MILLECENTENÁRIUMI BESZÉLGETÉS LAKATOS JÓZSEF KÉPZŐMŰVÉSSZEL

MILLECENTENÁRIUMI BESZÉLGETÉS LAKATOS JÓZSEF KÉPZŐMŰVÉSSZEL

Gróf István: A körmendi emlékmű gondolata hogyan jutott el Hozzád? Hogy gondoltad ki egyrészt a tervezést, másrészt a kivitelezést? Előzetesen milyen elgondolásaid, terveid voltak a kopjafával kapcsolatosan?
Lakatos József: Szabó Ferenc körmendi MDF elnök keresett meg, hogy ezen gondolkodjunk, és akkor bennem többféle elképzelés alakult ki. Ami előttem itt, - a rajzban látható-, látszik olyannak, ami ki is fejezi a tervemet, és meg is valósítható. Ez áll egy faoszlopból, erre rá lenne erősítve négy korong. Minden korongon egy relief lenne, mindegyiken egy honfoglalás-kori jelkép. Ezek: a Győztes Vezér, a Turulmadár, az Életfa és a Szarvas. A négy dombormű közül a Győztes Vezér a 896-os Árpádra utal, a szarvas a szkíta korra, a turulmadár több korszak jelképe, az életfa szintén. Az oszlop tetején egy ló-koponya lesz, - ami az akkori ló- tiszteletre utal-, ugyanakkor ezen ló-koponyán vasból egy szarvasagancs is lesz. Ez hasonló lenne, mint a budapesti Hősök- terén lévő Árpád- vezér szobrán, ott is a lóra van kötözve a szarvas- agancs. Ennek a mitológiai alapja az, hogy a szarvas volt az egyik totem-állat, és sokszor a lovat is szarvasnak „öltöztették”. Erre nem csak ez az egy példa van, hanem több is. Ugyanakkor megvolt a ló tisztelete is. Tudjuk, hogy a Feszty- körképen is van egy fehér ló, ami az akkori kultikus rítusokra vall. Ezek emlékei megvannak mondáinkban, és talán még a kódexben is, így a Gesta Hungarorumban, vagy Kézai krónikájában. Az oszlop tetején, a legmagasabb pontján a Kereszt uralkodik, az eltelt 1100 évre utalva. Ez az emlékoszlop egy kis dombról emelkedne ki, hiszen maga a domb is tartalmakat hordoz. A magyar címeren a kereszt is a hármas halomból nő ki, ami magát az országot jelöli, tartalmilag magának az országnak a jele. Az M betű a rovásírásban a földnek, az országnak a jele.
Sok minden előjön mostanában a honfoglalási időkből. Az egyik pozitívuma ennek talán az, hogy a figyelem ráterelődik, és az emberek több, ezen témájú anyaggal is megismerkedhetnek. Mert be kell ismernünk, hogy a köztudatban legfeljebb az általános iskolai tankönyvekben szereplő másfél oldal foglalkozik ezzel a témával. Az emberek nagyon keveset tudnak erről. Napjainkban- úgy tudom, októberig,- még megvan Budapesten, a Nemzeti Múzeumban az a Honfoglalás- kori magyar művészetet bemutató tárlat, ami páratlan, hiszen az eddigi tárlatoknál sokkal, de sokkal nagyobb tartalmat ölel fel, és bemutatja azt a gazdagságot, azt a kultúrát, ami abban a korban létezett. Akár a viseleti tárgyakban, akár a fegyverekben, vagy az ötvösmunkákban. Tehát sok mindent kell mindnyájunknak – elölről kezdve- újra és újra megtanulnunk.
G. I.: Ha a Millecentenáriumot képzeletben felosztjuk egy centenáriumra-és egy „millére”, azaz 896-től az első száz évre, majd az ezer-évre, melyet a kereszténység határozott meg országunkban, úgy gondolom, hogy a művészeted inkább a centenáriumhoz köthető, vagy az azt megelőző időkhöz. Mi a véleményed az Európához való közeledésünkhöz, ennek erőltetéséhez, illetve azt ezt megelőző korszak történelméről. Hol látod Te kultúránk gyökerét, a gyorsan változó társadalmi viszonyok közepette?
L. J.: Európához nekünk nem kell „közelednünk”, mert Európa közepén van Magyarország, és a magyar nép sok ezer év óta európai nép. Igen, ez egy mai blöff ez az Európa. Az az igazság, hogy meg lehet nézni ezt az Európának nevezett földdarabot. Ezt a földrajzban úgy tanítják, mint egy külön földrészt, pedig tulajdonképpen egy félszigete Ázsiának. Olyasmi kiszögellés, mint az Arab- félsziget, vagy az Indiai-, vagy a Hátsó- indiai, stb. Nem szabad külön venni az európai kultúrát, és az ázsiait, meg még az észak- afrikait sem. Európában igen nehéz mondani valamit, ami nem ázsiai eredetű lenne. Ezt el lehet mondani népfajokra is, de kultúrákra is. A másik különös dolog az, hogy keresztény Európáról beszélünk, amikor utazásaim során nem tapasztaltam sem Franciaországban, sem Németországban olyat, hogy keresztények között lettem volna. Mert minden az ellenkezőjére utalt.(nevet). Ezt a mai időkre értem, de régen is így volt. És ez a szomorú, hogy itt nincsen semmilyen keresztény Európa. Meg lehet nézni azt is, hogy Olaszországban mi van! A címerében az ötágú csillaggal. Ki keresztény? Vagy melyik ország keresztény? A harmadik érdekesség az, hogy maga a kereszténység is ázsiai eredetű, és a tipikus ázsiai vallások egyike. Tehát nem lehet különválasztani Európát és Ázsiát. De azt mondjuk, - és ez a másik blöff-, hogy a görögök meg a rómaiak teremtettek itt valamit. Hát a görögök is Ázsiából költöztek Európába, és amikor ideköltöztek, elpusztították az itt lévő kultúrát. De el lehet mondani. hogy az etruszkok is Kisázsiából vándoroltak az Appenin- félszigetre, és itt alakult ki a latinság. Ilyen szempontból sem szabad európainak nevezni sem a latin kultúrát, sem a görögöt. Például a görög oszloprend, amire hivatkoznak sokan, a görög építészetnél már sokkal korábban megvolt Perzsiában. Csak Perzsiát már nem tanítják az iskolákban. És ez a szomorú, hogy egy kultúra-darabot kaptunk mi csak az iskoláinkban. De ez nem az 50 év hibája, hanem az 1000 évi agymosásé. A magyar történelem szinte majdnem minden évtizedében a magyar kultúra háttérbe volt szorítva, még a nagy szent királyaink idején is. Ki kell mondani végre azt, hogy itt mindig fontosabb volt a latin, a germán, néha a tatár, a török, az orosz, mint a magyar. Itt azt is ki kell mondani egyszer, hogy 500 évig nem lehetett magyarul leírni semmit. Csak latinul lehetett írni. Kölcsey Ferenc a reformkorban még követeli, hogy most már azért írjuk Magyarországon magyarul az országgyűlési jegyzőkönyveket, uraim! Mert a nemesség is olyan sznob lett, hogy kis- rossz latin tudásával imitálta, hogy kultúrember, de lényegében műveletlenek voltak. Tisztelve persze azokat a kivételeket, akik a magyar történelem kiemelkedő alakjai, mint Széchenyi, vagy Rákóczi. De ilyen kevés van. Még a kereszténységgel kapcsolatban annyit akarok mondani, hogy éppen a mostani, Nemzeti Múzeumban látható tárlat is igen jó bizonyíték arra, hogy nem úgy van az, ahogyan tanították 1000 éven keresztül, vagy ahogyan most is tanuljuk.
A honfoglalás-kori anyagban kb. 15 kereszt van kiállítva, amelyek mind honfoglalás-kori sírokból kerültek elő. A nagyszentmiklósi kincs, ami kicsivel korábbi, mint a honfoglalás, azon is van négy vagy öt keresztjel. Tehát a magyarság egy része a honfoglalás idején is keresztény volt. Talán meg lehet kockáztatni, hogy 20-30 % biztosan. A kereszténység mellett más vallásokat is gyakorolt, amiről megint csak nem beszél senki. Azaz mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az akkori magyarság pogány volt. Pedig ezt hangoztatták ezer évig, és ezzel az ürüggyel nyomták el a magyar kultúrát. A magyarság semmilyen szempontból sem volt pogány! És nem volt sámánizmus sem. Még egy apró, kicsi sámán sem létezett, ezt is ki kell mondani. A sámán- féle rítusok szibériai, primitív kultúrkörökbe tartoznak. A magyar nép ennél százszor fejlettebb szinten volt akkor, a Honfoglalás idején. És jelentős kultúrával rendelkezett. Olyan kultúrával, amilyennel a körülöttünk élő egyetlen nép sem rendelkezett, sem Nyugat- Európában, sem északon, sem délen. Meg lehet nézni, hogy az un. római császárkort összehordott, összelopott kincsekből rakták össze, így Afrikából, a Közel- Keletről, Előázsiából, Európából. Hát ezzel hencegtek, és még mindig hencegnek. Mindig rossz, és újra csak rossz szövegeket kaptunk általában a magyar történelemről. Szóval egészen biztos, hogy nem így volt! Ezt a közvélemény tartja, és az iskolás tankönyvek tárgyalják így. De ezekbe az ünneprontó dolgokba nem akarok belemenni! De azt is ki lehet mondani, hogy nem volt Honfoglalás. Ha ezt kimondjuk, akkor 100 %-osan igazat mondok. Mert az a nép, amely Árpád vezérünk idején Honfoglalás címén lassanként beköltözött, - mert semmi harc nem volt-, lassanként vonult és terjeszkedett el a Kárpát- medencében, és lassanként vette át a hatalmat. A népesség a Kárpát- medence közepére hatolt be zömében, és oda ültették az embereiket. Tehát nem volt Honfoglalás címén semmilyen üdvrivalgás, hogy „itt vagyunk, elfoglaltuk a hazát”! Nem vonultak át sem a Vereckei- hágón se, más hágón sem, hanem a völgyekben jöttek.
G. I.: De a négyökrös szekerek…
L. J.: Nem! Hiába mondom az embereknek, hogy nem a hágón keltek át, hanem a völgyben. Két széles völgy van itt a Kárpátokban. Ezeken úgy átmehetsz autóval is, ahogy akarsz. Itt alacsony hegyek vannak. A Vereckei hágótól Északkeletre, úgy 15 km-re, a legszélesebb völgy visz át. Hát ki az a hülye, aki felmegy 900 m magasra, és nem a völgyben vezeti a hadát. Ahol ma a vonat is átmegy, Kisszolyvánál, megint csak egy széles völgy van. Ez ugyanolyan agyrém, mint az, hogy Rákóczi Ferencet is úgy hívták haza Lengyelországból, hogy a Vereckei hágónál várta őt Esze Tamás. Hát Rákóczi sem volt buta, hogy a hegytetőn közlekedjen. A völgyekben levő utakon ment a menet, a szekérhad, a lovascsapat, a sereg. Ezt Anonymus (névtelen) találta ki, és mindenki ennek hisz. De az az iszonyú, hogy az eltelt 1000 évben nem nézte meg senki sem a Vereckei hágót. A lexikonok is hülyeségeket írnak, mert nem nézte meg senki az ország-koronát, a Szent Koronát ezer évig. Megnézhette volna valaki, de nem nézte meg senki. Az utóbbi 10 évben vizsgálták meg a koronát. A Lehel kürtjét senki nem vizsgálta meg, és most derült ki róla, hogy döbbenetes érték. A nagyszentmiklósi kincset senki sem vizsgálta meg, csak a László Gyula prof. most, vagy 6 éve. Hogy a csodába lehet egy ilyen ország, hogy a lényeges dolgokat meg sem nézik 1000 éven keresztül. Hogy lehet ez? A Magyar Nemzeti Múzeumot is terheli felelősség, mert rosszul állították ki a Lehel kürtjét: pont a lényeget nem lehet látni, mert ott van alátámasztva! Ott van rajta a fény tiszteletére rendezett ünnepség; ott van középen a szarvas, ott van alatta egy ünneplő tömeg, ünneplő sor, aztán középen a turulmadár, melyet két fényőrző griff fog közre, alatta megint egy ünneplő sor. Tehát kimondottan az említett totemállatok tiszteletére rendezett fény- ünnepről van szó. És a legnagyobb hülyeségeket írták le róla anélkül, hogy megnézték volna. Van a Lehel- kürtön három kereszt is! Ki foglalkozik ezzel? De nem nézték meg! Az egyik tudós nem hiszi el, amit a másik mond. Ebben az acsarkodásban a lényeg veszik el. Tehát biztos vagyok abban, hogy nem volt honfoglalás ebben a Kárpát- medencében.
Sok ezer éven keresztül a magyarság már itt volt. A szkíta, a hun, az avar birodalomban benne élt a magyarság a Kárpát- medencében is. 250 évig állt fenn az avar birodalom, amely keleten a Donig húzódott, nyugaton pedig a bajor medence is hozzá tartozott, nemcsak a bécsi. A bajorok ma is rengeteg avar emléket őriznek. De az előtte levő hun birodalomban is benne élt a magyar nép, amely nem hun eredetű, de benne élt a hunok által vezetett birodalomban, és a Kárpát- medencét is meglakta akkor. Ezért van a hun- magyar azonosságtudat, és sok krónika is erről ír. A Magyar Adorjánnak van igaza, aki azt mondja, hogy magyar nyelvet beszélő nép lakta meg a Kárpát- medencét, de még az ettől keletre és nyugatra fekvő területeket is, így a Balkán északi felét- már a rómaiak előtt is. Hogy ezek egyes csoportjai ide be-, illetve kiköltöztek, ez megmagyaráz mindenféle eseményt. Egyrészt azt, hogy a honfoglalók, Árpád népe magyarul beszélő népet talált itt. És miért maradt meg a magyarság? Mert nagy létszámban voltunk jelen. A kis népeket beolvasztották volna. László Gyula is kimutatta Árpád népéről, hogy ennek vezető rétege törökös, perzsa, iráni jellegű volt, és ezért van az, hogy a honfoglalás-kori kincseink teljesen azonosak a perzsa szasszanida művészettel. Hogy a magyarok itt voltak már előtte, az teljesen biztos. Az is érdekes, hogy a honfoglalás-kori leleteink zöme a mostani, a Nemzeti Múzeum-beli kiállításon látható, és a kitett térképeken megvizsgálható, hogy a legtöbb ilyen lelet Északkelet- Magyarországon van, Zemplén, Szabolcs- Szatmár és Kárpátalja területén, mert azt előbb meglakták, és ott évekig tanyázott Árpád népe. És onnan indultak a nyugati hadjáratokra, szövetségben hol ezzel, hol azzal a helyi fejedelemmel. Hiszen mindig szerződés alapján mentek, hol a germánokkal, hol más néppel szövetségben, persze mindig más és más hadicélok elérésére. Nem vaktában kalandoztak, sem a honfoglalás előtt, sem utána nyugat vagy dél fele. Úgymond rendesen előkészített hadjáratok voltak ezek. Helyismeretük is volt, tehát nem szabad tájékozatlan, vagy műveletlen népnek titulálnunk a kalandozó magyarokat. A rovásírásunk is erre utal, amely tükrözi az egész magyarság történetét, István király előtti időkben is és utána is: amilyen a sorsa a magyar rovásírásnak, ugyanolyan a sorsa a magyar népnek is. Ugyanolyan régi is, hisz ez az írás is valahonnan keletről került a magyarsághoz. Mint ahogy a krónikák is írták, a magyarok szkíta betűkkel írnak, tehát megvolt ez a fajta írás már a szkítáknál is. Természetesen a magyarság már a szkíta birodalomban is benne élt. Igazabb, és magyarabb történelemszemléletre van szükség.
G. I.: Az utolsó kérdésem következik. Lassan háromnegyed éve, tavaly november 4. óta csodálhatjuk meg műveidet a sárvári Nádasdy Ferenc Múzeumban. Úgy látom, hogy inkább az utóbbi évek „termését” vonultattad itt fel. Had kérdezzem meg, hogy mióta foglalkozol a fa anyaggal, a reliefekkel, és mikor volt az, amikor visszanyúltál a hun- avar- honfoglalás-kori magyar történelemhez, a rovásíráshoz? Mikor fedezted fel ezt a világot magadnak, mely természetesen összefüggésben lesz a készülő kopjafával is.
L. J.: Kopjafát ne mondjátok, mert ez nem kopjafa! Ez egy emlékoszlop. Mert az a kopjafa (rámutat a műhelyében egy kopjafára), ami a zászlós kopjából ered. Ez nem az. A ’60-as évek óta foglalkozok a magyar ős történelemmel. Ez volt az a kedvenc témám, amit szerettem olvasni. A regényeket az ember előbb- utóbb megunja. Inkább ez a téma érdekelt. Még Győrben laktam, amikor néhány ismerősöm, néhány újságcikk, néhány könyv vitte el az érdeklődésemet errefelé. Ez a ’60-as évek közepe volt. Akkor az antikváriumokban meg tudott az ember venni régi könyveket is, és az ismerőseim révén is szereztem néhányat. A rovásírással is akkor kezdtem foglalkozni, és nem a mostani Millecentenáriumi évforduló miatt. Nem is lehetett volna talán hirtelen ennyi művet megcsinálni a mostani kiállításomra. Ezen a sárvári kiállításon a legrégebbi művem ezelőtt tíz évvel készült, de zömében az utóbbi 4-5 évben készült művek. És persze van benne sok olyan is, amelyek a szombathelyi nagyobb tárlatomon is már ott volt 1993-ban. De hozzá kell tennem, hogy sem a sárvári tárlatom, sem az említett szombathelyi tárlatom sem csak a honfoglalás-kori művészet témájához csatlakozik: úgy mondanám, hogy inkább a régi magyar kultúra jegyében állítottam ki a műveimet Sárváron. Nemcsak honfoglalás- kori, hanem annál korábbi, de későbbi hagyományok is, így a népballadák, és a népművészet jegyében. Ha már kimondtam ezt a szót, hogy népművészet, ez manapság egy rosszul használt szó, talán valamilyen külföldi szófordításból verték belénk. De nem fejezi igazán azt, amit érteni kellene alatta. Mert amit népművészetnek mondunk, akár díszítőművészetben, akár zenében, táncban, énekben, az tulajdonképpen a régi magyar kultúra. Tehát helyesebb lenne azt mondani, hogy ez a régi magyar hagyományos kultúra, mert ez a fogalom fejezi ki ennek a kultúrának az eredetét, jellegét és ősiségét. A népművészet alatt az emberek inkább a falusi emberek munkáit, alkotásait értik. Tehát egy sokkal nagyobb, mélyebb és komolyabb, és valódibb tartalmat jelent a népművészet szó helyett a hagyományos, régi magyar, nemzeti kultúra elnevezés. Akkor is, ha készül egy hímzés egy faluban, és látszólag az történik, hogy a néni milyen ügyes, és milyen szép dolgokat hímez, mondjuk egy párnára. De ennek a dolognak az a lényege, ha kimondjuk, hogy amit ez a néni tud, és megőrzött a génjeiben, az többezer éves kultúra. És ez eredetibb, nagyobb és ősibb, mint a latin, vagy a germán, vagy más kultúra. Csak ezt kiverték a fejekből, és ezt a nép csacska énekének nyilvánították, szemben az idehozott idegen kultúrákkal. Minden korszakban ránk erőltették ezeket,- olyan címen, hogy a magyar az egy pogány, elmaradott nép, és talán még kultúrája sincs,- de kiderült, hogy a fordítottja az igaz! Persze mindig hatalmi szempontból mosták ki az agyakat! A magyar kultúra a falvakban maradt meg, ahol a városi agymosás nem történt meg, vagy csak felületesen. Most megint hasonló zajlik le: megint minden fontosabb, mint a magyar kultúra. Most angolul kell énekelni, mert ez az új uraink fedőnyelve!

Sárvár, 1996. február