VAD BEBOPOT SODORTAK A LAMANTIN KLUBBAN

Vad bebopot sodortak a Lamantin Klubban
Art Blakey emlékkoncerttel folytatódott a Lamantin Jazz Fesztivál
Szöveg: Gróf István - Fotó: Büki László, Gróf István (a második)

Amikor Jack Kerouac regényhőse, Dean Moriarty bekapcsolta a kocsijában a rádióját, és barátnője nem zaklatta éppen, akkor ráfigyelt az abból szóló zenére, az Úton, Denver és Los Angeles felé. Mindig vad bebop szólt. Charlie Parker, Dizzy Gillespie, Thelonious Monk, Art Blakey. Akkor, az ’50-es évek elején ez volt a divat a jazzben. A jazz egyik virágkora. Most ugyan nincs virágkor, de jazz van, és hát fel lehet idézni a virágkorokat. Ezt tette az Art Blakey Tribute Band is a szerdai koncertjén.

Az előzenekar létszáma aznap újabb egy fővel gyarapodott: egy triót hallhattunk. A Lőrincz Gergő dobos, Zumbók Benedek basszeros és a Gyenge Barnabás gitáros alkotta, táboros hallgatókból álló csapat igazodott az utánuk következő szereplőkhöz: a nagy ősökhöz, így Wes Montgomeryhez és Pat Methenyhez fordultak ihletért. A két Wes dal, a 4 On 6, és a Up and At It közé berakták Metheny When We Where Free c. ¾-esét. A gitáros szépen hozta a dallamot és nehéz akkordmeneteket, a szólóimprovizációk ritkák voltak. Annál több a basszusnál: mindhárom dalban kitett magáért, főleg a felső húrokat varázsolta.

A 17 tagú Modern Art Orchestra, a hazai kortárs big band formáció hat zenésze képezte az Art Blakey Tribute Band legénységét. Fekete-Kovács Kornél trombitás, a csapat vezetője utalt arra, hogy a koncert a műsor debütálása is egyben. 2017 májusa óta a jazz szakma elismerését és a rajongók örömét kiváltva legendás jazz-zenészek sikeres albumairól állítanak össze műsorokat. Most Art Blakey Caravan (1963. február) és az Ugetsu (1963. október) lemezeiről válogatták össze műsorukat. Illik felidézni az ott közreműködő zenészek névsorát: a dobos zenekarvezetőn kívül Freddy Hubbard trombitált, Wayne Shorter szaxizott, Curtis Fuller- harsonán, Cedar Walton- zongorán játszott és Reggie Workman bőgőzött.
Az Art Blakey Jazz Massangers 1954-től játszott vezető szerepet az amerikai jazzben. Blakey, aki eleinte zongorázott, majd ezután lett dobos a zenein kívül menedzseri tehetséggel is rendelkezett, és a bebop, majd a hard bop stílusában adta ki zenekaraival lemezeit. 1972 októberében a budapesti Erkel Színház színpadán a szerencsések láthatták-hallhatták őt is a Giant of Jazz szextett tagjaként, többek között Dizzy Gillespie trombitás és Thelonious Monk zongorista társaságában.

A viszonylag kicsi színpadon a szextett tagjai épp, hogy elfértek. A fronton állt a három fúvós, Bacsó Kristóf tenorszaxofonos, Fekete-Kovács Kornél trombitás és Korb Attila harsonás. Mögöttük Cseke Gábor zongorista, Barcza- Horváth József bőgős és Csízi László dobos. A 100 perces koncerten nyolc számot játszottak le a két, említett lemezről. A One by One c. Shorter számmal kezdtek. A téma feljátszása után a szilaj ritmusú dalban sorra következtek az improvizációk, előbb a fúvósok, majd a zongorista igen hatásos rögtönzései. Ezek egyébként mindegyik számnál, váltakozó sorrendben elhangzottak. A zongoristáé volt a következő, a lemez címadó száma, az Ubetsu, azaz a fantázia. A négy szóló közül talán Fekete-Kovácsé volt a leginkább ötletes. A zenészek rögtönzései közben rövid, éles fúvósbetétekkel is színezték a többkőrös, hosszú szólókat. A Sweet and Sauer címűben megint elkápráztattak a fúvósok, néha majdnem kakofóniába hajló hangzással. Bacsó ebben jól megrázta, szaxiszólója élmény volt.

Az örökzöld Caravan Csízi dobszólójával kezdődött, és a számban végig meghatározó volt a fiatal dobos jelenléte. A mindössze három dob és két cin hangszertárral csodákat művelt Laci, amit bonyolult, ötletes szólója közben is bizonyított.

A Skylark c. balladát Cseke indította egy szál zongorán, majd bekapcsolódtak a többiek. Megint a trombitaszóló volt a legmegkapóbb ebben is. A This is For Albert c. kompozícióban Korb pozan-imprója volt a legeredetibb, legváltozatosabb. Kevesebbet látunk manapság tolócsöves, „cugos" trombont, amin Attila is játszik, egyre gyakoribb a ventil-pozan. Ebbe a számban beszállt Barca-Horváth is egy jót szólózni. Az utolsó, On the Ginza c. számban mind a négy szólista remekelt.
A vastaps után visszajöttek a fiúk és közkívánatra (megszavaztatták a közönséget, hogy mit játszanak) a Time Off című C. Fuller opussal zártak, amelyben a kiállások után rövid hangszerszólókkal búcsúzott el valamennyi zenész. A magas pára, az izzasztó meleg ellenére szűnni nem akaróan nyilvánította ki tetszését az esten szintén teltházas publikum. Élmény volt igazi, autentikus jazzt hallgatni végre. Várjuk a folytatást...
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2023. július 6-án