2013. szeptember 28., szombat

Hatvanhat- Weöres Sándor emlékest Sebőékkel

Hatvanhat - Weöres-emlékest Sebőékkel

Gróf István - Fotók: Stekovics Gáspár

"Ha füled már nem hall, a szemed már nem lát, a kezed már nem fog, a lábad már nem visz, akkor fordulj magadba. De vigyázz: ott benn a táj ne legyen barátságtalan!" Ezt a levelet, üzenetet hagyta Weöres Sándor annak idején Sebő Ferencre, azzal a kikötéssel, hogy csak 66 éves korában nyithatja ki. Sebő 66 lett, kinyitotta, és egy Weöres-emlékesttel adózott a költőről elnevezett színház Márkus Emília termében, szeptember 25-én.

Nem tudom, ki hogy van vele, de akárhány Sebő-koncerten voltam, mindig füligérő szájjal, jókedvűen hallgattam végig előadásukat. Ez jobbára a zenekarvezető összekötő szövegeinek köszönhető, annak ellenére, hogy Sebő konferanszai tudást adnak át, már-már ismeretterjesztő jellegűek, mégis teli vannak humorral, poénnal, pajkossággal.
A Weöres Sándor centenárium megünneplésének fontos állomásaként harangozta be a programot Jordán Tamás színiigazgató, majd, - máshol nem lévén szabad hely - az első sor legközepén foglalt helyet, hogy meghallgassa az előadást. Elmondta azt is, hogy Sebő Ferenccel majd fél évszázados munkakapcsolat és barátság köti össze, így nem volt nehéz meghívását realizálni.
A majd két évtizede változatlan összetételű Sebő-együttes ezen a koncerten kiegészült: a Sebő Ferenc - gitár, tekerőlant, ének, Barvich Iván- tárogató, népi fúvós hangszerek, Perger László tambura, gitár összetételű banda Tímár Sára énekes-csörgődobossal, valamint a Soós Réka énekes-hegedűssel egészült ki aznap estére. A megzenésített versek előadására „optimalizált" fúvós-, pengetős- és kísérő ritmushangszer felállás ezúttal nemcsak a zenekarvezető énekét kísérte, hanem a két, az akadémia népzenei mesterszakos hallgatóiként tanuló leányénekest is.

Az este nagy bejelentésével nem sokáig titokzatoskodott Sebő Feri: a bevezető magyar népdalcsokor után, - benne az elmaradhatatlan „Hej, Dunáról fúj a szél-lel", és a folkműfajban nem megszokott fúvósimprovizációval - felolvasta azt a levelet, melyet a költőóriás a 70-es évek elején adott át az akkor pályakezdő, ifjú muzsikusnak azzal a kitétellel, hogy azt csak 66 éves korában bonthatja ki.
Nos, a zenész, ezt megérve felbontotta azt, és felolvasta nekünk. A lényege: ha a füled már nem hall, a szemed már nem lát, a kezed már nem fog, a lábad már nem visz, akkor fordulj magadba. De vigyázz: ott benn, a táj ne legyen barátságtalan! Mintha ezt az üzenetet már évtizedekkel előtte meghallotta volna Sebő!
Akkoriban Weöres Sándorral közeli kapcsolatban volt a zenész, aki elmondása szerint mindig is közel állt a népköltészethez, a népdalokhoz. Ezt bizonyítandó, három versét megzenésítő, gyimesi táncrenddel színesített blokkot adtak elő, mely után egy kortárs költő, Varró Dániel megzenésített műve hangzott el. Sebő értelmezése szerint a megzenésített versek olyan szövegek, amelyeknek dallama van, és nem fordítva! Majd jöttek a páratlan ritmusú bolgár, délszláv, török zenék, Weöres verseire: a „Jobb s bal" a faun és a nimfa története, a „Rongyszőnyeg", a Sára és Réka által előadott „Vöröshajú lányok", majd a „Karácsonyi vers".
A tavaly Kossuth-díjat kapott népzenész-zenekutató szerint a magyar költők talán egyedül viszik tovább az időmértékes verselés ókorban született hagyományait: ennek hatása ma sem az olasz, sem a görög lírában nem fedezhető fel. Sebőék kivált az anakréon versritmust használják előszeretettel, és ez gyakorta találkozik a vasi költő verseinek megzenésítéseivel. A „Magyar etűdök", melyek Sebő szerint Weöres nem gyermekeknek szánt, valamint a gyerekversek, a „Túl, Túl, messze túl", a „Tavaszköszöntő", a kólóritmusú „ovisláger" „Bóbita", vagy a legismertebb „Izzik a galagonya" már-már közismert feldolgozások voltak a közönség számára is.
A jó hangulatú este vége fele Sebő Ferenc eldicsekedett azzal is, hogy a neves költő csak Kodály Zoltánt és őt kérte fel egy-egy versének megzenésítésére. Kodály nem vállalta, Sebő igen: a „Macskainduló" az elbeszélése szerint tetszett a költőnek is. A Kodály által visszautasított „Valse Triste" Sebő Ferenc zenéjével szintén megszólalt a ráadásban, ugyanúgy, ahogy legvégül az „Árdeli szép táncok", ezúttal az erdélyi Weöres-rajongó költő, Kovács András Ferenc tollából.
A magyar népdaléneklésben a szokatlan felhanghasználatot a 70-es évek óta az akkori Sebő együttes hozta be a zenei köztudatba: a nemrég elhunyt Halmos Béla hegedűs-énekessel - aki idén áprilisban a sárvári Évezrednyitó Beszélgetések vendége volt - ezt mesteri fokon művelték. Az est folyamán Rékáék terceltek, Iván a kvintet hozta tárogatóján, és ez így volt tökéletes. A versek közötti mezőségi csujogatások pedig visszavezettek minket az autentikus magyar népzene világába. És így lett kerek ez az este is. Köszönet érte Sebőéknek.

megjelent a www.vaskarika.hu portálon 2013.09.28-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése