NEW ORLEANS, A ZENE VÁROSA-FILMEN

NEW ORLEANS- A ZENE VÁROSA- FILMEN

Köszöntöm a Zene és Film sorozatunk második előadásának zeneszerető nézőit. Mint azt az előző alkalommal is jeleztem, nem ezek az első zenés filmek itt, az agora Savaria moziban. Jómagam 2012 ősze óta fedeztem fel a Mayer Rudolf igazgató úr jóvoltából az előadásokat, a Doors-tól, Jimi Hendrix-től, az ex- Beatles zenészek, a Rolling Stones koncerteken keresztül (ebből négyet is megnézhettünk itt) Miles Davis jazz-trombitás életrajzi filmjéig. No, de vágjunk bele a sorozat talán legpezsdítőbb, legmegfogóbb dokumentumfilmjének bemutatásába.

Feltételezem, nem sokan lehetnek azok a nézők, akiknek New Orleansról, Louisiana nagyvárosáról ne a karneválok, a zene, a tánc jutna eszébe. Nos, ezt a jól ismert szellemi nevezetességet járja körül a 2019-ben elkészített, majd egy évre rá nálunk is bemutatott majd kétórás dokumentumfilm, amelyet a szakmában elismert, 2001 óta jazz-filmeket forgató Michael Murphy rendezett. Az Up from the Streets: New Orleans: The City of Music mindent elmond a város és a zene kapcsolatáról. Nevezetesen azt, hogy három évszázad alatt a francia telepesek, a néger rabszolgák, a még itt élő indiánok, a karibi kreol bevándorlók, (ezek francia, spanyol gyarmatosítók és fekete rabszolgák utódai) és a legkésőbb érkező britek nemzetiségi olvasztótégelyében micsoda, egymás művészetére ható, egymásét megtermékenyítő, és merőben új stílusokat kialakító zene- és táncművészetet alakult ki. A világhíres,

minden év húshagyó keddjén megrendezett Mardi Gras – fesztivál is az indián időkből eredtethető. Meg kell még említeni a nagy olvasztótégelyben az afrikai eredetű babonás törzsi vallás, a woodoo átütő hatását, valamint a XVIII. században Kanadából ide, Louisianába visszavándorló francia származású cajunok zenei befolyását is. A kulcsszavak, amelyet a hatszoros Grammy –díjas jazz- trombitás Terence Blanchard, mint a film narrátora mond be a film elején a város szellemi életéről, az a kreativitás és spiritualitás.
Ámbár a ma félmilliós város (a 2005-ös Katrina- hurrikán óriási pusztításai következtében - amelyre a film is utal- csökkent a lakosságszám) a XIX. sz közepéig egy nagy falu volt, közepén a Kongó- térrel - ahol a szabad színesek, mert voltak ezek is szép számmal, miután „kivásárolták” szabadságukat - és a rabszolgák ezrei- akkor meglepően megengedő módon, különösebb zaklatások nélkül- zenéltek, táncoltak, énekeltek a templomból jövet- menet és ott, vasárnaponként. Érdekes adalék ennek a zenének a kialakulásában, hogy a Szent Ágoston templomba, a színesek lakta Tremé- negyed központjába hajszálnyival, három paddal többet sikerült megvásárolniuk a színeseknek, mint az ezt megakadályozni szándékozó fehéreknek az un. padok háborújában. Fontos volt ez a momentum, hiszen a rabszolgák a mise után 5 óra „szabadnapot” kaptak, és elindult a Congo Square-en a zenélés, a ritmusával dübörgő afrikai dobok hívták az feketéket és kreolokat. A jazz elődje akkor született meg. Egy másik fontos adalék a város kiemelkedő zenei életének kialakulásában az, hogy a fejlett keleti városokat, Bostont, New Yorkot, Philadelphiát megelőzve, New Orleansnak már 1790-től volt Operaháza. A kiszűrődött zenéket, áriákat fütyölték városszerte az arra tekergő fiatalok. Ugyanitt alakult ki száz évvel később az európai hagyományokat beépítő rezesekkel, fúvósokkal a feketék marching band-je, a rezesbandák divatja, melynek következő állomása már a jazz kialakulása. A stomp, a rag(time), majd a dixie- land megszületése mind ennek a műfajnak különböző állomásai, melyeket Jerry Roll Morton, Kid Ory, King Oliver személyén keresztül mutat be a film.

Kiemelten láthatjuk Louis Armstrong színrelépését a városban, aki egyrészt a jazz- számokban először „tervezte meg” a hangszerenkénti szólók- improvizációk rendjét, másrészt fekete muzsikusként a „jazz utazó nagykövetének” szerepében nép- szerűsítette, elismertette ezt a fajta zenét, nem kevés ellenállással megküzdve pályája elején. A mindig mosolygó öreg Satchmo keservesen megdolgozott azért, hogy a feketék zenéje elismert legyen a fehérek világában, és az sem volt semmi eredmény, hogy turnéja alkalmaiból bandájával megszállhatott hotelekben. (Hatalmas szobra az Armstrong-tér közepén található!)
A filmben rengeteg (talán a kelleténél több) interjút hallhatunk - láthatunk, és köztük a bejátszott zenei részletek támasztják alá nagyon példásan az előtte elmondottakat. A korai jazz időszakából való a város szórakoztató-negyedében, az egykori piroslámpás Storyville mostani helyszínén, a French Quarter-ben, a Bourbon Streeten a máig üzemelő Preservation Hall, ahol az itt fellépő Preservation Jazz Hall Band már élő bejátszással örvendeztet meg. Dr. Michael White klarinétos ma is hallható korszerű dixieland zenéje a film egyik legnagyobb zenei élményét adja. A Marsalis zenész- klán több képviselője, Branford (akinek Bandje szintén hallható) és Wynton is riportjai révén feleleveníti a jazz különböző korainak virágzását városukban. A narrátor Blanchard is, konferálása mellett- zenei aláfestésként gyakran megszólal zenekarával. Igen gyakran kitér a csak napjainkban lanyhuló, az egykori néger rabszolgákat, és felszabadult, már hírneves zenész utódaikat is ért rasszista megnyilvánulásokra-, zenekarával. Ezek egyike a Lennon- McCartney dal, a Blackbird is, amelyet- énekelj csak, feketerigó- már felnőtt fejjel „értett meg” Terence is. A következő nagy zenei korszak New Orleans zenéjében szintén a feketék műve- a spirituálé, a gospel. Nagyjai között bemutatja Mahalia Jacksont, e műfaj királynőjét, fellépését közvetítve, melyben Martin Luther King kampányát segíti, és annak negyedmillió résztvevővel a temetésén is énekelve. És megszólal többször is Irma Thomas is.

A már a múlt század ’50-es éveiben kibontakozó blues és rock and roll korszak szintén nagy muzsikusokat termel ki az amerikai Dél egzotikus városából. Professor Longhairrel kezdi a dokumentumfilm a bemutatásukat, a szintén fekete Fats Domino-val folytatja, majd elérkezik a New Orleansi zongoristák ez esetben fehérbőrű királyához,

Dr. Johnhoz. Külön állomása e műfajnak az a nemcsak előadóművész, hanem zeneszerző- arranzsőr Allen Touissaint, aki a mai napig stúdiót is üzemel a városban. A közelmúlt rock-zenei hírességei között többször megszólal Keith Richards (The Rolling Stones), Robert Plant (Led Zeppelin), Sting, Bonnie Raitt, de nagyon igazságosan a zenei producerek is helyet kapnak (Ben Jaffe, Quint Davis) a filmben, akik ezt a fajta zenét mentik tovább a koncertszervezéseik, hangversenytermeik üzemeltetése során. És a zenei korszakok felidézése folytatódik: az amerikai rock-zene egyik, talán zenetörténeti hatásában a The Band-hez hasonlítható legendája, de funky zenében jeleskedő The Meters néhány klipje lenyűgöző élményt ad. Személy szerint nekem nem kedvencem a funky, de ez a négy, nagy-tudású tapasztalt zenész, amit ott előad, az nem akármi. A film a banda billentyűse, Art Neville később világhíressé avanzsált The Neville Brothers csapatát mutatja be néhány felvételén, és a hozzátartozó riportokon keresztül. A Neville- zenészklán ugyanolyan híressé vált a városban, mint a jazzben a Marsalis – család. És hogy ne csak a dicső múltról, a ma is pezsgő zenei jelenről legyen szó, a jövő zenéjét is felidézi a film: a ma divatos hip-hop zene, és annak New Orleansi ága, a bounce neves képviselőit, többek között DJ Jubilee-t szólaltatja meg Michael Murphy. A film egyik kulcsmondatát az egyik Neville fivér mondja ki napjainkban: „New Orleansban az a csodálatos, hogy mindenki ismerőse mindenkinek, akkor is, ha azelőtt sohasem találkoztak.”
Most, bevezetőm legvégén elárulom nagy titkomat: részben személyes élményeimet elevenítette fel a film: az ezredfordulón Amerikában élő öcsémékkel ellátogattunk a Mississippi- delta városába, ahol két napot töltöttünk el, többek között egy éjszakába nyúló estét a szórakoztató negyedben, a Bourbon Street-en és környékén, ahol megkóstoltunk néhány jellegzetes ételt a város másik híres nevezetességéből, a cajun konyhából. A jó értelemben vett, a rasszok vegyüléséből csak nyerő színes, kozmopolita város mély nyomot hagyott bennem. E film megtekintésével ajánlom mindenkinek, hogy részese legyen ennek a csodának.
Gróf István
Fotók: 1. jegy.hu, 2. travelo.hu 3. life.hu 4.telex.hu 5. ma7.sk
Elhangzott a szombathelyi Savaria Filmszínházban a film vetítése előtt 2022.03.28-án