2018. június 26., kedd

HÉJSZA RITMUSBAN ÁRADT A ZENE- A DRESCH QUARTET KONCERTJE

Héjsza ritmusban áradt a zene - A Dresch Quartet koncertje a Lamantin Jazz Fesztivál hétfői napján

2018.06.26. szöveg és fotók: Gróf István

A XIX. Lamantin Jazz Fesztivál túl van a felnőtté válás időpontján: a 19. évadot kezdte meg vasárnap, a tanári kar koncertnapján. Apró változások az idén is vannak, így a jazzsátor helyett a Sportház a főhelyszín, a Soul Nap kihúzva, de a lényeg maradt: az improvizációs tábor fiatal zenészpalántáinak statisztálásával ismét ötnapos, rangos előadókat felvonultató fesztivál vette kezdetét. Hétfőn a Dresch Quartet koncertje „fújta össze” a jazzrajongókat a Lamantin Klubban.

Meredek húzással állt ki az ilyenkor szokásos előzenekar bemutatkozáson a Bass Sing: a két leány, egy fiú felállású, hallgatókból összeállt formáció nagyon érdekes hangszerösszetételben - két basszusgitár, egy cajon - lépett színpadra, harmadik meghökkentésként pedig „csipetnyi jazzt" játszottak. A csoport ásza, D. Nagy Ágnes, aki basszusgitáron, csörgődobbal kísérte énekét, valamint melodika- és - meglepően autentikus előadásmóddal - kazoo szólóival színesítette dalait. A repertoár igencsak heterogén volt: a Nirvanától Szalóky Ágin és Elvis Presleyen keresztül a kifejezetten popzenei magaslatokban szárnyaló Magashegyi Undergroundig terjedt. Az unplugged előadásmód mégsem volt sovány hangzású, és az énekkel együtt kifejezetten élvezetes volt. Ámbár Ági hangján csak a Blue Moon tolmácsolása révén fedeztük fel igazán a konzi hatását.

A jazzben szokatlan ideig, több mint egy évtizede hasonló felállásban egybentartott Dresch Quartetben a névadó Dresch Mihály tenor- és szopránszaxofonon, fuhunon, Lukács Miklós cimbalmon, Baló István dobokon játszott, a változatosságot pedig az új tag, a fiatal Gányi Marcell nagybőgős játéka jelentette. A 80-as évektől az addig amerikai gospel gyökerekből táplálkozó Dresch a hazai népzene felé fordult. Ezzel nem volt egyedül, hiszen az etno jazz - a Fonó kiadó jóvoltából - elismert a jazz műfajában olyan előadók jóvoltából is, mint Borbély Mihály, Lukács Miklós, vagy tágabb kitekintésben Szabados György, Grencsó István. A vasi, szombathelyi jazzrajongók örömére alig másfél éve, 2017 januárjában ugyanitt hallottuk Borbély Mihályt szintén a most fellépő Lukács Miklós cimbalomművésszel és Dés András ütőssel.
A Lamantin Klub nézőtere ¾ 8-kor még szinte üres volt, 4-5 ember csellengett, de egy óra múlva bizony színültig megtelt sok, állni kényszerült hallgatóval, amire a quartet a dobogóra lépett. Velünk szemben, a kis színpad közepén a zenekarvezető helyezkedett el, tőle balra az ütős, mögötte a bőgős, és jobbra, a közönség felé nyitva pedig a másik szólista, a cimbalmos. Szédületes ritmusban kezdtek, már-már rockosan dübörögtek Baló dobjai a kezdőszámban, az Azért adtam címűben, melyben Dresch tenorszólói, Lukács cimbalomvariációi előrevetítették azt, hogy merre megy el ma este a zenéjük. Az ugyancsak a tavalyelőtti Tördelős nagylemezükről szólt a Férfiének c. lassú ballada is, népdalfelépítéssel.
Az alig 40 éves, nemrég Magyar Örökség-díjat kapott cimbalmos a szintén cigány származású Balogh Kálmán kollegájával együtt már közel egy évtizede dolgozik azon, hogy a cimbalmot, mint népi hangszert a jazz hangszerarzenáljába beemelje. A hagyományos jazz kombókban a zongora az a hangszer, amely tömörít, kísér akkordjaival 6-8 billentyűt, ezáltal húrt leütve aláfest a szólóhangszer(ek)nek, de időnként előlép szólistává, és csodálatos rögtönzések forrása lesz. Nos, a cimbalom szintén kísérőhangszer, a népzenében, nótairodalomban ismerten úgy tömörít a szólista alá, mint a zongora, de a két ütővel „csak" két húrt tud megszólaltatni. Tehát valahol nehezebb a dolga, ugyanakkor egészen más színt ad a muzsikának.
Lukács úgy cimbalmozott jazzt, hogy először szinte nem is hallhattuk ki a jazzre jellemző akkordokat, a 9-et, a 11-et, és úgy tűnt, hogy sima, egyszerű, a népzenében is bejáratott akkordfelbontásokkal dolgozik, maximum tercekkel, szeptimekkel. Improvizációi aztán feloldották a kötelékeket, szabadon szárnyalt, tüzesen hömpölygő futamai csak úgy peregtek hangszere húrjain: csoda, hogy nem szakadt el egy sem.
Az Öreges, majd a Váltakozások című, szintén Dresch-kompozíciók következtek, a szaxofon tiszta, pentaton dallamsoraira a cimbalom fel- és lefelé hömpölygő-áradó futamaival kísérve. Az ifjú, a két szólista által többször instruált Gányi is kapott rögtönzésre lehetőséget, melyet becsülettel ki is használt. Érdekes volt a „zongorapótló" cimbalmot hallani az ilyenkor szokásos halk, visszafogott akkordozásával a bőgőszóló alatt. Dresch elővette a kínai furulyából átalakított, billentyűkkel ellátott saját gyártású furulyáját, a fuhunt is, ezáltal más hangszínt varázsolva, hogy majd a következő számban a szopránszaxofonjával folytassa. A Sirató és lassú c. opusban az eddigi páros ritmusok megváltoztak, asszimetrikussá váltak. Ebben Dresch néha groteszk, rajzfilmzene hangulatú dallamvariációi ismét más oldaláról mutatták be a művészt. Végül két, korábban lemezre került számmal fejezték be koncertjüket a zenészek.
A Legényes ostinato bőgőszólammal indított alapjára Dresch dallamos témafelvezetése következett, majd az ezt követő szaggatott ritmusképletre, a monoton 6/8-adokra elszabadult a pokol: a szaxis a tenorját addig bűvölte, tekerte, hogy maga és közönsége extázisáig vitte. De Lukács sem volt rest, vagy három kört rögtönzött, nem engedve vissza a zenélés lehetőségét másnak, igencsak belelendülve az örömzenélésbe. Még Bach-os fúgameneteket is kihallottam rögtönzéseiből. A magával ragadó hangulatot fokozta Baló dobszólója is, mely kemény, monoton nyolcadokra épülő, folyamatosan pörgő impró volt, csak a legvégén halkult le, dinamikai különbözőségével az átmenetet segítve.
A Neoprim c. dalukba a blues séma jegyeit ismerhettük fel. Himnikus, vonóval húzott bőgőbevezető után az I, IV, V skála tiszta akkordjai szólaltak meg, majd ismét a néptánc dübörgő, féktelen ritmusa következett a zenekarvezető hangulattetőfokot elérő szédületes szaxirögtönzésével. A szűnni nem akaró visszataps után a zenekar egy rockosan indított, de vad beboppá „nemesülő", azaz rögtönzésekre csábító nótával búcsúzott el közönségétől.
Bizony, magasra tette a lécet kezdésként a Dresch Quartet: lesz kapaszkodnivalója az ezután következőknek.

Megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2018. 06.26-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése