2009. november 20., péntek

KERESZTÉNY NEMZETPOLITIKA- BOROSS PÉTER MINISZTERELNÖK

KONSZOLIDÁLT JOBBOLDALI POLITIKUSOK KELLENEK-
ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK

Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke volt az "Évezrednyitó beszélgetések" című sorozat legutóbbi előadója. Gróf István önkormányzati képviselő vendége elsősorban a keresztény nemzetpolitikáról beszélt.
A házigazda, Gróf István köszöntőjében arról beszélt, hogy mindig is különös tisztelettel tekintett fel a rendszerváltó kormány MDF-es politikusaira, ezért is látott vendégül közülük már sokakat, és most ezt a tiszteletreméltó névsort koronázta meg az egykori miniszterelnök, Boross Péter személye. Az 1928-ban született politikus, aki Antall József halála után, 1993 decemberétől az 1994-es választásokig volt az ország miniszterelnöke, előadásában elsősorban a keresztény nemzetpolitika fontosságát hangsúlyozta.
A keresztény nemzetpolitika volt az, ami a Kiegyezés, a parlamentáris demokrácia kialakulása óta az egyetlen nemzetépítő erőként létezett. Sem a baloldal, sem a szélsőjobb nem mondhatja el ugyanezt magáról, sőt történelmi tapasztalat, hogy sokkal inkább romboló tényező volt mind a kettő. Éppen ezért az ezeréves hagyományaira épülő keresztény nemzetpolitika, a mértéktartó, előrelátó, erkölcsi elveken alapuló politikai magatartás az az irányzat, amelynek megerősödésére szükség van a mai Magyarországon- mondta Boross Péter.
Az egykori miniszterelnök sárvári előadásán óva intett mindenkit a szélsőséges politizálástól. Mint mondta, a nemzet jövőjét jelentő keresztény erkölcs és nemzettudat mellett kell hitet tennünk, mert csak ez jelentheti a nemzet számára a válságból való kiutat, a felemelkedést. Reményét fejezte ki, hogy jövő tavasszal egy konszolidációs folyamat indul el, mert ha nem így lesz, akkor abból csak kára származhat a magyar nemzetnek.
Boross Péter rendszerváltó politikusként, egykori miniszterelnökként az idei évben odáig jutott, hogy előbb lemondott parlamenti mandátumáról, majd nyáron az MDF-ből is kilépett. Amint elmondta, ennek egyik oka a kiábrándultság, a másik pedig az, hogy a 80. életévét betöltve már nem érzi magát elég frissnek a mindennapi politizáláshoz.
Az egykori miniszterelnök jó fél évvel a jövő évi választások előtt 2010-re erőteljes jobboldali fölényt prognosztizált. A kérdés csak az, tette hozzá, hogy a majdan hatalomra kerülő új jobboldali erők felismerik-e, hogy Magyarországon tartósan nyugodt viszonyokat, stabilitást csak a konszolidált jobboldali politikusok és miniszterelnökök- mint Tisza Kálmán, vagy Bethlen István- tudtak teremteni. Ők viszont a nyugodt építőmunkához szükséges időt is megkapták a történelemtől. Boross Péter befejezésül abbéli reményét fejezte ki, hogy a jövő évi választásokon nyertes párt politikusaiban is lesz kellő mértékletesség, türelem és bölcsesség.

-CSL-
Fotó: Pajor András
Megjelent a Sárvári Hírlap XXI. évfolyamának 22. számában, 2009. november 20-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése