2020-10-24 Feltöltő: Koszorús Veronika
Szöveg: Gróf István, fotó – Dr. Kereszty Gábor
A koncertre menet próbáltam összeszedni azokat a gondolataimat arról – mai divatos publicisztikai metódust használva –, hogy mely az a négy ok, amely miatt el kell menni egy Hobo-estre.
1. Ha a korai kexes, Szép leányok… időszakot nem is számítjuk, és az 1978-as Hobo Blues Band indulást vesszük szakmai kezdésnek, akkor is 43 éve van színpadon Földes László. Ez nagyon nagy idő, csak állócsillagok képesek ezt felmutatni. Ráadásul a HBB-vel rögtön a frontvonalban voltak, és az autentikus blues-zenét játszó Bisztró Blues Band-del, vagy a Palermo Boogie Ganggel szemben – akiknek a hazai blues felvirágzását köszönhettük –, ők kiszélesítve a palettát a kőkemény rockkal, széles tömegben népszerűvé tették a műfajt.
2. Pártfunkcionárius pedigrével, persze élve az áltagnál jobb anyagi háttérrel, (Zágrábban 1976-ban kétszer egymás után meghallgathatta a Rolling Stonest, újjé!), eszmélése után – a mai napig – rögvest lázadó, ellenálló, nonkonformista lett. Nálunk, Vas megyében is találhattunk erre példát: Molnár István „Menyus” kitűnő festőművész, a celldömölki párttitkár fia, képzőművészként és értelmiségként szembefordult az akkori világgal: szürrealista, avantgárd festményeiből kettő most is hálószobánk falán függ.
3. A zenekarosdival egy időben-utána, önálló művészként identifikálta magát. A blues-rock műfaján túllépett, igencsak kiszélesített zenei palettát használt, és használ ma is.
4. Érdeklődése, végzettsége, elhivatottsága révén – szép lassan – a zenét összekötötte az irodalommal. A HBB-ben, a sajátos énekesi munkamegosztás révén Deák Bill Gyula az őszinte, kőkemény rocknótákat a külvárosi proli-srácokhoz szólt, Földes László pedig a maga fordította verseket megzenésítve, az értelmiséget vette kereszttűzbe. Dinnyés Jóska az egyszálgitárosok stílusában, a Kaláka színesebb hangszerelésben, Sebőék népzenei köntösben ugyanezt tették, de Hobo a keményebb megszólalás irányából közelített. Az első három, blues-orientációjú nagylemezüket követően (Fekete bárányok ide, tiltott-tűrt kategória oda, de ezek szépen megjelentek 1980-83 között) a negyedik, a ’84-es Vadászat már konceptlemez lett, azaz egy mondanivaló köré szövődtek a dalok. És ezt a zenekarvezető-szerkesztő-szövegíró szinte kivétel nélkül megtette az ezt követő albumok esetében is.
Nos, csütörtök este, a pandémia kellős közepén, a naponta növekvő megyei esetszámok ellenére a távolságtartást csak szűken betartani tudó, szépszámú közönség előtt lépett színpadra a művész, a 14 élő, műsoron tartottból a Hármasoltár c. összeállításával. A három költőzseni: József Attila (1905-1937), a szovjet-orosz Vlagyimir Viszockij (1938-1980) és az amerikai Doors-tag Jim Morrison (1943-1971) mindhárman fiatalon elhunytak. A politikai, szellemi, nemi szabadság és az életbe vetett hitük témakörében alkotott műveiket tolmácsolta a most 75 éves budapesti énekes-színész. Egyedül! A sokak által – így általam is – megvetett, lenézett playback technika itt most tökéletesen működött, hatásosan szólt. Konferansz nem volt: a dalokat versekkel kötötte egymáshoz a műfordító-előadó. Talán egyszer volt egy önironikus kiszólása az örök ellenzéki, lázadónak talán nem megérdemelten megítélt Kossuth-díjával kapcsolatban.
Egy Borisz Paszternák verssel lépett elő fekete trikóban, fekete nadrágban, hosszú ősz hajjal és szakállal Földes László, majd első dalként József Attila A bűn c. megzenésített verse jött, kemény, nehéz szavakkal: „elmondom, öltem, nem tudom kit, talán az apám”. Az irgalom című vers szintén a magyar költő tollából következett, hogy az első, 3/4-es ritmusú sanzon után egy szaporább, latin bossa nova ritmusú Viszockij- adaptáció, az Énekes a mikrofonnál következzen.
Egy Morrison-próza után már egy Deep Purple hangszerelésű, hard rock-nóta, a Vad srác következett, szintén az amerikaitól. Nemzedéki himnuszt sokat és sokan írtak abban az időben ott, Amerikában, de nálunk sem volt hiánycikk. Mindenesetre a „fattyú vagy, átkozott vagy, nem az apád, anyád fia vagy! A miénk vagy…” ezek közé tartozhat. A Já nye ljublju-Nem szeretem Viszockij sanzonja volt, jó kis Tom Waits-es kuplé-hangzásban, majd ugyancsak az ő tollából az Én Hamletemet mondta el prózában, mögötte zenekísérettel Hobo.
Hiánypótló volt az, amikor a műfordító-irodalmár az Adjatok a kutyáknak húst c. Viszockij-emléklemezt kiadta: így legalább itthon is képbe került az orosz költő-színész-gitáros-énekes személye. Egy modernebb, apokaliptikus Morrison vers és Doors dal (A kocsik zúgnak…) után, ismét az orosz verssorai szorítottak a székbe egy kemény, rockos hangszerelésű, drámaian előadott adaptációban: ez volt a Farkashajsza.
Földes hangja – talán lerágott csont, hogy ő a jó hang nélküli énekes – ezúttal teljes terjedelmében, még a magasabb tartományokban is betöltötte a termet. A drámai József Attila blokk után (Virágokat igazgatok; Ülni, állni, ölni, halni; Óh, Európa) a Viszockij lemez címadó dala, az Adjatok a kutyáknak… jött vissza, hogy aztán rockosabb hangvételben a “Szentháromság” amerikai képviselője következzen, így a Kísértet dal és a Minden játékban c. versek szendvicsében szólt a Maggie M’Gill c. dögös Doors-blues.
A zenei változatosságot a következő, Viszockij dalban, a Nem tért vissza a csatából hozta: ritmikus reggae hangszerelés kísérte az éneket. A Doors-jegyezte Vad szerelem c., monoton, ostinato-dallammal interpretált nótában Földes a legnépszerűbb énjét hozta: dörmögő, meleg basszusával énekelt, és ez nagyon tetszett a közönségnek. Zenei kísérettel, elszavalva jött József Attila Nagyon fáj c., méltán a legkifejezőbb, és legtöbbet előadott versei között számontartott opusa, majd maradtunk nála ezután is: a Nem emel fel hagyományos sanzonkellékekkel hangszerelve, szintén Földes dörmögős énekével.
És ezt kaptuk – miért is ne? – az est utolsó dalában is, Viszockij Az én cigánydalom c. tangójában. Hát igen, a tangóharmonikát erről a zenéről becézték el: most is uralta a hangulatot lágy futamaival. A hosszú tapsolás után Hobo visszajött, elvegyült a közönség közé, néhányunkkal szót váltott, majd elénekelte egyik legismertebb megzenésített versét, József Attila A hetedik c. művét. A szófogadóan maszkban ülő közönség pedig szorgalmasan próbálta átnyomni a textilen „a hetedik te magad légy” refréneket, de nem sok sikerrel.
Nekem, aki a Hobo Blues Bandet halottam már vagy féltucatszor, de a főnököt így önállóan nem, megvilágosodott: irodalom és muzsika, így, “egyszemélyesen” Cseh Tamás óta nem társult ennyire átütően, hatásosan és művészien, mint Földes László mai műsorain. Jó volt ott lenni a Zene Házában aznap este. Napjaink félelmét, szorongását szerencsésen felülírta az előadás.
Megjelent a sarvarikum.hu portálon, 2020.10.24-én
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése