhatatlan a kilátás miatt, és a jelzett viperáktól sem kellett tartanunk. Az éjszakát Temesvár egy jól felszerelt apartmanjában töltöttük, azaz az estét is, mivel a városnézést egy hatalmas nyári, özönvízszerű zivatar mosta el. A kezünkből kicsavart és használhatatlan esernyők hiányát megsínylettük: bőrig áztunk. A szép temesi nagyvárost így másnap néztük meg délelőtt, emiatt kimaradt az aradi megálló, és a dorogi kanyar után este már Sótonyban landoltunk.

13. UTAZÁS 2021. július 24-31

Már csak ketten indultunk el a Covid - járvány miatt kiesett 2020 nyár után a tágas Citroen Picassóval. Az első nap Nagyváradig jutottunk. Ott egy villa- panzióban szálltunk meg, és este az egyre szépülő belvárost néztük meg a szintén látványosan kiépített Kőrös- parttal együtt. Másnap Szilágysomlyó városkája, majd a nagy meglepetés, Zsibó botanikus kertje került fel a bakancs-listára. Nem siettünk, a Belis-i tó és partjának körbe-sétája nagy élmény volt különösen azért is, mert a helyiek ezerszámra jöttek ki piknikezni, és az egyik román srác, annak ellenére, hogy megmondtam, hogy magyar vagyok, akkora fejest ugrott a „kamerám kedvéért” a jó 10 m. magas rozsdás hídról a habokba, hogy elállt a lélegzetünk. Újabb megállót, a kincses Kolozsvárt is beterveztük éjszakára, a híres Belvedere mellett levő Hotel Panorama Cetatnie-ben aludtunk, gyönyörű kilátással a városra. Másnap az eddig csak autóból elsuhanni látszó Tordai- hasadéknál is megálltunk: itt volt az ideje, hogy „bele” is menjünk. A másnapi „levezető” kis utazások után harmadnap már át is állítottuk a vitorlákat hazafelé. Segesvár, Berethalom, Medgyes és Nagybaromlak nevezettességei megnézése után Nagyszebenben „kihevertünk” megint egy hatalmas égzendülést, és csuromvizesen indultunk Szelistye felé, hogy egy igazi hegyi panzióban, a déli Kárpátok erdeiben, Dobra falvában foglaljuk el szállásunkat. Egy kiadós erdei séta után hamar elnyomott az álom, így frissen, kipihenve indultunk neki a szerpentinekkel teli, eddig még felfedezetlen Transalpina útra. Már javában délután volt, mikor Zsilvásárba értünk, de a városban, bármennyire is szerettük volna, semmiféle látványosságot nem találtunk, így aznapi végállomásunkra, Turnu Severinbe, magyar nevén Szörényvárba, a Duna partjára autóztunk. A modern, sokemeletes hotel kényelmes és komfortos volt. A városnézésünk több órán át tartott, amely alatt nemcsak a modern főteret hatalmas, ápolt parkjával és egyedi tervezésű, százszínű világításával lenyűgöző szökő- kútjával, hanem a várat romjával, és az archeológiai kiállításával is meg tudtuk tekinteni. Estére egy Dunán állomásozó hajón berendezett étteremben ettük meg természetesen halvacsoránkat a 30 fokos melegben, sok sörrel leöblítve.
Másnap csak percekre volt a várostól a dunai hídon fekvő határ,

melynek szerb oldalán terveztük a Vaskapu felé a továbbautózást. Mintegy 180 km-t tettünk meg a hol széles, szinte tengernek tűnő Al- Duna mentén, hol az alig párszáz méteres szorosokat követve, így a legkeskenyebb szakasz, a híres Kazán szoros mentén. A szerb oldalon kirándulva, kihagyhatatlan volt Galambóc várának megszemlélése. A hatalmas, az EU-s forrásokból finanszírozott, nemrég átadott XIV. századi kővár öt bástyáját is megmásztuk, és érdekes volt a kiállító-terem üvegablaka tövében folyó Duna sodrását látni is. Olyan erős légkondi volt a termekben, hogy majdnem átfáztunk. Belgrád felé az autópályára rátérés másfél órai araszolással bosszantott fel minket: ez a probléma, úgy tűnik, nemzetközi. Szabadkára, lefoglalt apartmanunkba már koraeste odaérkeztünk. Volt időnk az egykor magyar többség lakta városban szétnézni: a megyeháza szecessziós épülete, és több, hasonló stílusban épült palotája lenyűgözött, a parkban színes lufikkal hangosan visítozó- rohangáló gyerekek susogó joggingban parádézó szüleikkel azonban nem. Olasz vacsoránkat az előkelő Denis étteremben fogyasztottuk el. Szabadka -Tompa- majd a határon 2,5 óra várakozás után léphettünk végre Magyarország területére.

A 14. UTAZÁS a blog- archivumban 2022. augusztus 12-én feltett "Templomok és vízesések nyomában Dél- Erdélyben" címmel begyezettekben olvasható.

15. UTAZÁS- 2023. JÚNIUS17-24

Ezúttal is ketten mentünk ki Erdélybe nejemmel. Két kitűzött úti-célunk egyike a Veszprémhez hasonlóan 2023-ban Európai Kulturális Fővárosa címet elnyert Temesvár felkeresése volt, ahova, kedvenc hazai városunkban, Szarvason eltöltött kétórás csavargás után érkeztünk meg koraeste. A szállásunk a Bega- parton volt, közel a belvároshoz. Kinéztünk néhány programot az internetről, így célirányosan mentünk a helyszínekre. Elsőként a Carmen Sylvia térre a zene-pavilonba egy kitűnő fúvószenekart meghallgatni, utána a Victoria térre megmászni az öt szint magasra emelt függőleges parkot, a Pepinierát, 1300 telepített bokorral, fával, virággal rajta, majd az Egyesülés terén befejezni a napot. Itt, tömény hársillat-felhőben találtunk színes esernyőkkel borított utcákat, szabadtéri (komoly) zongoraművészt, XVII. századbeli korhű ruhákba öltözött felvonulást- nagycsőrű kolera-doktorral, tüzérkapitánnyal, szép- asszonyokkal-, és amire készültünk, XXI. századi modern showt. Ezt az Unirii téren, az óváros főterén csíphettük el, már sötétedés után, negyed 10-kor, egy jazzes- kortársos- effektes trombita improvizációra rögtönzött interaktív audio- vizuális installáció révén egy több száz éves reneszánsz ház falára vetítve. A két mester, a zenész, és a képzőművész ott „dolgozott” az első emeleti teraszon, az utóbbi megállás nélkül, a zene ihletésére variálta- rajzolta- szórta táblájára az újabb és újabb meghökkentő alakzatokat. Már elmúlt éjfél, mire hazaértünk szálláshelyünkre.
Másnap, Balázsfalva és Segesvár feltételes megállók érintésével hazagurultunk Zetelakára. Az ezt követő „lazítós” napon apósommal felmentünk a székelyek szent hegyére, a Madarasi Hargitára, ahova már az alsó harmad eddig kavicsos útját is leaszfaltozták, a személykocsiknak kedvezve. Délután a nagy szerelem, Székelyvarság következett. A patakokkal, rétekkel, fenyvesekkel, színes faházakkal díszlő település,- lemértük- 11 km hosszan terül el a Székelyföld közepén. Előtte kipróbáltunk ott egy apiterápiás kezelést. Ez abból állt, hogy tíz méhkaptárt egy faházba telepítettek, és az abban elhelyezett két ágy alá helyezték, persze alaposan szigetelve. Az egy órás ágyon fekvés közben hallani a szorgoskodó- zümmögő- időnként haragosan támadó dolgozók hangját alattad. Az ágyon jó pár fokkal melegebb volt, amit a mozgásban levő több milliónyi rovar termelt ki. Érdekes, új kezdeményezés, relaxációra biztosan alkalmas.
Hogy immunszint emelésére is, azt nem tudjuk. A második nagy úti célunk utazásunkon a Déli Kárpátok hegyeinek felfedezése volt, zömében már a Havasalföld területén. Erdélyt elhagyva, Brassó alatt, a román király egykori kastélyát, Szinaját magunk mögött tudva a legtávolabbi desztináció, a Ialomita barlang felé tartottunk a sok eső miatt bizony sok helyen leszakadt, lekeske -nyített, amúgy is nehezen járható hegyi útszakaszokon. A Bolboa patak vizéből felduzzasztott Bucegi víztározónál azért megálltunk, majd hamarosan a rétszerű fennsíkra értünk, ahol a barlang bejárata található. Ez egyúttal egy kolostor és egy remetelak is. A hatalmas, 480 m. hosszú járat jól kiépített, fémlépcsőkkel, jól megvilágítva, és védősisakkal felszerelve (az alacsony ösvényeken könnyen beütheti a fejét az ember, mert azt hiszi, megfelelőképpen leguggolt, de nem!) biztosítja az optimális élményt. A pulóver nem elég, kabát is kell az 5-6 fokos barlangba. A legnagyobb csarnok persze miről másról, mint a medvéről lett elnevezve. A két testes muraközi húzta kocsin visszatértünk a parkoló felé a rétre, ahol a sok lacikonyha egyikében, birkabőrős fapadokon elhelyezkedve már ismert román kajákat ebédeltünk.
Ezután nejem kérésének engedve a viszonylag új építésű Transbucegi hegyi panorámaúton mentünk végig, meg- csodálva a már a fenyőerdőket is nélkülöző, kopárnak tűnő, mégis fenséges látványt adó hegyoldalak, legelők, világoszöld fűvel- vörös virágokkal pompázó világát. Az 1925 m. magas felső parkolótól a bátrabbaknak megmászhatják Románia legmagasabb csúcsát, a közeli Omu - csúcsot is. Visszafelé Busteni üdülővárosában sétáltunk egyet, mielőtt elfoglaltuk predeali hotelünket, a hegyekre néző terasszal kedveskedő Constanta szálló szobáját. Mivel hideg vacsorát terveztünk a teraszon, lementünk a városkába, a boltba. A recepciós összevont homlokkal utánunk szólt: azért sötétedés előtt érjenek vissza! Kiderült, menetrendszerű esti medvelátogatásnak van kitéve a hegyoldalban fekvő szállodánk környéke, vigyázni kell.
A kis, kétnapos Kárpátokban tett kirándulásunk másnapján nyugat felé, már Erdélyben felkerestük a csodálatos Barcarozsnyó szász városka várát, szintén felvonóval, majd belvárosában csava- rogtunk egyet. És ha már „edzenem” kellett a tériszonyom leküzdése érdekében, persze, hogy felmentünk Brassópojána hegyére, a Keresztényhavas csúcsra 600 m-es szintkülönbséggel, 1900 m. magasra a drótkötélen himbálózó kabinnal. Megint szerencsénk volt, az örökös vihar veszély megint elkerült, jót csetlettünk- botlottunk fenn a sziklás, köves ösvényeken, havas sávokat is érintve. Délben egy hangulatos, a Fekete – templom melletti kerthelyiségben megebédeltünk, majd egy rövid brassói városnézés után a két legegyedibb, szépen rekonstruált szász erőd-templomot, a szászhermányit és

a prázsmárit bejártuk, ezúttal a külső várfalakra épített 3 emeletes kamra (szükséglakás) rendszert is a fából készült, sötét folyosókon végigjárva. A tatárjárás után betelepített németek csodás, és praktikus védővárakat emeltek itt, a Barcaságban, a Szászföldön, tucatjával. Nem szabad kihagyni valamelyiküket egyik évben sem. Az utolsó két napon a Gyergyói medence, Marosfő várt minket a híres sós parajdi fürdőzés előtt, majd másnap ezt megismételtük az aznap szezont nyitó szovátai Medve – tóban.
Nagyváradon szálltunk meg utolsó napunkon, ahol nem ajánlott nappal a belvárosban csavarogni, mivel az esti, kivilágított nagyváros látványa Európában is egyedülálló, felejthetetlen élményt ad. Azért egy óriási, szélviharral indult zivatarba belefutottunk a romantikus este végén. Másnap más megint napsütésben utaztunk haza, Vas megyébe.