CIPRUS, 2001. JÚNIUS

CIPRUS, 2001. JÚNIUS 4-11

Ez is hivatalos út volt, mint az előző, az Írországi. Az egyik vasi mezőgazdasági R.T., amely igazgatóságának tagja voltam akkor, a mediterrán országba való utazással lepte meg üzleti partnereit, vezetőségének tagjait. Se Görögországban, sem Törökországban nem voltam az addig, így most mindkét ország szokás-rendjébe, kultúrájába, néphagyományaiba véltem betekintést nyerni. Északon, kb. 20%-a a lakosoknak török, és muzulmán vallású, addig a nagyobbik fele, és a lakosság 80 %-a görög, és görögkeleti vallású.

Ferihegyről indult a gépünk Larnacába, onnan 70 km-t utazva Limaszolba (Lemesos),

a tengerpartra mentünk a négycsillagos AJAX hotelbe szállásunkra. Ciprus nem nagy ország, 9200 km2, hazánkénak tizede, és a lakosságszáma is 700.000 alatt van, így majdnem az egész szigetet felfedezhettük utunk során. Itthon 16, odakinn 32 Celsius volt: óriási hőség, és bizony, ezt néhányunk nem vette tudomásul. Este már megismerkedtünk a 120.000 lakosú város üdülő-övezetével, a kikötővel, a stranddal, a szórakoztató negyeddel, melyek tiszták, gondozottak voltak. Az első meglepetésünk inkább szakmai volt: hatalmas termetű, jó 60 kilós fekete kecskék nyájai legeltek az utak mentén hihetetlen terméketlen, aszott, kiégett legelőkön. Hogy nőttek meg ekkorára?
Másnap már mentünk is kirándulni: előbb egy helyi borkombinátot látogattunk meg, ahol megkóstolhattuk a tüzes mediterrán vörösborokat, majd Courio (Ancient Kourion) ősi görög- római városállamának romjaihoz buszoztunk. Az V. században egy 9.3 erősségű földrengés elpusztította a virágzó, görögök alapította római városállamot, ahol a korai kereszténység is gyökeret vert, így az épületek jó része csak rom volt. A színház (amfiteátrum), a gladiátorok háza, a nyilvános fürdő, Achilles háza, de kivált Eustolios háza épületmaradványaiban igencsak épen maradt mozaikokat tártak fel a nem olyan régen, 1933-tól kezdődő ásatások. A fürdőben nagy, 5X 10 m-es műalkotások is voltak a görög, és a római mitológiából, de a korai kereszténység idejéből is. A kietlen, sziklás, köves talajon egy fűszál is nehezen maradt meg, a műremekek azonban igen. Innen Pofoszba, a másik nevezetes romvárosba mentünk, a sziget déli- dél- nyugati részére. Előbb a városban néztünk szét. Csodatevő hely volt ez akkoriban. A szokás- kissé áthangolva- ma is él: az egyik nagy olajfán alsógatyák, bugyik, melltartók voltak felaggatva, a „tettesek” szerint ezáltal biztos lesz a szerelmük. Szent Pál apostolt itteni térítésekor fogták el a rómaiak, és 39 botütésre büntették meg. Szent Pál oszlopát- ahová kötözték- itt, az út mellett most is meg lehet nézni. A helyi étteremben elfogyasztott- a nagyzoló tulajdonos szerint 23 fogásból álló- menüebédünk után mentünk be a tulajdonképpeni Archeológiai Múzeumba. Sok, zömében fekete, barna és fehér kövekből ki- rakott, épségben megmaradt görögök korabeli mozaikot láthattunk itt. Találkoz -hattunk Dionüszosszal, a bor és a vidámság, Nárciussszal, a hiúság, Phaedrával, a tiltott szerelem istenével, Ikariosz királlyal, de voltak komplett, 9 négyzet-alakú mozaikból álló, egy család minden tagját ábrázoló padló kirakások is. A mozaikok a görög mitológia történeteit mesélték el. A leggyakoribb „sztori” a gaz csábító, a naiv elcsábított lány és a bosszút lihegő mérges apa három- szereplős ábrázolása volt, de Mátyás királyhoz hasonlóan Ikariosz király „elvegyülése” a nép között, és az azt követő igazságtétele is gyakorta megjelent a műveken. Az állatábrázolások is meglepően élethűek voltak: a vadászó sas, a gazellát támadó tigris, a tollaival ékeskedő páva is megjelentek a képeken. A város kikötőjében aztán megláthattunk néhány 4-500 éves hajót a kalóz-korszakból.

A fából ácsolt, 2-3 vitorlás járművek mindegyike tatján ott ágaskodott a félmeztelen nimfa, ahogy az elő van írva. A harmadik nap a nyaralásé volt. Kimentünk a beach-re fürödni (nagyokat úszni azért nem lehetett az erősen hullámzó tengerben), és napozni. Na, ez az utóbbi nem jött be útitársaink egy részénél: az első nap majdnem minden testrészük szénné égett. Borogatni kellett őket, és az utazás további programjaiból is kimaradtak szegények. Használni kellett volna a napernyőket a napozóágyak felett. Este meg lementünk az Ajax hotel bárjába, ahol- mintha nekem akarnának kedvezni- egy kövér zongorista srác John Lee Hooker, Muddy Waters bluesokat játszott egész este.
Másnap újra útnak eredtünk: ezúttal Nicosia, a főváros volt a célpontunk, de előtte megálltunk egy kipipálandó szakmai helyszínen, és megnéztünk egy ottani tápkeverő-üzemet. A fővárosba vezető országút szélén volt a Kempton Kézműves Centrum, következő állomásunk. Nemcsak a kész portékákat, a faragásokat, szövött népi ruhákat, festményeket lehetett megvásárolni, hanem itt voltak az azokat előállító műhelyek is. A kőcsiszoló mesterek mellett fa- faragók, korongozó fazekasokat láthattunk munka közben. A fővárosba tartó autósztrádán a katonai jelenlétből már lehetett érezni, hogy kettészakadt országban vagyunk. Miután 1960-ban Anglia visszaadta a teljes szabadságát a török partokhoz közeli szigetnek, Makarios érsek, az első, és legnépszerűbb elnök kormányozta jó irányba az országot. Őt a görögök eltávolították, és a katonai junta vezette Görögország egyesíteni akarta a szigetet 1974-ben. Az enosis azonban nem sikerült: Törökország bevonult Ciprusra, és elfoglalta a sziget északi harmadát. A görög ciprióták ezreinek kellett kitelepülnie otthoná- ból. Kisebb összetűzések azóta is vannak, de az ENSZ próbál békét teremteni. Legutóbb 1996 augusztusában voltak halálos áldozattal járó katonai megmozdulások a két hadsereg között. Nicosia, a főváros is kettészakadt (Berlin egyesí -tése óta az egyetlen ilyen európai város): az északi rész a törököké, majd a homokzsákok övezte szögesdrótkerítéstől délre a ciprióták laknak. Az ENSZ katonák mindenhol ott vannak, főhadiszállásuk hatalmas épület Dél-Nicosiában.
A város tiszta, nagyrészt ápolt, karbantartott, de omladozó épületek itt is vannak. A hangulatos kerthelyiségek, a szűk sikátorok, a butikok százai, a kis terecskék szökőkutakkal barátságossá teszik a várost. Amíg Németországban a színesre pingált műanyag tehenek a divatosak, itt a kos-szobrok. A Ledra Nicosia gyalogos sétálóutcája, itt vannak a legszebb boltok is. Az épületek falán sokszor olvashattuk az itt-lakók óhaját: PEACE. A legnagyobb ortodox templom, a Panagia Faneromeni nem idős, 1872-ben épült.

Jóval idősebb, 1662-ben épült a Szt. János székesegyház, mely kívülről átlagos, belül azonban káprázatosan szép, mondhatni ragyogó az aranyozott freskóitól. A mindenkori köztársasági elnök itt teszi le esküjét. A mellette épült érseki palota mai alkotás, de a helyiek ezt tisztelik legjobban. A belváros főterén, a Makarios téren áll a Parlament épülete, felvont hatalmas görög zászlóval, és persze az érsek hatalmas szobrával közepén. A belváros az 1567-ben épült, azaz velencei eredetű, öt kilométer hosszú, 11 bástyával megerősített magas várfalon belül fekszik, vizesárokkal körbefolyva, ahogy az meg van írva. Elmentünk persze a Green Line-ra, a szögesdrót –védte határra is, és átnéztünk a törökökhöz. Mecsetek, minaretek emel- kedtek ki az ugyanolyan szép fehér épületek, paloták, utcák között.
A következő napot ismét a pihenésnek áldoztuk, óvatos napozással, esti borozással, még a nyomda előtt álló könyvem korrektúrázására is volt időm. Az ott tartózkodásunk hatodik napján aztán ismét felkerekedtünk: a kis sziget közepére, a hegyek közé igyekeztünk.

A Troodos Massif a világörökség része, ritkaságszámba menő növényvilágával, erdeivel, de főképpen kulturális, bizánci eredetű örökségével. Az Olymbyos a legnagyobb csúcsa, 1951 m. A lombos-erdők minden szépségét megmutató tájra szerpentinek sokaságán haladtunk, időközönként elszórtan kék színűre festett házakat láttunk. A Tunéziában, Sidi Bou Said-ban nevezetes- sé tett élénk világoskék szín a ciprusiak szerint a közösség lakói felé üzenetet közvetít. Egy erdei tisztáson megálltunk, mert egy csodabokorra, mely tele volt aggatva papírokkal, mi is rátehettük a kívánalmainkat rögzítő levelecskénket. Ha megfogadják ott Fenn, akkor beteljesülnek kívánalmaink. Nekem ez sikerült, kívánságom még abban az évben beteljesedett. Aztán a hegy nyugati részén, Kykkos-ban látogattuk meg 1318 m. magasan az ortodoxvallásúak egyik leg- régebbi, legszebb, és ma is működő kolostorát, monasztorát. Az épület szépen felújított, a freskók is kifogástalan állapotban voltak, pedig a bizánci császár utasítására 1080 körül épülhetett. Igaz, többször felégették, és ez már nem az eredeti épület. A kétemeletes, világos kőépület nemcsak belül, hanem a falakon, kívül is tele van festve freskókkal, így Mickael és Gabriel arkangyaloké is. Egios Kougas evangélista három elkészített ikonja közül itt látható az egyik, mely ezüstbevonatú, és egy teknőspáncélból és gyöngyházból készített ereklyetartóban van elhelyezve a poszt-bizánci ikonosztáz előtt. Az emeleten, melynek folyosóit szintén freskók borítják, 60 szerzetes számára épített kicsi, mindössze 8 m2 –es cella található. A fafaragásokkal díszített lépcsőházban főleg Krisztust ábrázoló aranyozott festményeket találhatunk. A természet itt zavartalan, ennyi csicsergő- surranó fecskét repülni életemben nem láttam, mint itt. A nagy templomépülettől külön felépítve található a nyitott harangtorony, amely 3 szintes, és 5 bronzharang van felerősítve benne. Az alapos kolostorbejárást követően egy tipikus ciprusi hegyi faluban, Laneia-ban ebédeltünk meg egy pisztráng- csárdában, majd körbesétáltunk a dimbes- dombos utcákon. Idilli volt a kép: körülöttünk a sötétzöld- fehér hegyek, a falu szélén a gondozott szőlő-sorok, mi a fehér köves utcákon sétálunk, a helyi kereskedők árusítják a romantikus tájképeket, és hétágra süt a nap. Itt is bementünk a helyi ortodox templomba, amelyben az ikonosztáz megint csak magára vonzotta a tekinte- tünket aranyozott festményeivel, lelógó, súlyos lámpáival, faragott padjaival. Este már Limaszolban fogyasztottuk el bőséges svéd- asztalos vacsoránkat, hogy aztán másnap, utolsó napunkon inkább a komfortosabb szálló-medencében, mint a nem mindig higiénikus tengerparton fürödjünk, napozzunk, mert utána napon hajnalban már ment vissza a gépünk.
Gróf István- egy körvonalazandó utikönyv oldalaira...