2022. április 8., péntek

TINA TURNER FILM

TINA TURNER FILM- BEVEZETŐ ELŐADÁS

Köszöntöm a zeneszerető nézőket a Zene és Film sorozat III. előadásán. Most ott kezdem, ahol az előző, New Orleans-i filmnél befejeztem, a személyes élménnyel: 1985. április 2-án, a Budapest Sportcsarnokban élőben hallhattam mai filmünk hősnőjét, Tina Turnert, a három vokalistájával és dübörgő rock- zenekarával. Felejthetetlen emlék volt. Na, de kezdjük zenéje alapjaival, a blues és soul zenével.
A blues hozzávetőleg 100 éve született meg az Egyesült Államok déli államaiban, és a XX. század 60-s, 70-s éveiben élte virágkorát. A blues, ez az afrikai eredetű, de az európai zenei kultúra hatását sem nélkülöző műfaj a déli államok ültetvényein született, és termékenyítő -leg hatott a jazz-re, a rock'n'roll-ra, a soulra, végül is az egész pop- és rockzenére. Az 1863-s rabszolga-felszabadítást követően az áhított és hirtelen szabadság nemigen oldotta meg a feketék problémáit. Centekért robotoltak kis földjeiken a Mississippi-delta vidékén, és egyetlen vigaszuk a szabad vándorlás, a boldogabb élet lehetőségének keresése volt. A blues létrejöttében döntő körülmény az emberiség egyetemes történelmének egyik legsötétebb fejezete, a fekete ember szülőföldjéről való elhurcolása és rabszolgasorba taszítása volt. A felszabadítást követően a feketék zöme Délen maradt. A fárasztó és magányosan végzett földművelés közben alakult ki a dal. Ezt a 12 ütemű ritmikus dallamot a 20-s, 30-s évektől gitárral kisérték elő-adóik. Ez volt az un. Delta-, más néven a country- blues. A korszak nagyjából az 50-s évek elejéig tartott, mikor Chicagóba, és a nagy ipari centrumokba vándorolt zenészeknek immár nagyobb tömegnek kellett zenélni, és ezért erősíteni kellett a hangszereket. Ehhez nagyobb létszámú együttesek is kellettek. Ez volt az elektromos-, vagy Chicago- blues. A fekete érdekeltségű rádióállomások a 40-s években jöttek divatba, lefedve az egész Egyesült Államok területét. A Baton Rouge-i 100. 000, az Atlantai 250.000, és a legnagyobb, a Memphisi WDIA 500 ezer Watt teljesítményű adója 1 és negyedmillió fekete hallgatónak nyomta a bluest. A lemezkereslet fellendülést hozott a nyomorgó blues- zenészek azon részének, akik sokáig és magas színvonalon játszottak.
A 30-s, 40-s évek Amerikájának is megvoltak a népzenekutató Bartókjai, Kodályai. John Lomax és fia, Alan Lomax Ford teherkocsi- jukkal jártak blues-t gyűjteni a déli államokba, mivel csak a magneto- fonjuk 160 kg-osak voltak. 1933-ban Leadbelly volt első felfedezettük, de a fiatal Muddy Waterst is ők állították reflektorfénybe. Rátalálásuk Robert Johnsonra főnyeremény volt számukra. 1936. november 23-án, egy szerdán délután egy texasi kisváros hotelszobájában 16 számot vettek fel vele.
„A blues egyszerre lelkiállapot és az azt megszólaltató zene is. A magára maradt jajveszékelése, a független üvöltése, az életerős szenvedélye, a frusztrált dühe, a fatalista nevetése. Ez mind a blues”- idézzük a fehér Paul Olivier szakírót, aki így fojtatja: „A blues némelyikünk számára végtelen elbűvölő, másoknak ez egy elnyomott faji kisebbség szimbóluma. Egyes afro- amerikaiaknak a büszkén vállalt hagyomány része, másoknak a megaláztatás bélyege. Vannak, akik a tiltakozás zenéjét látják benne, mások az önszánalomét. Akik játsszák, a blues egy ihletforrás. Jelentősége mindenki számára más és más.”- írja A Blues Története c. könyvében.
Azonban az 50-s évek végén a fekete blues- muzsikusokat, - John Lee Hooker szavaival- egyre inkább komálták a fehérek. B. B. King szomorú visszajelzéseiből pedig az derült ki, hogy a korabeli fekete fiatalok lassan az árulás műfajának tartották emiatt a bluest, és új stílusok felé, ők a soul, míg a fehérek a rock’n’roll felé nyitottak. Az 50-es, 60-as évek rhythm and bluesából kiágazó e két másik műfajá- ban óriási energia szakadt fel,milliók hallgatták és vették a lemezeket. A soul, úgy tűnik, átvette a bluestól a fekete fiatalok nemzedékéhez szóló zene szerepét, miközben kifejező- erejét részben belőle merítet- te. 1967 volt a soul születésének éve. A gospel- technikákat a blues hangszerelésével és a kereskedelmi popzene szövegeivel vegyített soul zene rendkívül népszerűvé vélt a fekete fiatalok körében. Még a folk- beatre és a rock- bluesra hangolt Woodstocki fesztiválra is betört az új műfaj, ahol a híres Sly & Family Stone kápráztatta az ottani közönséget. No, de ennyi bevezető után térjünk át ma filmünk főszereplőire, előbb a volt pályatárs, volt férj, Tina volt felfedezőjére.
Izaer Turner 1931 novemberében a Mississippi állambeli Clarksdale-ben született, ahol baptista tiszteletes apját egy- szolgálatával elégedetlen- fehér megölte. A kölyökkorú Ike pénzt kellett, hogy keressen: gitározni, majd zongorázni tanult, és előbb a fehér country-zenét kagylózta, majd a sajátjuk zenéje, a blues követ- kezett, ami igazából a vérében volt. Ezeket már élőben hallhatta, hiszen a gitáros Robert Nigthawk és a harmonikás Sonny Boy Williamson a helyi bárokban zenéltek. Legjobban mégis a zongorista Pinetop Perkins nyers boogie zenéjét szerette hallgatni, amelyeket meg is tanult, és 1948-ban, 17 évesen már saját bandával, a Kings of Rhythm-el zenélt. A nagy nap, mely szokás szerint a szerencsés véletlennek volt köszönhető, 1951 tavaszán jött el: Memhisből utazott ide koncertezni B.B. King, a feltörekvő blues-muzsikus, aki rádiós DJ-ként is működött, és már neve volt a szakmában. Turneréket meghallgatva kijelentette, hogy „nektek lemezt kell készíteni”. A terv megvalósult, mivel az év végén Sam Philips, Elvis későbbi felfedezője Memhisben lemezre vette Ike és bandája első lemezét a Rocket 88-at. Ez közepes siker lett, mindenestre 2 évvel később egy bizonyos Little Richard nevű énekes- zongorista hangról- hangra lelopta Ike bevezető zongora- szólamát a Good Golly, Miss Molly dalában, amely ellenbe hatalmas világsláger lett. A korong a híres chicagói blues-kiadó, Leonard Chess címkéje alatt jelent meg. Ike eltökélte, hogy karriert épít, és tudatosan készült erre a szerepre. Havonta egyszer Clarksdale-ből átbiciklizett Memhisbe- ez 120 km csak oda-, hogy megmutassa magát a zenei körökben. 1954-től aztán Ike Memphis után St. Louisba tette át székhelyét, ahol a helyi klubokban már menő, keresett sztár lett a zongoráról gitárra váltó zenészből. Főleg a feketék lakta East- St. Louisban, ahol folyt a whisky, döftek a bicskák, dörögtek a revolverek, a hotelszobákban meg virágzott a prostitúció. És akkor itt érnek össze a szálak 1955-ben Anne Lea Bullock-kal, a későbbi Tinával, hogy karrierjük majd két évtizedig egybefonódjon.
1939 novembere: megszületik a fekete Richard és a néger- indián Zelma Bullock harmadik gyermeke, Anne- Lea a Tennessee állambeli Nut Bush településen. Ebben az évben támadták meg a németek Lengyelországot, fedezte fel a francia Joliot Curie a nukleáris atommag-hasadást, és kapta meg trombitáját 13 születésnapjára Miles Davis. Tina anyja inkább bevállalós, mint otthonülő nő volt, hamarosan a közeli Knoxville-be ment szerencsét próbálni, majd később az apja is otthagyta a gyerekeket, így a 7 sajátja után 3 unokáját is a nagymama nevelte. Mint a többi déli államban, Tennes- see-ben is hivatalos volt a faji elkülönülés, és a fekete-bőrűeknek nehéz volt a felemelkedés. Anne- Lea storyja lehetne szokásos fekete- amerikai élettörténet az ’50-es évekből is: 10 évesen a helyi baptista templomban kitűnik énekhangjával, 13 éves korában a helyi kosár- csapat szurkoló- kórusának vezére, 15 évesen pedig egy Chevrolet hátsó ülésén elveszti szüzességét. Közben már a Memphisi WDIA rádióműsorát, abban is leginkább B.B. King blues-műsorait hallgatja. Egy évvel később az álmos kisvárosból kikívánkozik a nyüzsgő nagyvárosba, és St. Louisba megy-menekül. Ott egy bárban, ahol nővére az egyik pincérnő, ismerkedik meg élete főszeplőjével, Ike Turnerrel, aki akkor már, ha országosan nem is, de a régióban neves zenész, jómódú ember, és a nők csüngenek rajta. Ike-nak, mint jó-fülű zenésznek rögtön feltűnt Anne Mea különleges, nyers, mégis tiszta hangja, és a műsorába leszerződtette.
Elkezdődött a pokolbéli viszonya vele. Eleinte énekesnőnek szegődött, majd később, mint a többi vele dolgozó énekesnő esetében, szeretőnek is. Tinának tetszett a lehengerlő, magabiztos férfi, és életminősége is sokat javult. Közben megtörtént a megint tipikus fekete-amerikai lánytörténet: a zenekar szaxisától Tina terhes lett, és ’58 augusztusában, 19 évesen meg- szülte fiát. Azonban egy idő után egyre közelebb hozta az érte rajongó Tinát hozzá: összeköltöztek és már három kisgyerek ott nevelkedett házukban, mikor 1960 januárjában Tina újra terhes lett, ezúttal Ike-tól. Ebben az évben történt meg a nagy szakmai ugrásuk is: a A Fool In Love c. slágerük már felkerült a listákra, és nem a Kings of Rhythm, hanem Ike & Tina néven szerepeltek a lemezborítón, mely keresztnevet a férfi találta ki párja számára. Ray Charles What Do I Say c. nótája óta ez volt a második feketék játszotta lemez, amely befutott az amerikai listákon.
A másik zenei újdonság pedig az volt, hogy az eddigi férfiak alkotta vokál helyett jó alakú, csinos énekesnőket alkalmazott Turner, akiket Ikettes-nek hívott.(Mint Szikora Gidái). Az énekes-pár kisfia ez év októberében született meg, de most nem két hét, hanem csak 2 nap állt Tina rendelkezésére, hogy a csecsemőjével legyen, utána már a színpadin kellett állnia, és teljes bedobással énekelnie. A következő évben, ’61-ben második országos slágerük, az It’s Gonna Work Out Fine is befutott, ezért Ike úgy határozott, hogy Kaliforniába, Los Angalesbe, a tűzhöz közelebb költöznek. Az események részint felgyorsultak: Ike Mexikóban (hivatalosan Amerikában nem!) feleségül vette Tinát. Másrészt lelassultak: a brit invázió 1964-ben beindult, és az énekes-pár nem tudott a slágerlistákra felkerülni egyetlen dalukkal sem, pedig sokkal próbálkoztak.
A duó életében 1965-ben történt egy számottevő előrelépés: Phil Spector, a felkapott producer elénekeltette Tinával- Ike-ot kihagyva- a River Deep- Mountain High c. világslágert, mely a brit listák előkelő 3-ik helyén landolt, és meg- nyitotta a zenei vállalkozás kapuit az akkor a világ zenei divatjának fővárosává növő londoni fellépések, és az európai színpadok felé. A londoni Royal Albert Hall-ban már megtiszteltetés volt fellépni, és 1966-ban a The Rolling Stones elő-zenekarának lenni még inkább. 1867-68- 69: Ike – felfedezi a kábítószerezést, fürdik a pénzben, Tina- szenved, kitörni vágyik, öngyilkosság. Csak idegen számokkal páváskodnak már: Otis Redding I’ve Been Loving You Too Long, a Beatles Come Together, a Rolling Stones Honky Tonk Woman,
a Creadence Clearwater Revival Proud Mary- mind világslágerek, majd nagylemez. 1970- Tina- tüdőgyulladás, belföld, Las Vegas Európa helyett, 1971- 72- leszálló ág, dalaik nem kerülnek fel a Top 50- be sem, de 73-ban Nut Bush City Limits- Tina saját száma ismét hasít- első Grammy díját ekkor kapja. Ike továbbra is dőzsöl, iszik, nőzik, kábítózik, azaz élvezi a sikereket, Tina dolgozik, és a buddhizmusba menekül: napi 3-4 órát imádkozik, kántál. ’74: a britek egyedül őt hívják a Tommy rockopera filmszerepére. ’75- Tina próbálkozik az elszakadással, ’76-ban sikerült végleg ezt véghezvinni: válóperes ügyvédhez fordult. A zenei szakma egészét, így a menedzselést, a jogdíjak tekintve abszolút nem volt képben,- igazából nem is érdekelték. Ike autoriter vezetőként a minimális szabadságot adta csoportja tagjainak, így Tinának is. Nem kezelhette saját idejét, pénzét, a férje utalta a megfelelőnek ítélt zsebpénzt. A válóper benyújtása után Ike többször is utánanyúlt, megpróbálta visszaszerezni az aranytojást tojó tyúkot, de Tina bátorsága, elszántsága révén ellen- állt: szabad lett, úgy, hogy egy vasa sem volt, sőt, a volt férje utána küldte a négy gyereküket is, hogy az asszony nevelje őket. Közel 37 éves volt akkor! 1977: helyi klubokban kellett fellépnie, hogy eltarthassa gyerekeit. 1978- nagylemeze, a Rought nem lesz Amerikában sláger, inkább Európában.
A nagy visszatérés 1979-ben történt meg, mikor is egy huszonéves, addig zöldfülű ausztrál fickó, Roger Davies kapja meg a menedzseri feladatokat, aki Tina Turner pályáját soha nem látott magasságokba vezeti a ’80-as években. Egy Dél- afrikai Köztársaságbeli 5 hetes turné volt a debütálása, és az ottani sikerek folytak tovább világszerte. A hideg, merev új hullámos zenei divat- korszakában Tina megolvasztotta a közönség szívét: az évben hol Rod Stewart-al, hol a Rolling Stones turnéján volt meghívott sztárvendég. 1983-ban egy anyagilag a maximumot kihozó szerződést írnak alá a Capitol lemezcéggel, amely kiadja legnagyobb pop- slágereit, a Let’s Stay Togethert, a What’s Love Got To Do It-et, a Tipical Male-t, a Private Dancer-t, a Simply The Best-et. Előadásmódja soha sem volt ennyire intuitív: hol csak a dallam körül repdesett, hol lecsapott, egyszer felvitte a hangját, és ordított, sikoltott, hol elcsendesedett, alig hallhatóan énekelt, hogy aztán újra szárnyra kapjon, é az egekig csapjon egy felfelé ívelő dallammal. Lemezeit Európában vette fel, és zajos koncertsikereinek többségét is itt érdemelte ki. Nem csoda, hogy idős korára idetelepült a kontinensünkre: ma is svájci lakos. No, de vissza: 83-84: a Private Dancer nagylemezét 40 millió példányban adták el, három kontinensen végigkoncertezve vele, majd Las Vegasban átvéve egyszerre 2 Grammy- díjat is . „A sikerek mögötti igazi erő az, amit magamban találtam- valami, ami mindannyiunkban ott van, egy kis darab Isten”- mondta Daniel és T.J. Martin filmjében a főszeplő. A film nem egy emocionálisan túlfokozott, zenés film, hanem elegáns, klasszikus dokumentumfilm, amelyben azért ottmarad az érzelmileg is hatásos jelleg.
Tina, ahelyett, hogy egyszer s mindenkorra lezárta volna az Ike- ügyet magában és a nyilvánosság előtt,- Bodnár Judit Lola cikkét idézve- gyakorlatilag szimbólummá, története inspirációvá vált nők milliói számára. Tina egyetlen dologért harcolt, azt meg is tarthatta: a nevét, mely sokkal inkább volt márka és az ő évtizedes munkájának szimbóluma, mintsem a pocsék házasságuk emlékeztetője. A filmhez készült interjúk felvételekor Turner nyolcvanéves volt. Dokumentum- filmes hatása erősebb tud lenni, mintha játékfilmmé dramatizálták volna. Az átélt nehézségek kontrasztjai nem tompítják le a hatást, az énekesnő leplezetlen, őszinte személyiségéhez jól illeszkedik ez a stílus. Meglátják! Jó szórakozást!

Gróf István
Fotók:1. Wikipedia, 2. thurstontalk.com, 3.lyricstranslate.com, 4. playbill.com 5. youtube.com 6. dolly.hu 7. magyarnemzet.hu
Elhangzott a szombathelyi Savaria Moziban 2022. 04.04-én, a film vetitése előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése