2020. április 26., vasárnap

INTDRJÚ GOTTHÁRD "MIKE" MIHÁLLYAL, SZOMBATHELYEN

INTERJÚ GOTTHÁRD „MIKE” MIHÁLLYAL, SZOMBATHELYEN

Folytatjuk visszaemlékezésünket Szombathely egyik legszínvonalasabb rendezvényére, a Lamantin- fesztiválra, amelynek elmaradhatatlan alkotóeleme az Improvizációs Tábor. Ez a tábor adja meg talán az egésznek a hangulatát. Hiszen nem csak világsztárok jönnek el fellépni a jazz fesztiválra, de közben folyik a kurzus, és ennek tanárai és diákjai is fellépnek, jammelnek is esténként. Nagy találkozások színhelye a fesztivál. Jó ideje erősíti az oktatók táborát Gotthárd Misi „Mike” gitáros, az Improvizációs Tábor legifjabb tanára, akivel szintén Gróf István beszélgetett.

Gotthárd Mihály Mike: Egyszer csak megkeresett a Tímár Peti, hogy lenne-e kedvem oktatni. Nyilván azonnal igent mondtam, hiszen annak előtte, már gyermekkorom óta jártam a fesztiválra. Még édesapámmal jöttünk, és nagyon sok koncertet hallgattunk-néztünk végig. Voltam a táborban is diák, többször is. Megtiszteltetésnek veszem, hogy meghívtak a tanári karba.
Gróf István: Jövőre, és a további években is szeretnéd a diákokat tanítani? Mert ez egy elkötelezettség is.
G. M.: Abszolút! Nagyon jó a légkör. Imádom a kollégákat, akik közül nagyon sokan tanáraim voltak a jazz- tanszakon.
G. I.: A második kérdésem a cross-over stílussal kapcsolatos. Régebben elhatárolódott a jazz, a blues, a rock, a progresszív rock. Most pedig kicsit mintha egyre többen egybegyúrják, és kitűnően ötvözik ezeket a műfajokat. Te évek óta az élvonalába tartozol ennek a műfaj-ötvözésnek. Mikor fedezted fel, hogy ez így jó?
G. M.: Hú! Hát igazából blues-, és rockzenén nőtem fel édesapám jóvoltából. Egyszer csak bekerült a képbe a jazz- zene, és abból is főleg azok a dolgok tetszettek, ahol jelen volt az előbb említett két stílus. Olyan zenéket hallgattam, ahol megtaláltam azokat az elemeket, amelyeket már akkor tudtam, hogy korábban játszottam. Itt a bluesra gondolok főleg. A jazz egész elméleti része olyan kihívásokkal volt tele, hogy végül elindult nálam ez az elsajátítási folyamat. Nehéz erről beszélni, mivel nem egy tudatos dolog volt ez az átállás. De megtetszett, és érdekelt. És onnantól kezdve a megszállottja lettem.
G. I.: Ezt valóban csinálni kell, nem beszélni róla!
G. M.: Igen, elsősorban.
G. I.: A harmadik kérdésem: tegnap nagysikerű koncertet adtatok a Krúdy- klubban. az az igazság, hogy én kedvelem a Led Zeppelintől a Deep Purple-ig a törő- zúzó zenét is, de a jazzben kicsit meglepődtem, hogy ilyen hangerővel, és ilyen elementáris erővel szólalt meg tegnap a Juhász Márton Quartet. Nagyon jó volt ez a muzsika! Mikor állt össze ez a csapat, és hol szoktatok fellépni? Gondolom, ez egy alkalmi társulat, amely koncertezik is?
G. M.: Megmondom őszintén, ez volt a második koncertünk ebben a formációban. Marci sokat van külföldön, (külföldön is él) és az ő anyagát játszottuk főleg, az ő elképzelései alapján születtek a darabok, a nóták. Lesz folytatása, mert folyamatosan dolgozunk. Ez egy alkalmi felállás: amikor Marci itthon van, akkor tudunk játszani. Ő a főnök, és amikor hív, megyünk.
G. I.: Ezzel kapcsolatosan az interneten utána nézegettem, és meglepődve láttam, hogy hangzó anyagotok, CD-tek még nincsen. Lehet reménykedni, hogy ez a quartet- jelzem még egyszer, sokunknak nagyon nagy élmény volt a tegnap esti koncert- meg lesz örökítve valamikor az utókornak?
G. M.: Remélem! Marci már pedzegette, hogy szeretne konkrétan ezzel a felállással egy lemezt. Neki most jött ki a saját szóló-lemeze, de jelezte, hogy nagyon szeretne egy quartet- lemezt is a közeljövőben.
G. I.: Még egy fél mondat a tegnapi koncerttel kapcsolatban: Tálos Áron billentyűjátéka engem nagyon lenyűgözött! Persze a Te gitárjátékod is. Mik a terveid a közeljövőben?
G. M.: Nagyon sok tervem van. Most végre van időm megvalósítani azokat. Dolgozom az új, saját lemezemen. Szeretném megcsinálni az első Electric Shock lemezt is, a saját formációval, fix tagokkal. Meg hát minél többet játszani. Most csináltam saját név alatt egy groupot, amellyel elkészült egy anyag, és remélem, hogy sikerül minél több helyre eljutni vele.
G. I.: Van- e kedvenc gitár- márkád, amihez ragaszkodsz, és legfőképp azzal szeretsz játszani?
G. M.: Ezzel úgy vagyok, hogy több hangszerem van, és mindegyiken játszom. Úgy van, hogy a zenétől függ, hogy melyiket használom. Mindegyiket imádom.
G. I.: Látom, már várnak a rajongók, nem tartalak fel! Köszönöm!

Elhangzott a szombathelyi Credo rádióban, 2019 júniusában
Megjelent a jazzma.hu portálon 2020. 04.28-án
Fotó: Gróf István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése