AMI AZ UTIKÖNYVÜNKBŐL KIMARADT: SÓTONY-ZETELAKA EXPRESS, II.

Ami az utikönyvünkből kimaradt: Sótony- Zetelaka Express, II. rész

Szöveg és fotók: Gróf István

2002-től, II. házasságom időpontjától - ámbár jó párszor mind magán, mind hivatalos látogatás keretében jártam már Transsylvaniában és a Partiumban-, évente- kétévente szokásunkká vált meglátogatni nejem szülőfaluját. Napjainkig ez 15 alkalommal történt meg, és úgy gondolom, hogy az utazásonként váltogatott látnivalók, ezek sokaságának megismertetésével az olvasót beavathatom a még a mai napig is sokszor ismeretlen arcát mutató ország, Erdély titkaiba.

4.UTAZÁS 2005. Június 25.- Július 2.

Menetrendszerűen az iskolai szünet után hamarosan felkerekedtünk Enikővel, Botonddal, és most a nagyobbik leánnyal, Eszterrel Székelyföldre. Ekkor variáltunk az utazáson: egy aradi városnézést és Vesztőhelyen történt tisztelet-adást követően nagynénémékhez,

Temesvárra mentünk első nap. A település mindig tart meglepetéseket: a nagyvárosi hangulatot árasztó belváros és a Bega- part után megnéztük a református templomot, ahonnan Tőkés László 1989-ben elindította a romániai forradalmat. Nagynéném, aki elvitt oda, akkor részese is volt az eseményeknek. Másnap Déva (csak a város), a kihagyhatatlan Vajdahunyad és vára, majd Őraljaboldogfa és Kelnek csodás kis templomai következtek, utolsóként pedig Nagyszeben pompás városa várt minket szépen rekonstruált belvárosával.
A szokásos egynapos otthoni szusszanás után inkább egy élményekkel inkább, mint munkával járó mézpörgetés hasznos résztvevői voltunk újra. A nagy káni- kulában másnap felmentünk a dombtetőre, ahol a Szent- Anna –tónál a fürdésen kívül bejártuk a mellette pallóra emelt deszkaösvényen a helyi, botanikai és zoológiai érdekességeket bemutató Őslápot is. Ezt követően Benedek Elek szülőháza következett Kisbaconban, végül Vargyas község néprajzi érdekességekkel, kivált faragott, népi bútorfestésével büszkélkedő múzeumát látogattuk meg.
Másnap elmentünk nejemmel a Székelyföld egyik legeldugottabb, legcsende-sebb falvába, ahol az élet is megállt, Énlakára. Álltunk a falu közepén, és hallgattuk a hangokat: kakaskukorékolás, kutyaugatás, a patak csobogása, és persze a madarak csiripelése hallatszott. Slussz! Elszoktunk tőle, de hozzá- szokhatnánk rá többször is. Azért megkerestük Illés Lajos zeneszerző-művész házát is: hiába kopogtunk, zárva volt.
Hazafelé menet, hasonlóképpen, mint tavaly, apósomat elvittük szülőfalujába a bátyához, a Beszterce megyei Árpástóba. A faluról el kell mondani, hogy az ottani lakosság, a szomszédos Magyardécsével együtt Közép- Kelet- Európa egyik legnagyobb cseresznyetermelője. Apósom elmondása szerint a május- júniusban alkalmi vendégmunkások sokaságát szerződtették le napszámban, hogy leszedjék a gazdák kertjeiben megtermett gyümölcsöt. Beszterce városát előtte alaposan körbejártuk, ugyanúgy, mint a szintén nem túl sok élményt hagyó Betlent is, majd az ezeknél többet mutató Nagybánya következett. Ez már jóval szebb település, már csak a tekintélyes hegyekkel körbevett fekvése miatt is. A Szent István torony, a görögkeleti templom, a Fekete Sas fogadó különleges hangulatot adott a városnak, amit a festőművészek is „díjaztak” egykor. Innen Szinérváralja kisvárosába mentünk, ahol jómagam sokat jártam sárvári alpolgármesterségem idején, mivel a két városnak akkor fejlődött és teljesedett ki a testvérvárosi kapcsolata, Erdősi Szilveszter János jóvoltából, aki a bányavidéki városkában született, és a dunántúliban munkálkodott. A református vendégházban töltve az éjszakát, másnap Nagykároly városkáját- ahol nejem a gyakornoki idejét töltötte-, útba ejtve, hazaindultunk.

5. UTAZÁS 2007. augusztus 8-15

Egy év kihagyással tértünk vissza Erdélybe 2007-ben, immár augusztusban. Enikőn és Botondon kívül útitársunk Mari húgom volt. Irodalmi érdeklődését is figyelembe véve ezúttal megálltunk Csucsa falujánál, Ady egykori otthonánál, ami ma múzeum. Magyargyerőmonostoron, az egykori katolikus, később református templomát,

majd Kalotaszeg- Felszeg eddig kihagyott négy fiatornyos gótikus fatemplomát Magyarvalkón szintén útba ejtettük, mielőtt késő este „beestünk” Zetelakára.
A harmadnapi program Csíkszeredával indult, Sepsiszentgyörggyel folytatódott, hogy Prézsmár és Szászhermány idillikus szász vártemplomainak alapos meg- tekintésével teljesedjen ki. A nap csúcspontja már nem magyar emlék, hanem román, a szinajai Peles kastély megtekintése volt. Mihály király egykori palotája ma felújított, kifényezett állapotában várt minket, gyönyörű kastélykertjével együtt. Brassó városa volt aznapi utolsó helyszínünk, amely az évben Európa Kulturális Fővárosa is volt. „Csak” a főteret és környékét jártuk be, és a frissen térkövezett terek, utcák, kipofozott épületek, ápolt parkok igazi európai város külsejét kölcsönözték a szász nagyvárosnak, és ez – szerencséjükre - napjainkig is tetten érhető.
A másnapi kirándulásunknak már a természet volt a célpontja: a Madarasi Hargitát másztuk meg. Most nem személykocsival, hanem lovas-fogattal: Szentegyházán „szálltunk fel” a szekérre, és amíg bírták a pacik, mentünk felfelé, Amikor már nagyon meredek lett, gyalog folytattuk, egészen a csúcsig.
Utazásunk ötödik napján Románandrásfa most ortodox templomban elcsíptünk egy misét, majd megunhatatlan ismétlések, Szászfehéregyháza, Homoród- vártemplomai- majd Segesvár következett, hogy egy újdonsággal, Almakerék falujának, és szász evangélikus templomának látogatásával zárjuk a hosszú kirándulást. Ritka, és egyedülálló segítségnyújtás példája éledt meg ott: az egykori, a 80-as években Romániából Németországba „kiebrudalt” szászok nem felejtették el szülőföldjüket: hatalmas összegeket hazaküldve, egy kis igazi falusi turista- látványossággá szépítették egykori falujukat.
Egy szűkebbre szabott só-vidéki kör után az utolsó erdélyi napon hazafelé ismét megvariáltuk a bejáratott utakat: Medgyes, Nagyszeben városai, Nagybaromlak, Nagydisznód, Kisdisznód középkori hangulatot őrző szász erődtemplomai után délre, Szimeria, Karánsebes (a Retyezát lába!), a Vashágó felé vettük az irányt, hogy ismét Temesváron, nagynénémnél találjunk szállásra. Másnap a hazafelé úton Nagyszentmiklóson, Bartók szülőhelyén megálltunk egy fél órára, tisztelegve a Mesternek, majd Makó felé gurultunk haza.

6. UTAZÁS 2009. augusztus 6- 12.

Hatodik erdélyi utunkon özvegyen maradt apósomat, aki nálunk vendégeskedett, hazavittük, így vele, Enikővel és Botonddal négyen vettük célba Zetelakát. Dunaföldvár, Halászcsárda- Apuka álma: Ópusztaszer- egy romantikus tiszai révátkelés- Békéscsaba hazai megállók után a Partiumba érve, az Aranyos völgyében kezdtük a kirándulásokat. Felkerestük az egyik legszebb, hagyományőrzőbb, a turizmus szolgálatába pozitív felhanggal mindent bevállaló Torockó települését.

Másnap a szomszédos Zeteváralja várromjára másztunk fel, vigyázva az itt gyakori viperák elkerülésére. A monda szerint a pogány király két lányával élt itt, majd a háborúkban vitézkedő, már keresztény hitre áttérő fia is hazalátogatott, és kérdőre vonta apját, hogy miért nem tértek meg vallásukban. A konok király, Zeta ekkor kiátkozta fiát, mire megdördült az ég, és romként dőlt össze a kevély királlyal és övéivel a hatalmas kővár. Majd a közeli Varságon csodálkoztunk rá a helyi szervezésű, de nemzetközi motoros-találkozó sok száz vidám, önfeledt résztvevőjének szórakozására.
A hét programjában volt még Csík, majd az addig felfedezetlen Kovászna bejárása. Szeredán megnéztük a híres Makovecz- templomot, majd a gelencei templomot csodáltuk meg újból. A sorban Zabola kastélya következett, majd a kovásznai büdös vizű közkút, a „pokolsár” testközelből. Utunkat folytatva Csomakőrös és múzeuma (Kőrösi Csoma Sándor), végül a bezárt Mikes-múzeum helyett a falu, Zágon lett felfedezve általunk. Ez utóbbi hangulatos kertjében azért nagyot sétáltunk.
Hazafelé Csicsókeresztúr ( apósomat leraktuk a nővérénél)- Betlen - Dés - Nagybánya útvonalon Koltó következett, ahol végre megnézhettük a Teleki-kastélyt, Petőfi (és Júlia) számos emlékével együtt. Innen Desze ortodox fatemplomához tartottunk, és Ilbán, egy modern, erdővel körülvett szállodában szálltunk meg. Másnap Szinérváralja és Szatmárnémeti, majd Magyarországon Mátészalka rövid városnézéseivel megszakítva értünk haza este Sótonyba.

7. UTAZÁS 2011. Július 10-16

Mint 2009-ben is, ez évben is a nálunk tartózkodó apósomat Enikővel, Botonddal, és jómagam vittük haza Udvarhelyszékre. Karcsi apukával odafelé az általa hőn áhított Hortobágyot kilenclukú hídjával, majd Debrecent, Nyíregyházát, és benne a híres állatkertet néztük meg, majd ott alvás után Szatmárnémetiben álltunk meg rövid városnézésre. Ezután nővérét Csicsókeresztúron, a bátyát Árpástón meglátogatva érkeztünk meg szokásos erdélyi bázisunkra, Zetelakára.
Nevetett apósom, hogy ilyen könnyen utazunk: bezzeg neki, fiatalember korában a 10 km-re fekvő betleni vasútállomástól a falujáig gyalogolnia kellett, ráadásul a Szamoson - már ha engedte a vízállás-, a ruháit a feje fölé tartva gázolt át. Egy környékbeli pihentető- szemet gyönyörködtető laza kirándulás-nap után újabb, eddig nem látott úti-célok felé fordultunk: a Maros-mentére. Szászrégen mind a négy gyülekezetének temploma, kivált az evangélikus nevezetes látnivaló, és szép példája az erdélyi szabad vallásszabadság nemes hagyományainak. Kastélyok következtek ezután, elsőként a hatalmas, világos, csodaszép gernyeszegi barokk Teleki-, majd a szintén a Telekiek tulajdonolta, éppen felújításra váró, romos sárombereki, gyönyörű kastélykertjével, végül Marosvásárhely előtt még az egykor reneszánsz pompáját élő, mára nagyon lepukkant Máriaffy- kastély Marosszentgyörgyön. Erdély egykori fővárosában már csak alig felerészben élnek magyarok, mégis minden belvárosi épület arra a korra emlékeztet, főleg minket. A szecesszió csúcskorszakának itteni produktuma a Kultúrpalota, a Közigazgatási Palota, a Toldalagi-, és a Prefektúra palotája, hogy a várhegyről, templomairól ne is beszéljünk. Mezőcsáváson a falu feletti dombon álló református fatemplomot, mellette az öt és fél évszázados fából épített haranglábat, majd a körülötte elterülő csendes temetőt néztük meg, míg Szentdemeteren a falu szélén felépített, román- gótikus korban épített katolikus kőtemplomot, utolsó állomásként pedig szásznádasi evangélikus, természetesen szász erődtemplomot.

A közeli Varság környékének soha sem unott természeti szépségeit megismerendő telt a következő napunk, a Lóitató, az egyre népszerűbb Csorgókő- vízesés, a Kilátó beiktatásával, majd az erdőben egy kiadós gombászással ért véget ez a nyári napunk. Azt, hogy a társaság hölgytagjai miért hangos éneklés közepette keresték a megbúvó gombákat, hamar kiderült: féltek a medvéktől, és elijesztésnek szánták a dalolást.
Az egyhetes erdélyi tartózkodásunk másik nagy kirándulása a Gyimes völgyébe vezetett. Csíkszereda után Csíkszentgyörgy és Csíkménaság katolikus templomát (a csángók katolikusok) megtekintve a szemet gyönyörködtető fenyveseivel, kaszálóival, legelőivel a Gyimes- völgyébe értünk. Középlok települését alaposan körbejártuk, és persze fenn voltunk a Gyimesbükki vasútállomáson, a Monarchia legkeletibb vámépületénél, majd a Rákóczi- várat is megmásztuk. Annyira azért nem fáradtunk el, hogy este még ne segítsünk be apósoméknál egy kis szénagyűjtésbe. Hazamenet már kihasználtuk a romániai A 3- as autópálya 42 km-es szakaszát is, Kolozsvárt elkerülve, így a szokásosnál hamarabb értünk haza.