Tarolt a lendületes szving a Tálos Áron Trió koncertjén a Lamantin Jazz Fesztivál harmadik napján
Szöveg: Gróf István, fotók: Székely-Török Erika (3. kép), Gróf István
Amikor 1929 végén megjelent New Yorkban a
szving, az új irányzat, majd négy évtizeden át szinte uralta a jazzvilágot. Előbb az előkelő szalonokban
big band formációkkal, 15-20 főnyi zenekarokkal taroltak a
Duke Ellington, Count Basie, Glenn Miller vezette bandák, majd a kisebb klubokba, csehókba is elkerült ez a sodró ritmusú zene, nyílván kevesebb zenészt igényelve.
A zongora nagyon sokáig a dobbal, bőgővel, a bendzsóval együtt
ritmushangszer volt, csupán nyúlfarknyi rögtönzésekre kerülhetett sor rajta, de a
kamarazenében előjött a vezető- szólóhangszer szerepe. Sorra alakultak a
zongora-bőgő-dob triók. Az 1949-ben összeállt
Oscar Peterson Triója volt sokáig e műfaj etalonja. Persze nálunk is divattá lett (
Szakcsi Lakatos Béla, Csík Gusztáv), ma pedig reneszánszát éli.
Nos, a mindössze 35 éves Artisjus-, és Junior Príma-díjas
Tálos Áron korán megmutatta tehetségét.
25 évesen mesterdiplomázott a Zeneakadémián, azóta aktívan zenél: a
Flight Modus zenekarban dobol, a
Borbély Műhelyben és persze saját zenekarában, a
Tálos Áron Trióban - melyet kedden este mi is hallhattunk Szombathelyen - zongorázik.
A Lamantinon megszokott forgatókönyv szerint a főműsorban fellépők előtt a tábor lakóiból verbuválódott
előzenekar lépett porondra elsőként. Az
Újpesti Srácok az ottani zeneiskola inkább egykori, mint mostani hallgatói. Az eddig megszokottól eltérően, miszerint rövidnadrágos, strandpapucsos, rágógumit rágó fiatalok mutatkoznak be álmaik színpadán, a kedd estiek - egy kivétellel - őszen álltak elénk, név szerint Fülöp László- gitár, Bertram Bik- zongora, Pávai Barna- basszus, Adorján Gábor- dob, kiegészülve Székely István szaxissal. Három sztenderdet nyomtak le, a szaporább
Stella by Starlight-ot, melyben a zongora, de főleg a szaxofonrögtönzések sikeredtek jóra, majd a
My Foolish Love c. balladát, ahol a gitárosé volt a főszerep, majd a
Blues For Alice című
Charlie Parker nótát, ahol ismét az altszaxofon hozta a számot.
A Tálos Áron Trió a zenekarvezető-zongorista, aki a színpad bal oldalán felállított Fazioli hangversenyzongora mögött ült, a jobb oldalon helyet foglaló
Csízi László- dob, és a közöttük álló
Tóth István- nagybőgő felállásban lépett fel a
Weöres Sándor Színház klubtermében. A fél órája még üres terem székei gyorsan megteltek, a hőség tovább emelkedett. Visszatérve a zongorára: idén a
Savaria Szimfonikus Zenekar kölcsönözte a
Fazioli világmárkájú hangszert. Kedves gesztus. Voltak idők, mikor a
„komolyzenészek" kevélyen átnéztek a más zenei stílust játszó kollégákon, semminek tekintve munkájukat. 1978-ban nekünk is matiné-bérletünk volt a hangversenyterembe, amikor is népszerű műveket játszottak, elemeztek egy-egy délelőtt. Egyik vasárnap
Muszorgszkij Egy kiállítás képei darabja volt soron, ahol a zongorára írt darab után persze következett az ismertebb változat Ravel hangszerelésében. A vagány szerkesztő ezután bejátszotta felvételről e darabot az
Emerson, Lake and Palmer trió progresszív rock- feldolgozásában is. A bátrabb zenészek az első hegedűssel az élen már a kezdő akkordokat sem várták meg, kimentek a színpadról, a másik harmada e közben somfordált ki, a „maradék" végighallgatta a csodálatos zenei feldolgozást. Csak feltételezni remélem, hogy ők élvezték a muzsikát. Azóta nagyot változott a világ, elfogadják egymás térnyerését a zenészek, de sokat kellett várni, mire a 2011-ben sor került a
Hattyúdal című
Szörényi Levente koncerten lelkesen, önfeledten játszó 60 tagú óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar játékára, Kesselyák Gergely vezetésével.
A koncert majd két órája alatt a ráadásokkal együtt sok,
tizennégy darabot mutattak be a zenészek, zömében saját szerzeményeket. Mégsem egy hasonlóval, hanem egy
Miles Davis cover-rel, a
Solid-dal indítottak, majd sikeres lemezük címadó felvétele, a
Little Beggar következett. A szving nyolcadok lüktetését felváltotta
Bartók szelleme: a dallam maradt kvint- terjedelemben, ezt játszotta tisztán, világosan Tálos a
bőgő ellenpontos játékával izgalmassá téve. Első albumukról következett a groteszk dallamvezetésű, ritmusváltásokkal variált szám, a
Lights, majd egy hangsúlyosabb ritmikájú, hard groove következett: kifinomult improvizációk a jobb kézből, hangsúlyos kettők- négyek a ritmusszekcióban, élvezetes játék
Keith Jarrett Trió profizmussal.
Most megszülető, még lemezen meg nem jelent számok is elhangzottak, bemutató jelleggel, mint a
Turns című is. Kár lett volna kihagyni: a darab végén szinte extázisba hajtotta háromakkordos ostinatóval dobosát és bőgősét a zongorista. Egy szép balladával folytatták a koncertet, ismét szilaj Bartók-hangzást felidézve annak középső részében, a végén hatásos zongora-bőgő uniszónóval. A
Christmas c. Tálos szerzemény nem a karácsonyról szólt, ezt meghallhattuk a bekonferálás után, hiszen egy ízig-vérig
100 éves szvinget hallottunk,
kiállós zongorával, lüktető nyolcadokkal, balkezes improvizációval, István igényes bőgőszólójával. A változatosság kedvéért egy blues következett, félelmetes energiával kiszakadt zongora- rögtönzéssel. Majd a nagy amerikai dalíró, Jimmy Van Heusen ismert sztenderdje, a
Here's That Rainy Day bővítette a koncert repertoárját, hogy újra a 2016-ban megjelent első, a
Floating Islandról hallgassuk meg a
Mind the Gap című opust.
Talán a koncert legforróbb perceit élhettük át:
Áron keze alatt égett a Fazioli, egyszerűen nem tudta abbahagyni a klaviatúrán fel-alá játszott futamait. Hogyne élveztük volna mi is, és tapsoltuk meg vele együtt
Csízi változatos dobszólóját is. A
To Be Contained drámai hangulatú, kortárs-zenei jegyeket felvillantó zongorajátékkal, a koncertzáró
Sonny Rollins nóta, az
Oleo gyors sodrású bopja ezzel ellentétben a felszabadult jókedvet, örömet közvetítette Tálos ördögi futamaival, és Tóth lendületes bőgőszólójával.
Nemcsak a halántékunkat törültük, a lelkünkben rejlő forróság is arra biztatott minket, hogy a három nagyszerű zenészt nem csak egyszer, hanem másodszor is visszahívjuk a színpadra. Igaz, a másodikra már csak a zongorista jött ki, de
Tálos virtuozitása, gondos, formába öntött precíz játéka, kimeríthetetlen zeneszerzői ötlettára nem felejthető. És még előtte az élet! Mi lesz itt még!?
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2025.07.02-án
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése