DÉL-AFRIKAI KALANDOK A FAJI MEGKÜLÖNBÖZTETÉS ÁRNYÉKÁBAN II. RÉSZ

Dél-afrikai kalandok a faji megkülönböztetés árnyékában - II. rész
Szöveg: Grófné dr. Kerekes Enikő, fotók: Gróf István és Grófné dr. Kerekes Enikő

Fokvárosba a Flysafair helyi légitársaság gépével repültünk december 23-án Johannesburgból. Az ország sok belföldi repülőjáratot üzemeltet, az Airlink, a South African Airwais, Kulula, hogy csak a fontosabbakat említsem, ezek hatalmas forgalmat bonyolítanak le a nagyobb városok, Durban, Port Elizabeth, Bloemfountein között. Ezekre a járatokra szükség is van, hiszen az ország hatalmas, a távolságok nagyok. Vonattal is lehet utazni Johannesburg és Fokváros között, a The Blue Train illetve, a Rovos Rail vonalait erre a célra hozták létre, csakhogy ezek Orient Express kategóriájú különleges vonatok, luxusutazásra, hosszabb afrikai körutakra vannak kitalálva.
Fokváros Dél-Afrika második legnagyobb városa Johannesburg után, közel 4 millió lakosainak száma. Ez az ország „legfehérebb" városa az etnikai összetételt tekintve, hiszen a lakosok 16% fehér. Csodálatos természeti környezetben fekszik, hegyek és az Atlanti-óceán között.

A hegyek közül a leghíresebb a lapos tetejű Tábla-hegy (Table Mountain-hegy), amelyen mindig fennakadnak a felhők, a Lion's Head (Oroszlánhegy), Devil's Peak (Ördög-csúcs hegy), illetve a Signal Hill dombja, ez ad otthont a színpompás Bo-Kaap negyednek. Itt, Fokvárosban a legérezhetőbb a társadalmi csoportok közötti hatalmas szakadék. Van a fehérek lakta rendezett városrész a Tábla-hegy felé vezető úton, búr és angol stílusban épült hófehér házakkal, ezeket a buszból többször is megcsodáltunk. Az óceánparti övezetben luxusvillák, gondozott lakóparkok nyúlnak fel a sziklás domboldalra, de a taxi ablakából, amely a repülőtérről a szállodánkba vitt, látszott az autópálya mellett az a hatalmas bádogváros is, ahol nagyon szegény emberek élnek.
Fokváros érkezésünkkor nyugodt szívvel kitehette volna a „Megtelt" táblát. Dél-Afrikában a nyári illetve az iskolai szünet december elejétől január végéig tart, déli félteke lévén akkor van itt a legmelegebb, a főszezon. A helybeliek nyaralni indulnak, és ez bizony nagyon látszott az árakon is. Horribilis áron béreltünk szállodát, és vásároltunk helyi repülőjegyet. Ha pár hónappal korábbi vagy későbbi időpontban utazunk, költségvetésünk jóval kedvezőbben alakul.

Amikor a szálláshelyet kiválasztottuk, sokáig bámultuk Fokváros virtuális térképét. Fogalmunk sem volt, hogy melyik részén érdemes szállodát foglalni. Melyik környék biztonságos, honnan járhatóbbak be könnyen a látnivalók. Aztán leszűkítettük a lehetőségeket, a Victoria and Alfred Waterfront nevet viselő nyüzsgő modern környékre, amely a Két Óceán Akvárium és a kikötő mellett található, valamint az „óvárosra". Végül ez utóbbi mellett tettük le voksunkat. A kiválasztott szálloda mellett van a City Sightseeing turisztikai információs iroda, ahonnan indulnak a Hop on Hop off városnéző busz túrák, amelyekkel kedvező áron be lehetett járni Fokvárost és környékét.
Európai mércével Fokváros esetében óvárosról nem igazán lehet beszélni, egy olasz város utcácskájában több történelmi jelentőségű épületet lehet látni, mint egész Dél-Afrikában. A City Bowl (belváros) egy kellemes, gyalogosan is bejárható területe a városnak, két-három emeletes viktoriánus stílusban épült házakkal, árnyas, fákkal szegélyezett utcákkal, kávézókkal, éttermekkel, üzletekkel, és nem utolsó sorban itt található a Green Market elnevezésű kézműves piac, ahol pezseg az élet reggeltől estig. Csodálatos afrikai kézműves termékeket árulnak a helybeliek, feltűnő színű és mintájú textíliákat, faragott maszkokat Afrika minden területéről, festményeket, ékszereket,

ugyanakkor minden nap amatőr táncegyüttesek dobják fel a hangulatot, persze, némi baksis reményében.
A Trade Butique Hotel a lehető legjobb választás volt. Egy kisebb apartmant kaptunk, nappalival, felszerelt konyhával, és egy nagy hálószobával. Az épület tetejéről, ahol egy bár és egy kisebb fürdőmedence is helyet kapott, csodálatos kilátás nyílt a Fokvárost körülvevő ikonikus hegyekre. A szálloda telt házas volt, javarészt helybeli turistákkal, de akadt közöttük külföldi is. Magyar kötődés is volt a hotelhez tartozó étteremben, mert a The Grand Budapest Hotel című film volt a berendezés ihletője, és még „Budapest koktélt" is lehetett rendelni. Az más kérdés, hogy a pincéreknek fogalmuk sem volt arról, hogy hol van Budapest.
Életünkben most először történt meg, hogy a karácsonyt nem a családunkkal ünnepeltük, hanem egy messzi kontinensen. A szálloda személyzete megnyugtatott, hogy főszezon lévén minden üzlet nyitva van ünnepek alatt, ugyanígy az éttermek és kávézók is, az élet a megszokott mederben folyik tovább. Ennek ellenére a google térképen megkerestük a legközelebbi élelmiszerboltot, a pár száz méterre található Pick 'n' Pay Family-t, és az esetleges éhenhalást vagy szomjan halást elkerülendő, elrohantunk bevásárolni, hogy telepakoljuk a hűtőt. Végre egyedül, kíséret nélkül, gyalogosan Dél-Afrikában!

Világosban még vidáman jártuk az utcákat, bámultuk a felhőkarcolókat, a díszes viktoriánus házakat, felszabadultak, bátraknak érezve magunkat. Már ekkor feltűnt, hogy minden utcasarkon rendőr áll, lényegében egymástól 50-100 méterre. Többször figyelmeztettek engem, hogy vigyázzak a fotózással, a telefonomat tegyem el, lehetőleg egy belső zsebbe.

Igazából egy jó hideg sörre vágytunk a repülőút után, a melegben, de a szupermarketben felvilágosítottak bennünket, hogy muzulmán kerület lévén alkoholt nem árulnak, és étteremben sem kapható ezen a környéken, azonban a visszaúton találunk olyan „liquor stores"elnevezésű üzleteket, ahol sör, bor vásárolható. De friss gyümölcsből, szendvicsekből és üdítőkből jól bevásároltunk. A vacsorát ismételten egy közeli Spur étteremben költöttük el, és hideg sör hiányában forró csokit kortyolgattunk. A szállodába vezető út már jóval veszélyesebbnek tűnt, mivel időközben besötétedett. A járdák tömve voltak járókelőkkel, rengeteg ember jött velünk szembe, mellettünk, mögöttünk. Hinduk, feketék, arabok, ázsiaiak (fehéreket itt nem látni, a City Bowl területén csak elvétve laknak) és végig arra gondoltunk, hogy vajon kitől kell félni? Talán senkitől sem.

De az utcasarkokon strázsáló rendőrök jelenléte éreztette, hogy valós a veszély, óvatosnak kell lenni. Megfogadtuk, hogy sötétedés után többé nem megyünk ki a szállodából, legfeljebb a közeli éttermekbe. Ami a közbiztonságot illeti, szükséges a folyamatos éberség. Egy ott készült rendőrségi statisztika alapján az adott év első negyedévében az országban 6289 embert öltek meg, ez azt jelenti, hogy háromóránként követnek el gyilkosságot. Átlagosan tíz gyilkosság jut 100 ezer emberre. Ezeknek az adatoknak a tükrében Dél-Afrika negatív dobogós helyen van a közbiztonságot tekintve. A városokban gyakoriak a rablások, lopások, személy elleni bűncselekmények. El kell kerülni a konfliktus lehetőségét is, sötétedéskor nem szabad az utcára kimenni. Még napközben sem szabad drága kamerákkal, telefonokkal, ékszerekkel, naiv turistaként közlekedni, hanem lehetőleg úgy, mintha helybeli fehérek lennénk. Megpróbáltunk mi is így viselkedni.

Az apartheid eltörlése óta a gazdasági fejlődés ellenére Dél-Afrika a világ egyik legegyenlőtlenebb társadalmává lett, a szakadék a társadalmi rétegek között egyre mélyül. Ez az ország nem Délkelet-Ázsia, ahol a helybeliek őszintén és kedvesen mosolyognak a turistákra, esetleg még szeretik is őket. Itt folyamatosan érezni a feszültséget, a gyanakvó pillantásokat. Az utóbbi időben sok kivándorolt európai tért vissza régi hazájába, és számolta fel Dél-Afrikában levő birtokát. De hogyan is tudna bárki nyugodtan és boldogan élni egy olyan országban, ahol méteres szögesdrótos kerítések mögé kell elbújni csodás házaikba és kertjeikbe a külvilág elől, és sötétedéskor nem szabad kilépni az utcára.

Első fokvárosi napunkon (fényes nappal) Dél-Afrika legrégebbi épületéhez sétáltunk el, ez az 1666-ban épült Jóreménység kastély. A Holland Kelet-indiai Társaság építette rabszolgákkal, katonákkal erődnek, állomáshelynek, innen indultak útjukra Európából a keletre tartó kereskedelmi expedíciókra a hajók. Az ötszögletű, vizesárokkal körülvett épület monumentális, jelenleg múzeumoknak ad helyet. A kastély berendezése a skót származású író, művész és társasági hölgy, Lady Anne Barnard ízlésének és kreativitásának nyomait viseli. Lady Anne közel öt évet élt Fokvárosban, jelentős hatással volt korának kulturális életére.

Az ő ízlésének megfelelően lett kialakítva a hatalmas ebédlő, amelyben egyszerre száz vendéget láthattak vendégül, illetve a bálterem, ahol egyes állítások szerint néha még a hölgy szelleme is megjelenik.
Útközben átvágtunk egy autentikus helyi piacon, ahol mindent árultak, amit el lehet képzelni. Használt és új ruhákat egy nagy földre helyezett kupacból, bicikligumit, autóalkatrészeket, gyümölcsöket, fűszereket. Ez igazán helyieknek, és nem turistáknak való piac volt. Utólag olvastuk, hogy ez a piac is egyike azoknak a helyeknek, amelyet messziről javasolt elkerülni!
Délután Fokváros azon részére sétáltunk ki, amelyről rengeteg youtoube videót néztem meg utazásunk előtt. Gondolatban már ezerszer végigjártam minden egyes utcáját.

Fokváros Bo-Kaap negyede élénkszínű házairól, macskaköves utcáiról, mecseteiről, kitűnő maláj éttermeiről és kiállításairól híres. A városközponthoz közel, a Signal-domb lejtőin fekszik, az ott élők közel 60%-a muszlimnak vallja magát. Az eredeti lakosok Indonéziából, Malájziából behozott rabszolgák voltak, később Jáváról és Ceylonból érkeztek politikai menekültek. Bo-Kaap negyede, amely afrikaans nyelven annyit jelent, hogy „a Fokföld felett", egy csodálatos színfolt a nagyvárosban. Órákat lehet barangolni az utcákon, fotózni a gyönyörű házakat, amelyek eredetileg mind fehérek voltak. Amikor a rabszolgák felszabadultak és megvásárolhatták házaikat, a szabadság nevében színesre festették azokat. Ugyanazt a színvilágot fedeztük fel, mint az Indonéziában és Malajziában látott házaknál, pink, türkiz, lila, kék és élénkzöld színekben pompáznak. Mivel Bo-Kaap Fokváros egyik leghíresebb idegenforgalmi látványossága, az állam is hozzájárul a házak karbantartásához, rendszeres újrafestéséhez.

Mivel karácsony estéje volt, egy kicsit mi is kicsíptük magunkat, a férjem trikó helyett inget vett fel, majd felhívtuk a család összes tagját boldog ünnepeket kívántunk Nekik. A változatosság kedvéért átsétáltunk a szállodánkkal szembeni étterembe - egy ünnepi vacsorára. Pechünkre olasz salátákon és pizzán kívül nem sok minden szerepelt az étlapon, de mivel az utóbbi napokban elkényeztettük magunkat a sok finom marhasteakkel, úgy gondoltuk, töltött káposzta és bejgli helyett jöhet a négysajtos pizza. Meg egy palack jól behűtött fehér bor. Ez is egy ugyanolyan este lett, mint a többi...gondoltuk magunkban, mert semmi nem utalt ünnepre, rajtunk kívül egy rövidnadrágos német pár iszogatott a bárpultnál.

Második napunkon indultunk a Hop-on Hop-off buszos kirándulásra. Még itthon kinéztük magunknak az interneten ezt a lehetőséget, annak meg különösen örültünk, hogy december 25-én és 26-án, amikor nálunk tombol a karácsony, Fokvárosban pörög a turizmus. Háromfajta lehetőség van a buszos utakat illetően. Van a kék túravonal, amely a leghosszabb, délről megkerüli a Tábla-hegyet, és leereszkedve a hegyekből, az óceán partján lehet visszajutni a városba. A piros túravonal rövidebb, felvisz a Tábla-hegy aljához, ahonnan indul a felvonó a hegyre, aztán szintén az óceán partján kanyarodik vissza a kiindulási helye, a Water Frontra. Egy harmadik lehetőség a lila vonal, amely viszonylag rövid út, az a neve, hogy bor túra, de mi Fokföld leghíresebb borvidékeit egy önálló úttal kívántuk bejárni. Mindegyik útvonalon több megálló van, ott lehet leszállni, ahol akarunk, és annyi időre, amennyire szeretnénk. 20 percenként indulnak a buszok a turistairoda előtt, és ha biztonságban szeretnénk várost látni, a Hop-on Hop-off busznál nincs jobb választás. Két egymás utáni napra vettük a jegyeket, ezek ára személyenként 9000 Ft volt. A kék túravonallal kezdtük, mert ennek van megállója a Kirstenbosch Botanikus Kertnél, és a Haut Bay Harbour elnevezésű régi kikötőnél, amelyeknél szerettünk volna leszállni és egy kicsit tovább maradni. A jegyek egész napra érvényesek, akár reggeltől estig is buszozhattunk volna.

A Kirstenbosch Botanikus Kert a Tábla hegy keleti oldalán terül el, távol a nagyváros zajától. Rengeteg értékes növényfaj található itt a világ különböző tájékairól. Ápolt, gondozott zöld gyepén helybeli családok piknikeztek, napoztak - karácsony első napján. Egy lombkorona sétányt is felfedeztünk, ahonnan csodálatos kilátást nyílt a környező hegyekre. Állandó szoborkiállítással rendelkezik, a hatalmas fák és virágok között javarészt afrikai művészek alkotásai láthatóak.

Következő megállónk Haut Bay volt, amely egy festői tengerparti falu, kikötővel, stranddal, halpiaccal. Messze földön híres Fisch on the Rock nevű étterme, amelynél sorokban állnak a frissen elkészült fish and chips-ért és osztrigáért. Nem messze a kikötőtől van egy szabadtéri kiállítás, ahol helyi művészek alkotásai láthatóak, újrahasznosított anyagokból.
Fokvárosba nagyon lassan értünk be. A busz csodálatos tájakon, közvetlenül az óceán partján haladt, üdülőövezetben. Az út egyik oldalán az óceán, a strandok, a másik felén pedig egészen a hegyek magaslatáig beépült villák, szórakozóhelyek voltak. Rengeteg autó és gyalogos volt az utcákon, hiszen főszezon lévén sok volt a dél-afrikai turista, mindenki igyekezett haza a strandokról.

December 25-e délutánja volt az, amikorra kitűztük a Tábla-hegy megtekintését is. Az 1086 méter magas hegy asztallaphoz hasonló közel három km hosszú sík tetejével felkapott látványosság. Korábban csak gyalogosan, túraösvényeken lehetett feljutni a tetejére, de már üzemel egy korszerű felvonó is. Ennek kabinjai 65 ember befogadására képesek. Percek alatt a magasba repítik az embert, a kilátás is pazar, mivel a kabin körbeforog, hogy mindenki élvezhesse a panorámát. Napokig figyeltük a helyi időjárás- és szél előrejelzést, és karácsony első napja tűnt olyannak, amikor úgymond minden összejött a túrához. Fokváros szele a „Cape Doctor" becenevet viseli, és októbertől márciusig fúj. Egy igazi viharsarok az öböl, amikor szeles napra ébrednek a városlakók, és a Tábla-hegy tetején végig egy fehér felhőt látni, amelyik mintegy asztalterítőként, vízesésként omlik a lejtők felé. Ilyenkor gyalogosan sem szabad felkapaszkodni a hegyre, a cablecar pedig nem működik. Aznapra csak 5km/órás szelet jósolt a meteorológia, és 35 fok meleget. A Hop on Hop off busz első megállója a Tábla-hegy, a felvonó alsó állomása. Sajnos már a busz ablakából láttuk a hatalmas, világító információs táblán, hogy a várakozási idő a felvonóba jutáshoz másfél óra. Nagyon sokan vártak velünk együtt a feljutásra, rekkenő hőségben, egy kis idő után már fedett helyen várakoztunk, ahol vízpermettel hűsítettek bennünket. Hogy feldobják egy hangulatot, és gyorsabban teljen az idő, egy hangszórós showman rohangált fel-alá a sor mellett, énekelt és táncolt, és meginterjúvolta a várakozókat. A hosszú várakozás után valóban percek alatt felértünk a hegy tetejére. Ugyan a felvonóban már villogott egy piros lámpa, jelezve, hogy heves szél közelít, ezt senki nem vette komolyan a rekkenő hőség miatt. Amikor kiléptünk a drótkötélpálya épületéből, egy tejfehér sűrű felhőbe csöppentünk. Nem egy álló felhőbe, hanem olyanba, amelyik 90-100 km/órás sebességgel robogott a hegytetőn át. Annyira sűrű volt, hogy olykor egymást sem láttuk, és annyira fújt a szél, hogy a törpe szúrós bokrokba, kövekbe kapaszkodtunk, attól félve, hogy piheként söpör le bennünket a mélybe. A Tábla-hegy tele volt turistákkal, több százan voltunk fenn, sokan strandpapucsban, vékony pólóban, a hőmérséklet meg percek alatt 6-8 fokra esett vissza.

Szó szerint pánik tört ki, mindenki a lefelé vezető utat kereste. Még öt percig sem tudtunk nézelődni, fotózni, lenézni a magasból meg végképp nem lehetett a felhő miatt, így gyorsan beálltunk mi is abba a tömött hosszú sorba, amelyik a lefelé induló kabinra várt. Időközben a hangosbemondó bemondta, hogy az orkán miatt leállt a drótkötélpálya. Az emberek egymáshoz bújtak, hogy melegítsék egymást, leguggoltak a nagyobbacska kövek mellé, hogy védve legyenek a széllökésektől. Sokan a hidegtől meg a tehetetlenség érzésétől sírni kezdtek. A hegy teteje lapos, nincs fedezék, de ha lett volna, azt sem találtuk volna meg a sűrű köd miatt. Ráadásul a felvonó várótermét lezárták a pánikba esett tömeg elől.

A hangosbemondó többször is bemondta, hogy nyugodjunk meg, végül is mindenkit levisznek a hegy tetejéről. Végül, majd három órás sorban állás, vacogás után, sikerült nekünk is bepréselni magunkat az egyik kabinba, de majdnem halálra tapostak bennünket. Átfagyva, a félelemtől még reszketve érkeztünk vissza a lenti állomásra, ahol megint rekkenő hőség fogadott. Mintha semmi nem történt volna. Tényleg emlékezetes kirándulás lett, láttuk is meg nem is a hegyet, de adrenalinbombának kitűnő volt.
Este egy újabb étterembe zarándokoltunk el, egy annyira közeli mexikói étterembe, amelynek még az ajtaja is látszott a szálloda portájától. 50 lépésnyire volt. Minket is megdöbbentett, hogy a szálloda előtt álló rendőr nem engedte meg, hogy egyedül elmenjünk oda. Ragaszkodott ahhoz, hogy háztól házig kísérjen. Ennyit a közbiztonságról. Dél-Afrika minden napra tartogatott meglepetést.
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2025.01.17-én