KREATIVITÁS ÉS SPIRITUALITÁS- NEW ORLEANS: A ZENE VÁROSA

Kreativitás és spiritualitás - New Orleans: A zene városa
2021.05.21. Gróf István, fotók a filmből

Feltételezem, nem sokan lehetnek azok az olvasók, akiknek New Orleansról, Louisiana nagyvárosáról ne a karneválok, a zene, a tánc jutna eszébe. Nos, ezt a jól ismert szellemi nevezetességet járja körül egy 2019-ben elkészített, és tavaly bemutatott majd' kétórás dokumentumfilm, amelyet a szakmában elismert, 2001 óta jazz-filmeket forgató Michael Murphy rendezett.
Az Up from the Streets: New Orleans: The City of Music mindent elmond a város és a zene kapcsolatáról. Nevezetesen azt, hogy három évszázad alatt a francia telepesek, a néger rabszolgák, a még itt élő indiánok (a világhíres, minden év húshagyó keddjén megrendezett Mardi Gras fesztivál is az indián időkből eredeztethető), a karibi kreol bevándorlók, és a legkésőbb érkező britek nemzetiségi olvasztótégelyében micsoda, egymás művészetére ható, egymásét megtermékenyítő és merőben új stílusokat kialakító zene- és táncművészetet alakult ki. A kulcsszavak, amelyet a jazz-trombitás Terence Blanchard, mint a film narrátora mond be a film elején, a kreativitás és spiritualitás.

Ámbár a ma félmilliós város (a 2005-ös Kathrina- hurrikán óriási pusztításai következtében - amelyre a film is utal - csökkent a lakosságszám) a XIX. század közepéig egy nagy falu volt, közepén a Kongó-térrel, ahol a rabszolgák ezrei - akkor meglepően megengedő módon, különösebb zaklatások nélkül - zenéltek, táncoltak, templomból jövet-menet, vasárnaponként. Ugyanitt alakult ki száz évvel később az európai hagyományokat beépítő rezesekkel, fúvósokkal a feketék marching band-je, a rezesbandák divatja, melynek következő állomása már a jazz kialakulása volt. A stomp, a rag(time), majd a dixieland megszületése mind ennek a műfajnak különböző állomásai, melyeket Jerry Roll Morton, Kid Ory, King Oliver személyén keresztül mutat be a film. Kiemelten láthatjuk Louis Armstrong színre lépését a városban, aki egyrészt a jazz-számokban először „tervezte meg" a hangszerenkénti szólók-improvizációk rendjét, másrészt fekete muzsikusként a „jazz utazó nagykövetének" szerepében népszerűsítette, elismertette ezt a fajta zenét, nem kevés ellenállással megküzdve pályája elején. (Hatalmas szobra az Armstrong-tér közepén található!)
A filmben rengeteg (talán a kelleténél több) interjút hallhatunk- láthatunk, és köztük a bejátszott zenei részletek támasztják alá az előtte elmondottakat. A korai jazz időszakából való a város szórakoztató-negyedében, az egykori piroslámpás Storyville mostani helyszínén, a French Quarter-ben, a Bourbon Streeten a máig üzemelő Preservation Hall, ahol az itt fellépő Preservation Jazz Hall Band már élő bejátszással örvendeztet meg. Dr. Michael White klarinétos ma is hallható korszerű dixieland zenéje a film egyik legnagyobb zenei élményét adta. A Marsalis zenész klán több képviselője, Branford Marsalis (akinek bandje szintén halható) és Wynton is riportjai révén eleveníti fel a jazz különböző korszakainak virágzását városukban.
Blanchard konferálása mellett - melyben igen gyakran kitér a csak napjainkban lanyhuló, az egykori néger rabszolgákat és felszabadult, már hírneves zenészutódaikat is ért rasszista megnyilvánulásokra -, zenei aláfestésként gyakran megszólal zenekarával. Ezek egyike a Lennon-McCartney dal, a Blackbird is, amelyet - énekelj csak, feketerigó - csak felnőtt fejjel „értett meg" Terence is.
A következő nagy zenei korszak New Orleans zenéjében szintén a feketék műve: a spirituálé, a gospel. Nagyjai között bemutatja Mahalia Jacksont, e műfaj királynőjét, fellépését közvetítve, melyben Martin Luther King kampányát segíti, és megszólal többször is Irma Thomas is. A R&B és rock and roll korszak szintén nagy muzsikusokat termel ki az amerikai Dél egzotikus városából. Professor Longhairrel kezdi a dokumentumfilm a bemutatásukat, a szintén fekete Fats Domino-val folytatja, majd elérkezik a New Orleans-i zongoristák ez esetben fehérbőrű királyához, Dr. Johnhoz. Külön állomása e műfajnak az a nemcsak előadóművész, hanem zeneszerző-zenei rendező Allen Touissaint, aki a mai napig stúdiót is üzemeltet a városban. A rockzenei hírességek között többször megszólal Keith Richards (The Rolling Stones), Robert Plant (Led Zeppelin), Sting, Bonnie Raitt, de nagyon igazságosan zenei producerek is helyet kapnak (Ben Jaffe, Quint Davis) a filmben, akik ezt a fajta zenét mentik tovább a koncertszervezéseik, hangversenytermeik üzemeltetése során.

És a zenei korszakok felidézése folytatódik: az amerikai rockzene egyik, talán zenetörténeti hatásában a The Band-hez hasonlítható legendája, de funky zenében jeleskedő The Meters néhány klipje lenyűgöző élményt adott. Személy szerint nekem nem kedvencem a funky, de ez a négy, nagytudású, tapasztalt zenész, amit ott előadott, az nem volt akármi. A film a banda billentyűse, Art Neville később világhíressé vált The Neville Brothers csapatát mutatta be néhány felvételén, és a hozzátartozó riportokon keresztül. A Neville-klán ugyanolyan híressé vált a városban, mint a jazzben a Marsalis-család. Hogy ne csak a dicső múltról és a ma is pezsgő zenei jelenről legyen szó, a jövő zenéjét is felidézi a film: a ma divatos hip-hop zene, és annak New Orleansi ága, a bounce neves képviselőit, többek között DJ Jubilee-t szólaltatja meg Michael Murphy. A film egyik kulcsmondatát az egyik Neville fivér mondja ki napjainkban: „New Orleansban az a csodálatos, hogy mindenki ismerőse mindenkinek, akkor is, ha azelőtt sohasem találkoztak."
Most, a beszámoló legvégén elárulom nagy titkomat: részben személyes élményeimet elevenítette fel a film! 2000 januárjában öcsémékkel ellátogattunk a Mississippi-delta városába, ahol másfél napot töltöttünk el, többek között egy éjszakába nyúló estét a szórakoztató negyedben, a Bourbon Street környékén, ahol megkóstoltunk néhány jellegzetes ételt a város másik híres nevezetességéből, a cajun konyhából. A jó értelemben vett, a rasszok vegyüléséből csak nyerő kozmopolita város mély nyomot hagyott bennem. Ha „élőben" nem is, de a film megtekintésével ajánlom mindenkinek, hogy részese legyen e csodának

< Megjelent a vaskarika.hu portálon, 2021. 05.21-én