"OLYAT ÉPÍTENI, AMIBEN JÓ ÉLNI"

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
 "OLYAT ÉPÍTENI, AMIBEN JÓ ÉLNI"

A millenniumi előadássorozat keretében április végén Makovecz Imrével találkozhattak az érdeklődők.

Az építész először az un. "szerves építészet" kialakulásáról beszélt. Ez az ötvenes évek végén kezdődött a kisvendéglők, házak tervezésével, létrehozásával. A hatvanas években már lakásán adott otthont azoknak a fiataloknak, akik megértették a huszadik század szellemi áramlatait. Aztán egy TV- műsor hatására- melyben a népi kultúrát, régiből táplálkozó eszmét közvetítők szerepeltek-, a magyar néplélek mélyéből feltört, feltámadt a népi mozgalom (táncházak, táborok, műhelyek, stb.). Ez a szellem a mai napig él. Tehát a szerves építészet nem csupán építészeti stílus, hanem magatartás is, amely egyszerű és világos. " Ha egy gyereket rá tudunk vezetni arra, hogy megkérdezze, miért vagyok, miért élek, honnan jöttem, akkor innen el lehet indulni"- mondta az alkotó. Fel kell ismerni az ember természetét, megérteni és megértetni apáink, nagyapáink, őseink életét, hogy lehet úgy is élni, építkezni, hogy ne szennyezzünk, hogy szívünk- lelkünk is tiszta legyen és a házainknak is legyen lelke. Olyat építsünk, amiben jó élni, vagyis a természettel rokon konstrukciót hozzunk létre. A szerves építészet életforma is, ami nem a pénzről szól, hiszen ha például egy települést elönt a víz, akkor a Makovecz- iroda készít 40-50 tervet ingyen, arra gondolva, hogy a bajba jutott embereknek segít, és olyan képet kialakítva magáról, ami talán mások számára is utánozható.

Az előadást diaképek vetítése követte. Láthattuk Makovecz Imre és munkatársai alkotásait: lakóházakat, amelyeknek terei tiszták, nyitottak, az emberi formához kötődnek és emberközpontú kisugárzásuk van; templomokat, amelyek az Isten házai, amiknek építésénél arra a "titokzatos valakire" kell koncentrálni, akinek a házát építik, ahol a legmagasabb szintű kereszténység keveredik a mindennapival. Megcsodálhattuk képről a sevillai Expo magyar pavilonját és azokat a művelődési- és faluházakat, amelyeknél ugyancsak tapasztalható, hogy a hely szelleméhez rendelik hozzá az építési technológiát és az anyagokat, beletervezve a helyiek vágyait. Számos ilyen közösségi háznál felidéződött a helyi építőmúlt, hiszen az ott élő szakembereket motiválva, az építési folyamatba ők is, általuk rokonaik, ismerőseik, a település apraja- nagyja bekapcsolódott, vagyis már az építkezés alatt magához kötötte a ház a későbbi használókat, közösséget létrehozva, erősítve.
Szívet melengető érzés volt látni azt a sok szépséget, ami valóban az emberért jött létre.Jó volna, ha minél több olyan épületünk, házunk lenne, amiben jó élni, ahol nyílt tekintetű, érdeklődő, barátságos emberek lennének!

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
megjelent a Sárvári Hírlap XIII. évfolyamának 10. számában, 2001. május 18-án