2005. június 3., péntek

NEM A BALSORS OKOZTA TRAGÉDIÁINKAT- JESZENSZKY GÉZA

ÉVEZREDNYITÓ BESZÉLGETÉSEK-
 NEM A BALSORS OKOZTA TRAGÉDIÁINKAT

Május 20-án- tizenegy év után-, ismét városunk vendége volt dr. Jeszenszky Géza, aki az Évezrednyitó beszélgetések sorozat keretében "A Magyar nemzet jövője" címmel tartott előadást.
Az egykori külügyminiszter bevezetőjében leszögezte, hogy a történész sem látnok, ezért nem láthatja jobban a jövőt, csupán fénycsóvát vetítve tudja felvázolni a múltra és a jelenre építve.
Aztán Jeszenszky Géza három nagy téma köré csoportosítva ismertette a magyarság jövőjét meghatározó tényezőket. Elsőként a demográfiai helyzettel kapcsolatosan aggályainak adott hangot. Elszomorítónak tartja, hogy a magyarság fogy, ezért egyre kevesebb embernek kell eltartania egyre többet, így ez is hozzájárul az életszínvonal csökkenéséhez. Szerinte nem a betelepítés és a bevándorlás a megoldás, hanem különböző intézkedésekkel még jobban elő kellene segíteni, támogatni kellene a gyermekvállalást.
Ezt követően a gazdasági helyzetet elemezte és elmondta: nem igaz, hogy az EU halálra ítélte mezőgazdaságunkat, bőven van lehetőség, viszont ennek előfeltétele, hogy jó agrárpolitikát alakítsunk ki. Az sem biztos, hogy az olcsóbb külföldi árut kell megvásárolnunk a magyarral szemben. A másik kulcs pedig a munkára ösztönző, igazságosabb adórendszer lenne. Harmadik fontos problémaként a határon túli magyarság sorsára hívta fel a figyelmet. Nem feledhetjük a Trianon előtti helyeinket, múltunk nagy és szép színtereit és az elcsatolt területeken élő magyarságot. Nekünk is érdekünk, hogy támogassuk őket, hogy ne éljenek rosszabbul, mint mi, hogy őseink földjén otthon érezzék magukat- mondta, majd hozzátette: én bízom benne, hogy az EU a nemzetek Európája marad és határmódosítás nélkül, az újraegyesült magyarság közösen egy jobb és szebb Európát tud építeni.
Végezetül dr. Jeszenszky Géza hangsúlyozta: nemcsak a balsors okozta tragédiáinkat, hanem ballépéseink is. Ezért önvizsgálatot kell tartanunk és meg kell értenünk, hogy nem kell és nem lehet most mást hibáztatni, a sorsunk a saját kezünkben van.

B.P.
Fotók: Novák Zsuzsa
Megjelent a Sárvári Hírlap XVII. évfolyamának 11. számában, 2005. június 3-án

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése