Szöveg és fotók. Gróf István
2002-től, II. házasságom időpontjától - ámbár jó párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig ez 15 alkalommal történt meg, és úgy gondolom, hogy az utazásonként váltogatott látnivalók, ezek sokaságának megismertetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató ország, Erdély titkaiba.
1.UTAZÁS 2002. Június 22-28.
Első utunkon otthonunkból, Sótonyból indultunk el feleségemmel, Enikővel és a három gyerekkel. Este Nagyszalontán, rokonaimnál szálltunk meg, majd nem a Királyhágó, Kolozsvár felé vettük az irányt, hanem Belényes felé, az Aranyos völgyébe. Annyira nem voltak kiépítve az utak, így sokszor a vízmosás földes hordalékán mentünk, azt feltételezve, hogy eltévesztettük az utat. Persze az is igaz volt, hogy az előző napokban hatalmas esőzés mosta el a vidéket. A nap fénypontja a Medve- barlang felfedezése volt, majd az Aranyos völgyében többször is megálltunk, a patak partján gyönyörködve a természetben a sok- sok közel-lakóval együtt, akik a környékbeli városokból menekültek ki Daciájukkal ide. Tüzet raktak, sütöttek- főztek, napoztak, fürödtek: kikapcsolódtak. Már este 10 óra lett, mikor megérkeztünk Zetelakára, nejem szülőfalujában,
Másnap- én még az addig csak Kolozsvárig jutottam, a Székelyföld még ismeretlen volt- Parajd, a sóbányával, Korond a kirakodóvásárával, és Farkaslaka Tamási Áron-emlékeivel lepett meg minket.
A viszonylag lapos-fenekű Hyundai Accent bizony megsínylette az akkor még csak erdei földúton felvezető szerpentines utat másnap a Madarasi Hargita parkolójáig, ahonnan bekóboroltuk a hegyet, a sok-sok kőkupacos kis emlékhelyet végigböngészve. A hatalmas zeteváraljai víztározót, apósom állandó horgászterületét is körbejártuk, a síkaszói hegyi nyaralók tarka világával együtt. A hagyományos esti vacsorák alkalmából, mikor tízen ültük körül az asztalt a zetelaki ház nappalijában, sokszor éjfélig, egyig ment a mesélés, anekdotázás, főleg Karcsi bátyám jóvoltából.
Utazásunk hatodik napján hazafelé a Beszterce- Naszód megyei Csicsókeresztúron keresztül mentünk, ahol letettük rokonlátogatásra apósomat, majd Nyíregyházán szálltunk meg. Itt felvételiző Bence fiamat vettük fel, és hoztuk haza magunkkal, Vas megyébe.
2. UTAZÁS 2003. Június 23-30.
Második erdélyi utunkon- még bírtam- egy szuszra levezettem a Sótony- Zetelaka távot, mely, még autópályák híján, 850 km., és reggel 6-tól este 9-ig tartott. Enikőnek csak a kisebbik lányával, Timivel, és persze a világot látni szerető Botonddal együtt csak négyen voltunk ezen a nyolcnapos utazáson.
A másnapi – érthető módon pihenéssel töltött – nap után a Békás- szoros sziklás szerpentinjeit sétáltuk be, majd a Gyilkos- tó következett, persze csónakázással egybekötve. A számomra érdekes miccset itt kóstoltam meg ebédre, sajnos, sör kíséret nélkül, majd a közeli Gyergyószentmiklós temploma, fő tere kerültek látókörbe a délután.
Mézpörgetésben még nem volt részem az addig. Nos, erre is sorra került az egyik nap, mikor is az egész család beöltözött kendőbe, sapkába, kesztyűbe, és a húsz kaptárból, Karcsi bátyám vezetésével kiszedtük a tavaszi- nyár eleji produktumot. Életre szóló élmény volt látni, ahogyan a mézpergetőbe pakolt keretekből az erőteljes tekerés után kicsordogált az aranysárga édesség. Baleset - azaz méhcsípés- hál’ Istennek nem történt, ami köszönhető apósom gyakori füstölő- használatának is.
Másnap már Szászföld bejárása volt úti-célunk. Szászkézd, Szászbuda temploma már megmutatta, hogy milyen különleges építészeti látnivalókra számítsunk később. A túlzottan „sterilen” rekonstruált Fogaras vár nem hatott meg minket,
Az ezt követő rövidebb, de pihentetőbb napon mind a parajdi, mind a szovátai sós- fürdők különleges vizében megmártóztunk, és a Székelyudvarhely- Szejke- fürdőn elcsíptük az Ezer Székely Leány Nap folkklór ünnepség felvonulását is. Az előző napi szász városok megbabonáztak, így utazásunk hetedik napján újból ezek következtek: Medgyes városának, majd Muzsna, Berethalom községeinek, végül a megunhatatlan Segesvár templomai, középkori épületei, utcái, terei.
Utolsó, Zetelakán vendégeskedő napunkon a közelbe kószáltunk: a zeteváraljai víztározó és környékének felfedezése - amely jéghideg vizében, a figyelmez- tetések ellenére egyet úsztam is!-, majd a Bukarest nagyságú alapterületen fekvő Varság felkeresése volt a programunk. Utóbbi volt nejem anyai nagyszüleinek lakóhelye évtizedekig: itt tanítóskodott a házaspár, és nyaralhattak az unokák a szünidőben.
Hazafelé ugyancsak egyhuzamban tekertünk haza Sótonyba.
3. UTAZÁS 2004. Június 17- 24.
A tavalyi évhez hasonlóan, két felnőtt, két gyerek összetételben indultunk útnak, hogy meglátogassuk nejem Székelyföldön élő családját. Egyből sikerült ismét levezetni Zetelakáig azon a csütörtöki napon, amikor elindultunk. A másnapi pihenő után Csíkország felfedezése volt betervezve. A táj nejem kivételével mindannyiunknak újdonság volt. Hatalmas fennsík, a Csíki medence égnek meredő fenyőerdeivel, köztük legelőként haszosított harsányzöld rétjeivel szemet gyönyörködtető, egyúttal lenyűgöző volt. A Veszprémhez hasonlóan a szocializmus éveiben nem éppen sikeres rekonstrukción átesett (egy, a központban fekvő utca egyik felén kívűl az egész belvárost ledózerolták, és modern épületeket húztak fel) csíkszeredai belváros nem, a Mikó- vár ellenben tartogatott érdekességet, mint ahogy Csíkkozmás kicsiny faluja, majd Kézdivásárhely városkája szintén. A fő-téri házak mögötti udvarok e település jellegzetességei, és a fafaragó múzeum is sok érdekességel szolgált. Hazafelé a gelencei nagytemplom “vett le” a lábunkról, majd Alsó- Csernátoron tettünk többórás látogatást a Haszmann fivérek messze földön híres magán- múzeumában. A mezőgazdasági gépbemutatótól kezdve a nyomdán, a kézműves vásáron, és a kályha- csarnokon keresztül a néprajzi múzeumi tárgykörig sok mindet láthattunk ott, példás rendben. A mozgalmas nap végén a Szent- Anna tóban, egy gyönyörű fekvésű krater-tóban a lányok megfürödtek, a fiúk meg egy nagyot úsztak is.
A másnapi programban “magyar” vártemplomok látogatása következett. Minden Székelyföldre utazónak kihagyhatatlan programjavaslat a bögözi tempom, majd a tőle nem messze fekvő székelyderzsi istenháza. Segesvárt útbaejtve a Maros megyei Erdőszentgyörgy kastélyát, a Rhédey- kúriát, majd a a Ceauescu-i falurombolás jelképének számító Bözödújfalu nemrég elöntött helyét néztük meg. Szörnyű látvány volt, ahogy a temploma csúcsa kilógott a víztenger közepén.
A következő nap újra “fájt a fogunk” egy pár szász várra. Szászbuda, Szászkézd ismétlések voltak,
Ismét a Hargita és környéke jutott a következő napra: Sikaszó, Tekerőpatak, Gyergyószentmiklós, a neves Szárhegyi Lázár- kastély- melyben képzőművészeti kiállítást is megnézhettünk-, majd az egykori Monarchia- beli gyógyfürdő, Borszék következett. Ez utóbbi eléggé lepukkant volt. Kós Károly villáit betört ablakokkal, málló vakolatú falakkal, kitört kerítésekkel elkeserítő volt látni. Az épületek felújítása még várat magára. (2022-ben lett rendbetéve- G.I.) Hazafelé a természeti szépségéről utolérhetetlen Bucsin- tetőn sétáltunk be az úttól 30 méterre felvő erdőségbe. Áfonya, gomba volt bőven, talán medve is, de neszezésünkkel elijeszthettük őket.
Magyarországra visszatérésünk ismét belefért egy nyújtott napba, pedig szokásosan a berettyóújfalui vendéglőnkben kényelmesen meg is ebédeltünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése