2013. május 31., péntek

A TÁNCHÁZ-MOZGALOM ATYJA- HALMOS BÉLA

A TÁNCHÁZ-MOZGALOM ATYJA- HALMOS BÉLA
MÁJUSBAN ÚJRA INDULT AZ ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK

Az Évezrednyitó beszélgetések idei első vendége Halmos Béla népzenész volt. A táncház- mozgalom atyjával Gróf István beszélgetett a múzeum dísztermében.


Három év szünet után újraindult a múlt évezred végén elkezdett, tíz évfolyamot és hatvannyolc beszélgetést megélt sorozat. Az ötletgazda Gróf István ugyanis három olyan fontos okot talált, melyek a népszerű kezdeményezés újraindítása mellett szóltak. Egyrészt a helyi értelmiség hiányolta a bizonyos rendszerességgel jelentkező esteket, másrészt tavaly decemberben úgy határozott a Sárvári Milleneum Alapítvány kuratóriuma, hogy anyagi forrásaiból lehetővé teszi néhány előadó meghívását 2013-ban. A harmadik pedig az, hogy a házigazda Gróf István nyugdíjba vonult, ennek köszönhetően több szabadidővel rendelkezik, melynek egy részét most a beszélgetések szervezésére és lebonyolítására fordíthatja. A sorozattal kapcsolatban egyébként szinte semmi sem változott, hacsak az nem, hogy ebben az évben már nem a város önkormányzata, hanem a Sárvári Millenuem Alapítvány állja a költségeket.
Az új évfolyam első vendége a népzene világából érkezett Halmos Béla volt, aki elsősorban a '70-es évek elején útjára indított táncház-mozgalommal kapcsolatban várt kérdéseket. Ennek megfelelően elmondta, hogy a mozgalom, mint módszer és jól működő gyakorlat két évvel ezelőtt az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség listájára is felkerült. Januárban a népzene-kutató Japánban járt, ahol egy, a mienktől teljesen eltérő gyökerekkel rendelkező kultúrában mutatták be működés közben a modellt. A sikert bizonyító feltételeket a sárvári közönség is megtekinthette. Halmos Béla szerint egyébként a jelenkor képviselői rendkívül pozitívan ítélik meg a ma már történelminek számító idők történéseit, ezen belül elsősorban a táncház-mozgalmat, mely igazi sikertörténet nemcsak a magyarság, hanem a Kárpát- medencében élő népek számára is. Ezt az eredményt persze nem volt könnyű elérni. A sikert nem adták ingyen, nagyon sok munkával, áldozattal, politikai és magánéleti nehézséggel járt, de megérte- vallja Halmos Béla.
Erre az évre egyébként négy előadást terveztek. Halmos Bélát Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke követi május végén, ősszel pedig két újabb vendéget üdvözölhet a közönség. Gróf István konzervatív, nemzeti elkötelezettségű tudósokat, művészeket, sportolókat és közéleti személyiségeket vár a várba. A beszélgetéseket pedig rögzítik, s a tervek szerint könyv formájában is megjelentetik azokat.

cz
Fotó: Pajor András
Megjelent a Sárvári Hírlap XXV. évfolyamának 11. számában, 2013. május 31-én

1 megjegyzés:

  1. Helló Mindenki, a nevem Safa El Sadat, 20 éve házas vagyok a férjemmel, és két fiam van, egy idősebb 16 és fiatalabb 11 év. A férjem nagyon szeretett, de egy olyan pontra jutott, amikor egy nővel foglalkozott, aki munkatársa. Soha nem képzeltem el, de valahogy megváltozott az én hozzáállása a hozzám és a gyerekekkel, a késői munkából eredő gondolkodásmód gondolta át az ügyet, még akkor is, ha március 20-án megünnepeltem az esküvőn. jubileumi nap, 15 nappal az esküvő évfordulója előtt bevallotta, hogy igen, hogy szexelte a munkatársaival. Az ágyamba hozta, amikor munkába mentem, ez azt jelenti, hogy az érzéseim teljesen értéktelenek voltak neki, a lelki állapotom tele van kínokkal, azt hiszem, nem tudom elfelejteni és helyreállítani a fájdalmat. ő és én soha nem akartam megcsinálni az erőszakkal, ő akar legyőzni engem, amikor elvált, azt mondta, hogy féltékeny a kapcsolatunkkal, és ő tönkretesz engem a férjem vételével. Meg kellett beszélnem egy barátommal, aki megkért, hogy találjak egy helyes varázslatot, először soha nem hittem ebben a Cast helyesírásban, de meg kell próbálnom, amíg nem találkoztam a PROPHET NOSA UGO e-mailben az interneten arról, hogy segített annyi embernek, hogy visszaszerezze és segítse a kapcsolat megteremtését és az emberek boldogságát a kapcsolatukban és más szellemi betegséggel kapcsolatos történetekben, és többet, elmagyaráztam a helyzetemet, és segített nekem néhány imát, néhány gyógynövényt és gyökerek és egy kis áldozat, amit tettem, és 7 napon belül visszatért, hogy bocsánatot kérjen, és ez csak egy csoda volt számomra, boldog vagyok ma, hogy segített, és büszkén mondhatom, hogy a férjem most újra velem van és most szerelmes belém, mint soha.
    Szüksége van segítségre a kapcsolatodban, mint például a férfit, feleséget, barátot, barátnőt, lottó nyerését, gyógynövénygyógyulást, HIV-t, STD-ket, asztmát, ízületi gyulladást, fibroidot, stroke-ot vagy bármilyen betegséget, spirituális problémát Az álláskeresés, a hozzászólóimnak, akik az életem kihívásaira vonatkozó segítséget igényelnek, kapcsolatba kell lépniük a PROPHET NOSA UGO-val, és örülök, hogy megtetted.

    E-mail: nosaugotemple@gmail.com
    WhatsApp: +34631686040
                         +17207992813

    VálaszTörlés