2000. április 21., péntek

NÉMET MASZLAG, TÖRÖK ÁFIUM

EZREDVÉGI BESZÉLGETÉSEK-NÉMET MASZLAG, TÖRÖK ÁFIUM

Ezzel a címmel tartotta előadását Bessenyei József miskolci történész professzor a XVI-XVII. századi Magyarországról. Az ország romlása Mátyás halálával, 1490 után kezdődött. A nemesség vérszemet kapva visszaállította a régi rendet, megszűnt az erős központi hatalom. Közben a török betört az országba, a támadások egyre gyakoribbak lettek, védelmi rendszerünk, a végvárak pedig gyengék. Szelim szultán halála után új szerződésekre volt szükség, de a török követtel nem megfelelően tárgyaltak és az új szultán, Szulejmán megtámadta az országot, nevezetesen Nándorfehérvárt.
A várnak két kapitánya volt, az ifjú Török Bálint öröklött jogon és az öreg Hédervári Lőrinc. utóbbi egyszerűen megszökött. Török Bálint pedig bizonyos anyagi követelései miatt nem engedte be a királyi katonaságot a várba. Végül ő is megszökött. A Budáról indított csapat nehezen jött össze, rossz volt a mozgósítás. Mire a helyszínre értek, a 150 védő másfél hónap harc után feladta a várat. Ez volt 1521-ben, 5 évvel később ugyanilyen széthúzás és pártoskodás vezetett a mohácsi vereséghez. Amikor is II. Lajos volt a király, felesége pedig Habsburg Mária, az országos főkapitány Tomori Pál. Nagy nehezen összeszedtek 40-50 ezer embert, ez egy rosszul felszerelt nemesi hadsereg volt, míg a törököknek volt kb. 50 ezer jól képzett janicsár és ugyanennyi lovas. a nevezetes napon farkasszemet nézett egymással a két had, de nem harcolt. Estefelé Tomori megindult, de a törökök tőrbe csalták, csapdába ejtették a magyar sereget és szétverték. Maga a király is halálát lelte.
Szapolyai János erdélyi vajda, mellesleg kitűnő hadvezér, törökverő szerepét a kutatások tisztázták. Ő nem szándékosan késett el a mohácsi csatamezőről, hanem a szervezetlenség, ellentmondó parancsok miatt. A királyné Pozsonyba menekült és testvérét Habsburg Ferdinándot akarta a magyar trónra. De a magyarok független keresztény magyar királyságot akartak, Szapolyait meg is választották. Ám nem akart fegyverrel Bécs ellen, keresztény uralkodó ellen hadra kelni. A Habsburg nem volt ilyen kényes, 1527 júliusban kb. 6 ezer fővel bejött az országba és a csépcsap magyar urak átálltak hozzá, bizonyosan a nagyobb konc reményében. Szapolyai, mivel elképzelése, a független magyar keresztény királyság nem valósult meg, Lengyelországba ment, majd később a törökkel szövetségre lépve visszatért Erdélybe, ahol mint erdélyi fejedelem próbált az ország egységéért munkálkodni. 1529-ben Szulejmán ismét jött a seregével, a Nádasdy Tamás parancsnokolta Budát fel kellett adni, majd a szultán Bécs ellen fordult eredmény nélkül. A török segítség tehát balul sült el.
Az előadó szerint az ország 3 részre szakadása érdekes módon az adott helyzetben nem gátolta, sőt biztosította az ország és a magyarság fennmaradását. A Dunántúl és a Felvidék révén a keresztény Európához kötődtünk, Erdély pedig a magyar hagyományokat képviselte. Bár a török áfium veszélye volt, mégsem tudtak igazán gyökeret verni az országban. A közigazgatás, igazság-szolgáltatás török módja- a kádi- intézménye sem volt hatékony. Ebben talán szerepet játszott a törökökre jellemző keleti lustaság is. Jó harcos, de békében lusta, és korrupt. Mint láttuk, romlásunk oka nemcsak az ellenfélerejében rejlett, nagy szerepe volt abban a széthúzásnak, a vezető emberek haszonlesésének, a szervezetlenségnek is. Voltak azonban más emberek, kiemelkedő egyéniségek ebben a korban, mint a sárvári Nádasdy Tamás nádor, akinek udvara országos jelentőségű volt, vagy Bocskai István erdélyi fejedelem.
Érdekes, jól felépített előadást hallottunk, többen is eljöhettek volna. Az elmondottakból egy tanulság is kívánkozik: romlásunknak nem mindig a balszerencse, vagy az elháríthatatlan külső körülmények az okai, hanem nagyon gyakran mi magunk.

dr. Desits Imre
Novák Zsuzsa fotója
megjelent a Sárvári Hírlap XII. évfolyamának 8. számában, 2000. április 21-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése