2013. július 9., kedd

Tűzön-Wiesen rockandroll- Lovely Days Fesztivál

Tűzön-Wiesen rockandroll - Lovely Days Festival Wiesen-ben

2013.07.09. Gróf István

Jó volt ezúttal nyolcadszor is elmenni a közeli fesztiválfaluba, az ausztriai Wiesen-ben megrendezett Lovely Days fesztiválra, ahol eddig soha nem tapasztalható tömeg jött el egy izgalmas délutánt-estét eltölteni a rangos zenészek koncertjeire. Eric Burdon, B.B. King, Van Morrison, Jeff Beck, Neil Young, a Deep Purple, Keith Emerson és sok más nagyágyú után ismét olyan előadókat sikerült meghallgatnunk, akiket itthon nem, vagy jóval több utánjárással érhettünk volna el.

Másfél héten belül másodszor ért pozitív élmény rock-blues koncertlátogatásaim során. Múlt hét csütörtökén, a Lamantin Jazz Fesztivál blues napján a Főtéri sátorban egy gombostűt nem lehetett leejteni, a színpad közelében a folyosókat is az ott ülő hallgatók torlaszolták el. Ugyanez vonatkozott a most szombaton este, az ausztriai Wiesen-ben megrendezett Lovely Days fesztiválra, ahol eddig soha nem tapasztalható tömeg jött el egy izgalmas délutánt-estét eltölteni a rangos zenészek koncertjeire.
Két okból maradt le az első komolyabb bemutatkozó banda, a Deep Purple alapító basszerosa, Nick Simper and the Nasty Habits koncertjének nagy részéről körmendi- csákánydoroszlói-sótonyi különítményünk. Miután gyorshajtás miatt elég sokat vesződött velünk az osztrák rend őre egy burgenlandi falú szélén, megérkezésünk helyszínén döbbentünk rá a szomorú tényre: sold out! - nincs jegyeladás, azaz megtelt az Ottakringer Arena tízezer állóhelynél is többet rendelkezésre bocsátó helyszíne.
Erős félóránkban került, míg mind a négyen, különböző fortélyok bevetése után, végre a sátorban lehettünk. Egypár, így a nagy korai Purple- sláger, a Hush meghallgatása után Nick csapata levonult, és a hazai gyakorlatban ismeretlen gyorsasággal, fél órás gyors átszerelés után átadta helyét az egykori Family együttes énekese, Roger Chapman and the Shortlist bandájának. Ámbár Chappo zenekarában a basszeros is, a szaxis- harmonikás is az eredeti felállásból jött, azaz jó 60 felettiek voltak az énekessel együtt, mégsem rengették meg a hallgatóságot. A rock mainstream vonalán zenélő csapat egyedüli értéke valóban Chappo hangja volt; a többiek korrektül lekísérték a főnököt. A Shadow On the Wall c. közismert, Mike Oldfield-del közösen előadott dala, a Sixteen Tons c. originál, majd a Rolling Stones Let's Spend the Night Together c. őrülete aztán meghozta a hangulatot.

Steve Winwood és zenekara
Utánuk jött többünk számára az est fénypontja, a 60-as, 70-es évek nagy brit blues-rock mestereinek máig aktív és termékeny énekese, orgonistája, gitárosa, Steve Winwood és csapatának bemutatkozása. Steve 1966-ban a rhythm & blues-t játszó Spencer Davis Group-ban kezdett, ott lett világhíres, majd 1968-ban az art-rock felé forduló Traffic együttesben, valamint a világ talán legnagyobb neveiből verbuválódott Blind Faith zenekarban érte el karrierje csúcsát. Mára két Grammy-díjat is magáénak tudhat az egykori csodagyerek-zenész. Azóta 10 albumot adott ki szólóban, és 65 éves kora ellenére napjainkban is folyamatosan turnézik. Öttagú bandájában latin a dobos, néger a bongós-kongás, és elmaradhatatlan a Jim Capaldi zenésztársa utódjául szegődő fuvolista- szaxofonos posztja, amit ezúttal a fiatal Paul Booth személyesített meg. Ő ugyanolyan méltó társa volt Steve-nek a koncert folyamán, mint a kalózkendős José Neto gitáros, aki, ha nem a főnők szólózott, átvette a rögtönzés jogát, mindannyiunk legnagyobb megelégedésére. A Rainmaker c. dalukkal kezdtek, és hiába sütött kint hétágra a nap, bizony a zene - csodával határos módon, a fuvolaszólónak köszönhetően - a borongós esőt idézte meg a színpadon.
Steve a biedermeier stílusú, - feltételezem - 40 éve bejáratott Hammond orgonája mögött ült, énekelt, bal lába pedáljával hozva a basszust. Az I'm a Man-ben máris eleresztett egy hatalmas orgonaimprót állandóan pörgő-zörgő ritmuskísérete segítségével. Majd jöttek a Traffic-, és Faith korabeli dalok, a dögös Had To Cry Today, mikor már előrejött gitározni, a lírai Can't Find My Way Home, a Mr. Fantasy, melynél Steve énekére borsózott a hátunk. A 80-s évek terméséből a latin hangulatú, már-már Santanás hangszínű Higher Love kergetett minket majdnem őrületbe, hogy aztán a régi Spencer-slágerekkel, a Keep On Running-gal és a Gimme Some Lovin-nal köszönjön el tőlünk az igényes blues-rock óriása. Winwood 46 éve sztár, de szerényen, alázattal, pózoktól mentesen köszönte meg tetszésnyilvánításunkat. Az újságírói szenzációt az jelentette, hogy a később színpadra lépő amerikai szupercsapat, a ZZ Top basszgitárosa, Dusty Hill a színpad egyik zugában élvezte végig brit kollégája zenei teljesítményét.

Alig 30 perc elmúltával a sátor alatt egy gombostűt nem lehetett leejteni: a brit boogie-rock legnépszerűbb bandája, a szintén négy évtizede a népszerűség csúcsán élvezkedő Status Quo következett. Hát, mit mondjak, zongorázni lehetett a különbséget a két zene minősége között. A darálós, gyors boogie-k dögösen, vérkorbácsolóan következtek, mindenki lába egyszerre dobogott, a hangulat a tetőfokára hágott. A Whatever You Want, a Paper Lane, az Again, Again, a Just Supposin és a többiek egymás után pörögtek, csak hát a színvonal esett egy kicsit: egyiknél 70-et, a másiknál 110-et ütött a metronóm, az I-IV-V fok azonban kíméletlenül ismételődött. 1986-ban, mikor először hallottam őket Pesten, még jobban belelovaltam magam az élvezetbe. Ezúttal azonban alig vártam, hogy jöjjön egy lassú szám. Nos, ez is eljött, e kései sláger, a In the Army Now valóban egy igényesebb dal. Francis Rossi és Rick Parfitt gitáros- énekesek 1967, Andy Brown zongorista-gitáros '76 óta a banda meghatározó tagja, a basszeros és a dobos ellenben új fiúk, akik precízen zenélve-mozogva beleilleszkedtek a csapatba. Rossinak három dolog miatt bocsátok meg: egyrészt az a kevés gitár rögtönzés, ami az előadáson elhangzott, az ő nevéhez köthető. Kopaszodó fejét a rockszakmában eléggé elítélendő módon se kalappal, se sapkával, se kendővel el nem fedte, és az utolsó: talán 8 gyermeke felnevelése érdekében, a mai napig lelkesen muzsikál, belead apait-anyait. Rick Parfittnak, a kísérőgitárosnak azonban nincs mentsége: a 3 akkordot lefogni tudó gitárosoknak ki kellett volna kopnia a zenei életből a 60-s évek végén. Ő csak egy ügyes túlélő. Mindenesetre a Quo két originál amerikai rock'n'rollal, Chuck Berry Rock'n'roll Music és Johnny B. Goode c. számokkal búcsúzott.

Az éjszaka fénypontja az újvilági ZZ Top volt, akik szintén a 70-s évek elején alakultak, de mára az egyik legnagyobb rocksztárokká nőtték ki magukat. Amerikaiak lévén, már a kezdetkor nagyobb volt a show: vetített képernyőn spotokat, videoklipeket, illetve élőben a bandát mutatták. A Billy Gibbons gitár- ének, Dusty Hill basszus-ének és Frank Beard dobok összetételű texasi csapat közel négy évtizede kezdetben blues-, majd hard rockot muzsikál ebben az összetételben. Kissé anakronisztikus, ahogy a 40 centis szakállukkal, az elengedhetetlen, arcukat sohasem mutató napszemüvegükkel, hosszú hajukkal, vad, kemény gitárzenéjükkel - az amerikai elvárásoknak megfelelve - egyszerre párban táncolnak, mozognak, roggyantanak. Pláne, ha plüssmaciként plüssgitárokon játszanak. Mindenesetre az előbbi bandánál színesebben, zeneileg igényesebben, de Winwood-ék produkciójától még mindig fényévnyi távolságban mérhető zenéjükkel jó hangulatot teremtettek az osztrák rockfesztivál résztvevőinek. Nagy slágereik, a Gimme All Your Lovin', a Legs ugyanúgy elhangzottak, mint a korai dögös dalok, a Tube Snake Boogie, a Tush, vagy a Sharp Dressed Man. Külön köszönet illeti őket, hogy Jmi Hendrix-re emlékezve lenyomták a hallhatatlanul virtuóz Foxy Lady c. dalt. A már éjfél után befejezett előadásukat ők is klasszikus rock'n'rollal, Elvis Presley Jailhouse Rock c. dalával zárták.

Jó volt ezúttal nyolcadszor is elmenni a közeli osztrák fesztiválfaluba: Eric Burdon, B.B. King, Van Morrison, Jeff Beck, Neil Young, a Deep Purple, Keith Emerson és sok más nagyágyú után ismét olyan előadókat sikerült meghallgatnunk, akiket itthon nem, vagy jóval több utánjárással érhettünk volna utol. Jövőre ugyanitt, de már előrevett jegyekkel - a viszontlátásig!

megjelent a www.vaskarika.hu portálon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése