Jazz-rock őrület A Lamantin Jazz Fesztivál negyedik napján
Szöveg: Gróf István, fotók: Büki László 'Harlequin'
Mike Gotthard és csapata zenéjében semmi sem hasonlított a kedd esti Lamantin koncerteken hallottakhoz, egy dolog azonban klappolt: az életkoruk. Mike Gotthard ugyanannyi idős, mint
Tálos Áron. 35 évesek, és már régóta befutott muzsikusok, de a további kibontakozás lehetősége még javában előttük lebeghet. A fesztivál egyik krónikásaként azért azt is meg kell említenem, hogy 2019-ben a
Juhász Márton Quartetben együtt játszott a két fiatal, akkor jobban „egy húron pendültek".
Szeretnénk azt hinni, hogy
Zalalövő vasi település, de nem. Igaz, pár kilométerre fekszik csak az Őrség falvaitól. Pedig de szeretnénk mi, vasiak, hazainak tekinteni Misit, de annyi legyen elég, hogy
Zsoldos Báró Zoltán kezei között tanult gitározni Körmenden, és a kőszegi
Ocho Macho zenekart erősítette annak idején.
Őstehetség volt, ehhez kitartó szorgalom párosult, végül összejött neki az is, hogy légüres térbe, a
jazz-rock gitározás ez idáig betöltetlen hazai
egyeduralkodójának székébe ülhetett. 2019-ben készített interjúmban arról vallott, hogy a gyermekkorában édesapja révén egyértelműen a
blues és a rock volt az irányadó nála, és nem tudatosan, hanem ösztönös érdeklődés révén következett be az átállás a
jazz irányába, melynek azóta megszállottja.
Várva várt koncertjüket - ismét sorok álltak a jegyvásárló pult előtt - már telt ház előtt az előzenekar,
Huszti Boldizsár triója kezdte: H. B. trombita,
Zumbok Benedek- basszus és
Lőrincz Gergő- dob felállásban. Szokatlan sound-ja volt műsoruknak: valami
ezoterikus, földön kívüli lebegés határozta meg mindkét, a trombitás által írt darabot. Az első funkys ritmusban, kiváló fúvós-rögtönzésekkel, slappolt basszussal, visszafogott dobokkal lett tálalva, míg a második lírai darab volt,
szordínós trombitával, misztikus basszusjátékkal, kézzel simogatott dobokkal. Technikailag tökéletes, dinamikájában változó, hol
lelket simogató, hol azt felkavaró zene volt.
Ezt követően Mike Gotthard és csapata adott 80 perces koncertet Mike Gotthard- gitár,
Borlai Gergő- dobok,
Gudics Martin- basszusgitáros és
Tempfli Erik- billentyű felállásban.
„Itt vagyok mindjárt 30 évesen, és még egy csomó minden
nem történt meg abból, amit szeretnék. És van olyan is, amikor végiggondolom, hogy basszus, azért
mennyi minden történt az elmúlt időszakban, csak amióta felkerültem Pestre"- nyilatkozta öt évvel ezelőtt. Igen, elkészült, de még lemezre nem vett, és már megjelent számok hangzottak el a koncerten.
A kezdő,
Flotation című - mely az utóbbi kategória része, de a Youtube-on már hallható -, rockos lendületben repesztette a falakat, főleg Gotthard jóvoltából, majd az azt követő
Nine Wheels c. 2021-es daluk is még kézben tartható hanghordozóra vár. Kőkemény funk volt ez, feszes dobbal, basszussal, senkihez sem hasonlítható gitárszólókkal és rögtönzésekkel.
Gotthard elmondta, hogy a népszer
ű metál-pop-rock-jazz-funk dobos, menedzser, Borlai Gergő 11 éve zenész-, és szerzőtársa, és ha a zenekarvezető a Number One a csapatban, akkor szorosan
mellé áll rangsorban az ütős is. A három ezt követő felvétel már az
Intellectual Brutality c., 2016-ban készült lemezükről szólt, melynek producere már akkor Borlai volt. A
Heater c. szintén kemény funk-rock nóta következett, alaposan összedolgozva, összecsiszolva: szinte hihetetlen, hogy ebben a felállásban csak három alkalommal játszottak, legutóbb májusban. Gotthard mellett Gudics is bemutatta tudását, és egy többperces
basszus-impróval kápráztatott meg.
A
z e-piano - ez a hangszín "megy" ehhez a stílushoz - csak akkordokat szúrt be, kísért. Ez megfordult a
Pick- a- Boo c. szerzeménynél: végre az ex-Syrius Legacys
Tempfli is odatette magát a pianójával, és kitűnően, ötletdúsan rögtönzött. A feszes ritmusú felvételen érdekes volt Gergő dobolását hallgatni: a szaggatott ritmust sosem rutinszerűen, sémát követve, gépiesen verte, hanem
állandóan variált, ötletelt, emelve az előadás így is magas színvonalát. A lemezük címadó szerzeménye még dögösebb nóta lett: rockos riffekkel indított, Martin a basszus húrjait pengető ujjbegyei bizony szaporáztak, és Erik olyan akkordokat játszott olyan hangszínen,
mintha fúvóskórus kísérte volna a bandát. Misi sziporkázott újra, a könnyebben fülünkhöz szokott rockos meneteivel.
A záró opus egy blues volt, smirgli-durva zeppelines gitár-riffekkel nyitva.
Jimmy Page effektjei és szelleme futott át a termen, de a főszereplő ebben a számban számomra Tempfli lett, ezúttal ragyogó, jazzes zongorarögtönzésével, amit később orgonára váltott. A hangulat a plafonra hágott, mikor a zenekar a befejezéshez ért: jó
két percen keresztül "ölték meg" a számot, eddig tartott a coda. A visszataps után a
Less Me c. vad funky-soul daluk hangzott el, melyben a visszhangosított gitár-sound megint új variációval lepte meg a hallgatóságot.
A mai kor igényes zenéjét kaptuk az este Mike Gotthardtól és csapatától a blues, a rock, a jazz és a funk tökéletes háziasításában. Nem felejthető!
Megjelent a vaskarika.hu portálon 2025.07.03-án
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése