2018.01.24. Gróf István
Hát igen, a Vasfüggöny! Ez volt az első dolog, ami átvillant agyamon, amikor a Savaria Mozi valamelyik jó ízléssel megáldott vezetője által már több éve futtatott téli koncertfilmek sorozata idei első filmjének kezdő kockáit néztem.
A mostani fiatalság nem tudja, csak ha elmeséljük, hogy ugyanolyan elérhetetlen vágyálom volt nekünk is az „átkosban" egy akkor a slágerlisták élén tanyázó együttes, énekes élő műsorban meghallgatása, mint a kubaiaknak tavalyelőtt. Már lecsengett a beatlázadás, a tetőzés után volt a rhythm & blues londoni forradalma, de még a hippi lázadás kitörésével egyidőben kaptuk meg '67-ben a Spencer Davis Group, vagy a Nashville Teens meghallgatásának lehetőségét, majd néhány többit is, persze kiskanállal csöpögtetve. A hírre, hogy az Animals a lengyeleknél járt '65-ben, az irigységtől majd elsárgultunk. Na és a Rolling Stones: '73-ban Zágrábban léptek fel a régi tábor országai közül elsőnek - melyről a hazai mezőgazdaság mély bugyraiba elmerülve nem is tudtam -, de '82-es bécsi fellépésükre sem kaptam volna útlevelet. 16 éves korom óta vagyok a mai napig a Kövek hűséges rajongója, és 1990 nyaráig kellett várnom arra, hogy a bécsi Práterben élőben meghallgathassam őket, 1995-ig pedig arra, hogy Magyarországra is eljussanak.
No, de vissza a Paul Dugdale által rendezett koncertfilmhez, a The Rolling Stones - Havanna Moonhoz: 58 kamion hozta az 500 tonnányi cuccot, 21 napig tartott a szerelés, hogy aztán a majd félmillió kubai részese legyen a Nagy Eseménynek. Egyáltalán nem volt fölösleges a koncert előtt bejátszott rövid interjú a 4 zenésszel, melyekből megtudhattuk, hogy a 2016. március 25-én megrendezett buli eredetileg 5 nappal korábbra lett tervezve, de mivel Obama elnök történelmi látogatása aznapra esett, így azt el kellett tolni. Keith Richards büszkén jegyezte meg: koncertünk bekonferálását az amerikai elnök tette meg. Majd elkezdődött a koncert: mint eddig is, rendes hangerővel, jó sztereofóniával, párnás fotelekben hátradőlve hallgathattuk azt, ami egy élő koncerthallgatáshoz képest igazi kényelem.
Az egyetlen, a Dankó-kívánságműsorokban visszahallható Stones-sláger, az Angie előtt - melyben Keith akusztikus gitárral kísérte Mick érzéki énekét-, a frontember spanyolul üdvözölte az előtte az éjszakai sötétben összegyűlt, öngyújtóval némi világot teremtő félmilliónyi kubait. Biztosan betanulta - gondoltam először-, majd leesett a tantusz: Bianca, Jagger első felesége nicaraguai származású, és nem igaz, hogy végig csak angolul diskurált spanyol anyanyelvű arájával. A profin felépített stadionkoncert - ebben a Rolling Stones vethetetlen - dalai tovább gördültek. Ámbár az abszolút profizmus lerítt a színpadról, minden mozdulat, effekt, fény- és hanghatás be volt programozva, a zenészek lelkesedése, a másik biztatása,egymásra kacsintása, elégedett mosolya nem volt előírva: az belülről jött. Ez a Stones óriási fórja a versenytársakkal szemben: érző emberek maradtak, akik nem pózolnak, csíz- mosolyognak fölöslegesen, és a másoknál tettenérhető unott önteltség sem jellemző rájuk.
A Paint It Black-et stílszerűen csupa feketében énekelte-zenélte a banda, majd a Honky Tonk Woman következett durva dobjával, smirgli gitárriffjeivel. A dal közepén a hangszerszólók közül mindenképpen Chuck Leavell-é a pálma: két kör imprója a honky tonkra hangolt zongorán felejthetetlen zenei élmény volt. Majd a Stones- koncertek egyik kihagyhatatlan eleme következett: Mick átadta a szólóénekesi posztot a banda sokat próbált gitáros legendájának, Keithnek, aki az egyik legjobban sikerült lemezükről, a '69-es Let It Bleedről énekelte-dörmögte el reszelős hangján a You Got The Silver c. sajátját. Hál' Istennek, maradtunk ennél a lemeznél, még további három szám erejéig: Keith magánszámát a Midnight Rambler követte. Az, ami elmondható egy Rolling koncertdalról, az erre mind ráhúzható. Mick jó pár kilométert futva énekelt, ugrált-rángatózott-hadonászott, miközben minden hangot érzékletesen tolmácsolt mikrofonjába. Elképesztő, hogy egy deka fölösleggel sem rendelkező énekes-harmonikás (mert ezt a hangszert is gyakorta használta, és ragyogóan játszott rajta! ) hogy tud 72 évesen ennyit teljesíteni fizikailag úgy, hogy el sem fárad. Mert a koncert után lihegő-fujtató énekessel készített interjúk során ez nem kézenfekvő. Keith színes fejpántjával, Antillák- mintás ingében, másfél méteres zörgő láncaival, roggyantott térddel pöckölte-pengette óriási karmozdulatokkal gitárját. Charlie, a 75 éves dobos szálfaegyenesen ült dobjai mögött, és adta a banda alá az alapokat. A jó ég tudja, hogy a dobokat a verőkkel simogató Watts mester hogy tud ilyen kemény hangzást visszaadni. A banda legfrissebb tagja (1975 óta az), a szintén „gyűrött-arcú" Ronnie Wood is részese volt e nem mindennapi shownak: ő sem állt egyhelyben, begitározta a teret, és közben nagyokat tekert, így a Rambler-ben is volt egy emlékezetes szólója, mely hozzájárult az extázis eléréséig színpadon-nézőtéren egyaránt. A jó negyedórásra sikeredett blues- átdolgozás után megint nem az ülve hallgatásra megírt-előadott Gimmie Shelter c. téboly-dal jött. Jagger csillagos ötösre vizsgázott énekből, és az új vokalista lány, a csinos Sasha Allen, aki duót énekelt vele is, csak azért kapott szimpla ötöst, mert kevésbé volt hangosítva vokalista társával, Bernard Fowlerrel együtt. Dögös zene, őrült ritmusok, egy kis bújtatott szexualitás - ez lehetne a szám mérlege.
A ráadás utolsó száma - immár 50 éve, megszületése óta - a csapat himnusza, a Satisfaction volt, ahol a zenészek és az énekes ismét tartalék erejüket bevetve dobták be magukat.
A film nagy előnye, hogy a rendező (ő rendezte a Hyde Parki- koncertfilmet is) elsősorban a zenével foglalkozott, minél hűbb módon láttatta az eseményt, nem egyénieskedett. Az operatőrök tették a magukét, a bandatagok között egy- egy ellesett bíztató mosolyt ugyanúgy megörökítettek, mint egy- egy csinos lányarcot a hozzátartozó, bikinibe- trikóba csomagolt formás cicik kíséretében.
Sokszor halljuk más, korban előrehaladott rocksztárok esetében, hogy ez lesz az utolsó, a búcsúkoncertjük. Jaggerék nem mondanak ilyet. E filmre vett koncert után, amely egy nagy latin-amerikai körút állomása volt 2016-ban, tavaly, 2017-ben ismét a közönség előtt játszottak Európában. Nem lepne meg, ha az idén is arról olvashatnánk, hogy mikor és merre fognak fellépni. Azaz, örülnénk neki!
megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2018.01.24-én
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése