NINCS MESE, MEGJÖTT A CIRKUSZ

NINCS MESE, MEGJÖTT A CIRKUSZ
- A LÁSZLÓ ATTILA FUSION CIRCUS KONCERTJE A LAMANTIN HARMADIK NAPJÁN
Szöveg: Gróf István, fotók: Büki László, Gróf István (második)

Ugyanúgy, mint tegnap, kedden este is tele lett a Színház klubja- ahogy szoktam mondani- elkötelezett jazz- rajongókkal, nyájas sznobokkal, és kísérletező kedvü, becsöppent érdeklődőkkel. Pedig a blues-nap szokott a leglátogatottabb lenni, de a Lamantin fesztiváloknak köszönhetően, évről- évre hízik Vasban az első, említett kategóriába tatozók száma. És mi, ha nem ez a cél!

A kedd esti előzenekar, a tegnapihoz hasonlóan, megint nem egy jazz-combo volt, hanem egy ének- gitár duó. De nem akármilyen! Borbás Hanna énekesnő és Bán Péter gitáros Budapestről jöttek, játszottak, és győztek. A szempillantá- sokból egymás akcióit értő, összeszokott profi zenészpár muzsikált nekünk. A női jazz- énekesnők fél évszázada bevált receptjén pedig nem illik változtatni: végy egy pár jól ismert amerikai jazz- sztenderdet, tedd át a stílusodba, és énekeld el. A Black Orpheus, A Night and Day, a My One and Only Love, a Lullaby of Birdland és a No More Blues ezek voltak. A többi a közönség dolga. A bossa novákban a latin ritmus, az Ella Fitzgerald dalokban a jazzes és bluesos ének, a tökéletes frazírozás, az improvizációknál egyetlen félrecsúszott hang nélküli (ez igen ritka) interpretáció, a megfelelő hangterjedelem, és a soha le nem hervadó mosoly: nos, ezek voltak a született- születő művésznő sikerének titkai. Hallani fogunk róluk még!

László Attila négy „szakmájából” – az előadóművész, a zeneszerző, az arranzsőr és a pedagógus – az első hármat hozta magával fúvós – szekcióval felturbózott jazz bandjével, a Fusion Circus-sal kedden este. A gitárművész 22 évesen alapította meg a Kaszakő együttest (már akkor Lattmannal), amelynek Édenkert c. nagylemeze a hazai jazz- relikviák számát gyarapítja. Második nekifutása a Things együttesel 32 évesen történt, mely a csütörtökön hallható Lakatos Antallal való közös munkálkodás színtere volt. Majd további bandái már a saját neve alatt futnak, mint a mostani is. Zenész partnerei a nagyvilágban– hogy csak a nagyágyúkat emlegessem- Randy Brecker, Billy Cobham és Miroslav Vitous. 23 éve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének docense. A nagyközönség Horváth Charlie-val való együttműködésével kapcso- latosan ismeri: az énekes zenekarának vezetője, dalai jó részének szerzője.

A zsebkendőnyi területen nehéz volt a hét muzsikust összepréselni, de sikerült: középen a zenekarvezető ült, gitározott és konferált, tőle jobbra a basszgitáros legenda, Lattmann Béla hozta a mélyeket, mellette a fiatal dobos generáció tagja, Zombor Attila dobolt. Balra Korg-ja mögött a zongorista, Nagy János bűvölte a billentyűket, míg mögötte állt fel a három fúvós: Soso Lakatos Sándor- szaxofon, Pecze Balázs- trombita és Csapó Krisztián- harsona hangszerekkel. Introvertált zenét ígért nekünk estére Attila, de azért ne dőljünk kardba- harangozta be első számukat, a GT-t, melyben a gitár mellett Csapó pozán- szólója volt emlékezetes. A contemporary jazz jellegzetességei, a hangnem-, a dallam-, és a ritmusváltások már a következő számban előjöttek. Ebben Béla kemény, funk-os basszuspengetései, és János Fender- zongora hangszínnel, lehengerlő technikával előadott improvizációi voltak kiemelendők. Egyébként mind László szerzemények voltak az koncerten. A legutóbbi Fesztiválon, amikor játszottak, azért lenyomtak néhány Blood, Sweat and Tears- nótát is, melyeket a zenekarvezető most szintén felemlített, mint a ’70-es évek sok- színű zenéjének fúvósokkal megspékelten divattá lett irányzatok egyikét. A Downhill c. begin-ben a gitár- zongora kérdezz- felel párbeszéd, a The Only One-ban a ballada- szerű szárnykürt dallamfelvezető, majd annak és a gitárnak improvizációja volt emlékezetes. Végre megszólalt a fiatal szaxis- nemzedék egyik legtehetségesebbje, Soso Lakatos is a következő bebopban: szépen felépített rögtönzése csúcsán úgy szárnyalt altóján, mintha Charlie Parkert „Bird-öt” hallottuk volna.

Érdekes volt megfigyelni, hogy a zenészek egy része a hagyományos, nyomtatott kottából olvasott, a fiatalabbak digitálisan vették le a számokat tabletjükről, míg pl. Nagy Jánosnak a fülhallgatós telefonjáról jöhettek az információk. A Tale From the Waltz- a mese a keringőről címűben Pecze előbb szordínós, majd anélkül fújt trombita-, Lattmann basszus, majd Nagy János jobb kézzel a klaviatúra minden oktávját megszólaltató briliáns szólói dobták meg az amúgy nem túl vidám közönség hangulatát. Ezt a következő nótától, az It’s Already That-től sem kaptuk meg, éles staccatói, hangszínt szűken variáló gitár-, és zongoraszólói ellenére. De nem úgy, mint az utolsó, a Waterloo c. számukban! A vérpezsdítő funky ritmusokra Attila jól gördülő, élvezetes rögtönzései elkapták a fonalat, János felülről lefelé „lecsorgó” briliáns zongorafutamai hozzátettek ehhez, majd a swinges szaxi- gitár felelgetések, végül a vad bop alto, és dobszólók késztették a közönséget hosszú vastapsra. A ráadásra már csak a fúvósok nélküli quartet jött ki, ahol a Sound Of My Heart c. László mainstream jazzopus, annak minden szépségével hangzott el. A végére rendesen belemelegedtünk. Ők is, mi is….
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2023.július 5-én