2013. július 12., péntek

HATODIK CIKLUSBAN GÖDÖLLŐ ÉLÉN- GÉMESI GYÖRGY

HATODIK CIKLUSBAN GÖDÖLLŐ ÉLÉN- GÉMESI GYÖRGY
FOLYTATÓDOTT AZ "ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK"

Dr. Gémesi György, egykori kardvívó, parlamenti képviselő, Gödöllő polgármestere volt az újraindult "Évezrednyitó beszélgetések" című sorozat idei második vendége.
Három év szünet után, májusban újra indult Gróf István "Évezrednyitó beszélgetések" című sorozata. Első alkalommal Halmos Béla népzenész, ezt követően pedig Dr. Gémesi György egykori kardvívó és parlamenti képviselő, Gödöllő polgármestere, jelenleg a MOB elnökségi tagja volt a vendég.
Dr. Gémesi György Gróf István rövid köszöntőjét követően elsőként politikai pályafutásának alakulásáról és a a rendszerváltáshoz kapcsolódó emlékeiről szólt. Külön is kiemelte városunkhoz, illetve annak nyugalmazott polgármesteréhez, Dr. Dénes Tiborhoz fűződő kiváló munkakapcsolatát. Dr. Gémesi György egyébként rekorder, hiszen a rendszerváltás óta, tehát 23 esztendeje megszakítás nélkül áll Gödöllő önkormányzatának élén, így bőven van tapasztalata a helyi demokráciáról, a települési önkormányzatok működéséről.
A politikus szerint az idén hatályba lépett új önkormányzati törvény sok mindenben szűkítette a helyi önkormányzatok mozgásterét, ám bízik benne, hogy ez csak átmeneti állapot, s idővel ismét széles körű lesz a helyi demokrácia.
A beszélgetés másik témája a magyar sport helyzete volt. A tavalyi, londoni, sikeres olimpiai szereplésünk után természetesen természetesen kétségbevonhatatlan, hogy az élsport, az olimpiai sportágak sikerágazatnak tekinthetők, ám a MOB egykori alelnöke, jelenlegi elnökségi tagja szerint a tömeg-, és szabadidő-sport, valamint az iskolai testnevelés területén még bőven van tennivaló.
-CSL-
Fotó: Gróf István
Megjelent a Sárvári hírlap XXV. évfolyamának 14. számába, 2013. július 12-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése