2008. december 5., péntek

VILÁGVÁLSÁG?- BOD PÉTER ÁKOS

"ÁGYNAK DÖNTÖTTE" HAZÁNKAT A VÁLSÁG-
ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK

Bod Péter Ákos közgazdász volt a legutóbbi Évezrednyitó beszélgetések vendége a Nádasdy vár dísztermében. A jegybank volt elnöke "Világválság?" címmel tartott előadást népes közönség előtt, a házigazda Gróf István önkormányzati képviselő vendégeként.
A fokozott érdeklődés egyrészt a minden kétséget kizáróan időszerű témának, másrészt az előadó személyének szólt. Bod Péter Ákos a jobboldal Bokrosaként is emlegetett tanszékvezető egyetemi tanár a várakozásoknak megfelelően világosan, közérthetően és félreértelmezhetetlenül beszélt arról a jelenségről, ami "hitelválság" címen az Egyesült Államokban indult el az elmúlt év őszén, aztán egy év elteltével világválság néven szinte minden országba ellátogatott.
Természetesen nem állt meg a mi határainkon sem, sőt! A beteg, legyengült, több sebből vérző Magyarországot kis híján padlóra küldte. A válságokat ugyanis a közgazdász szerint legszemléletesebben azokhoz a vírusokhoz lehetne hasonlítani, melyek válogatás nélkül támadják meg az emberi testet, ám különböző mértékű bajt okoznak. Az egészséges gazdaság kicsit "köhécsel", de átvészeli a krízist, a gyenge pedig "ágynak esik", és külső segítségre szorul. Talán mondani sem kell, hogy mi sajnos az utóbbi kategóriába tartozunk. Amikor ugyanis kiderül egy országról, hogy nincs elegendő devizatartaléka, nem kap úgy, és annyi hitelt, ahogy és amennyit eddig, valamint magas az államadóssága, akkor könnyen válhat spekulánsok áldozatává- magyarázta a szakember, majd hozzátette, hogy a megoldás egyik lehetséges módja az, amit a kormány választott: a hitelfelvétel.
Bod Péter Ákos ezzel kapcsolatban a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy nem gondolta volna, hogy még az ő életében erre a megoldásra kényszerül az ország. Márpedig ez történt, és a hitelfelvétel azt jelenti, hogy nagy (volt) a gond. Ezen ő is meglepődött, korábban ugyanis azt gondolta- a korábbi hasonlattal élve-, hogy ez csak egy közepes méretű influenza, nem pedig tüdőgyulladás. A Valutaalap által nyújtott hitelfelvétele is azt mutatja, hogy mennyire sérülékenyek vagyunk, mennyire törékeny a gazdaság helyzete, s ez egyben kritikája is az elmúlt éveknek.
A jegybank egykori elnöke ugyanakkor- saját bevallása szerint- jóslataival már többször is melléfogott, ezért most nem mer jósolni a válság lefolyását illetően. Abban azonban biztos, hogy a jelenlegi nem téveszthető össze azzal, ami 1929-33 között sújtotta az akkori világot. Akkor ugyanis tehetetlenül álltak a kormányok a jelenség előtt, most viszont a jegybankok fellépése némileg megnyugtatta a piacot. Mindez persze csak egy bizonyos idő elteltével hat majd a reálgazdaságokra, melyekre most hosszabb- rövidebb ideig recesszió vár- mondta a közgazdász.

R.P.
Fotó: Pajor András
Megjelent a Sárvári Hírlap XX. évfolyamának 23. számában, 2008. december 5-én

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése