AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT:SÓTONY-ZETELAKA EXPRESSZ, III.

Ami az utikönyvünkből kimaradt: Sótony- Zetelaka Express, III. rész

Szöveg és fotók: Gróf István

2002-től, II. házasságom időpontjától - ámbár jó párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig ez 15 alkalommal történt meg, és úgy gondolom, hogy az utazásonként váltogatott látnivalók, ezek sokaságának megismertetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató ország, Erdély titkaiba

8. UTAZÁS 2013.Július 8-14.

A 2013-as szokásos kirándulásokkal kibővített rokonlátogatásra Enikő, Botond, Mari húgom és jómagam indultunk el, ismét lenyomva a 920 km-es távot egyben. Ekkor már azért apránként szaporodtak az autópályás szakaszok hosszai idehaza, de Romániában is.
Másnap egy belső székelyföldi kisebb templom- műemlék kört tettünk meg, miután az udvarhelyi piacon egy ötliteres, pálinkának való cseresznyefa-hordót, és egy rendes, szalmából font székelykalapot vásároltam magamnak. Székelydálya fehérre meszelt, védbástyával körülvett középkori vártemplomát néztük meg elsőként, szépséges festett kazettáival, majd a jóval nagyobb méretű székelyderzsi unitárius következett. A Szent- László freskók meghatóak, a tornyokban levő szalonna-, és füstölt-hús- raktárak megépítései pedig a kor racionális lépései voltak. A már hegyen fekvő közeli Székelymuzsna református templomát éppen tatarozták, de bekukkanthattunk a kék kazettás díszítésű templombelsőbe is.
Harmadnap a megunhatatlan erdélyi tájat mutató Varsági erdőkben csavarog- tunk a Csorgókövet, majd a hegyteteji Tálos- kilátót is útba ejtve, hogy Síkaszó település virágos rétjein ( hogy miért nem gyomosodnak, máig sem értem) folytassuk, és útba ejtsük Sütő András házát (ma múzeum) is, ahol az író nyaranta szokott tartózkodni. Ámbár gyatra minőségű utakon, de rövidebben, és tájakban, épületekben gazdag települések között haladt Udvarhelytől Fogaras felé az út a Homoród- völgyében: mindig erre kerültünk inkább, mint a jobban kiépített főutakon. Ezúttal Halmágy községében álltunk meg alaposabb nézelődésre, majd újra meghódítottuk a Ceausescu által épített transzfogarasi szerpentineken az erdélyi havasok legszebbjét, a fogarasit. A Cascade végén, fenn, a motelek között meglepetés várt: itt-ott vastag hótakaró borította az út két oldalát, így aztán „kénytelenek voltunk” hógolyózni a Bilea- tó partján. Azért átsétáltunk az alagúton a „román határhoz”, ahol Trianon előtt kezdődött Románia területe, és melyet az otthonlakók, de az elszármazott székelyek is mindig megmutatnak vendégjeiknek.

A Bucsin-tetői erdei áfonyaszedés, és rókagomba vásárlás után egy nagyobb lélegzetű csavargást terveztünk be újból, délkelet felé véve az irányt. Csíkszereda, Tusnádfürdő (medve még akkor nem kóborolt az utcákon), Szt. Anna- tó (a fiúknak fürdés, a lányoknak lápos- nézés), majd az eddig kihagyott Bálványosfürdő következett. Hangulatos, köztük sok Monarchia- kori szanatórium, hotel között kiértünk a torjai büdös- barlanghoz, mely erős kénes szagától kapta e jelzőt. A mofettába, a barlang belsejébe be is lehetett menni.
Másnap már indultunk is haza. Többórás megállóra ekkor Kolozsváron került sor, ahol a méltán kihagyhatatlan látnivalók, a Mátyás- ház, Szent- Mihály templom, Mátyás- szobor, a Farkas utcai templom mellett időt szántunk végre a házsongárdi temető végigjárására is. Marival, Botonddal felváltva kiabáltunk egymásnak, ha újabb és újabb neves művész, család sírját, síremlékét, kápolnáját fedeztük fel. Estére szállásunkra, Budapestre érkeztünk, másnap pedig haza, Vas megyébe.

9. UTAZÁS 2015.Június 27-Július 04

2005 óta minden páratlan évben indultunk útnak Erdélybe, így ’13 után 2015-ben is. Most azonban új útitársunk lett: Enikőn, Botondon kívül hosszú ki- hagyás után középső lányunk, Timi is velünk jött barátjával, Balázzsal. Dorogon vettük fel őket, de így is este ¾ 10-re „hazaértünk” Zetelakára. Igaz, immár hárman is vezethettünk, felváltva. Ott éppen falunap volt, és Rúzsa Magdi is fellépett. Nosza, leállítottuk a kocsit, és mentünk is a nép- ünnepségre.
Másnap – szokás szerint- rövid hatótávban mozogtunk. A Hargita- tető bebarangolása volt napirenden, és a környéke. Megelégedve tapasztaltuk, hogy a köves- kavicsos10 km-es felvezető út 2/3-a, 7 km. már le lett aszfaltozva, és ez bizony jót tett a Hyundai alvázának is, meg a bennülők kényelmének is.

Visszafelé Ivóban megnéztünk egy kis vadasparkot, amelynek boltjában- ilyen az üzleti világ- bizony bevásároltunk szarvas-, és medvekolbászokból is.
Harmadnapon azonban nagyobbat léptünk: a fele csapatnak még az újdonság erejével ható Békás- szorosba másztunk fel, majd két csónakot bérelve a Gyilkos- tavat hajóztuk be. A tó melletti faasztalok mellett, fapadokon ülve különleges hangulatban ebédeltük meg a miccset, jó kis Csiki sörökkel leöblít- ve. A másnapi Hargita- megyei kis körben „új” látnivalókat fedeztünk fel: az udvarhelyi Jézus szíve kápolnát, majd székelykeresztúri múzeumot, vadászati kiállításával kiemelten.
Látogatásunk ötödik napján Szászvidék felfedezése várt. A hangulatos Homoród- völgyön keresztül értük el Kőhalom várát, amelybe ezúttal be is mentünk. Kicsit túl sterilre sikerült a vadiúj várrekonstrukció, de azért a falak, lépcsők, lovagtermek valamit visszaadtak a középkor hangulatából. Eddig nem látott újdonság, a már románok építette törcsvári Drakula kastély jött az aznapi sorban. Bizony, szépen, látványosan berendezték a muzeológusok a várbelső terét, de kívül is kifogástalan volt a vár. Méltán várja nap, mint nap a turisták ezreit Románia leghíresebb- leghírhedtebb nobilitása: a shopokban ezerszám árusították a celebbé avanzsált havasalföldi uralkodóval, Vlad Tepessel, leánykori nevén Drakulával kapcsolatos emléktárgyakat. A hosszú kirándulás Brassóban fejeződött be: a belvárost a tágas, világos fő-terével bebarangoltuk, de a két szép templománál, az evangélikus Fekete- templomban, és az ortodox- templomban is sokat időztünk. Este ½ 10-re értünk haza, újra kellett melegíteni a vacsorát.
A másnapi kis sóvidéki kör már lazítás- jellegű volt: a közös Szejke, Farkaslaka, Korond látogatás után Parajdra, a sóbányába lányok, Szovátára, a Medve- tavi fürdésre a fiuk mentek el. Utolsó zetelaki napunkon Előd sógorom meglepetés- sel rukkolt elő: egy medve-lesre szerzett „belépőket” az egész családnak tanít- ványa édesapjától. A késő délután folyamán majd 3 órán keresztül figyelhettük a mit sem sejtő hím- , családos anya-, és nagyobb bocsmedvéket jönni- menni, játszani, veszekedni, fára mászni a „megterített asztal”, azaz a számukra láthatatlan, hangszigetelt, és majdnem szagmentes házacska előtti tisztáson. Este, a program végén, bizony csőre töltötte a kísérő Dénes vadász a puskáját, amikor a házikót elhagyva, vagy 500 m-t mentünk a kocsijainkig. A bocsos anyamedvék nem haboznak…
Másnap utaztunk haza, hamar Pesten voltunk, ahol Botond, majd Dorogon, ahol Timiék szálltak ki, végül kettesben értünk haza.

10. UTAZÁS 2016. Július 23-30.

Timiék, miután igen jól sikerült az előző évi körutunk, repetázni szerettek volna, így hasonló összetételben, Enikővel, Botonddal és énvelem újból nekivágtunk az útnak. Aznap Nagykárolyig mentünk le, ahol a szatmári kisvárost, Enikő gyakornoki idejének színhelyét néztük meg, tetszetős neoromán Károlyi- kastélyával, majd Szatmárnémeti következett, ahol egy panzióban megszálltunk. Másnap az Avas-vidék következett, részben nekünk is újdonságaival. Avasújfalun a Nyugat- Európában vendégmunkásként dolgozó, majd itthon építkező helyiek ízléstelen, újgazdag villanegyedét „csodáltuk” meg,

majd a hírneves szaploncai „vidám temetőt” látogattuk meg, ahol- vasárnap lévén- egy szabadtéri misére is becsöppentünk. Hihetetlen, hogy milyen népszokást vett fel az ottani lakosság. Kék- fehérre festett sírjaikra pingálva egyes szám első személyben mesélték el életüket, de főként haláluk okát (baleset, betegség, alkoholizmus, stb.) Máramarossziget, a térség fővárosa következett ezután, román- magyar- zsidó- ukrán behatásokkal. A fatemplomok, fából épített épületek a tájra jellemző stílus- jegyeivel meghatottak minket. Tovább menetelve a sóbánya vidéken, Barcafalva ortodox egyházi skanzenjét jártuk be alaposan: nagyszerű élmény volt a zömében román népi építészet a múltban gyökerező, de ma épült alkotásait szemügyre venni. A jódi fatemplom megcsodálásával lett teljes az ortodox- kör, majd már a síkvidéki Beszterce városában sétáltunk, mielőtt hazaindultunk volna Zetelakára. A mostanra szépen felújított sétálóutcát, és a renovált lábas-házakat is csak most fedeztük fel. Harmadnap Balázsék is megismerhették a Fogarasi- havasok legszebb látnivalóját, a Bilea- tavat, és környékét. Sajnos, kifogtunk egy szakadó esőt, amely eláztatott bennünket, így hosszúra nyúlt ebédeléssel, majd az előtérben ágaskodó hatalmas kitömött medvével való fényképezkedéssel mulattuk az időt. Szász vártemplomok mellett, de a Szentágotait alaposabban megtekintve, egy hangulatos koraesti segesvári kávézás után értünk haza. Novum volt az Udvarhely közeli Szejke- Szentlélek melletti dombon épült hatalmas Krisztus- szobor. Mivel ezt még az otthoni vendéglátók sem látták, együtt ment a nagy család a hepehupás földúton a kilátóként is szolgáló építményhez. Egy kis riói utánérzés talán lehet benne, mindenesetre hatalmas élmény a szoboróriás tövéből, de főleg a tetejéről szétnézni a dombos- hegyes platón. Délután a sokat látogatott Varságon a Lóitatónál valóban elcsípünk egy 20-30 lóból álló ménes itatását, és egy, az apósom által ajánlott működő vízimalomba is ellátogattunk.
Másnap Csíkszereda, Tusnádfürdő (hátha találunk „kukázó” medvét) és a Szt. Anna- tó következett. Itt jó negyedóra, mire a parkolóból gyalog lebotorkál az ember a bokrok ágaiba kapaszkodva a meredek szerpentinen, de megéri. Balázzsal oda- vissza átúsztuk a tavat. (ma már ez tilos!- a szerk.). Soha nem feledhető érzés, mikor a tó közepén megpihen az ember, és körbetekint: körös- körül fenyvesekkel tele magas hegy veszi körül a vulkántavat. Valahogy nem akaródzik továbbúszni! Mint oly sok helyen, itt is van egy szép kilátó, mely rátekint a kászoni medencére. Visszamenet megnéztük a pünkösdi ünnepekkor telített csíksomlyói kegytemplomot, majd a Hármashalmot és a Salvator- kápolnát is. Mintha nem ugyanaz lett volna, így, tömegek nélkül. Magyarországra vettük az irányt másnap, Nagyszeben felé, ahonnan az új A 3-as autópályán a határ felé haladva már jócskán takarítottunk meg időt az utazással.