1999. október 22., péntek

ARAD, 1999. OKTÓBER 6-A

A vértanú halált halt 13 tábornok kivégzésének 150. évfordulóját méltóképpen szándékoztak megünnepelni állami vezetőink: Dávid Ibolya miniszter-asszony, az MDF elnöke előkészítette egy Aradon létesítendő, magyar- Román Megbékélés Parkjának alapkő-letételi ünnepségét. Optimizmusának az adott alapot, hogy előtte, a nyáron folytatott tárgyalásai során sikerült a 74 éve az aradi katonai vár- pincében porosodó Zala György Szabadságszobor- csoportot első ütemben láthatóvá tenni a nagyközönség számára is. A tárgyalásokon elérhetővé vált az 1890-től 1925-ig Arad központjában felállított bronz emlékműnek a katolikus egyház minorita templomának udvarán való ideiglenes elhelyezésére, melyet,- restaurálás után- a tervek szerint az emlékparkba tesznek majd végleges helyére.
Az ünnepségsorozaton, melyen az alapkő letétel mellett a vesztőhelyen történő ünnepi megemlékezés és koszorúzás is szerepelt, a két miniszterelnök beszélt volna. 5-én, kedden az aradi Városi tanács hétfő esti döntésére- miszerint nem adnak városi területet emlékpark céljára-, először Radu Vasile román miniszterelnök (orvosi kezelésre hivatkozva), ezután Orbán Viktor magyar miniszterelnök mondta vissza jelenlétét. A keddi elképzelések szerint a két igazságügy-miniszter képviselte volna kormányát az október 6-airendezvénysorozaton Aradon. (nehezen ment az egyeztetés már a proletár internacionalizmus 'virág- korában" Kádár és Ceausescu között is, sőt Grósz Károly is dolgavégezetlenül utazott haza, pont Aradról, a rendszerváltozás hajnalán) Ilyen kételyek között indult el 5-én, kedden délben a négy kisbuszból és személyautóból álló konvoj a Vas megyei MDF szervezetek szervezésében. A Szombathelyről, gencsapátiból, Vasvárról, sárvárról szerveződő tagok célja az volt, hogy a Hunyad megyei RMDSZ- mint vas megye testvérmegyéje- szervezettel együtt emlékezzen a mártírhalált halt tábornokokra Aradon. Már csak az alföldi szálláson, a TV- híradóból tudtuk meg, hogy sem emlékpark alapkő- letétel, sem román igazságügy-miniszter nem lesz másnap Aradon. a mienk érkezésében ellenben biztosak voltunk.
'Aha, Dzseneráli'- mondták másnap a román határőrök, mikor a -biztos, ami biztos alapon- a nemzeti színű szalagtól ideiglenesen levetkőzött koszorút megtekintették autónk hátuljában. - Igen- mondtuk- a tábornokokhoz megyünk, és már hajtottunk a gágogó libacsapatoktól és megszokott rutinnal csellengő lovaktól tarkított, ugyanakkor számunkra meglepően jó állapotú aradi országúton.

A belvárosi római katolikus templomban 10 órakor kezdődött az emlékező szentmise és ökumenikus istentisztelet 8 egyház részvételével. Az ünnepi szónok Tamás József gyulafehérvári segédpüspök volt. Még a Himnusz elénekelésébe bele sem kezdett az erdélyi és anyaországi emlékezők sokasága, már hallottuk a templom előtt gyülekező, mintegy 100 román nacionalista tüntető skandálását. Kiérve a templomból már láttuk is őket: vadul lengették a kék- sárga- piros trikolórt, és horthystának tituláltak minket. Mélységesen megdöbbentünk ezen a veszélytelennek egy cseppet sem tűnő reakción: pattanásig feszült volt a helyzet és a provokátorok csak arra vártak, hogy elfogyjon a türelmünk.
Szerencsére az erdélyiek adtak nekünk példát türelemről, bölcseletből,az indulataikon való felülemelkedésről: mosolyogva néztek le a tüntetőkre a templom lépcsőről, és nyugtattak bennünket.- Ha nem reagálunk, akkor ők sem támadnak- mondták. A fegyvertelen fenntartó egyenruhások laza sorfalat álltak az 5-6 méterre levő villamosmegállóban hadonászó bomlasztók előtt. Nem rajtuk múlott, hogy nem történt atrocitás. Minket azonban sokkal jobban izgatott a minorita rendház udvarán megtekinthető szoborcsoport: sok századmagunkkal áthömpölyögtünk tehát egy épülettömböt megkerülve a helyszínre. A szigorúan rács mögött őrzött- biztos vagyok benne, hogy nem tőlünk féltik a szobrokat-, pár napja itt elhelyezett Zala György szoborcsoport főalakja- ugyanúgy, mint a New York-i- a koszorút maga elé felemelő női alak szimbolizálja a szabadságot. A két és fél tonnás, 7 méteres szobrot sikerült felállítani, immár koszorú nélkül. Valakik letörték és eltüntették a várból ide vezető úton... A többi négy szobor a földön fekve, de így is monumentális látványt nyújtva vár végleges helyére.
Mikor a városban többször találkoztunk a a nacionalista tüntetők csoportjaival, amint mindenfajta rendőri intézkedést mellőzve hangoskodtak, magyar rendszámú buszokat állítottak meg és ütlegeltek, tudtuk, hogy a provokáció a vesztőhelyen leendő megemlékezésen is folytatódni fog. sok százan gyülekeztünk a Kőrös- parti teniszpályák, futballpályák, kemping ölelte emlékkert köré, ahol az ünnepség kezdődött. Ekkor a tiltakozók még területen kívül voltak. Mire a román, majd a magyar Himnusz elhangzása után az első szónok, Markó Béla RMDSZ elnök a mikrofonhoz lépett, már az ünneplők között elvegyülve, 30 méterre az emelvénytől, beférkőztek a Nagy Románia Pártja által ingyen pálinkával és egyheti fizetésnek megfelelő pénzösszeggel "megsegített" provokátorok. A magyar kormány nevében emlékező Dávid Ibolya miniszter- asszony ámbár külön üdvözölte a karhatalmiak által beengedett románokat, láthatóan nehezen értette meg a rendező szervek erélytelen fellépését. A román kormány nevében az aradi prefektus mondott beszédet. A miniszter helyett "beugrott" elöljáró,- becsületére legyen mondva- kiállt a hivatalos kormányálláspont mellett: minden nemzetnek joga van megünnepelni nemzeti ünnepeit ott, ahol él. Kapott is fújozást, árulózást a tüntetőktől, akik figyelték a beszédeket, és élénken reagáltak az ott elhangzottakra. Tokay György szenátor úr, az RMDSZ vezetője már élesebben fogalmazott: a szabadság, az egyenlőség, testvériség hármas jelszavával, az utóbbi most nagyon hiányzik az ünnepségen és az emelvénytől balra csoportosuló rendzavarókra mutatott.
Az ünnepség felénél vettük észre, hogy nemcsak tessék- lássék felfegyverezett rendőrök, hanem plexibe öltözött, pajzsos rohamosztagok is elárasztották a helyszínt, felmérve, hogy a helyzet esetleg rosszabbra fordulhat. Megnyugtató volt így a kapitányuk közelsége, akinek én tartottam a feje fölé az igencsak beeredő esőben az esernyőt. A határon túli magyarok is szót kaptak (Felvidék, Kárpátalja), míg végül a koszorúzások előtt egy aradi magyar színész, indulatosan elutasítva a fölé tett ernyőt, szakadó esőben mondta- szavalta- szuggerálta Vörösmarty Szózatát. " Itt élned, halnod kell"- mutatott az aradi szülőföldre nyomatékosan és ebből választ kaphattunk az erdélyi magyarság jelenlegi nemzet-stratégiájára.
Ekkor már úgy esett, mint azon a szomorú, 1849. október 6-ai reggelen, mikor is Kiss Ernőt, Desseffy Arisztidet, Schweidel Józsefet, Lázár Vilmost főbe lőtték, míg a "főbűnösöket", sorrendben Pöltenberg Ernőt, Török Ignácot, Knezic Károlyt, Lahner Györgyöt, Nagy Sándor Józsefet, Leininger- Westenburg Károlyt, Aulich Lajost, Damjanich Jánost és Vécsei Károlyt felakasztották.
A koszorúzások következtek: a kormány, a minisztériumok, civil szervezetek, pártok tették le az emlékoszlopnál megemlékezésül szimbólumát Magyarországról, és az erdélyi cserkész szervezetek segédkeztek ebben ugyanúgy, mint a romániai kormány és megyei szervek, valamint az RMDSZ szervezetekében.
Este 6-ra a koszorúzás befejeztére elhallgattak a tüntetők. Elfogyott az ingyen pálinka és a "szűráztató" eső is megtette a magáét. Nem sikerült felemássá degradálni az ünnepséget, ahogy szerették volna. Nagyon zavaró, nagyon kellemetlen, de elszigetelt akció volt a romániai nacionalistáké, mely figyelmeztetett arra, hogy sok türelemmel a vártnál lassabban valósulhat meg a a Trianon után elmélyült létező és valós ellentét a két nép között. De a remény megvan. a Szabadságszobor látható! A cél a megbékélés- a katalizátor: az Európai Unió- az eszköz. a türelmes diplomácia: Úgy legyen!

Gróf István

megjelent a Sárvári Hírlap XI. évfolyam 20. számában, 1999. 10.22-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése