2013. december 18., szerda

SÁRVÁR, POSTA-TÉRI PARKOLÓRENDSZER ÁTADÁSA

Tisztelt képviselő úr, polgármester, alpolgármester úr, városi képviselők, tisztelt résztvevők!

1983-ban a hátunk mögött magasodó 10 emeletes ház egyik 9-ik emeleti lakásában, 10 évre rá a saroktól a harmadik házban laktam, itt, Sárvár belvárosában. 1990-ben adta magát a lehetőség, hogy a rendszerváltozás során, akkori ellenzékiként, képviselőként is politizálhassak e körzetben. Akkor, elsőre ugyan nem, de 1998-ban ez sikerült. Már akkor elhatároztam, hogy a belváros eme frekventált helyén levő terét, a Posta teret, fekvésének méltó állapotába hozzam.
A kiindulás állapota 19-ik századi volt: a tér közepén düledező házacska , gémeskúttal, tyúkólakkal, körülötte gaztengerrel. A tér rekonstrukciójához szükséges első lépés ennek eltakarítása, a második a tér északi oldalán emelkedő szovjet katonai emlékmű a városi temetőbe kiköltöztetése volt. Akkor még nem sok önkormányzat merte meglépni ezt, de nekünk, Boross Péter egykori belügyminiszter útmutatásainak segítségével, ez is, már az első ciklusom végére, sikerült. A fiókomban őrzöm ma is azokat az ötleteket, terveket, melyeket alpolgármesterségem idején, lakossági fórumok alkalmával gyűjtöttem be a tér későbbi funkcióit megtervezendő. Akkor exkluzív piac, üzleti alapon működtetett kereskedőház, szálloda, étterem, park, szabadtéri színpad- sok minden felvetült!!!
Az álmaimról akkor sem mondtam le, mikor a következő két ciklusban a tér üresen, felújításra "éhesen" készen állt. A gyógyfürdő elsőbbségét beruházási tekintetben senki sem kérdőjelezte meg, én sem. 2009-re aztán végre eljutottunk odáig, hogy a most átadandó parkoló- rendszer terveit megrendelte, és elkészítette a város. A 2010-ben felálló megújult városvezetés végül is támogatta a 12 éve megszületett elképzeléseket: a Posta tér és a gimnázium előtti terület idén, első ütemben korszerű parkoló-rendszert kapott ma. A fürdő általi hirtelen és gyors fejlődés olyan hatalmas turista-áradatot és olyan meglepő gépkocsiforgalmat indukált, amit a parkolóhely-építés eddig nem kompenzált. Ez a most átadott 52 személygépkocsi-, és 2 buszparkoló lett a második eleme annak a parkoló-építési programnak, melynek első része a postával szembeni téren tavalyelőtt elkészült.
A város polgárai nevében köszönjük a város döntéshozóinak, hogy pályázat nélküli forrásokból, önerőből megvalósította ezt a beruházást. És köszönjük azt is, hogy ezt a fejlesztést folytatva, 2014-ben, beteljesítve-befejezve a Posta-tér rekonstrukcióját, valódi kulturális-szabadidő funkcióval sétáló-teret ad a Kossuth-tér meghosszabbításával tágas teret is adó sárvári belvárosnak. Az itt lakóknak, a közlekedőknek, a hozzánk látogató vendégeknek- mind-mind hasznos, szép és jó ez. Használjuk örömmel, megelégedéssel!

Gróf István, a belváros volt képviselője
Elhangzott a 2013. december 18-i avatóünnepségen,
Kivonata megjelent a Sárvári Hírlap 2014. január 10-i számában

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése