2019. augusztus 5., hétfő

MINDENT A BLUESRÓL- ZENETÖRTÉNETI SOROZAT INDUL A CREDO RÁDIÓBAN

Mindent a bluesról - Zenetörténeti sorozat indul a Credo Rádióban

2019.08.05.| Büki László 'Harlequin'

Augusztus 8-án, csütörtökön este 19 órai kezdettel Mindent a bluesról címmel zenetörténeti sorozatot indít a szombathelyi Credo Rádió. A sorozat műsorvezető- szerkesztője Gróf István, lapunk publicistája.

A sorozat kapcsán lapunk kérdésére Gróf István elmondta, augusztus 8-án, csütörtökön este 19 órai kezdettel a több mint 100 éves afroamerikai gyökerű blues-zene történetét bemutató sorozat indul a szombathelyi Credo Rádióban.
A "Mindent a bluesról" sorozat kéthetente hallható új adással, majd az azt követő héten ismétléssel fut. A 118 részesre tervezett műsor a Mississippi deltavidékének, az un. country-blues műfajában nevet szerzett fekete előadók munkásságának bemutatásával indul, majd a már elektromos erősítéssel dolgozó Chicago-blues nagyjai következnek. A '60-as évek elején Nagy-Britanniába kirándul a műsor, ahol a virágkorát elő műfaj, a brit blues- boom korszakának neves fehér bőrű bandái kerülnek terítékre. Majd a harmadik fejezetben visszalátogat Amerikába, ahol mind fekete, mind fehér előadók a '60-as, '70-es évek stílusirányzatait mutatják be a hallgatóknak, hogy az utolsó részben a '80-as évektől korunkig terjedő időszak blues muzsikájának megismertetése következzen, azaz Robert Johnsontól Muddy Waters-en, a Rolling Stones-on, Buddy Guy-on keresztül Joe Bonamassáig tart a kör.
Az adások közel egy órában hangzanak el, melyben a 8-10 percnyi szövegben a korszak zenetörténelmébe helyezett előadó(k) életművének ismertetése, karrierjük fontosabb állomásainak zenén keresztül való bemutatása, majd munkásságuk méltatása hangzik el, sok-sok jó zenével körítve.
A '30-as, '40-es évek a mai fülnek stílusban és minőségben nem mindig tetsző számainak már a rockzenével meghangszerelt mai változatait is bemutatjuk e régiek mellett - érdekességképpen. A közel ezer darabos CD-tár az alapműveken kívül egyéb változatos, érdekes, a blues perifériáján mozgó társműfajok zenéjébe is beavat (jazz, progresszív rock, hard rock, stb). A műsort színesíti jó néhány saját emlék, koncertélmény felelevenítése is.

Megjelent a vaskarika.hu portálon 2019. 08. 05-én, valamint rövidebb változatban a bluesvan.hu portálon 2019. 08.06-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése