2018. április 30., hétfő

A MEGUNHATATLAN BLUES BROTHERS

A MEGUNHATALAN BLUES BROTHERS
A THE BLUES BROTHERS-THE HUNGARIAN SHOW A SOPRONI SZÍNHÁZBAN

Amikor Amerikában 1978-ban bemutatták a színpadon, majd rá 2 évre mozifilmen is a megérdemelten világsikert elért darabot, mindenkit tudta, hogy miért megy el az előadásra: jó, dögös zenét hallgatni, pergő táncosokat látni, a poénokon jókat nevetni, mert maga a cselekmény, ha nem is tized-, de harmadrangú. Azaz körítés. A Dan Aykroyd és John Belushi- páros, a Blues fivérek, Elwood és Jake szerepében, pompásan ráérzett a figurára: a stand up comedy a zenével, a kemény soul-lal, az extatikus gospel-lel, a magával ragadó blues-zal és a táncos show-val egy olyan tökéletesen egymásba illeszthető elegyet kavart ki, ami példa nélküli volt a pop-, és a mozi-történelemben.

Nos, ezt az örökséget porolták le Sopronban az idén áprilisban, a Petőfi színházban, és formálták úgy magyarosra, hogy a darab eredeti feelingje megmaradjon. Mert tudták, hogy a darab megunhatatlan. Mert tényleg az. A szomszéd vármegye színházában Feke Pál és Serbán Attila, az itteni Blues – fivérek vállalták magukra a főszerepeket, amellett, hogy társ-rendezői, művészeti vezetői és „Hungarian Show” változat megalkotói is voltak ez esetben Szente Vajkkal egyetemben.
A tét óriási: egy színpadra kerülő, majdnem hogy kétszereplős kamaradarabban majd két órán keresztül a topon kell lenni: énekelni, táncolni, poénokat puffogtatni, a közönséggel csevegni, azaz figyelmet nem engedni lankadni. És ezt a két főszereplő, a fekete öltönyben, nyakkendősen, napszemüveggel, azaz bluesbrotheresen tökéletesen megoldotta. Rajtuk múlott a darab sikere, és erről ők gondoskodtak is. A számok magyar fordításban- Miklós Tibor munkája- hangzottak el, és néhányszor ugyan szokatlanul csengett a fülünkbe, de hogy mindenkinek sikerüljön azonosítania őket, az utolsó sorokat azért eredetiben, angolul énekelték el.
Titokban reménykedtünk, hogy a kettős szereposztással játszott Mrs. Murphy-t aznap este Tóth Vera énekelje. Szerencsénk volt. De bizony, mindkét számban (Think, Respect) nagyon oda kellett tennie magát, hogy a detroiti tiszteletes ötödik lánya, egy bizonyos Aretha Franklin dalát kiénekelje. A sikerben persze szerepet kapott a százvalahány éves Petőfi színház szemet gyönyörtető szecessziós nagytermébe finoman beigazított mozi is, amely a látványok egy fontos részéért felelt.
A függönyként lehulló mozi- vásznon - Madarász „Madár” János tervei alapján- mindjárt kezdésként jókat derültünk a magyar variáció eseménysorával: a Blues testvérek egy röpke két órás időtartamra Sopronba jönnek, koncertet tartani, de utána el kell iszkolniuk, mert jön a rendőrség. Nos, a hazai légtérbe egy régi, egymotoros Cessna sportrepülővel érnek be, és fogadószemélyzet híján egy oldalkocsis Pannónia – motorkerékpáron át közelítik meg a várost és annak színház- épületét lápos tájakon, poros utakon.
A látványon túl szerepet kapott a sikerben a Blues Brothers zenekar, amely gitár- basszus- dob- billentyűs- és a fúvós- kórus, azaz trombita- pozan- szaxofon felállásban tökéletesen adta vissza a közismert darabokat. A hét-tagú csoport a kétszer háromnegyed- órás „koncertet” egyetlen baki nélkül, pontosan, precízen, kísérve az énekeseket játszott, de a lényeg a felforrósodott hangulaton, a nézők lábdobogását, dúdolását kiváltó interpretáláson volt. Arról nem is beszélve, hogy a szaxis (Gyenes Béla, Barry White zenekarának egykori fúvósa!)és a gitáros (Kozma Norbert) közben- mert hát blues is volt egy pár- igényes rögtönzésekkel is előrukkolt. A két vokalista lány, Czerovszky Henriett és Vincze- Fekete Vera nemcsak kiválóan énekelték a sokszor igencsak nehéz magasságokban a dalokat, hanem kiválóan is mozogtak a zenére, átérezve annak lendületét. A siker további, látványos szereplői voltak a Blues Női Tánckar- a Soproni Balett tagjai-, akik az instrumentális számokban az egész színpadot betáncolva, az énekesek szereplésekor azokkal együtt mozogva Turi Lajos koreográfiájára táncoltak, fáradhatatlanul.
És persze a visszatapsoláshoz mindenképpen kellettek azok a dalok, amelyek méltán jó értelemben vett slágerek lettek: a hangulatot felpörgető Expressway, a She Caught The Katy és a Soul Man dögös soul-ok, a ragyogó magyar fordításban interpretált menü-sor, a Rubber Biscuit, amelyhez hasonlót talán Török Ádám tud elhadarni, a lábdobogtató instrumentális Peter Gunn témája, a tapsolásra serkentő Stevie Winwood- dal, a Gimme Some Lovin’. És elhangzott a koreográfusok munkáját nehezítő pörgős soul, az Everybody Needs Somebody To Love, a sodró lendületű Shake a Tail Feather, a blues- fővárost magasztaló himnusz, a Sweet Home Chicago, az amerikai csavargók dala, a Going Back To Miami, a minket is Serbán által egy kis koreográfia elsajátítására tanító Flip, Flop & Fly, vagy a végén elhangzó egykori Elvis- sláger, a Jailhouse Rock.
A darab sikeres, hiszen két hétre rá lehetett csak jegyet szerezni a mindig telt nézőteret vonzó előadásra, és amelyből mindössze 26 fog lemenni. De nem csodálkoznék, ha Sopronon kívül máshol is találkoznék a közeljövőben a Feke- Serbán páros szórakoztató, ugyanakkor mindannyiunkban nyomot hagyó produkciójával.
Gróf István
fotók: 1. port.hu 2. vivalamusical.hu 3. szinhaz.org jóvoltából
megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2018.05.05-én, valamint a www.bluesvan. hu portálon 2018.05.09-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése