2018. április 19., csütörtök

SKYTRAINNEL. TUTK-TUKKAL, CSÓNAKKAL INDOKÍNÁN KERESZTÜL 2.

SKYTRAINNEL, TUK-TUKKAL, CSÓNAKKAL INDOKÍNÁN KERESZTÜL-2.

A hatnapos thaiföldi bemelegítő után a világ egyik legnagyobb csodáját, a kambodzsai Angkor épületegyüttes megtekintését vettük a programunkba. Kambodzsából is készülve tudtuk: jóval szegényebb ország, őszintébb, nyíltabb emberekkel, ránk vonatkoztatva alacsony megélhetési költségekkel, de a romváros megtekintése és kambodzsai vízum miatt húzós belépési feltételekkel.
Nos, utazásunk nyolcadik napján kora délután indultunk Chiang Maiból Bangkokon keresztüli átszállással Siem Reap városába, amely az Angkori kirándulások kiinduló pontja. Már késő este foglaltuk el a négy éjszakára kibérelt négycsillagos, de meglepően olcsón (5200 Ft/éj) lefoglalt Popular Residence Hotelben a szállásunkat. A fogadásunk sem volt akármilyen (ingyen transzfer a reptérről, hideg törülköző, hűsítő koktélok, snack, stb.) de a csúcs az azt követő „eligazítás” volt. Az angolul jól beszélő munkatárs az ott töltendő 3 napos programunkat percről- percre megszervezte, azokhoz a feltételeket biztosította, a szolgáltatásokban is megegyeztünk, alternatív ajánlatokat is tett, és bizony, akkor és ott gyorsan kellett döntenünk. Ehhez azért kellett egy kis felkészülés is. Egy szó, mint száz: az első napra, a „kis kőrre” 15 $-os áron egy tuk-tukos állt rendelkezésünkre- ameddig körbe nem járjuk a betervezett romokat. A második napra ugyanő a „nagy kőrre” 18 $-ért, (a hajnali, vagy alkonyati utakért némi felárat kértek, de mi nem éltünk velük) visz majd el. Mivel nem volt fontos nekünk a Tonlé Sap- tóhoz egy napra elutazni, és a mélyszegénységről „szociófotókat” készíteni, a harmadik napon is a romváros látnivalóit kértük (25 $). Célunk arra a napra a távolabbi Banteay Srei és Banteay Samré templomai voltak. A hotel egyetlen hátránya az volt, hogy távol esett a belvárostól, de ezen is segítettek ők: este ingyen bevitettek a városba, onnan csak a hazajövetel költsége (2-3 $) jelentkezett.
Már késő este volt, amikor kipakoltunk, és mielőtt feltéptük volna az erkély ajtaját a működő légkondi mellett azért egy kis friss levegőért, elolvastuk a nagy betűkkel írt felhívást: a besurranó gekkók ártalmatlanok, de ha idegesít jelenlétük, szóljunk le, és a hotel munkatársa majd eltávolítja. De az erkélyajtót ki ne nyissuk, mert a szúnyogokról ugyanez nem állítható: malária-hordozók, és igen veszélyesek!

Angkor Wat és környéke
A bőséges svéd- asztalos reggeli után aránylag későn, 9-re szálltunk be a tegnap már megismert fiatalember tuk-tukjába, hiszen ő hozott haza a reptérről is bennünket. Aki nem tudná, a tuk-tuk egy motorkerékpár, amely a felénél le van vágva, a hátsó része egy egytengelyes, kétkerekes nyitott, kis korláttal, háttámlával megspékelt plató, melyre 2, jobb esetben 4 ülést szerelnek. A mienk 125 cm3-es volt, így nem volt egy erős, gyorsan száguldó műszer. Miután a központi irodában megvettük a kis, három napra szóló, fényképes igazolványainkat, (62 dollári/fő) elindultunk hosszú utunkra. Egyébként a nem olcsó, de nem is drágállott igazolványainkat majd minden templomnál elkérték ellenőrzésre! Érdekes volt látni, ahogyan különül el a szegény a gazdagtól: az idegenforgalom bizony itt is kitermelte a jómódú vállalkozókat. Nevetve mondtuk egymásnak: itt csak tuk- tuk, bicikli, avagy Lexus SUV van. Átmenet nincs. De valóban így is volt!
A „kis kőr” a Sras Srang medencénél, a víztározónál indult, amelynél először találkoztunk a jellegzetes középkori khmer szobor-alkotásokkal, így a tavat védő 8 méter magas, hatalmas kőoroszlánnal. A romok helyreállításáért elindult világméretű- segítség- kampányban sok ország részt vett: ezt a franciák vállalták magukra. Az idő múlása és a természeti erők közreműködése következtében Angkorban az egykor világos mészkő- szobrok mára sötét- szürke, néhol fekete színben láthatóak. Szemben vele a Banteay Kdei romjai emelkedtek. A gopurán, a torony-alakú főbejáraton belépve az építkezés tekintetében legtermékenyebb uralkodó, VII. Jayavarman a XII. század végi, XIII. szd. eleji, főleg indiai hatásoktól befolyásolt, tipikus kmer stílusában épített épületeit láthattunk.
Az egyik leglátogatottabb épületcsoport, a fákkal benőtt Ta Prohm területén rengeteg turista fényképezkedett az óriásfák által legyőzött romok között. Ezekért két fafajta a felelős: a vastag-gyökerű, világosbarna színű selyemfa, és a valamivel vékonyabb gyökerű, inkább szürke fojtófüge. A nagy, 700X1000 m. területen fekvő templom a széleken saroktornyokkal, a bejáratnál gopurákkal „hatalmasított” négy, beljebb haladva egyre kisebb udvarból áll: a legbelsőben találhatjuk meg a központi szentélyt.
A következő a félkörben bejárt romok közül nekünk a maja piramisokhoz hasonlítható külsejű, ezért impozáns megjelenésű Ta Keo temploma volt, ahol talán a legjobb állapotban tudták rekonstruálni a romokat a kínai állam segítségével. A százvalahány lépcsőn párom kapaszkodott fel a felső szintekre, körülnézni, én a földszinti, több tíz csodálatosan megépített kolostorépületet csodáltam és fotóztam ez alatt.
Az ötödik „kis rom” a Chay Say Tevoda szintén jó állapotban megtekinthető templom- együttese volt. A kegyhelyek külső falait dús faragású, főleg a indiai hit-világ Siva- istennő alakjaival díszítették. Már dél körül járt az idő, amikor a legszebb látnivalókhoz értünk. A déli kapun keresztül közelítettük meg a 900 ha. területen fekvő, VII. Jayavarman király építette nagyvárost, Angkor Thom-ot, mely a korában a világ legnagyobb települése volt az akkor egymillió lakosával.
A város legnagyszerűbb templomába, a mosolygós arcukkal mindig rád néző óriás- szobrokkal ékeskedő Bayon palotájába mentünk elsőként, melyet már VIII. Jayavarmen fejezett be. Az eredetileg 49 toronyból ma csak 37 áll, de mindegyik északi, keleti, déli és nyugati oldalán ott mosolyognak a hatalmas kőarcok. Felejthetetlen emlék. A harmadik szinten, a felső teraszon találtuk meg a központi kápolnát, a falakon oldalt 3, néhol 4 sorban (soronként kb. 50 cm magas) relief-sort, melyeken történelmi eseményeket örökítettek meg az uralkodó megrendelésére. Még végignézni is fárasztó volt, nemhogy kifaragni őket. Jellegzetességük, hogy ez előteret a háttér alá helyezték, és hogy a királyok, hadvezérek jóval nagyobbak, mint a közszereplők. A már 40 fok fölé kerülő napon az Elefánt-, és a Leprás- király teraszainak megtekintése következett.
A teraszokat több száz méter hosszan a görög építészetben kariatidáknak nevezett, feltartott karjukkal az építményt tartó figurák hosszú lánca támasztotta alá. Nagy, tágas terek voltak, dúsan díszített szoborcsoportokkal. Egy, a romváros mellett fekvő kiszolgáló részleg egyik éttermében gyorsan megebédeltünk, mert várt ránk a legnagyobb, az Angkor Wat épületegyüttesének felfedezése. A méreteiben is hatalmas komplexumba két külső rendszeren kellett áthaladnunk.
Az első árok vízzel volt elárasztva, és a hídon egy modern megoldással olyan párnázott, ruganyos műanyag-padlón mentünk be, amely kevésbé fárasztotta a lábakat. A 350 m-es híd után a főbejárathoz értünk, majd onnan egy nagy sík területen haladtunk tovább, ahol két oldalt egy—egy „könyvtár” monumentális faragott kőépülete emelkedett a mesterséges tavak által ölelve. Szintén vagy 300 m-t haladtunk tovább a hirtelen a szemünkbe hihetetlenül nagynak tűnően tornyosuló, monumentális épület-együttest magába foglaló Angkor Wat felé. Az első szint a földszinten volt, a másodikra fel kellett mennünk, míg a legfelső, a III. szintre szinte hegymenetben kellett felkapaszkodnunk, ahol a négy hatalmas saroktorony által közrefogott központi szentély fölé épített főtornyot találtuk meg. Az 1123 és 1150 között, hihetetlen gyorsan felépített templomot, mely síremlék is, Ankor Thom előtt, II. Suryavarman építette. A legbelső udvaron, mint ahogy a lejjebb levőkön is, a toronyépületeket hosszú, levegős, nyitott galériák kötötték össze, melyek természetesen az utolsó négyzetcentiméterig faragva voltak. A legnagyobb művészeti alkotás itt a főépület külső bejárati falán levő 2 méter magas, és összességében 600 m. hosszú!!! kőfaragás- folyam volt. Ez persze több szakaszból áll, így pl. van az északi falon, majd a két oldalán, az észak- keleti, és az észak-nyugati falon is más- más hindu mitológiai motívumokkal díszített faragott fal, és ez égtájanként (dél, kelet, nyugat) ismétlődik. Mi a nyugati galéria a kurusetrai csata faragásait néztük végig, ennyi tartalék még volt fáradt lábainkban.
Délután ½ 5-kor végeztünk a legkeményebb nappal, majd egy itt is, - mint Thaiföldön is- népszerű, és kitűnő Seven Eleven élelmiszer boltban beszereztünk több liter ivóvíz- utánpótlást, majd otthon, a hotelben beestünk a fürdő-medencébe. Már igencsak a csúcsszezon végén voltunk, messze nem volt tele a hotel, így mindig napozóágyhoz is jutottunk. Párommal megbeszéltük, hogy aznap este nem megyünk be a város-központba, hanem elfogadva a hotel ajándékát, egy ingyenes vacsorameghívást, otthon maradunk. Nejem ragaszkodott az újdonság erejével ható kambodzsai menühöz, én ezúttal európai menüsort rendeltem. Ámbár nekem nem volt benne újdonság, (spenótkrém-leves, marha-sült) mégis jól laktam, míg nejem az 5-6 kis csészécskéből álló vacsorája még neki is kevésnek bizonyult.

A Nagy Kőr
A legközelebbi, még a kis kőrön belüli, de tegnap meg nem látogatott Prsat Krawan volt aznapi első célpontunk. Nem túl nagy, de – ezúttal szintén a francia állam a ’60-as években tett segítségével- szépen bemutatott templomának vonzereje a belső téglafaragások sokasága: a többkarú Visnu és Laksmír ábrázolásai szépen megmaradtak, pedig az i.sz. 820-as években alkották őket. A Pre Rup már tekintélyesebb méretű templom volt, hatalmas lépcsősorral felvezetve a legfelső, harmadik szintre, ahol a központi szentély állt.
Inkább piramis jellege volt az előzőnél jóval kevesebb ép műemléket felmutatni tudó rom-templomnak. A következő, East Mabon már megint mást mutatott magából: a meglehetősen erotikus női hátsóval ábrázolt kőoroszlánok, a gopurák közti téren leomlott, így jól áttekinthető galériák, és a déli kapunál álló hatalmas elefánt- szobor hívta fel a figyelmet az újabb angkori csodára. Előtte azonban- és ezt többször is megtettük az időközben bizalmi viszonyban kerülő tuk- tukosunkkal-: amikor érdekesség, másféle látnivaló akadt, szóltunk neki, és ő megállt, hogy megörökíthessük az aktualitást.
Ezúttal az út szélén levő tekintélyes méretű pocsolyában, mely jó 15 m. átmérőjű, és másfél méter mélységű lehetett, vagy 8-10 vizibivaly dagonyázott úgy, ahogy az a nagy könyvben elő van írva számukra: csak az orruk látszott ki,amikor fürödtek, az ezután levők pedig hevesen hemperegtek a sárban.
Aznapi negyedik „projektünk”, Ta Som romtemploma mindent adott, ami eddig szerepelt a listán: hatalmas selyemfa gyökerek által befont bejárati kapuk, hindu- falfaragások zömében Visnu ábrázolásokkal, egészen az orommagasságig díszített saroktornyok, hosszan beépített galéria- folyosók a szintén VII. Jayavarman által 1180-tól számított 4 évtizedben készült épület-komplexumban.
Ezután utunk fordulatot vett: eddig nem megszokott környezetben található romok, épületek következtek. A Neak Pean építményhez egy hosszú fapallón kellett eljutni egy tipikus kelet- ázsiai poshadt, elhalt fák meredező tetemével, ugyanakkor sűrű lágyszárú- növényzettel benőtt, de azért dús hal- és kétéltűállománnyal rendelkező tavon. Mint több más helyen, itt is khmer népzenét játszó zenekar telepedett le az út mentén egy fedett terecskére, ahol zenéltek, és persze CD-ket is árusítottak. Nos, itt az alkalom, hogy egyet én is vegyek, hiszen szokásommá vált, hogy minden utamról hozok egy-egy népzenei lemezt.
A kínaihoz hasonló, függőlegesen tartott, nem túl sok húrral rendelkező hegedű- szerű hangszer játszotta a dallamot, de volt olyan helyszín is, ahol bambuszlevéllel a szájában hozta a „prímás” a szólamot. Egy másik zenész, a mi cimbalmunkhoz hasonló, de kisebb, hóna-alatt hurcolható kivitelben ütötte a húrokat, és persze volt dob, csengettyűk (ezeket inkább hölgyek szólaltatták meg), a nagyobb bandákban pedig volt marimba-szerű ütőhangszer. A tíz kemény dollárért azonban, - ez volt az egyetlen negatív élményem velük Kambodzsában- egy olyan lemezt kaptam, amelyet csak félig lehet lejátszani, de ezeken is rendesen ugrál a hang, utána pedig használhatatlan. Nos, de a szép, napos, 35 fokos melegben elbandukoltunk a vízi- várhoz: ezen a 350 m2 nagyságú mesterséges szigeten építette a nagy építtető, VII. Jayavarman gyógyítás céljából a szent tavat. A központi tó,- mely közepén hatalmas faragott szökőkút magasodik- körül négy kisebb tó, a föld, a víz, a tűz és a szél tava lett kiépítve. Nemcsak ők 800 évvel ezelőtt, hanem mi, modern-kori turisták is lehiggadtunk, megnyugodtunk ebben a paradicsomi környezetben. És erre még rátett a következő, aznapi utolsó célpontunk, Praeh Khan felkeresése. A környező tóban helyi fiatal halász merítgette hálóját nem csónakkal!!, hanem gyalogosan, nyakig a vízbe gázolva, odébb vagy 6-8 emberből álló helyi család tagjai sziesztáztak mély álomba merülve méretes fákra erősített függőágyaikban, mopedjeiket a fáknak támasztva. A dzsungel közepén épített templom bejárata előtt az indiai hitvilágból örökölt, de már jellegzetes khmer szimbólum-ábrázolás, a két hosszútestű, farkukkal a végén összeakaszkodó kígyó, azaz Naga isten hosszú szobra, az azokat húzó, immár fejnélküli emberekkel fogadott bennünket.
Preah Khan volt az elvadult dzsungelben a legbensőségesebb helyszín.Hatalmas területen fekszik, hosszú, 40-50 m-es folyosókon, galériákon keresztül kell mennünk, melyek négy irányból futnak össze a pici, pár négyzetméter nagyságú központi kápolnába.
Az egyik könyvtár-épületet nagy meglepetésünkre amolyan ógörög mintájú oszlopcsarnok tartotta. Hosszú métereken szemlélhettük az apsara táncosnők kecses táncot, ezeknek a gyönyörű, szépen táncoló, de sohasem kihívó mozgású istennőknek fal- faragványait. Többször találkoztunk utunk során egy-egy honfitársunkkal, de az itteni találkozás emléke megmaradt: egy középkorú hölgy szólított meg, mivel hallotta beszélgetésünket. Tavaly halt meg a férje itt autóbalesetben, de az idén, ezúttal barátnőjével, ismét idelátogatott. Hihetetlen!
Már kettő felé tartott az idő, mikor rövid Siem Reap- i ebéd-kitérőnk után hazaértünk. Nagyon kellett a háromórás lazítás a medencében és a napozóágyon: a két nap több- tíz kilométert tettünk a lábunkba. Este, kihasználva a gratis fuvart, bementünk Siem Reap belvárosába, a Pub Streetre, ahol egy tetőtől- talpig masszázs, majd egy jellegzetes khmer- marhahúsleves- vacsora után (öreg tehén lehetett a leves alanya) kikapcsolódtunk a vásári forgatagban.
Mesterszakácsok dobálták főzőkanalaikat a félméteres wok-os serpenyőjük felett, megint máshol fagyi- költeményeket alkotott egy cukrász. Kipróbáltunk egy-egy pohár menő amerikai koktélt is, de a korsónként fél dollárért mért Angkor sörnek nem volt ellenfele: valóban Dréher minőségben készült. És persze éjfélkor már nem kellett altató.

A külső kőr
A harmadik napon is maradtunk Kambodzsa régmúlt emlékeinél, és a majd 30 km-re fekvő két rom-templomot néztük meg azzal a kitétellel, hogy párom javaslatára egy fél órát eltöltöttünk egy helyi faluban, beletekintve a vidéki lakosság életébe, szokásaiba, azaz az ottani miliőbe. Ide már felpántoltam nejem kendőjét a fejemre, hogy betakarjam a szemem és a fülem: könnyen begyulladhatott volna bármelyik. Az első objektum a mindent angolra fordító idegenforgalom tárában Lady’s temple, azaz az itteni Banteay Srei volt, mely már több mint egy óra tuk-tuk- járásnyira volt a szállónktól. Ezt kivételesen nem khmer király, hanem egy helyi főúr, egy mogul építette hölgyei számára. Mintha egy más világba tértünk volna be: a díszítőelemek kifejezetten csak az indiai építészet elemeit használták, gondosan cizellált, apró, kézműves alkalmazással díszített fal-faragások vonzották a szemet az eddigiekhez képest nem túl nagyméretű épület-együttesben,
és a gopurák közötti téren megjelentek a majom- istenek szobrai is. A tőle nem is olyan közel fekvő Banteay Samré ennél nagyobb területen feküdt, és a „kis körben” tapasztalt tömegnyomornak már a nyomait sem fedeztük fel. Összeszámoltam, 8 emberrel találkoztunk a jó félórás látogatásunk során. Az épülettömb kerítése mentén haladva aztán felfedeztük a halvány, vöröses-színű mészköveket hatalmas kockák formájában előkészítve: ezek lettek volna a következő, feldolgozandó alapanyagok.
Hazafelé aztán megálltunk egy igazi, turistáktól mentes faluban. Érdekes, hogy a nem víz közeli területeken is magas cölöpökre építik házaikat a helyiek, és aránylag nagyok a családi házaik. Rengeteg a gyerek, jókedvűen szaladgálnak már délután a falu főutcáján. Bezzeg délelőtt kis iskolás egyenruhájukban ezt nem tehették meg.
Sokféle veszélyt jelző táblát láttunk már világszerte (teveveszély, békaáthaladás, zergeveszély a mi vad-, szarvasmarha- tábláink mellett), de elefántossal még nem találkoztunk. Mert itt az is volt!
A jól bevált belvárosi éttermünkben hazafelé megebédeltünk, majd otthon a szokásos 3 órás lazítás a medencében, este pedig a Siem Reap-i mulató-negyed végiglátogatása következett, természetesen lábmasszázzsal egybekötve.
Este az összepakolás még ránk várt, hiszen másnap korán reggel indultunk a XII. századból a XXI.-be, Malájföldre, annak is modern fővárosába, Kuala Lumpurba. De ez már egy következő fejezet!
Folytatjuk!

Gróf István
Fotók: Grófné Dr. Kerekes Enikő, Gróf István
Megjelent a www.ongo.hu portálon 2018.05.13-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése