2000. április 7., péntek

LILOM ÉS HOLLÓ

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK- LILIOM ÉS HOLLÓ

A millenniumi előadássorozat negyedik részében Zágorhidi Czigány Balázst hallhattuk, aki történész, neves helytörténész, különös tekintettel Vas megyére, azon belül is Vasvár és környékére. Szerinte a történelem nem egyetemes, hanem mindig helyi, tehát helytörténet. Az egyes városok, falvak, várak, egyházmegyék és plébániák, filiák eseményei, lejegyzett dolgai adják összességükben , amit egyetemes történetnek nevezünk.
Ezzel már helyben is voltunk, illetve "helytörténetben". Régi korokról azért tudunk keveset, mert kevés emlékhely maradt fenn, tönkrement a háborúk, és az azokat követő újjáépítések után. A XIV. században Magyarországnak viszonylag szép számú lakossága volt: 1,5- 2 millió, és ez Mátyás korára megduplázódott. Részben a bevándorlások miatt. E korban az ország földterületben és természeti kincsekben gazdag volt, míg Európa többi része nem tudta a lakosságot eltartani. A nagy népsűrűség miatt máshol a az előforduló pestisjárványok is nagyobb számban szedték áldozataikat, mint nálunk.
Erdélyben és a Szepességben német-ajkúak, a Felvidéken cseh-, morva és lengyel betelepülés volt, a Kárpátalján a ruszinok, valamint Erdélyben az oláhok. Így az ország lakossága megháromszorozódott, megnégyszereződött, és Magyarország hatalmát, erejét a Kárpát- medencén túl is érezték. A nemesfém bányászat is sokakat idecsalogatott, mert Európának sok sok aranyra volt szüksége a pénzveréshez, ami királyi monopólium volt, akárcsak a bányászat. Az aranyhiány oka: az iszlám terjeszkedése miatt bizonyos addigi lelőhelyek nem voltak hozzáférhetőek, az Újvilágot pedig még nem fedezték fel. E gazdaság azonban királyaink kezében nem vált tőkévé, nem termelte újra önmagát. Például ők, ha külföldön túlköltekeztek és adósságba keveredtek, nem pénzzel fizettek, hanem nagylelkűen elzálogosítottak egy- egy várat, falut a hozzátartozó uradalommal együtt.
Károly Róbert valósította meg a "honor" birtokot, amikor egy vár jövedelmeivel együtt a tisztségviselő használatába került. A javadalmak élvezése azonban csak a tisztség idejére szólt. Sárvár vára, a határvédelmi vonal része a Kanizsai család birtokába jutott Lékával és Csepreggel egyetemben. A birtokló úr, a várispán részére a jövedelmet az alvárnagyok szedték be. Ő volt a király képviselője. Később Zsigmond, a nagy adományozó és "pazarló" idejében egyre több birtok került magánkézbe. Ez évszázadokra meghatározta a városok és földek sorsát és alapja lett az újkori birtokviszonyoknak. Kialakult egy főúri tulajdonos réteg, aki "udvart tartott", gazdasági és szellemi központ volt, mint egy időben Sárvár is. Ezek közelébe települt a nép, a kézművesek és a szerzetes rendek is. Vas megye nagy részében a világi birtok volt a meghatározó, csak Szombathely tartozott a győri püspökséghez, amelyet fő-espereségeken, plébániákon és azok filiáin keresztül irányított. Benedek- rendiek voltak Dömölkön, Németújváron, Jákon és Pornóapátiban. Ciszterciek Szentgotthárdon, domonkosok Vasváron és ferencesek Szombathelyen, Pápócon pedig Ágoston-rendiek. Előadónk szerint ebben az időben Vas megyében a világi birtok volt az uralkodó, az egyháziaknak nagyobb befolyásuk a megye területén nem volt.
Ahány előadó, annyi iskola, műhely, irányzat és módszer. Most is megismerhettünk valami újat. Hogy az ember szembesülni tudjon a múltjával, fel kell azt tárni azt a keveset, ami maradt,így egy- egy régi címert, Mária szobrot (Dömölk), szárnyas-oltárt (Ják, felső- Lendva), régi templomokat, mint Csempeszkopács, Ják, Meszlen, Döröske és látványos formában a közönség elé tárni. Mert ha kerek egész nem is, de részlet, töredék még akad sokféle és sokféle.
levéltári anyagaink nagy része megsemmisült, például a Batthyány- levéltár, vagy a szombathelyi egy része is elégett, de a megmaradt és a külföldre, került anyag is bőséges és nem teljesen feldolgozott. Ez volt hát a Liliom és Holló. Anjoukról és Hunyadiakról ugyan nemigen hallottunk, a hallgatóság köréből ezt utólag többen reklamálták is......




dr. Desits Imre
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 7. számában, 2000. április 7-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése